Piszkos Fred közbelép

Ezalatt egy hasonlóan kísérteties jelenet játszódott le Fülig Jimmy kabinjában e titokzatos, éji órán, és talán még jelentősebb őrültekházává avatta a hajót, mint amilyen az ideig már úgyis volt. Az eset előzménye még a koraesti órákra nyúlik vissza, amikor Mr. Theo nem találta meg az igazi tanárt, és elhatározta, hogy megkísérli véget vetni az útnak. Majd egy közelebbi szigetnél kiteszik a tanárt (Fülig Jimmy szekrényéből), és megtalálják. Mindegy! Leplezzék le… Itt emberek életéről van szó. Többről is!

Fülig Jimmyt hívatta.

– Figyeljen. Kap ötezer dollárt, ha vállalja, hogy maga száll partra, és ha baj lesz, magára vállalja a botrányt, büntetés nem jár érte.

– Az részletkérdés.

– A fő, hogy előbb tesszük partra. Most figyeljen. Zárkózzék be Gustav Bahrral, és próbálja el azt a Livingstone-szerű jelenetet.

– Az milyen szerű?

– Gustav Bahr tudja, hogy mit kell mondani. Maga most jegyezze meg, és próbálja ki vele. A parton, ahová éjszaka kitesszük, várja majd önt a tanár egy bennszülött sátra előtt. Mint egykor szegény Livingstone a Kongó vidékén Stanley-t. Maga odalép, és azt mondja: “Ha nem csalódom, ön Mr. Gustav Bahr?” Erre ő azt feleli: “Yes…” Ön valami olyat mond: “Áldom az Istent, hogy megtaláltam…”

– Megjegyzem eléggé igaz a mondás. És ki a Livingstone?

– Egy másik tudós, aki régen meghalt Afrikában, de előbb eltűnt, mint ez a Gustav Bahr.

Fülig Jimmy alig várta, hogy elcsendesedjék a hajó. Most lesietett a kabinba, bezárta az ajtót, és kiengedte utasát az első osztályú szekrényből.

– A fene egye meg magukat – szólt elsősorban a nagy ember, kissé sápadtan, és tagjait lendítve, mint egy életre kelt átmeneti kabát, ha örül, hogy végre “kilógja magát”. A laza tartású ágyterítőt még most is viselte. E tekintetben Wagner úréhoz hasonló anarchia jellemezte.

– Itt most ne saját szöveget mondjon. Figyeljen ide. Magát partra tesszük. Ott ül majd a sátorban, én odalépek, megkérdezem a nevét, ön azt mondja:

“Yes”, én azt mondom: “Az Isten áldja meg.”

– Ez egy marhaság.

– Az biztos. De hát alkalmazott ne kritizáljon.

És lejátszódott a világhírű párjelenet ekképpen:

Fülig Jimmy, mintha most érkezne, a szerkényhez sietett.

– Á! Jó reggelt! – üdvözölte a portást, ki hanyagul, de világhírű emberhez méltó pózban, vállán átvetett ágyterítővel állt ott. – Jó, hogy látom! Ugyebár ön Gustav Bahr, a nyomaveszett földrajztanár?

Meglepő válasz következett:

– Nem. Én Livingstone vagyok.

Fülig Jimmy a fejéhez kapott dühében:

– Maga ló! Az egy másik színdarab! Az eltűnt a Kongónál, és nagyon régen történt, habár szintén beteg egyén volt. Ne kavarja itt össze nekem! Maga a saját nevét mondja. Tehát: kicsoda ön?

A másik vállat vont, mint akinek nem áll módjában segíteni a dolgon:

– Higgye el, nekem sem kellemes, de én Baruch T. Livingstone vagyok. Ha akarja, mondhatok álnevet, de a tényállás ez – védekezett a Pacioci portása.

– Maga eltűnt már egyszer a Kongónál is? Nem először csinálja ezt a szélhámosságot?

– Én húsz év előtt csakugyan eltűntem, de Bostonból, mert egy elárusítóleány papája töltött revolverrel keresett a városban.

Livingstone életét egy véletlen szerencse mentette meg: Mr. Theo lépett be a kabinba, és kiszabadította.

Már kék volt.

– Ez a gazember hülyét csinál belőlem! – üvöltötte a fregattfőhadnagy.

– Uram… – nyöszörögte a portás – mire esküdjem meg, hogy Livingstone vagyok?

– Ez az ember csakugyan Livingstone – tisztázta az ügyet a milliomos.

– Szóval, akkor nem halt meg a Kongónál?

– Majd mindent megmagyarázok, most jöjjön velem, beszélni akarok magával.

Fülig Jimmy aggódva követte. Elállt az eső és a szél. Gyönyörű éjszaka volt.

– Mi történt?

– Alig jelentős. Watson gazember.

Sötét éjszaka volt. És a kis hajó teljes gőzzel haladt távol a civilizációtól, egyre bizonytalanabb, misztikusabb és fenyegetőbb sors elé…

HUSZONKETTEDIK fejezet—>>>

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.