Tigrisvér

FELCSAP A LÁNG!

1.

Amikor a halott mérnököt hozták, Molly úgy érezte, hogy megőrül.

– Mi történt vele? – kérdezte Bobot.

– Nem lehet tudni. Itt találták a farm felé vezető úton. Még meleg volt, de már nem élt…

– Láttak valakit a közelben?

– Mit kellett látni? – szólt közbe a cowboy vállat vonva. – Tudjuk ki volt.

– Honnan?! – kiáltotta élesen Molly, és valamennyien furcsán néztek rá.

– Hát… aki elrabolta. Aki a gazdára is lőtt…

– A gazdára hátulról lőttek! Ő nem láthatta, ki volt!

Különösen pislogva álltak ott. Furcsa. Talán Miss Rower védi a gyilkost?

– Hát ki lehetett volna? – kérdezte Bob.

A leány erélyesen, de gyors, izgatott szavakban beszélt:

– Van egy öreg Tigris is! Nem tudjátok, hogy él, és itt van a környéken?

Meglepett csend támadt. A mérnök teteme ott feküdt az udvarban egy terítőn. – A Miss honnan tudja ezt? – szólalt meg az öreg cowboy.

– Én is Tigris foglya voltam. És tudom, hogy az apját is szabadon bocsátották. Láttam.

Érezte, hogy valamivel valószínűsíteni kell, amit állít. És végre is nem hazudott. Csakugyan azt hitte az öreg Barkerre, hogy az a Tigris.

– Mindegy, hogy mi volt és hogy volt. Mind a két Tigris megérett a kötélre! – kiáltotta Bob apó.

Erre nem szólhatott semmit.

– Az apám előtt titkolni kell, ami történt. Legalább addig, amíg lábra áll!

– No de… mérnök kell!

– Az apám tegnapelőtt írt a kormányzónak… Lehet, hogy holnap vagy két nap múlva új mérnök jön. Addig van mit dolgozni olyan, amihez nem kell mérnök. Vigyék el szegény Claytont, és…

– Ne vigyék!

Egy látogató lépett észrevétlenül a kertbe. Ötven év körüli, szikár, napbarnított ember volt. Hasig sáros lovat vezetett száron, és látszott rajta, hogy messzi útról jön.

– Patterson vagyok, a birkhami seriff.

– Aki sürgönyözött?!

– Igen. Úgy látom azonban, hogy mégsem vigyáztak eléggé. – A halotthoz lépett. – Ki ez az ember?

– Clayton, a mérnök.

Letérdelt a halott mellé, és megvizsgálta.

– Fogságban volt – mondta azután. – A csuklóin látszik a kötél nyoma.

– A Tigris elrabolta a tábor közepéről, ahol a zsilipet építik.

– Maga őt üldözi?

– Igen. Ha nem kellett volna visszatérnem közben Birkhamba és onnan a kormányzóságra, akkor már fogoly lenne.

– Egyedül akarja elfogni?

A seriff felnézett Bobra.

– Mit gondolt, hogy egy lovashadosztály vár kinn? Vigyék el a halottat. A gazdával szeretnék beszélni.

– Az apám beteg.

– Miss Rower…?

– Igen. Az apám megsebesült.

– Pedig figyelmeztettem. Nem kapta meg idejében a sürgönyt?

– De igen. Jöjjön be a házba, uram – mondta Molly, és elindult. Patterson követte. A leány a saját szobájába vezette.

– Mondjon el mindent, Miss Rower. Mi történt azóta, hogy a Tigris feltűnt a vidéken? Illetve amióta önt elfogta.

Molly elmesélte a fogság történetét. Úgy mondott el mindent, ahogy volt. Patterson időnként csodálkozva felhúzta szemöldökét, mintha nem várt volna Robintól ennyi emberséget és tapintatot egy fogoly hölggyel szemben. Végül rátért az idősebb “Tigrisre”.

– Az nem a Tigris volt, hanem egy öreg színész, aki notórius okirathamisító.

– Tudom.

– Honnan?

A leány elpirult és hallgatott. A seriff kutatóan nézte. De nem szólt.

– Azután… itt bukkant fel – folytatta Molly. – A zsilip körüli háborúról hallott talán?

– Igen, valamit meséltek a kormányzóságon, és egy fiatal mérnök útnak indult.

– Ó, ez nagyszerű!

– Nem is oly nagyszerű. Fiatal ember. Kár érte.

– Maga is… feleslegesnek tartja, amit az apám… tervez?

– Én fontosnak tartom. De bolond emberek élnek errefelé. Folytassa, Miss Rower.

– Nincs sok hátra. Elrabolta megfoghatatlan módon a mérnököt, az embereink közül.

– Hm… És azután?

– Azután az apám lement Folkstonba, és… Valaki hátulról lelőtte, miközben lóra ült.

– Valaki? Kétséges talán, hogy ki volt az illető?

– Én… nem vagyok olyan bizonyos abban, hogy… Rob… Ő tette.

Most a seriff tartott szünetet. Azután megkérdezte.

– Van más is, aki gyanúsítható?

– Az… öreg Tigris…

Patterson elmosolyodott.

– Ez a vén ripacs Barker?

– Nem. Az igazi Tigris, az öreg.

A seriff felállt.

– Miss Rower! Mielőtt elmennék – egy titkot bízok önre, amit kevesen tudnak az Államokban. Én is csak most értesültem róla a kormányzótól: Az öreg Tigris öt éve halott.

2.

Molly elfehéredett. Azután ő is felállt, lassan, mintegy hipnotizálva.

– Mi?… Azt mondja, hogy…

– Meghalt…

Virradt. A szobában lassan halványult a lámpafény.

– Öt év előtt – kezdte Petterson – megkegyelmeztek neki. Jól tudjuk hogy odafenn az urak között sokan voltak, akik sajnálták a Tigrist, hiszen már jó útra tért, amikor elfogták. Felesége sorsa csak fokozta ezt a részvétet. Öt év előtt a legnagyobb titokban szabadlábra helyezték. Súlyos tüdőbaj támadta meg a börtönben. Szánalmas roncs volt. Egy rendőrtisztviselővel Havannába utazott, ahol szintén hatósági felügyelet alatt állt. Négy év előtt meghalt. Egy évet töltött mindössze szabadlábon. Láttam a halottas képét, amit az ottani hatóságok küldtek. Kétségtelen az azonosság.

Mollyban ismét felerősödött az a csendes fájás, amely nyomban enyhült, ha Robin bűnössége kétségessé vált.

– Ön… tehát… bizonyos… a bűnös személyében?

– Sajnos, kétséget kizáróan. Boldog lennék, ha nem így volna. Ezt elhiheti. Nem mondta el a leánynak, hogy Robin nem a Tigris fia: szegény Jeff Olsent minek bemártani, ha egyszer úgysem segíthet a fiún? Pedig Olsen ostoba története okozta a bajt. Ha Robin idejében értesül, hogy egy Weller nevű orvos gyermeke, akkor nincs semmi baj.

De így legalább a jóhiszemű bűnös, szegény Jeff, maradjon háttérben.

– Végére járok az ügynek, kisasszony.

– Kérem, Mr. Patterson, maradjon addig a mi vendégünk. Úgyis kell valaki, aki intézkedni tud baj esetén. Az apám még nagyon erőtlen.

– Köszönöm, Miss. Elfogadom. Kérem azonban, hogy ne titkoljon előttem semmit. Bízhat bennem.

Molly gondolkozott.

– Nincs mit titkolnom – mondta azután nagyon szomorúan, de a seriff látta, hogy könnyekkel küszködik.

3.

Hat nap múlva Rower már felült az ágyban. A seb nem volt mély, gyorsan gyógyult, és a vasszervezet könnyen gyűrte le a vérveszteség okozta gyengeséget.

– Gazda – jelentette Bob. – Most már rövidesen megáll a munka, ha nincs mérnök.

Rower, aki előzőleg mindenféle hízelgéssel egy szivart próbált kicsalni Mollytól csak most ébredt újra tudatára, hogy mi volt körülötte, mielőtt megsebesült. Azt már közölték vele, hogy Clayton meghalt, de valahogy nem kötötte le eddig más, csak a betegsége. Most újra ráeszmélt mindenre.

A zsilip!

– Várni kell, Bob. A kormányzó megígérte, hogy új mérnököt küld.

– De addig…

– Valami baj van?

– Az emberek… hogy is mondjam…

Megvakarta a fejét.

– Beszélj!

– Szóval, hát… Amíg maga közöttük volt… Addig hát a pokolba is elmentek volna kérdezősködés nélkül. Mert hisznek abban, hogy erős, és…

– És most?

– Nézze, bossz… őszintén fogok beszélni. Az új emberek egy része, vagy tíz, elszökött, amikor az az ördög elrabolta Claytont… Félnek… a Tigristől.

– Pusztuljanak! Aki fél, az nem kell itt.

Bob topogott.

– Nos?! Ki vele! Mi van még?!

– A többiek suttognak.

– Mi a fene? Mit suttognak?

– Hát… némelyik látta, hogy a zsilip miatt csakugyan… kiszáradt néhány legelő. És… régimódi emberek… Ők sem értik, hogy mi szükség a szép, életet adó rétség kiszárítására… amikor…

– Bob!

Az öreg cowboy zavarában a földet nézte. Rower összevont szemöldökkel figyelte:

– Talán… neked is ez a véleményed?

– Én kitartok maga mellett az utolsó leheletemig… Ezt jól tudhatja, kérem.

– De nem kell az olyan ember, aki nem hisz abban, amit csinál!

– Magyarázza meg, bossz, úgy, hogy ők is értsék… Minek a zsilip, minek a sok szerencsétlenség, és minek kiszárítani a legelőt, ahol már a nagyapáink is…

– Bob – mondta Rower elgondolkozva. – Vedd fel a fizetésedet és még háromszáz dollárt. A raktárból meg amit akarsz. Derék ember vagy, isten áldjon…

– El… küld?

– Igen. Öreg vagy, eleget dolgoztál. Utazz a leányodhoz Wyomingba. A többieknek is mondd meg, hogy aki el akar menni, az jelentkezzék nálad, fizesd ki őket.

– Azt hiszi, hogy én elmegyek innen? – kiabálta durván. – Engem nem küldhet el, érti?! Én addig vagyok itt, amíg maga. A többi mehet, ahová akar, de engem ne küldözzön, a mindenségit!! – kiabálta nekivörösödve.

Rower elfojtott egy nevetést.

– Mégis úgy lesz, hogy elbocsátlak, Bob, mert nem szabad olyan munkát végezni, amiben nem hisz az ember.

– Ez mind ostobaság! – lármázott az öreg.

– Azt mondtam, elmész!

– Nem vitatkozom magával! Vén bolond – üvöltötte, és miközben kiment úgy bevágta az ajtót, hogy a ház megrezdült. Még az udvaron is izgatott magánbeszélgetést folytatott, és élénk taglejtésekkel kísérte a monológját.

4.

Rower kiült az ágy szélére. Kissé szédült. Azután felállt, hogy a nadrágjáért nyúljon, de visszaesett ültében. Harmadik próbára sikerült. Miután felöltözött, ismét ült néhány percig. Azután átment a másik szobába.

Szerencséjére Molly nem volt ott. Szivarra gyújtott, és kinézett az udvarra. Egy ismeretlen férfit látott a kerítésnél, éppen a lovát vezette ki. Szikár, napbarnított alak.

Ki lehet?

Odament a szekrényhez, és felhajtott egy pohárka pálinkát, azután kilépett a szobából.

A friss levegőtől ismét elszédült kissé. A vér zúgva feltódult az agyára, és elsötétedett előtte minden, hogy meg kellett kapaszkodnia az ajtóban.

De azután felszívódott ez a fekete köd, és kihúzta magát. A frissen gyógyult sebe nyilallt. Remélte, hogy nem kap tüdővérzést. Csak begyógyult tán a lövés?

Határozott léptekkel az idegenhez ment.

– Rower vagyok. Azt hiszem, nem találkoztunk még.

Az idegen megszorította a kezét.

– Patterson seriff.

– Aki sürgönyözött?

– Az. Örülök, Mr. Rower, hogy talpon látom. Nem korai még ez a felkelés?

– Nem. Hamarabb kellett volna, de nem tudtam. Most már, azt hiszem, megállok a lábamon. Amint látom, menni készül?

– Igen. Most kapott értesítést a leánya, hogy holnapután érkezik Countryba az új mérnök. Úgy hiszem, ebből az alkalomból találkozhatom a Tigrissel.

– Gondolja, hogy tervez valamit a mérnök ellen?

– Biztosra veszem. Ha ide betört, hogy elrabolja a szerencsétlen Claytont, akkor nem mulasztja majd el az alkalmat, hogy kedvezőbb terepen ártalmatlanná tegye az utódját.

– Ez könnyen lehet. Ne jöjjek én is?

– Azt hiszem, hogy önre itt is nagy szükség lehet… hm… Bizonyára nem azért kelt fel, hogy Countryba menjen.

Szóval a seriff is megfigyelte, hogy valamiféle bomlás van itt folyamatban az emberek között.

– Igaz. De talán egy-két megbízható cowboyt adnék…

– Köszönöm… Egyedül járok vadászni.

– Azt hiszi, bír… vele?

A seriff legyintett.

– Csak megtaláljam. Előttem nincs olyan veszett híre. Hajszálon múlt, hogy ártalmatlanná tegyem. Háromkor értem Backford Lane-be, és fél háromkor végzett Fred Norwichcsel, négykor sürgönyöztem Torontonba, és háromkor lőtte le Jimmy Hallt.

– Álmában! Engem hátulról puffantott le! Az öreg Tigris nem tett ilyet. Más ember volt.

A seriff bólintott.

– Így van! Figyelmeztetem önt, hogy a peon gazemberek mozgolódnak. Néhány folkstoni farmer indián legelőkre hajtotta az állatokat, és a főnök figyelmeztette őket, hogy ezt nem tűri.

– Legfőbb ideje, hogy elpusztuljanak a környékről. Ahány rablás és gyilkosság történt az utóbbi időben, azt ők követték el. Két éve készülök rá, hogy leszámoljak a peonokkal.

– Azt hiszem – mondta szomorúan a seriff – most itt lesz az alkalom.

– Hogy érti ezt?

– A peonok jól tudják, hogy ha kiszáradnak a legelők, a folkstoniak elűzik őket a folyó túlsó vidékéről. Tehát igyekeznek majd megakadályozni a zsilip megnyitását.

– Meglesz a zsilip! – szakította félbe elszántan Rower. – Minden csirkefogóval leszámolok!

– Ezt szívből kívánom önnek.

A seriff elnyargalt. Rower erőteljes léptekkel ment az istállóhoz.

– Bill! A lovamat.

– Szent isten, a gazda!

– Ne tátsd a szádat! Gyerünk!

Bill kivezette a lovat. A hanyatló nap langyos, rozsdaszínű sugárnyalábjai odahullottak a makacs ember kemény, elszánt arcába. A leánya jött arra. Ijedten felkiáltott.

– Apa! Hogy merte… azonnal feküdjön vissza!

– Nincs semmi bajom, Molly. Egészséges vagyok – felelte nyugodtan. Azután nyeregbe ült és elügetett. Vaserővel kényszerítette magát, hogy egyenes tartással üljön a lován.

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.