A VÍZ VÉRRÉ VÁLIK
1.
…A fiú még mindig úgy feküdt az ágyon, arcra borulva, mintha aludna. Jól hallotta, hogy nyílik az ajtó, de nem kelt fel.
– Robin – mondta csendesen az öreg. – Patterson volt nálam, és rossz néven vette, hogy nem üdvözölted.
Robin felült. Olyan volt az arca, mintha nagy fájdalom gyötörné.
– Ne haragudjon. Nem akartam látni senkit… senkit!
Jeff figyelmesen nézte Robint. Értelmes, jellegzetes férfiarca volt. Kissé kiugró sasorral, sűrű, engedetlenül kemény fekete haj, nagy, sötét szem és széles, de nem csúnya, energikus száj. Talán ha ellenszenves, sápadt, bárgyú az arca, nem olyan szörnyű tény, hogy gyáva! Sovány, de vállas, kissé túl hosszú termete még jobban aláhúzza ezt a szerencsétlen körülményt.
– Mi történt?
A fiú összeszorult gégéje tiltakozott, hogy kimondja. De kényszerítette magát.
– Megvertek.
– Miért… Hagytad?…
– Gyáva vagyok…
Felállt, és járt egypár lépést.
– Beteg vagyok. Mert ez már nem is gyáváság. Ha bántanak, ha ütni akarok… megdermed minden izmom.
Az öreg sokáig gondolkozott.
– Gyere velem – mondta azután komoran, és elindult. Robin követte. Abban a szobában voltak, ahol az imént Pattersonnal üldögélt. Olsen meggyújtotta a lámpát.
– Ülj le.
– Mit akar?
– Megtudod az igazat. Talán jobb lenne, ha elhallgatnám. Mégis megmondom. Nem bírom tovább…
Kihúzott egy fiókot, és sokáig matatott mindenféle ócska holmi között. Azután egy régimódi, nagy ezüstórát vett elő. Felkattintotta a fedelét.
– Az édesanyád…
Az órafedélbe kép volt beillesztve. Egy finom arcú, szép szomorú fiatal nő, karján kisgyerekkel. Robin különös érzéssel nézte.
– A gyermek te vagy. Kétéves korodban.
– És ki volt… az apám?! – kérdezte izgalomtól lüktető, száraz torokkal.
Az öreg az ablakhoz ment. Kibámult a csendes éjszakai tájra.
– Ki volt az apám?! – ismételte a kérdést türelmetlenül.
Olsen visszafordult, és keményen mondta:
– A Tigris.
Robin elhűlten nézte a képet, a szép arcút nőt a gyerekkel.
A Tigris! Már régen csak a híre élt az Államokban. Elfogták, még amikor Robin kisgyerek volt, de a híre még ma is friss. Legendás hírű rabló volt.
– Mondjon el mindent…
– Megteszem. Lehet, hogy nagyon megbánom majd, de most úgy érzem, hogy rosszabb, ha hallgatok.
És Jeff Olsen elmondta a történetet.
2.
– Az édesanyád egy tekintélyes Hiller nevű ügyvédnek volt a leánya. Hiller Bostonban élt, és két leánya közül az egyik Jack Rower neje lett. Jack Rower akkor örökölte a híres Rower-gazdaságot, amely azóta is Nevada legszebb farmjainak egyike. Rower elvitte nyugatra a feleségét, Lilian Hillert. A másik leány, Anna Hiller velük utazott, hogy megismerje kissé a Nyugatot. Mint nővérének a vendége, követte Rowert és csapatát. Útközben Tigris és az emberei rajtuk ütöttek. Elfogták valamennyiüket. Váltságdíjat követeltek a hozzátartozóktól, és azt meg is kapták. De a Tigris beleszeretett Annába és elrabolta. Valahol kikényszerítette, hogy összeeskessék Hiller leányával. Mások szerint Anna beleszeretett a fiatal rablóvezérbe… Ma már nem lehet tudni. Annyi tény, hogy a Tigris nem követett el újabb gaztettet, eltűnt, elbújt valamerre, és nem találta meg senki egy évig. A Tigris nem rabolt. Más néven, messze, Kalifornia északi vidékén telepedett le a feleségével, mint tisztességes ember. Csendesen élt az asszonnyal meg újszülött fiával. De valaki felismerte és elmondta Rowernek. Rower átlovagolt Kaliforniába, és a jó útra tért rablón rajtaütött egy üldöző csapattal. Fred Norwich, Jimmy Hall és egy Weller nevű orvos vezették a csapatot. Fred Norwich és Jimmy Hall akkor szegény csapdaállítók voltak. A vérdíjból gazdagodtak meg. Hiller a szenzációs újsághírek és szemérmetlenül kíváncsi emberek elől elrejtette leányát a távoli Virginia államban. Anna csakugyan megszerethette a Tigrist. A férjéhez akart menni, a börtönbe, erőszakkal lehetett csak otthon tartani.
– Ehhez nem volt joguk – mondta hevesen Robin, és a szeme szokatlan fénybe hevült.
– Halálra ítélték, de kegyelmet kapott, mert a kaliforniai két csendes évvel bizonyítva látták, hogy jó útra tért már, amikor elfogták. A felesége még a tárgyalás előtt meghalt.
Robin felkattintotta az óra fedelét, és merev, fakó arccal nézte a finom vonású, szép nőt, aki a kisgyermekre mosolygott.
Az anyja!
Nem érzett ellágyulást, csak mintha egy nagy, hideg kő feküdne a szívén…
– Folytassa – mondta csendben.
– Nincs már sok hátra. A gyermeknek én lettem a gyámja, és ez a gyermek te vagy. Igyekeztelek úgy nevelni, hogy a vér vízzé váljék. Mert tudd meg, nem csak az apád volt rabló. A nagyapád, a dédapád és minden ősöd az volt. Valamennyi olyan legendás bandita lett, amilyen ritkaság. Erő, vakmerőség, ész, hidegvér, ügyesség, gyorsaság dolgában csodás hírük volt, és nagy kort értek meg, mert apád az egyetlen Tigris, aki valaha rendőrkézre került. Ezért féltettelek. A Tigrisek vére nem válik vízzé… Rettegtem, hogy egy napon kiüt belőled. Örültem, hogy gyáva vagy…
– Nem tette helyesen! Meg kellett volna mondania!
– Azt hittem, jót teszek veled, amikor azt mondom, hogy az unokafivérem árvája vagy…
– Még egyre feleljen – szakította félbe nyersen. – Az a kép, amit látok, sikítás, lövés…
– Annak a napnak az emléke, amikor az apádat elfogták… Később még egyszer sikerült megszökni neki a börtönből. De cserbenhagyta az ősi szerencse. Rower farmja környékén elfogták. Ott vadászott rá az üldöző csoport, mert tudták, hogy az első útja lesz: Roweren bosszút állni. Azután következett volna Fred Norwich, az egykori csapdaállító Backford Lane-ben, és utána felkereste volna bizonyára Jimmy Hallt. De mielőtt még elérhette volna Rower farmját, hurokra került, s életfogytiglanra ítélték.
– És miért… tört rá Jack Rower… akkor a Tigrisre?
– Mert… szégyellte, hogy a sógora rabló…
A fiatalember arca merev volt és gipszfehér. Gépiesen cigarettázott.
– Azt hittem – hebegte a vén cowboy -, hogy jobb, ha megóvlak a múlttól.
– Viszontlátásra, Olsen. Nem haragszom magára, mert jó volt hozzám mindig…
– Robin! Hová mész?
– Nem tudja?
– Ne… nem…
– Hát akkor megmondom: kiszabadítom az apámat, és elintézem a fennálló számadásait. Megölöm Rowert. Jó éjszakát…
– Megállj!
De mire az udvarra ért, a fiú nyomában, Robin már elvágtatott.
3.
Patterson, a seriff csodálkozva nyitott ajtót.
– Az ördögbe… Jeff, mi történt veled?
Olsen sápadt volt, és remegett a keze.
– Beszélnem kell veled, Patt. Azt hiszem, hogy nagy ostobaságot követtem el.
– Igyál egy korty pálinkát. Hiszen rossz rád nézni.
Olsen reszkető kézzel emelte szájához a poharat.
– Beszéltem a fiúval… és egy bolond ötletem támadt… Uramisten!
– Micsoda?
– Előbb, tudd meg az előzményt. Én… Anna Hiller rokona vagyok.
– Anna Hiller…?
– A Tigris felesége volt.
– Igaz… Emlékszem.
– Miután Anna meghalt… Akkor már az öreg Hiller nem élt, én lettem a Tigris fiának a gyámja… Magamhoz vettem a gyereket.
– Robin a Tigris… fia?
– Hallgass végig. A Tigrist meglátogattam a börtönben. Az volt az első mondata: “Jeff Olsen, megszököm innen és akkor megölöm Rowert, Jimmy Hallt, Norwichot, de megöllek téged is, ha úgy neveled a gyerekemet, hogy meghaljon.”
Újabb pohárkával ivott. Azután rekedten folytatta.
– Akkoriban én messze innen, Missouri államban, Princetownban gazdálkodtam. A gyerek egy napon beteg lett. Tüdőgyulladást kapott. Nem lehetett segíteni rajta, meghalt. Princetownban van eltemetve. Féltem nagyon az esetleg kiszabaduló Tigris bosszújától. Akkor fogadtam örökbe a négyéves Robint, Weller orvos árvaságra jutott fiát. A gyerek árvaházban nevelődött. A körorvost a Tigris hordája pusztította el, mert ő is Kaliforniában járt Rowerrel, amikor a Tigrist elfogták. A szabadlábon élő rablók bosszút álltak, és megölték Weller orvost. Az ő fia volt az örökbe fogadott gyermek. Robint elhoztam ide velem, ahol nem tudták, hogy meghalt a fogadott fiam, és Robin elfoglalta a Tigris fiának a helyét. Hiszem, hogy nem követtem el bűnt evvel…
– Nem… De azért nem is tiszta a víz a pohárban…
– Ma este jött egy őrült gondolatom. Hallgass ide – felnyögött. – Bántott a fiú gyávasága. Mivel öntsek önbizalmat beléje? Tudod jól, hogy mennyit fecsegnek átöröklésről… gondoltam, az erőt ad majd neki… Azt mondtam, hogy ő a Tigris fia…
– Megőrültél?!
– Ne kiabálj, Patt! Most már én is bánom. De azt hittem, nem lesz más következménye, mint hogy a fiú erőt érez magában, a vérében… tudod, az átöröklés…
– Pokolba az átörökléssel! Ilyent nem szabad csinálni!
– Mit tudhattam én?!… A fiú szeme fényleni kezdett. Gondoltam, mégiscsak visszaüti Tom Connort, ha azt hiszi, hogy rettegett ősök természetét örökölte… Nem akartam mást, mint erőt és önbizalmat önteni beléje…
– És mi történt? Ó, de bolond voltál Olsen!
– Elmeséltem neki a Tigris történetét úgy, ahogy valójában megtörtént… hogy Rower fogta el és Fred Norwich, Jimmy Hall… meg a többiek…
– A fiúnak nyomban meg kell tudni az igazat… Hol van?
Olsen lehorgasztotta a fejét.
– Felelj, te hülye! Hol a fiú?
– Késő… Már elnyargalt.
– Hová nyargalt?!
– Kiszabadítja a Tigrist…
– Mi?!
– És megöli Rowert meg a többit…
Dermedt szünet. Ugráló, sárga petróleumláng árnya remegett a falon és a mennyezeten. Azután a seriff megélénkült.
– Hej, Bob! Bob, te ördög, a lovamat…! Mit gondolsz, merre indult? – kérdezte a seriff Olsentől.
– Ha úgy van ahogy mondta, akkor Denver felé, ahol az apja ül.
– Vagy Folkstonba, Rowert megölni. Azt mondom, Olsen, imádkozz, hogy utolérjük, mielőtt valamit szerencsétlenség történik.
– Robin derék, jó lelkű fiú, és nem hiszem, hogy…
Egy rémült, vörös hajú leány jött lihegve.
– Mr. Patterson… siessen… szörnyűség… Robin agyonlőtte Tom Connort, Bill Hughest és Pete Wyomingot…