Piszkos Fred közbelép

“Csütörtök Szigeteknél beszállok. Addig közölje a hajón mindenkivel, hogy rádiogram cáfolta halálhíremet. Nagyon rossz helyzetben fekve írom ezt a levelet kis helyen, ezért ilyen krixkrax. Rém ronda ember maga, a vállam most is kék. Bahrné.”

Ez állt a papíron.

– Mutassa… – szólt a tudós.

Hogyne! “A vállam most is kék” – jól nézne ki egy féltékeny férjjel a szekrényben.

– Vigyázzon, jönnek… – mondta gyorsan, mintha lépteket hallana és belökte a tanárt a szekrénybe. Így ezzel elkerülte a további érdeklődést.

A kedélyek kissé lecsillapodtak. A hajó tatján ült Theo, és a csontharmonikát nézte. Körül a jól megvilágított sík fedélzetrész. Ez fontos az események szempontjából.

Távolabb a futballbíró felesége beszélgetett a kórboncnokkal. Elmesélte, hogy a sportpálya melletti épületben laktak, és a büfét bérelték. Férjét egy válogatott mérkőzésről ismerte. Tizenötezer ember mutatta be a délután folyamán. Azt mondták a bíróra, hogy hülye, marha, szélhámos, paralitikus, de a férje fütyült rájuk, és a tizenegyes pontra mutatott. Berúgták a gólt, és ő akkor beleszeretett. Egy szál virágot küldött oda a kornervonalról. Ez a vad sportember azután este bemászott az ablakán. A sötét hálószobájába! Ilyen őrült fiú volt. A nő ijedten közölte a bíróval, hogy ha kompromittálja, és nem veszi feleségül, akkor az apja lelövi. A szerelmes bíró a sötétben nyomban megkérte a kezét. – Így történt – fejezte be a nő. – Sportházasság volt.

– Igen – bólogatott a kórboncnok -, a futball veszélyes testgyakorlás.

– Szeretem a sportembereket. Tudja, milyen szívük van?

– Hogyne! – legyintett fölényesen. – Aritmiás, és a határok erősen megnagyobbodottak. Ismertem egy híres futballistát, akit Wichmann-nak hívtak, és egy unokahúgomnak udvarolt. Ennek húszéves korában már a duplájára tágult az aortája. Nagyon érdekes szíve volt. Valahol meg is van otthon.

Ilyen szép este volt. Mint mindig, ha valami szörnyűség történt.

Pepita Ofélia lehajtott fejjel állt a szerelő mellett, és azt súgta:

– Állítólag… ha gondol az ember valamit… és egy szerencsés csillagra néz, az teljesedik… Maga hisz ebben?

– …Sok furcsaság van. Egyszer éjszaka leesett a falról a nagyapám képe, és egy hónap múlva tönkrementem a tőzsdén… Azóta hiszem, hogy kell lenni valaminek… – és közelebb lépett. – Válasszunk csillagot…

– Én már választottam – súgta lesütött szemmel Ofélia, és véletlenül hozzáért a keze Borges úr kezéhez.

És most történt! Egy pillanat volt az egész:

…Theo leejtette a szájharmonikát. Miközben utánanyúlt, egy másodpercre a hajó közepe felé nézett, azután fel akarta venni a szájharmonikát…

És a szájharmonika eltűnt!

Körül a kivilágított sima tat, sehol egy ember. Mi ez?…

Öt perc múlva teljes zűrzavar és a hisztéria!

Valahol a hajó másik végén, azután a közepén, halk, elvesző harmonikaszó-zizzenések. És kezdődik ismét minden elölről…

– Ez a hajó rossz csillagzattal indult! – kiáltotta Vaszics.

A matrózok ismét sápadtan nézik egymást.

– Piszkos Fred előre tudta… – dünnyögték.

Theo, mint az őrült járt keresztül-kasul a hajón, a fenékbe, a kamrákba, hogy ezt a nőt megtalálja. Egész éjszaka bolyong Lilian nyomát keresve, azután a fedélközben megbotlik valamiben.

…És hideg lesz a gerincén végig hirtelen.

…Borck, a gorillaszerű matróz feküdt a lábánál.

Leszúrta valaki!

HUSZONÖTÖDIK fejezet—>>>

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.