Tigrisvér

EGY MÁSIK TIGRIS

1.

A leány nem sikított, nem is kapálózott. Tűrte, hogy az ismeretlen, aki cserjéken, bokrokon átgázolt, vigye.

Az első ijedtség után tisztában volt vele, hogy ellenkezéssel nem mehet semmire. A dombtetőn lábra állt. Az ismeretlen megfogta a csuklóját.

– Viselkedjék nyugodtan – figyelmeztette a foglyát.

– Mit akar tőlem?

– Az apjának levelet hagytam, bizonyára megtalálta.

– Mit… mond?… – csodálkozott a leány.

Vaksötétben álltak, mozdulatlan fák között.

– Levelet írtam Huntonnak – felelte a támadó.

– Mit írt?…

– Hogy jöjjön ide tárgyalni velem.

– És ha nem?

– Akkor megölöm magát. Nincs vesztenivalóm.

A leány megborzadt a nyugodt, szinte szelíd hangtól, amivel a férfi ezt a lehetőséget közölte.

Zaj hallatszott, egy messze sistergő kéményfúvás…

– Indul a vonat… – mondta döbbenten a leány.

– Igen. Én rendelkeztem úgy, hogy a vonat előremenjen, és ne álljanak meg Birkhamig. Az apjának pedig ide kell most jönni…

A leány nevetett.

– Mit nevet? – csodálkozott Robin.

– A kormányzó nem fog jönni.

– Ha a leányáról van szó?

– Én nem vagyok a leánya!

Robin meghökkent. A vonat tisztán látszott a holdfényes kanyarban.

– Most mi lesz?… – kérdezte a leány. – Megöl?

Zörgés hallatszott. Robin előrántotta a pisztolyát és várakozóan a hang irányába fordult.

Egy tömzsi árny lépett elő a bokrok közül:

– Tegye el a revolverét. Nincs fegyver nálam.

A kormányzó volt…

2.

– A vonat, óhaja szerint, tovább megy Birkhamig – mondta Hunton.

Robin a leányhoz fordult.

– Ön nem mondott igazat, amikor azt állította…

– Hogy nem vagyok Mr. Hunton leánya.

– Ez igaz. A leányom lefeküdt.

– És én csak vendége vagyok a kormányzó úrnak.

– De ez nem ok arra, hogy ne tegyek meg mindent önért éppen úgy, mintha a leányom lenne.

– Teljesítenie kell a kívánságomat.

– Mennyit akar? – kérdezte Hunton. – Figyelmeztetem magát, hogy nem vagyok gazdag.

– Nem pénzre van szükségem.

– Tehát?…

Robin egy pillantást vetett a távolba. Jól látta a vonatot, egy kis emelkedésre kapaszkodott fel a mozdony. A hold most a három embert is megvilágította, ferde szögben, ahogy lejjebb siklott a mennybolton.

A kormányzó közben a rablót figyelte. Szomorú, markáns férfifej… értelmes homlok. Ha ez a hideg elszántság nem tenné merevvé a vonásait, senki sem hinné, hogy rabló.

A leány is ilyesmit gondolhatott. Leült egy kőre, és úgy nézte Robint.

– Maga rabló? – kérdezte Hunton.

– Igen.

– Miért írta, hogy maga a Tigris?

– A fia vagyok.

– És mit kíván?

– Jogában áll önnek, kormányzó úr, kegyelem útján vagy más módon, szabadon bocsátani egy rabot?

– Hm… ez… jogomban áll, de csak nagyon indokolt esetben tehetem meg.

– Ne nyúljon a zsebébe, mert lelövöm.

– Szivarra akartam gyújtani.

Robin pisztolya csövét Hunton homlokának irányítva, kivette a kormányzó zsebéből a szivartárcát, és odaadta a saját gyufáját. Közben úgy helyezkedett, hogy a leányt is szemmel tartotta állandóan.

– Üljön oda a kisasszony mellé.

Nem beszélt gorombán, csak határozottan és egyetlen felesleges szó nélkül. A kormányzó leült a leány mellé, és hosszút szívott a szivarból. Piros fény parázslott fel az arca előtt.

– Szóval, mit kíván?

– Huszonnégy órán belül bocsássa szabadon a Tigrist. Én most felmegyek a leánnyal az Öreg Szél szakadékhoz. Onnan beláthatom a két hegyi utat. Ha üldözők közelednek, sokkal előbb észreveszem őket. Most három óra van. Igazítsuk össze az óránkat.

– Felesleges – mondta Hunton. – Az enyémen is pont három.

– Helyes. Ha holnap éjjel két órára nem érkezik az apám az Öreg Szél szakadékhoz, akkor a túszt megölöm.

Egyforma csendes, nyugodt hangon beszélt. A leány egyre nézte a kissé szomorú, merev arcot.

A kormányzó idegesen dobolt a térdén az ujjaival.

– Ez… lehetetlen…

– Meg fogja tenni!

– Miért csak most foglalkozik az apja ügyével, hiszen már…

– Csak tegnap tudtam meg, hogy a Tigris fia vagyok.

Virradt. A csillagok kisebbeknek tűntek, beleolvadtak a derengés szürke árnyalatába.

A kormánybiztos soká gondolkozott. Azután felállt.

– Ragaszkodik ahhoz, hogy a vendégemet magával vigye?

– Igen.

– Akkor is, ha szavamat adom rá, hogy megkegyelmezek a Tigrisnek?

Robin a távolba nézett. Most már a lapályon futott a vonat, Birkhamhez közel.

– Én senkiben sem bízom. A Tigris fiát becsapni nem bűn.

A leány közbeszólt.

– Ha csakugyan teljesíti, Mr. Hunton, amit ez az ember kíván, akkor hagyjon vele nyugodtan magamra… Nem félek.

Robin egykedvűen állt.

– És mit fog tenni, ha kiszabadult az apja? – kérdezte Hunton. – Rabló lesz továbbra is?

– Mit tehetnék?… Ami az apám és a nagyapám volt. Vér nem válik vízzé.

Hallgattak. A madarak már ébredeztek, itt is, ott is csicsergés hallatszott a lombok közül.

– Én nem hiszem, hogy magából olyanfajta rabló váljék, mint a Tigrisekből. Ismerte az apját személyesen?

– Nem emlékszem rá. Négyéves koromban elszakadtunk egymástól.

– Maga nem olyan, mint ő. Nincs az arcvonásaiban kegyetlenség…

– Azt a rablóélet vési fel, idővel.

– Ha szabadon bocsátom az apját, és tisztességes ember akar lenni, ezt a mai napot leírom a számadásáról.

– Ez szép öntől, Mr. Hunton – felelte. – De még számolnom kell valakivel.

– Bosszú…?

– Igen!… Nekem anyám is volt…

Most felfénylett a szeme egy másodpercre, sárgás, furcsa villanással, mert Jack Rowerre gondolt, aki rátört a szüleire, akkor…

– Lehet – mondta a kormányzó -, hogy tévedtem, és maga csakugyan méltó utód.

A reggelben nedvesen csillogtak a fűszálak, és rózsaszínű sugárzással az ég alján bejelentette érkezését a nap…

A kormányzó lassan lement a dombról. És a leány ott maradt Robinnal.

– Önnek mi a neve? – kérdezte a rabló.

– Molly Rower vagyok, Jack Rower folkstoni farmer leánya.

Rower!

Mintha mellbe csapták volna.

– Ön… Rower… leánya?

– Igen. Ismeri az apámat?

– Hallottam… már róla…

A leány semmit sem tudott arról, hogy Rower fogta el a Tigrist. Különben nem mondta volna mindezt ilyen nyugodtan, ez világos volt Robin előtt.

Azt látta Molly, hogy a férfi arca lassan szürke és merev lesz, mint a kő. De hogy mi okozza ezt a felindulást, arról sejtelme sem volt.

– Most elmegyünk innen – szólalt meg Robin szinte suttogva. – Lehet, hogy üldözni fognak…

– Senki sem fogja üldözni – felelte Molly Rower. – A kormányzó a világ legjellemesebb embere.

Robin nem felelt, csak a kezével intett, és félreállt az ösvényről, jelezve a leánynak, hogy induljon. Szótlanul mentek, elől Molly, mögötte a férfi. Amikor odaértek, ahol Rimbow várakozott csendesen a fák között, Robin megszólalt:

– Üljön fel a lóra és ügessen lassan előttem. Ne próbáljon menekülni. Ha egyet füttyentek, Rimbow megfordul és hozzám siet.

…Szép téli, napsugaras reggel volt, és a két szótlan utas lassan haladt a hegyek felé.

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.

14 + tizennyolc =