A TIGRIS NYOMÁBAN
1.
Robin visszatért a sziklához, és sebesen mászott a lasszón… Rimbow türelmesen állt a helyén ugyanahhoz a fához kötve, amelyre a lasszót erősítette.
Szeretettel megveregette az, állat nyakát, azután elindult az egyik magasba kanyargó ösvényen.
Megkeresi!
Szeretet, vérségi kapcsolat elmúlt benne. A vakmerő rablóős legendája egy aljas orgyilkosban meghalt, mikor megismerte az apját.
De mégis az apja!
Megsebesült, talán meg is halt. Keresésére indult. Milyen furcsa, hogy egyszer sem látta szemtől szembe, és lehet, hogy már nem is látja, vagy csak holtan…
A mérnök lovának a hullája még ott feküdt. A golyó kissé rézsút balról érte az állatot. Tovább haladt a lövés irányában, fel a kacskaringós ösvényen.
A sziklaplatón két üres töltényhüvelyt talált. A nyomok szerint a Tigris tovább osont innen, bizonyára azért, hogy megkerülje őket. Így jutott el Robin egy nagy bazaltkiugróhoz.
Ott visszahőkölt.
Vér!
Itt érte találat a Tigrist. Erősen vérzett, ez látszott a nagy, sötét folton. Néhány töltényhüvely hevert a földön, és eltépett rongyfoszlányok, ahogy gyorsan bekötözte a sebet… Ilyen állapotban nem juthatott messzire.
A szikla túlsó felén levezető úton Robin ismét lóra ült. Könnyen követhette a Tigrist. Itt is, ott is vérnyomok. Azután egy pisztoly. Bizonyára kiejtette lovaglás közben. Nagyon gyenge lehetett, félig eszméletlen. Különben nem veszítette volna el az egyik pisztolyát.
Ahogy az ösvény aljához közeledett, egy helyen feltúrt földre lett figyelmes. Itt megállt, és a ló kikötve várakozott.
Ismét vér és foszlányok.
A Tigris, úgy látszik, szorosabbra igazította a kötést, és lóra ült! Ilyen vérveszteséggel! Micsoda fizikum!… Követte a patanyomokat. Bizonyosra vette, hogy a halódó rablót ott találja valahol az útfélen, a nyeregből lefordultan. De tévedett. Kilométereken keresztül követte a holtra sebzett Tigris nyomát, egyre álmélkodva. Még mindig bírja!
…Egy kis patak mellett, már közel a völgyhöz, újra feltúrt föld és vértől ázott rongyok. Itt megállt a Tigris, és kimosta a sebet… Friss tábortűz maradványa látszott, kormos fű, hamu… Evett és pihent bizonyára.
A völgy felé lejtő mély talajban még könnyebben követte a ló nyomát. Balra kanyarodott, nem a vasút felé, hanem a lakatlan, végtelenbe nyúló, bozótos rétség irányába.
Eh! ha akárki is: az apja. Ápolni fogja, élelmet hoz neki, és amikor lábadozik, de még nincs ereje védekezni, elviszi innen a Tigrist. Ha kell, erőszakkal is…
Az apja!… Hiába!
Még egy teljes óráig követte a csodálatosan szívós ember nyomát. Azután megpillantott a távolban egy deszkabódét. Valami indiánus vagy csavargó lakhatott benne, ki tudja, milyen régen. A patanyomok egyenesen a kunyhó felé vezettek.
Ott van, ez biztos. Nem mehetett tovább. Mit tegyen?
Még halálra sebzetten is kerüli az embereket. Nem kér segítséget. Ő a Tigris!
Sebes ügetésre ösztökélte Rimbow-t. Bármit is tett, bármennyire hideg itt belül minden, ha rágondol, mégiscsak az apja fekszik ott benn, magára hagyatva, súlyos sebbel… A kunyhó elhagyatottnak látszott, az ablaka mögött semmi, az ajtó nyitva. Vágtatva igyekezett el érni.
Bumm!
Lövés dörrent az ablak mögötti sötétből. A golyó ott zizzent el a füle mellett.
Megrántotta a szárat. Elzsibbadtan az iszonyattól ült a nyeregben; és a ló felágaskodott, mintha ő is elszörnyedne…
Az apja!
Bumm! Bummbumm!
Robin szinte sikoltva kiáltott, mint aki megőrült e pillanatban, hogy ilyen szörnyetegtől lett! Azután megsarkantyúzta a lovát, és ököllel verte az állat fejét, úgy nyargalt eszeveszetten a kunyhó közeléből.
Bumm! Bumm!
Még két golyót küldött utána a Tigris, és az egyik igazán csak milliméterekkel hibázta el a fejét.
2.
Folkstonban helyreállt a nyugalom A lakosok közben megegyeztek a peonokkal, hogy az egyre hatalmasabb folton elmocsarasodó legelők helyett az indiánok földjére terelhetik a marhákat.
Ez volt az első eset, hogy a rossz hírű rabló peonok barátkozhattak a folkstoniakkal. Nem valami szívélyes barátság volt, ez meglátszott a fehéreken, ha a városban bevetődött egy indián, de mégiscsak jó viszonynak nevezhetjük a régebbi állapotokhoz képest. Még azt is megszokták, hogy Mikhuwian, a főnök, beüljön közéjük a kocsmába. A közös ügy sok mindent áthidal.
– Azt hiszem – mondta a szeplős Hiron -, hogy Rower hiába vár új mérnököt a városból. Híre ment Clayton esetének, és nem akaródzik a denveri uraknak idejönni, méricskélni.
– Aljas gaz volt, aki megölte Claytont – mondta a kövér kocsmáros -, de a mi ügyünket jól szolgálta. Ez bizonyos.
– Adj whiskyt és szódát – mondta Mikhuwian…
A kocsmáros dühösen töltött, és a főnök elé tette.
– Rosszkedvűnek látszol, Allan – mondta a seriff, egyetlen hosszú kisujja körmét két foga közé ékelve -, pedig aszondom, inkább odaát a zsilipnél van ok a rosszkedvre.
– Nem tetszik ez a csend. Rower nem az az ember, aki így visszavonul.
– A mérnököt várja – vigyorgott Hiron.
– Miért nem utazik Denverbe, hogy elhozza? És… miért dolgozik éjjel-nappal most is? A hegyről jól látni a fáklyákat…
– Hát van ott olyan munka is, homokelhordás, partfeltöltés.
– Hm… És ha szép lassan elkészül valahogy a zsilip?
– Mérnök nélkül?
Allan hallgatott. Nyomott hangulatban ültek.
– Peonok szívesen támadni fehér gonosz embert, amikor akartok – szólt közbe a főnök.
– Csak úgy a vak világba nem ontunk vért – mondta a kocsmáros.
És várakozás közben lassanként minden legelő mocsár lesz! – kiáltotta Hiron indulatosan.
Ez igaz volt. Komoran ültek.
– Azután – szólt közbe egy másik – úgy tudom, Rower katonákat is kért a kormányzótól. Ha katonákat küldenék, akkor késő. Nem tehetünk semmit.
Nyomott hangulatban ültek. Alig nyúlt időnként a pohárhoz valamelyik. Most egy ló állt meg nagy vágtatásból a vendéglő előtt, és hallatszott, amint leugrik valaki. Azután egy poros, lihegő cowboy jött be. Valamennyien felugráltak, mert megismerték Rower egyik legényét.
– Üljetek le… – lihegte – egyedül jöttem, és elhatároztam, hogy hozzátok állok. Nem bírom. Szerettem mindig Rowert, de ezt nem akarom… A legelőt teszi tönkre.
Nagyot fújva leült.
– Adj innom – mondta a kocsmárosnak. A folkstoniak még mindig kevés bizalommal nézték.
– Mit akarsz?… Valami újabb ravaszság Rower részéről?
– Nincs benne ravaszság. És Rowernek semmi köze az ügyhöz. Már nem egy legénye otthagyta. De én egyenesen idejöttem, mert nem akarom, hogy elkészüljön a zsilip.
– Hogy készülne el?
– Öt nap alatt kész! Hát nem látjátok itt lenn napról napra lepocsolyásodni a folyót, arra fent meg elönti Rower legszebb legelőit, olyan duzzadt. Isten ellen való vétek.
– Hát a mérnök nem hiányzik? – vetette közbe Hiron.
– A mérnök itt van. Előttünk is titkolták eleinte, de már mindenki tudja.
Halotti csend lett.
– Becsempészték – folytatta a legény. – Becsaptak mindnyájatokat. A hegyeken át, éjszaka hozták. Azért jöttem, mert öt nap múlva már készen lesz a zsilip, és nem akarom, hogy meghaljon a rétség.
– Mivel… bizonyítod, hogy ez igaz? – kérdezte a kocsmáros.
– Én hiszek neki! – kiáltotta Allan, és nagyot csapott az asztalra. – Fiúk! Estére készen álltok?
– Akár egy perc múlva.
– Az lenne hamar – mondta az indián. – Este jönni emberekkel és megtámadni őket oldalról… Van nyíl száraz fűvel… Felgyújtani farm…
– Eredj! – mondta Allan -, és este légy itt a peonokkal. Ma leszámolunk.
– Küldjetek előbb üzenetet – mondta a cowboy -, talán lehet vele okosan…
– Eh! Pokolba a sok tárgyalással!
Egy perc alatt teljes volt az elhatározás. Szedelőzködtek és elindultak, hogy megszervezzék az esti kirándulást.
…Valaki, aki a hegyoldalból látta, amint Rower legénye Folkston felé nyargal, és idáig követte, végighallgatta a tanácskozást lóhátról, a kocsma ablakából. De az izgatott folkstoniak nem vették észre.
Amikor Mikhuwian lóra kapott, hogy a peonokért menjen, megveregette a paripa nyakát és odasúgta:
– Gyerünk, Rimbow! Azt hiszem, kezdődik a tánc.
3.
Mikhuwian, a törzsfőnök, indiánsebességgel nyargalt a kanyon felé, ahol a peonok földje kezdődött. Hirtelen surranó zajt hallott a feje felett, jól tudta, mi ez, oldalt hajolt, visszarántotta a lovát, de már elkésett…
A lasszó ráhullott, összerándult a felsőtestén, és Mikhuwian kibukott a nyeregből. Csak azt érezte, hogy vágtat vele a hurok sebesen, földön, bokron, köveken át, azután elvesztette az eszméletét.
Robin nem vonszolta halálra a főnököt. Néhány ugrást tett még Rimbow ellenkező irányba, azután a cowboy leszállt a nyeregből. A megkötözött indiánt lóra pányvázta, és elnyargalt.
Délután volt. Egyenesen Rower farmjához lovagolt. A fegyveres őr lába elé dobta a törzsfőnököt.
– Küldd a gazdát! Gyorsan!
– A zsilipnél van.
– Akkor Pattersont! Gyerünk! Egy-kettő!
Amikor Patterson meglátta, pisztolyt rántott.
– Add meg magad…
– Most ne velem bíbelődjék! Örüljön, ha megússza a fejbőrével a mai napot.
– Szállj le a lóról.
– Nem szállok le! Figyeljen, maga fajankó! Este a folkstoniak támadnak. A peon főnök a harcosaiért ment, amikor elfogtam. Amíg Folkstonban megtudják, hogy Mikhuwian nem értesítette a törzset, és elmennek az indiánokhoz, éjfél lesz. Nem sok idő, de elég ahhoz, hogy felkészüljenek.
– Ha csakugyan így van, akkor most derék ember voltál.
– Rowert elárulta egy legénye. Követtem és kihallgattam a tanácskozást. Tudják, hogy itt a mérnök, és öt nap múlva meglesz a zsilip. Irgalomra nem számíthatnak. Sok szerencsét!
– Állj!
– Megyek Countryba, talán sikerül egypár legényt összeszedni, ha nem, akkor visszatérek magam.
Megsarkantyúzta Rimbow-t, és elvágtatott.
A seriff ott állt revolverrel a kezében, de nem lőtt utána.