Mr. Theo odaintett egy matrózt a fedélzeten.
– Hozzák fel az iratszekrényemet a fenékből, úgy látszik, kikezdte a penész! – intézkedett Theo.
…És végre, annyi viszontagság után és oly hihetetlenül komplikált módon, Gustav Bahr csakugyan ott volt ama milliomos ifjú szekrényében, aki elindult egy napon, hogy akár a halállal is dacolva megkeresse. Most azután kiderült a következő:
Gustav Bahr szerzett a porszívóvállalattól annyi pénzt, hogy repülőgépen Honoluluba mehetett. Váratlanul, amint a kikötőben sétált, egy nyájas őrült a nyakába borult, megölelte és megcsókolta, mert felismerni vélte Gustav Bahrban régi cimboráját, kivel a tokiói toloncházban feledhetetlenül meghitt napokat töltött együtt. Gustav Bahr szerencsés félreértésnek látta ezt, amikor megtudta, hogy a kedves üvöltöző egy hatalmas hajóvállalat vezérigazgatója! A tudós megemlítette, hogy lemaradt a Stanley Up To Date-ről, és szeretne valahogy feljutni titokban, de úgy, hogy csak a tulajdonossal, Mr. Theóval beszéljen. Az ordítozva csevegő idegen nyomban közölte, hogy Mr. Theo régi jó barátja, rokona is, és szép időt töltöttek el együtt több fegyházban, amiről Gustav Bahr most őszintén kimondta, hogy ha előbb tudomására jut, úgy semmi körülmények között sem társul a milliomossal. Szóval, Mr. Theónak ez a rokona vállalkozott, hogy felcsempészi őt a Stanley Up to Date-re, így került a parton egy ládába. Azután hiába igyekezett kijönni innen. Pedig azt is tudta már, hogy másik hajóra vitték. Azonban későn jött rá! A láda fedele nem volt csukva, de állandóan tartózkodott valaki a közelben, és valahányszor kibújt kissé, nyomban felpofozták, úgyhogy ezt egy idő múltán abbahagyta. Később észrevette, hogy senki sem tartózkodik a fenékben, viszont a csapóajtóra súlyos ládát vagy hasonlót helyezhettek, mivel képtelen volt felnyitni. Azután egy éjjel valaki belopódzhatott a hajóra. Óvatos lépésekkel közeledett. Azután a lopakodó alak egyszer csak azt mondta: Uramatyám…!, és elrohant, mit sem törődve azzal, hogy zajt üt. Ekkor a tanár elhagyta a kis ládát, amelyben a Wagner úr által feldicsért mutatványát végezte, mely büszkévé teszi. Viszont lehet, hogy nem tud többé teljesen felegyenesedni, ami azonban az ő korában már mellőzhető. Szóval lemászott a hajóról, és a körül vesztegelő sampanok egyikével a Stanley Up To Date-hez evezett. Itt felmászott egy kötélen, besurrant a raktárba. Várta az iratszekrényben, hogy Theo lejöjjön végre. Tegnap, az ördög lehetett, hiszen lépést sem hallott, ráfordították a kulcsot, és már haldoklott, amikor ma kiszabadította a milliomos.
– Mondja csak – suttogta Theo -, mitől ijedhetett meg az a belopódzó a hajófenékben?
– Fogalmam sincs. Ott ládák voltak mindenfelé. És mindössze ezt láttam. Továbbá néhány egészen nagy pofont.
– Nem tudja, hogy hívták ezt a hajót, mielőtt “Na Mi Újság, Wagner Úr?” névre keresztelték?
– Mi volt a neve a hajónak? – kérdezte rémülten a tanár. – Ön tréfál!
– Nem. Ez volt a technokrácia korának szenzációja. A hajó neve, melyen Önt fogva tartották, Na Mi Újság, Wagner Úr?.
A tanár visszaroskadt, és megtörten suttogta:
– Uram, ennek nem szabad kiderülni… Már az is ijesztő lesz, ha életrajzíróim ilyen címen írják meg történetemet: “Tűzön, poklon, tengereken át egy iratszekrényben!” De kérdem Önt, hogy festene Columbus, vagy hogy ne mondjam, Peary élete, ha ennek egyik nevezetes fejezetcíme így hangzana: “Na mi újság, Wagner úr az örök hó hazájában!”
– Egészen öreg professzorok és fiatal művésznők mindent a hiúságukon keresztül ítélnek meg. És közben sejtelme sincs, kérem, hogy milyen szörnyű helyzetben vagyok. Ugyanis ezen a hajón…
– Uram! Ne folytassa! Egy szót mondok, és belátja, hogy az én helyzetem sokkal szörnyűbb volt. – Felemelkedett, és a puszta visszaemlékezéstől remegve és kuszált haját még inkább kuszálva ujjaival ezt rebegte: – A hajón, ahol én egy ládában voltam… éjszaka egy kísértet szájharmonikázott!
– Meleg van… – mondta furcsa szünet után Mr. Theo, és mutatóujjával kissé tágított félkörben a gallérján, holott ez nem volt szűk! Viszont kínos volt, hogy egyetlen igen hosszú és keskeny kajütszekrény állt csupán a tanár rendelkezésére lakóhelyül.
– Uram… – súgta dilemmában – a láda következtében nem történt komoly bajom. Az én koromban igazán nem fontos, hogy valaha is kiegyenesedjek az életben, de ha e keskeny szekrényben sokáig állok, úgy soha többé nem tudok meghajolni, és ez vesztemet okozná. A kenyeremről van szó…
– Sajnálom. Ha ön nem fürdik azon a napon, úgy lakhatna most úri módon a zománcozott kék szekrényben, amelyet olyan szépen berendeztettem önnek, mint egy titkos szerelmi tanyát.
– Beépített rádió volt… – súgta könnyes hangon. – És mennyi szalámi… Az a fürdő nyomorékká tett, és végül belehalok. Uram! Nekem senki se mondja többé, hogy tisztaság fél egészség! A higiéne áldozata lettem!
De a Vörös Vaszics jelentkezett most csendes kopogtatással, és így a tanárnak további pályafutását kockáztatva be kellett lépni a testhez álló, szinte jól szabott szekrénybe, és még szerencséje, hogy állt benne, s így fizikailag lehetetlen volt számára összeroskadni, ha meghal is, mert a Vörös Vaszics ijedten ámuló, bizonytalan és halk hangon jelentette:
– Mr. Theo… tenni kell valamit, mert itten szájharmonikáznak…
HUSZONEGYEDIK fejezet—>>>