VELŐTANYA
A VÍG KILOCCSANTÓHOZ!
A zongoránál PEPITA OFÉLIA áll és gitározik.
Szép dolog az uniformis, gyönyörű viselet, hajóstiszteknél az önkéntes mentősapka, de mit ér mindez a Velő Tanya nélkül. Persze ilyenről mit sem tudnak az átlagemberek, kik megérkeznek ezen elsőrangú kikötőbe, mindenféle jégpályaszerű teremben járkálnak korcsolya nélkül, és tolószéken gurítják eléjük az ennivalót, ami helyes eljárás, mivel beteg dolgokat esznek.
Milyen más egy ilyen Velő Tanya! (A Víg Kiloccsantóhoz!) Istenem milyen más! Az egyszerű deszka faasztalok enyhe hullámverésben hajózó járművek módjára ringatóznak, ha rájuk könyököl a vendég.
A zongoránál csakugyan Pepita Ofélia áll személyesen, ez nem túlzás és nem kecsegtetés, valóság: a művésznő maga működik ott! No meg a zongora is fontos velejáró, mivel a tengerek népe muzikális. Pepita Ofélia időnként megforgat egy srófot a villanyzongora oldalán, és két másodpercen belül halk káromkodás hallatszik.
A művésznő közli nézetét a makacs gépről.
Harmadik vagy negyedik srófolásra a zongora, mint ébredező részeg, néhány halk csuklással muzsikálni kezd. Legtöbbször a Tamara, terólad álmodok, ha bealkonyul csendben, a mi öreg sumbavai fegyenctelepünkön kezdetű slágert. Ezután a művésznő a zongorára könyökölve bús citerázással kíséri a dalt, és kisüstön főtt, közkedvelt alt hangján énekel.
Ha lejárt a zongora szerkezete, néhány gombnyomásra ismét felhangzik a káromkodás.
Hát nem szép ez? És milyen szép, meghitt falak! Ilyenek állnak rajtuk például, szénnel írva: “TŰFEJŰ! ÉN PONTOSAN ITT VOLTAM! A RAKOMÁNYBÓL NEKEM IS JÁR! KITOLOM A SZEMED!”
Úgy látszik, csak elkerülték egymást, mert közvetlen mellette ez állt: “Mit hencegsz, te ló! A részed Spileknél van!”
De akad itt gyanakvó, bősz Othello is.
KERÜLD A NŐMET! A GYANÚS CÁPA
MINDIG VISSZATÉR!
PARTRAHOZOM A SZIGONYT! JELIGE:
“ÉLETFOGYTIG NEM A VILÁG!”
Néhány karikatúra is látható, szabadstílusú rajzok, megfelelő szöveggel. A szöveg stílusát sem sokféle formaság köti. Azután bölcs részegek gyönyörű jelmondata. Például: “Igyál, mert a részegség enyhítő körülmény!”, vagy “Aki részeg volt, az nem vallhatja a tiszta igazat! Ergo: Borban a hazugság!” Majd egy istenáldotta, züllött költő műve:
BÖLCS RABLÓK BALLADÁJA
írta
SEKSZPIR ALADÁR
Költsd el pajtás nyomban a pénzed italra!
Amit ma megihatsz, ne halaszd holnapra.
Ne csak addig nyújtózz, míg a takaród ér.
Elszoksz a munkától, s akárki tettenér!
Munkára kényszerül, ki pénzét elissza,
Takarékos gengsztert elfogják, mert lusta!
Okulj ha látod, hogy gyűjtenek a méhek
S nincs soha egy vasuk; csoda hogy megélnek!
AJÁNLÁS!
Ki pénzét elissza, azt a munka tartja fönt,
Ezért van az, hogy a józanság öl, butít és
nyomorba dönt!
Ide érkezett sietve Fülig Jimmy és ide érkezett általában mindenki, ha csak valamit is adott az alvilág etikettje szerint kötelező rossz szokásokra.
– Hé! Nézd csak! – kiáltott Martin, a szögletesfejű mulatt. – Ofélia, srófoljon egy tust a zongorán! És felcsendült egy pattogó, gyors káromkodás.
– Szervusztok – intett kegyesen Fülig Jimmy.
Pedig ha sejti, hogy miféle orv végzet leselkedik itt rá, esetleg nyomban elrohan.
– A művésznő vacsorázzon az első tiszttel! – intézkedett Fülig Jimmy, harmadik személyben emlékezve meg önmagáról. És ezzel beteljesedett balsorsa!
Pepita Ofélia eléggé csinos volt. Talán kissé erősen pisze, de még nincs eldöntve, hogy ez a tulajdonság szépséghiba-e? A festői Virginia államról elnevezett szivarfajtát szívta, mely csak számos szipákolásra, gyufák és szalmaszálak megismételt használatával fogott tüzet. A művésznő virzsiniázó szenvedélyét abból az időből őrizte meg, amikor a Luxus nevű teherhajón, Bricsesz kapitány környezetében a másodalkoholista nehéz szolgálatát látta el.
– Ön nagyon emlékeztet engem Bricsesz kapitányra, tisztelt Fülig úr – közölte kissé olvadozva. – Két éve, hogy tévedés áldozata lett szegény, de azért én hűségesen várom. Ezt megkérdezheti itt mindenkitől. Két hete sincs, hogy Lógás Hugó fejéhez vágtam a gitárt, mert megcsókolt.
– Nehéz egy ilyen hangszer? – orientálódott Fülig Jimmy, és megemelte a gitárt elgondolkozva.
De nem lett harc. Fülig Jimmy feledtette Bricsesz kapitányt! Mert amikor később bal karjával gyengéden magához vonta a művésznőt (és jobb kezében magasra emelte feje fölött az ólmosbotot), Pepita Ofélia szemérmes engedékenységgel súgta:
– Ne higgye, hogy szívbajos vagyok… Csak azért tűröm, mert szeretem…
Ekkor érkezett nagy zajjal a Na Mi Újság, Wagner Úr? személyzete. És veszekedtek. Buzgó Mócsing, Tüskés Vanek és a Főorvos úr is ott voltak a nevezetesebbek közül. Továbbá egy vörös fiatalember (már a harmadik e történet folyamán), akit újabban a Rézgróf néven ismertek igen előnyösen a kikötőkben.
Elsősorban nagyon szép fiú volt, vörössége dacára. Spanyolosan öltözött, ezért részint görögnek, részint angolnak hitték. De később azt mondta valaki, hogy csakugyan spanyol, annak ellenére, hogy ezt híreszteli magáról.
Ez volt a Rézgróf, a Wagner Úr első tisztje. Most éppen az örökké suttogó, asztmás Petters vitte ellene a szót, amikor a söntéspolchoz özönlöttek.
– Beszélhetsz, amit akarsz! Nem megyünk, és kész! – súgta, és még füttyentett is korhadt gégéje az erőfeszítéstől.
– Ez a Piszkos Fred igazat beszélt – mondta Buzgó Mócsing. – És ha Fred igazat beszél, az már magában véve is elég ok aggodalomra.
– Per Dios! Ostoba, babonás alakok vagytok! – szidta őket a Rézgróf.
– Aszondom – szólt hozzá a Főorvos, miután ivott -, hogy igazuk van a fiúknak.
– Ilyen előzmények után én sem szívesen megyek – szólt a kétméteres, csontvázszerű Holdvilág Charley. – Mert ilyen hajón…
– Talán befognád a szádat itt! – mondta a Rézgróf, és Fülig Jimmyre nézett, aki nyomban felállt.
– Pardon – szólt Pepita Oféliának, és lassan előrejött. – Talán velem van valakinek baja?
Jelentősebb közelharcok előtti feszülő, várakozó csend következett.
– Ne kezdjetek verekedni – lépett közéjük Buzgó Mócsing, és drótszemüvege felett, mint valami fontoskodó bagoly nézett egyikről a másikra. – Fülig Jimmy most kell nekünk.
– Hát szerződjetek hozzá! – szólt gúnyosan a Rézgróf. – Örülj, Jimmy, hogy ezekre a rendes legényekre szert tehetsz!… Átadom őket!
Mondmár Fülöp dühösen csapott a polcra:
– Mégse fogod bebeszélni, hogy mindenki hülye, csak te nem! Amit Fred mond, és amit mi láttunk…
– Csend!
Megint elhallgattak gyorsan, és Fülig Jimmyre néztek.
Itten valami titok van! Már a Bőkezűnél megérezte a rejtélyt! Mindig ránéznek és elhallgatnak. Majd jól megrúgja ezt a Rézgrófot.
– Kár a sok szóért – mondta Buzgó Mócsing, aki, úgy is mint az Igazi Trebics, nagyon félt jelenleg. – A Holdvilág Charley és a Főorvos maradjanak ha tetszik, de én beállok Fülig Jimmyhez!
– Ez az – szólt Tüskés Vanek. – Én is szívesen megyek Lincoln hajójára.
Hirtelen csend lett. A Kapitány jött! Még a dühös Rézgrófról is lefagyott a gúnyos, ideges nevetése. Azért, amíg él, mégiscsak Piszkos Fred lesz itt a Kapitány. Ez már nincs másképp.
– Málnát adj, Martin – mondta, és senkire sem nézve leült.
– Hallom, hogy mostanában furcsa előérzeted van – kezdte Martin, és letette a poharat hunyt szemmel, mert ez a málna-dolog mindenkit hisztérikussá tett.
– Beteg tán? – kérdezte Fülig Jimmy is odaoldalogva.
A Kapitány megtömte a pipáját, és rágyújtott.
– Ülj le, Fülig Jimmy… – szólt azután csendesen. – És ti is figyeljetek…
Lassan közelebb jöttek. Istenem! Mi lett ebből a címeres sátánból.
– Kinevettek? Lehet. De mégiscsak így van: valami kezdődik velem.
Néhány matróz érkezett a Stanley Up To Date-ről zajongva. Odamentek a beszélgetőkhöz.
Fülig Jimmy hiúságát legyezgette, hogy minden kikötők legmogorvább sztárja nyíltan kivételt tesz vele, és asztalához ültette.
Merengve néz Piszkos Fred a pipa füstjébe. Vörös lében bóbiskoló szemekkel, révetegen pislog.
– Figyelj ide, Fülig Jimmy, és ti is, fiúk. Én már nem sok vizet zavarok a tengeren. Jól tudjátok, hogy aki az óceánon él, megérzi a halált. Megéreztétek már ti is. Szép, derült időben, amikor a víz sima, nincs semmi aggasztó… És mégis… A fedélzetmester összevész a kormányossal, a köteleket nehezebb kicsomózni, akármennyit iszik az ember, csak nem rúg be, és az egyik matróz megjegyzi: “Valami készül.” És éjjel pusztító vihar lesz, vagy kigyullad a fülledt szénpor, szóval… Még jó, ha néhányan megélik a partot egy csónakban…
Nagy szünetet tartott. A dohányport összesöpörte az asztalról a tenyerébe.
Martin is odajött, sőt Pepita Ofélia úgyszintén, és egy moszkitó döngése, néhány lélegző nesze világosan hallatszott a masszív csendben.
– Hozzon ginevert! – mondta a Vörös Vaszics.
– Várj!… Üljetek le, fiúk! Ma én fizetem az italt! – közölte ünnepélyesen a Kapitány.
Mindenki elsápadt. Összenéztek…
Még hónapok múlva is híre járt és akik nem látták, ma sem hiszik, de hinni kell, hogy úgy volt: Piszkos Fred vendégül látta a matrózokat. Nincs kizárva, hogy csakugyan beteg, és lehetséges, hogy a halálán van, de hogy nincs észnél, az a történtek után kétségtelen.
A Vörös Vaszics részvéttel kérdezte:
– Mitől rúgtál be ennyire?
Nem felelt. Szélroham rázta meg az ablakot. Indokolatlan, különös, semmiből jött szél ezen a derült éjszakán, ami mindig baljós jel.
Kísérteties volt bizonyos fokig ez az éjszaka, nem kétséges.
– Figyeljetek – mondta csendesen. – Piszkos Fred utószor száll hajóra holnap, és többé nem lát engem emberfia semmilyen kikötőben.
– És ez mitől jön? – kérdezte Vaszics. – Mert nem látszol éppen köhögősnek… Hej, Martin, még egy pohárral Fred egészségére vagy betegségére… Fizeted ezt is?
– Igyál csak… Nincs már minek takarékoskodni. És ti is igyatok. Fülig Jimmynek hozz grogot, te rabló, de gin is legyen közte, mert úgy szereti… – És merően bámult a füstbe, mintha ott figyelne valamit a szürke kígyózásban. – Igyatok, én fizetem!
Mint mondám: ez kísérteties éjszaka volt…
– Port Szuezben, a Részeges Delfin-nél jártam az éjszaka álmomban – kezdte halkan, vontatottan. – Tudjátok jól, hogy nemrégen Port Szuezben a Brigitta vitorláshajóról három hindu zarándok tért be az ivóba, és az egyikkel végzett a bubópestis. Azután kiderült, hogy a Brigittán tizennégy pestises halottat rejtegettek a zarándokok!…
Ismerték jól a rémregényt. Valamennyi lap megírta. Nagy pánik volt! A kocsmát felgyújtották, a hajót nyílt tengeren elégették.
– A Gangesig akartak hajózni hulláikkal az ostobák – bólogatott Borck, egy gorillaszerű.
– Hát ezt álmodtam: mintha a Részeges Delfin ma is létezne, egyenesen odamentem a kikötőből. De egyetlen ember sem járt az éjszakai, nedves Port Szuezben, és fekete volt az utcákon végig minden ablak. Csak éles furulyázás hallatszott. Tudtam jól: itt a Zöld Pofa vár valahol, mert csak ő szokott furulyázni, vihar előtt, ha elsüllyed egy hajó.
Bólogattak, Ezzel tisztában voltak valamennyien.
– Így is volt. A Részeges Delfin-nél várt, és hívott kockázni a Zöld Pofa, akit ti is láttatok valamennyien a Déli Kereszt alatt, de sohasem másutt, és mindig friss hajóroncs közelében.
Persze hogy látták. Mondmár Fülöp beszélt is vele egy alkalommal. Ki ne látta volna a Zöld Pofát? Közismert kísértet, az arca fűszínű, orra helyén sötét folt, két szeme sárga fénnyel pislog, mint egy-egy világítótorony lámpája, hosszú pléhsípot fúj, és csontujjai mereven billegnek a likakon. Továbbá koporsószerű, fekete ruhában jár, barokk szegélynek tűnő penészdísszel. Ki ne látta volna a Zöld Pofát? Végre is nem gyerekek ülnek éjszaka a Velő Tanyán!
– És később – folytatta maga elé meredve a Kapitány – még megjött az orosz Muravjev is, régi jó barátom, akit Pernambucóban felkötöttek tavaly.
– Az rosszat jelent… – dörmögte Borck.
– Kockáztunk, és a Zöld Pofa nyert.
– Hogy dobott?
– Fej fölé emelte a poharát – súgta megtörten Piszkos Fred.
Részvéttel nézték. Ez esetben vége! Nem vitás! Ő is csak ember. No jó, hát nem!… Mindegy. De sajnálni azért bárkit lehet. A Kapitány arcát befedte egy hirtelen tóduló füstgomoly, mintha előadás után a függöny gördülne le.
– Neki állandóan kevese volt – folytatta egész halkan, mozdulatlan, fénylő arcok középpontjában -, de ha én dobtam, eltört egy kocka.
Tiszta dolog: vége neki!
– Hajnal lett. Muravjev egyszer csak kimutatott az ablakon. A Csatorna üres volt, mintha a Világ néhány perccel végítélet előtt állna. Csak egyetlen kétkéményes koporsó úszott csendesen. Jól tudtam: ez a hajó a Brigitta!
Sápadtan hallgatták. A langyos kocsmaszag egyre nehezült, mert a nyílt óceán köde behömpölygött a dagállyal együtt, és lenyomta a párákat. A Kapitány újra pipára gyújtott, úgy folytatta, emelt fejjel fújva a füstöt, és kecskeszerű ujjaival szakállát babrálta.
– Egy halott volt a hajón. Jól látszott. Óriási halott! Én feküdtem ott, és olyan hosszú voltam, mint maga a gőzös… És ezáltal tudtam jól: Piszkos Frednek befellegzett!…
Némán ültek. Egyik-másik falfehér volt.
Martin gyorsan lehajtott egy fél pohár rumot. Fülig Jimmy is sűrűn pislogott, de vegyes érzéssel. “Kavarja ez?”, gondolta örök hamleti dilemmájában töprengve: “Kavarja ez most, vagy nem kavarja?”
– Azután – folytatta csendesen a Kapitány – a Zöld Pofa nevetve vállon veregetett, besöpörte az asztalon heverő, néhány hátralévő évemet és elment… Ez volt az álom… Muravjevet láttam még zavarosan, amint nézett rám a hóna alól, mert újabban ott hordja a fejit. “Gyere, Fred” – mondta az orosz… Utoljára négy éve együtt voltunk vele hajón, a Farőr-foknál. Most azt mondta, hogy ott találkozik majd velem újra… És vége lett. Felébredtem. De tudom jól, és ti is tudjátok, hogy mit jelent ez.
Senki sem szólt. Valamennyien tudták, hogy ez mit jelent. Pepita Ofélia is, aki csak halkan rebegte:
– Srófoljak magának egy gyászindulót?
Sohasem hallották még ennyit beszélni. És ilyen bágyadt, halk mélabúval. Senki sem szerette. De most mégis elszomorodtak. Az ördög sem rokonszenves, és mégis jobban kedvelik, amikor gonosz, mintha bölcsődalokat énekelne. Az ember ragaszkodik az illúzióihoz.
De a Kapitány ezzel nem törődött. Sóhajtva felállt.
– Fiúk, vigyétek hírül: Piszkos Fred hajóra szállt, pedig tudta jól, hogy itt a vég. De ha így van, hát inkább a tengeren. Megbocsátok az ellenségeimnek. Bocsássanak meg ők is nekem. Fülig Jimmy legutóbb egy ládába zárt, és két napig a hajófenékben ültem. Ezért fizetni akartam, hogy megemlegesse. Most megbocsátom. Az én vándorutam véget ért. A tenger hullámai engem sem dajkálnak örökké, legalábbis a felszínen aligha…
Vállára dobta a kabátját, odavetett egy papírpénzt, és ment. Másnap látták a kikötőben, hogy útra kel a Na Mi Újság, Wagner Úr? nevű gőzösön.
FÜLIG JIMMY LEVELE ST. ANTONIÓ FŐHERCEGHEZ,
A BOLDOGSÁG-SZIGETEK KIRÁLYÁHOZ
Méltóságos
Sam Tantónio
király úrnak
Bolontság Szigetre, Királyvár, balra.
Tisztelt Kartács úr, kedves kirájné őfelsége és szeretve tiszttelt császári öreganyja, ezennel. Becses lapját birtokába melyben sajátulag üdvöszöl vagyok bátor megkapni és az alantiakban tiszteltetem szíves értesítésére. Köszönettel meghatóan vettem, felséges sajátulag írt anzikszát melyben becses válaszát küldve énrám gondola. Csak azt felelhetem én is, hogy, amit az anziksz: őszinte kecses jóindulattal gondolunk Mi néhai Fülik Jimmi ekszuraló egykori felségedre, üdvöszletünket küldjük hívünknek.
Ha én azt írom “Mi” az is csak uraskodó többszámos, nem pedig azt jelenti, hogy kívülem a vörös Vaszics, a Buszkó Mótsing és a Pofa Jenő úgyszintén üdvöszlik, bár eszek is kecsesen gondolnak felsékre, mivel nagyon dicsérem. De csak rám vonatkozik a királyszámostöbbes.
Kikötöttünk Hola-Luluba, ami fővárost képez Havaiba, jelentős rakodói vannak, nagy kocsmái, imbozáns rassziák és igen számot evő pofoszók lakják. Különösen, ha én érkeszem. Itten újból találkoszám Piszok Alfréd nevű kapitánnyal, akit most már sajnálok, mer esz csakugyan facsar látvány. Ha kegyed tisztelt kiráj úr látná esztet, akit úgy hívtak a kínai kalózok, hogy A Tisztátlan Fukar Sárkány, Yu-Hi. (Yu-Hi kínaiul azt jelenti, hogy “szép kis disznó az illető”), ha ezt látná, ijen részvéttel!
Erről beszélt az egész Velő Tanya (Dining Room a Vidám Kiloccsantóhoz), ahol ötórai verekedés van és itt találkosznak az alsó körök személyiségei, kik előljárnak a rossz példával. Itten van egy művésznő, akit szeretve csodállok tisztelek, gyöngéden és nemesen zongorászik, igazi művész és régi tisztelőm. Gondolhatya felsék, hogy esz nem olyan züllött kocsmai zenész, mint a hozzáhasonlók. Szépen zongorál, de hegedül is és lantol és külnyelveket is tud.
Az is lehet, hoty dinasztikát alapozok vele nősülés által és gondoskodok, hogy felsék utódai ne hiányoljanak trónkövetelőkben. Ennek a követelőnek asz anyja, apai ágon Pepita Ofélia lesz, ki minden nap a Velő Tanyán sétahangversenyez fel és alá a helyiségben…
Itten monta esz a szegény Piszok Alfréd, hogy álmodott a Szöld Pofa nevű kísérteties hajósról, aki kockászott vele és Murafjef, egy hónaljfejű barátja dettó és a csatornán látta a kísértethajón önmagát.
Elejinte gyanakodtam. Mert akármilyen valószínűjen hangzott esz a történet, vigyászni kell a Kapitánnal. De mégis beláttam: Szegény ember: ez kész! És ojan sajnálásra méltó, mer senki se sajnálja.
Mostan a Fő!
Hajnalban mentem szénrakodásilag találkoszni a Hallató Trukics nevű barátomal kivel boldog időkben sok meghitt menekülésben vettem részt. Bányászati egyén volt valaha eszért jól tud páncélszekrén robbantást és van mintik kis dinamit kéznél nála. Mer esz 1. használhatójan életveszélyes ember és 1. nagyon kedves, rokonszenves létrája van neki. Melanie nevezetű a létra, nyolc foga van és eszért 8-emeletes Trukicsnak is nevezik őt a rendőrök. És minden fetyhász gondnok tudja, hogy Trukics létrájára vigyászni kell a megőrszendő depók osztályában, ahol asz ember tárgyai is kitöltik gazdájuk büntetését. Mivel ha nem vigyásznak Trukics létrájára, akkor őt megtarthatnák életfotytig rabnak, mivel esz a Trukics egy pár kiskorú dinamitpatront hozna nekik. Kiskorú asz ojan dinamitpatron, amit gondnokság alá lehet helyeszni és a patron a gondnokság alatt felrobban.
Esz a Trukics nem lehetne uralkodó, mer nehéz lenne megöregíteni. Napolejon kartácsunkat könnyű volt a róla elnevezett Ajacsióban egy főt téren megöregíteni négy testvér rokonával, akiket alakmelléknek szobroltak, továbbá asz orosz Cár Péter nevű uralkodót, akit lován öregítették mek. De hoty lehetséges eszt a Trukiccsal? Álljon egy szobor talpazaton, főt téren létrásan? Így aszt hiszik hogy egy vilákhírű ablakputcolóról van szó. Engemet lehet most (és foknak is) öregíteni szobornak lábszárvédővel sapkába, amint jobbomba kard, balomba revolver és köszben egyik kezemet áldójan terjesztem a népre…
Szóval találkoszám a szémparton ezzel a 8-emeletes Trukics cimborával aki fogánál hozta a létrát és mondám, hoty felmegyünk ety hajóra. Szokása szerint aszt felelte, hogy nem szólt semmit. És mentünk a kikötőbe, ahol esz a másik zekszpecidijó gőzös, a világ legfurcsább nevű hajója áll. Aminek esz a neve: Na Hogy Van Ez a Wagner? Furcsa név. Ere a következő elhangzást párbeszéltük:
“Ez asz?” kérdeszte Trukics és nagyon megáll.
“Esz.” mondom és ámulék. De ő erre aszt felelte, amit ety derült égből a villám:
“Szervusz.” Hüje esz vagy mi? Egyszerűen megfogja a Melanie létra fogát, belekarol és távoszik őnagyságával.
“Hé! Hova mész?”
“Iszok”.
“Nem gyösz a hajóra?”
Erre mint ety derült égből lecsapódó marhaságot mondja:
“Nem metyek. És te se. Esz nem hajó. Esz a pokol! Itt nem lehet senki erős.”
Nagyon meglepett, mer ijen sokat még soha életében nem beszélt. Két heti készletét mondá el.
“Trukics!” kijáltám csodálóan. “Én nem is merek rád! Te félsz ettől a hajótól?!”
Erre jött a meglepő. A Trukics félt! Látszott! Habza! Esz a Trukics sem nem kötekedő, sem nem verekedő, és kerüli a késelést, esz a Trukics olyan hoty átmety az uccán, ha ütik etymást, nem szeret pofozódást, verekedést, esz csendes és gontolkodzó, amiben engem rám emlékesztet. De aszért mindenki tudja, hogy ha békét hatyják, asz már anyi mint egy kis életbiztosítás. Eccer a viszjavító munkások csöveket raktak és amik aludt igénybevették létráját. Eszek tizen voltak a vascsövekkel. De ő a puszta keszeivel nekik ment a munkásoknak és ety percen belül cső-csövön nem maradt. Eszért kérdeztem tőle újra:
“Te félsz 8-emeletes Trukics?” Erre ő eszt felelte:
“Én félek! Én oda nem megyek!”.
Esz még meglepőbb volt, hogy ijen újabb szóáradást mondott, de ami mék jobban fejen ért mint nyílt égből lecsapó gumibot, asz mégis annyi, hoty ő fél. Talán túlvilágias, szellemi hazajárásba hisz esz a régimódi levilágosult babonás? Oljan aki kíséretektől fél, hogy eszek éccaka kislisszolnak koporsóikból? (Ety ijet láttam Felsékednél a Citad Elláról nevezett várba. Erre jó lesz vityázni.) Aki a mai csodás technika villongásába még hiszi az ijen marhaságot, asz nem tekintendő kultúrának és a szemembe antiinteligens egyén. Szóval esz a 8-emeletes Trukics ety 6-emeletes marha. Eszt gőzöltem vele, de ot hagya.
Tisztelt Felsék! Ety nagyon bölcs kitűnő ember mondta: senkit se neveszünk marhának tényállás előtt! Esz ety nagy mondás és tőlem származ, sajátulag. A festői dokkon kies alakok sliszoltak és mivel dagály érkeze, hát nedvesség lett a kikötői éccakába.
Én csónakkal óvatosan megközelítem a hajót. Jól látom, ahol a naty betűkel áll a hajónév: Hoty Érszi a Wagner Magát? (Mintég röhökni kell, mer hajónévbe ijen hüjét eddig melőztek.)
Persze felmáztam és akor láttam, hoty esz mijen kosz kis hajó. Csupa piszok, meg deszka és asz mind recseg. Ety lámpa se égett. Gondoltam, hoty esz most érdekes lesz, mivel elviszem a kofferbe börtönzött Gusztaf Bárt. Új dolog. Tudóst még nem loptam. Asz bisztos, hoty furcsa ety hajó… Még a levegő is nehész volt. Megnézem, hogy mi van it! És négylábkézen lopkodtam magamat előre és asz embernek lüktet a nyaka mek nyilal a fejcsontozása a ködbe, a nedvességtől, mek esz a csend is ety ijjen sötét fedélzeten… És nyitva asz összes kabin ajtó, mintha iten éppen most elment volna asz egész hajó it hagyva laktalanul mindent.
És a rohadó deszkának ojan furcsa patika szaga van… És… mostan valahol harmonikásztak…
Én igazán zeneileg nem citerázok a harmonikától. Nem vagyok babonás, mer engem bekent egy növénnyel Timor szigeten a varásló, hoty nem fok asz átok, pláne, ha ijen váltságoskor helyzetbe kerülök és kétszer kiköpök kelet felé. Több mint kétszer, gyorsan kiköptem kelet felé. Később nyugat felé is. De asz ember leköpheti a szélrósa minden irányát; ha etyszer kulturás akkor nem hiszi, hoty ijesmi használ kíséretek ellen. Ha pedig nem hiszi, hoty használ a köpés, akkor félni kell a kíséretektől. Azt hiszem esz készfekvő.
És akkor aszért én még se pucoltam meg. Pedig szél lett és zörge csikorga minden. És gondolám benészek ety kabinba. Iten rossz szag volt és sok légy. Nem is tudom mi van, ami iten ojan, mintha nemcsak a flanel sorhajókabát, hanem mellemnek kasa is szűk volna. Pedig százhetvenes kebelbőség van jelen, ha teleszívom magamat. És teleszívtam és kifújám és letörlém homlokom és mégis a kasmellem szűk volt. De aszért mentem.
És kiköptem észak felé és dél felé is…
És sehol senki sem volt. Mindössze én. És akkor a fenégbe indulám egy lépcsőn, ami akkorát nyikordult, mintha torka lenne és arra léptem volna, hogy sikoltani kell neki.
Kegyed jó hászból való uralkodó, de aszt hiszem megállt volna a Kegyed királyi délceg vére is, mint ahogy én is úgy éresztem, hoty megállt a szívdobbanásom, mint a mozsárba tört zsebóra, ha fazon nélküli aranyt képeznek belőle. A fenégbe veszető csapóajtóra nehéz ládát tetek. Rém nehezet. Eszt elguritám utamból.
Mer a fenékbe sötét volt és valami egészen furcsa… És a vacak deszkától köszel hallatszott a hullámcsobolás. És valami ojan rossz szag, ami fent is volt. Amire most rájöttem: Iten karbolszag van! Esz pláne kissé enyhén randa érzésnek bizonyula.
És mentem előre és mostan fentről és messziről egész csendes zümmögéssel harmonikásztak a kíséretek. Igen kísértetek, mer én nem vagyok babonás köpködésnek hinni! És akkor megbotlék valamibe, és asz lejesett és legurult dübörögve ety pár lépcsőn, ami a fenék méjebb részét képeszte. Ijetten megálltam és vártam. Csend!
Lenyúltam ahova rugék és ety hosszú láda teteje volt. És a ládába meginn rongy.
Ez olyan… mint… koporsó!
…Uram Atyám…
Ekor a szellőző ablakon bemendegélt a hold ide és már akkor nagyon préselt engemet a karbol és ekkor a hold odasüte és láttam, hoty igen sok patkány van itten és legyökérződött a lábam, mer én már mostan gondoltam valamit, ami ojan volt, hoty félni kellett a Vaneknek és remeghetett a Trukics és vacoghattak a Melanie nevű létra fogai is… Joggal!
És akkor én nem is kaptam levegőt, pedig teljesen nyitva lehetett a szám.
A holdfény a falra érkezett szembe! És akkor láttam egy ládát, amin esz állt!…
BRIGITTA
És erre csak aszt tudom, hogy rohantam! Mint asz őrült! Követkeszett a legmagasabb pucolás! Amit alatvalóak usgyének is hívnak!
…Sohasem fogom tudni, hogy kerültem én a Velő Tanyára vissza. Aszt tudom mikor bejöttem lihekve, mindenki felállt és rámnésztek. Mer ojan lehettem, mintha a főt térről jönnék, ahol már megöregítettek gipszbe.
Felsék jó családból van, de tudhassa: a Fülig dinasztia sem szívbajos, de ha nekem eszt még etyszer át kellene élni, inkápp legyek újra asz ádeni Crikley nevű főfelügyelő dolgoszójába, aki rém kíváncsi ember és állítólag asz ő birtokába találhatók a világ legnagyobb pofonjai. Adja át Felséked a Királyné Naccságának és asz Anyacsászárné őkorosságának is jóindulatú alázatom. Továbbá Felsékedet kiváló tisztelettel maradtam értesítve hűséges trónhelyettese.
Nagyrabecsületem kifejlesztésével:
don Fülig il Jimmy, de kissé
begyulladtam, mer mégis csak még a világon nem volt ijjen, mivel kelleti gubó pestis asz ety veszéjes megbetegedés, továbbá teljesen fertősző.
don felülírott, di Fülig.
TIZENHATODIK fejezet—>>>