Piszkos Fred közbelép

A szél kitépte kezéből a kabinajtót, és odacsattantja feltárva a falig! Egy pillanatig vakon támolyogtak a szemközt zúduló esősziporkáktól. Igazi, kísértetnek való éjszaka!

Valahol kiáltoznak… Fülig Jimmy túlüvölti a szél sivítását:

– A Kékszakállút vízbe akarják dobni!

Wagner urat csakugyan ezzel a verzióval keltették álmából, és ő mindenképpen ellene volt. Talán ne mellőzzük röviden, néhány szóban, Wagner úr álmát sem e vihartempóban száguldó szörnyűségek közben.

Így volt. Gordonnal az élen jött a legénység, hogy az operák és szerencsejátékok nagy ismerőjét a vízbe dobják. És ez nem volt álom.

Azonban Tüskés Vanek, Pofa Jenő és Buzgó Mócsing megmentik életét a matrózok kezéből. (Amiért később sok kellemetlenségük volt.)

Ráncigálják… Vita… És Wagner úr közben, nyakával Gordon tenyerében, elalszik kissé, amíg megállapodnak ezek.

De máris megragadják, és épp a tenyerét érinti valaki, ahol megégette a kórboncnok. Erre felriadt. A másodperc alatt, míg belenyilallt a sajgás, a következőt álmodta:

Meghalt valahogyan, de sebaj, és itt egy rácsos kapu, amin ez áll:

VIGYÁZAT, TÚLVILÁG!

“Ember, ki ide belépsz,
hagyj fel minden reménytelenséggel!”
(idézet egy Dante című operából)
Belépés előtt kéretik a vágyakat letörölni!
Kerékpárokat a kapu alá behozni, vagy azokat
onnan ellopni nem tilos, de nincs semmi értelme!

Halló! No nézd, de kedves!… Egy ősz portás kinyitja a kaput. A jobb hangzású név kedvéért úgy mutatkozik be, hogy ő a Havasi Wagner. Az öreg erre becsapja a kaput. Wágner úr magától feláll a földről. “Sebaj”, gondolja, és benyúl a madárfészekbe. Szerencsére itt nevelődik néhány álkulcsfióka, és ezekkel kinyitja a zárat! “Mit hazudott?” – förmedt rá az ősz portás. “Hiszen maga nem a Havasi Wagner, hanem a Fészkesi, akinél veréb van! Nagy különbség! Akkor ez nem álkulcs, hanem valódi! Ergo maga lesz itt a házmester.” Wagner úr kalapja mellett ezres fényű lámpák ragyognak, és ő kisiet a kulccsal. Csattogó flanellpapucsban, dalolva megy, hiszen az ősz portás szerint harminc cent jár nyitásonként…! Közben azonban, míg ő ebéd utáni örök álmát aludta, új táblát akasztott ki valaki ezzel a felírással:

TÚLVILÁG!
LÁTOGATÓINK FIGYELMÉBE!

Wagner úr régi ismerősei részére, minden este tíz
óra után díjtalan kapunyitást rendez.
Volt rabtársainak ebből is jelentős kedvezményt ad!

És erre… A legnagyobb szemtelenség! Vadidegen alakok érkeznek kedélyesen ordítozva, és azt állítják, hogy ismerik őt! Frakkos és grófiruhás, sőt aktatáskás egyének már messziről kiáltják: “Mi újság?! Mi újság?! Halló, Wagner!” Persze ő dühösen rájuk ripakodik, hogy itt nincs semmi újság, és összetévesztik egy másik részegessel, de ezek az urak nevetve magyarázzák egymásnak, hogy: “Ez egy jó pofa!” És hiába akar kikérni magának mindenféle bizalmaskodást, ezek jönnek! Túlkiabálják, kacsingatnak egymásra, hogy jól ismerik őt, “Ez egy nagy csibész, most lopott valahonnan egy kulcsot, és nem akar senkit ismerni! Ez egy nagyszerű alak!” És hiába minden. Egész éjjel összesen harminc centet keresett! Azt is egy gyerekkori jóbarátjától, aki inkább fizet harminc centet, semhogy a Wagner úrral való ismeretségére hivatkozzék. És kinyújtott tenyerébe teszi a harminc cent ára tüzes mennyei Metropol-követ, ami megégeti…

Ezt álmodta a pillanat alatt, amíg megfogták a tenyerét, ott, ahol Rüger doktor szivarja hozzáért.

– Ez az átkozott gazember hozta a pestist!

– De fiaim! Ne dobjatok a vízbe! Egy élő madár van a kalapom alatt!…

Fülig Jimmynek és Mr. Theónak is közbe kell vetni magát, hogy megmentsék kétségbeesett helyzetéből Wagner urat.

A tengeren egyenletes, nagy hullámok vonulnak. A terjengő, nyújtódzó felhőrongyok ismeretlen mélyéről bizonytalan visszfény ugrál, a tarajba omló vízen…

– Ott…!

…Messze, a látóhatárnál, ferde holdsugárnyalábok füstszerű sugárzásában, rozoga gőzös iparkodik a tengeren, inogva, rezegve, kéményéből hosszú gyászfátylak integetnek, és látszik, amint a sok fehér betű átvonul a fény alatt… a hajó bordázatán:

“NA MI ÚJSÁG, WAGNER ÚR?!”

– Uram irgalmazz… – súgja az egyik matróz, és valamennyien leveszik a sapkájukat.

A pestishajó!

Most eltűnt a holdsugár a sűrűsödő felhők alatt, és sötét lett, mint nyíltszíni változásnál, ha kioltják a lámpákat… A gőzös szinte rémülten rohant a vízen, és pestises holtak árnyait rajzolta köréjük minden hullám…

– Hej, kapitány! Forduljunk vissza!

Theo karba font kezekkel állt, és átsodorta szivarját egyik szájsarkából a másikba.

– Aki engedély nélkül a mentőcsónakokhoz nyúl, azt főbelövöm!

A legénység morogva tárgyalta az esetet. Fülig Jimmy kajütjén kopogtak, és egy ijedt, szőke fej nézett be, Őlordsága!

– Ide figyeljen – szólt egész halkan az első tiszthez e nagyon előkelő és nagyon ijedt fiatalember. – Elhatároztam, hogy vállalom a felelősséget, ha Mr. Theo visszafordul az expedícióval.

– De ezt önnek kell szíves tudtára hozni, Sir…

Lord Hamilton elment. De ismét kopogtak!

Livingstone zörög a szekrényben! Belülről!… Ugyanis közben egy levelet csúsztatott ki a szekrény alján. Hogy az a…! Mérgesen kapta fel a levelet. Ezt írta a Pacioci portása: “Ki volt az az ember, aki megállt az ajtóban? Hogy néz ki? Nem láttam az arcát!”

Ilyen egy pimasz! Na megállj!

“Az az ember a Velci herceg úr volt és az egyik füle tőből süket, de nem baj, mert övigbe érő szakálla van neki. De ha maga levelez velem, akkor postafordulással van szerencsém úgy kupánvágni, hogy attól kéreget. Erre most jó az alkalom, mert itt

marattunk kettesben:
Don Fülig di St. James.”

Theo jött most csapzottan!

– Adjon inni valamit! – mondta dühösen. – Ha a lord akarja, hát visszafordulunk… Egészségére.

De alig emelte szájához a poharat, kopogtak a szekrényen, és megjelent alul egy levél. Ez állt benne:

“Mr. Theo! Becsületszavamra kijelentem, hogy a Velszi herceg az én nadrágomat hordja. Livingstone.”

…Öt perc múlva Theo belépett a lord kabinjába.

– Nos?… Fordulunk már? – kérdezte a lord.

– Igen. Nyomban visszafordulunk, amint az önök papírjait átnézhettem. – felelte keményen.

A két főúr riadtan összenézett.

– Hát kérem…

– Fel a kezekkel! – Mr. Theo revolvere egyenesen az arcukba meredt. – Elég a mókából! Ön egy Livingstone nevű portás fia?!

A “lord” elsápadt és… Puff!

Ebben a pillanatban a milliomos háta mögül lecsapott egy gumibot. Ájultan elterült a kajüt padlóján. Az elválasztófal ügyesen nyitható hasadékában ott állt mögötte Watson!

– Majdnem a vesztünket okozta azzal, hogy olyan mulyának látszott eleinte.

– De honnan tudta, hogy ki vagyok?

Arra igazán nem gondolt, hogy az apja, aki derékig látta a kulcslyukon át, az imént felismerte a műtömés ellenére a Pacific Ocean Trust perforálójával belelyukasztott cégjelzést a nadrágon.

…A fedélzeten közben felborult a rend! Ordítoztak.

– Csónakkal elérjük a Tonga-szigetet!

– Itt előbb-utóbb elvisz az ördög!

– Ostoba fajankók vagytok! – kiáltotta Fülig Jimmy. – Modern ember tudja, hogy akit az ördög el akar vinni, azt a Tonga-szigetekről is elviszi!

Lilian jött izgatottan, és félrevonta Fülig Jimmyt.

– Watson vissza akar fordulni.

– Hol van Mr. Theo?

– Nem tudom. Talán maga is… a Watson embere?

– Embere a mennydörgős mennykő.

Lesietett a csigalépcsőn. A gépházban meghiúsíthatják Watson tervét. Amikor leért, éppen recsegett a szócső.

Egy fűtő állt pipázva, a gép felé fordulva.

– Megállj! – kiáltott rá Fülig Jimmy.

– Csak te ne idegeskedj – mondta a gépész -, eddig is megvoltunk nélküled, ezután is elleszünk.

– Piszkos Fred!… – kiáltott rémülten, és leült!

HARMINCKETTEDIK fejezet—>>>

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.