Tigrisvér

AZ ÖRDÖG ELSZABADUL!

1.

Tíz óra tájban nyílt az ivó ajtaja, és belépett Robin. Egyenesen a söntéspolchoz ment.

Egy másodpercig csend lett. Azután nevettek néhányan. Valaki az asztalra csapott, és káromkodni kezdett.

– Adjon sherryt, Amy – mondta Robin csendesen.

– Istenem, Robin, miért jött ismét, hiszen…

– Egy korty sherryt akartam inni.

Most Tom Connor odalépett hozzá.

– Nem mondtam, Robin, hogy ne gyere többé ide?

– Mondtad, Tom. De nem rendelkezhetsz velem. Te sem fogadnál szót, ha én tenném, miért teljesíteném a parancsaidat? – felelte csendesen és nyugodtan.

– Azért kell teljesítened, mert erősebb vagyok, és elbánok veled, ha rákerül a sor. Érted?… Hordd el magad!

– Nem vagy erősebb, mint én, Tom. Eddig még nem verekedtünk. Csak te ütöttél. Ha most ismét erőszakoskodni akarsz, akkor megöllek… – És elfordult tőle. – A sherryt, Amy…

Tom visszapenderítette a vállánál fogva.

– Te…

Tovább nem jutott. Talán ha számít rá, hogy az ellenfele megüti, akkor másképp történik. De nem volt elkészülve ilyesmire.

Az ivóban tartózkodók csak azt látták, hogy Robin ökle kilendül, orron, szájon találja Tomot, hogy az egy távolabbi asztal alá bukik.

Ez nagyon meglepett mindenkit.

Tom előmászott az asztal alól, és rávetette magát Robinra. De ekkor csodát láttak.

A “gyáva” eléje ugrott, a két test összecsapott, Tom megingott, és ütés ütés után zuhogott rá, hogy recsegett a feje, míg végül egy rúgás az ajtónak röpítette. Csörömpölve zúdult rá a széttörő üveg… Ronggyá verve szédelgett, egy lépést tett visszafelé, és előrántotta a pisztolyát.

A cső vége még a tartóban volt, amikor Robin lövése dörrent, és Tom elcsukló hörgéssel arcra zuhant…

A revolver odébbgurult, és koppanva a kocsmapolc lábának ütődött:

Néhányan kiáltozva felugráltak.

– Állj! – süvített Robin hangja. – Gyalázatos módon belém kötött… Ezt nem tűröm többé! Értitek?! Aki a fegyveréhez nyúl, azt lelövöm…

– Ostoba tacskó… – kiáltotta Wyoming, és meglökte a karját, de egy rúgást kapott, hogy elröpült, Bill Hughes kirántotta a pisztolyát. Robin félig elfordult helyzetéből, meglátta, és egy lövéssel leterítette, majd nyomban a másik oldalra lőtt, mert Wyoming is pisztolyt rántott… Azután kiejtette, és sikoltva elzuhant.

…Senki sem mozdult.

A másodpercek alatt lejátszódó dráma mindenkit megbénított.

Fullasztó lőporfüst köde feküdt a nagyrészt romokban heverő helyiségen…

Amy kisurrant közben, és rohant a seriffért.

– Láttátok, hogy mind a három ember rám támadt, fegyvert fogott… Bántani akartak, mert azt hitték, gyengébb vagyok. Ez gyávaság és aljasság… Jegyezzétek meg: mától fogva mindenki meghal, aki belém köt… Én a Tigris fia vagyok.

Elindult, és az ajtóig ment. Senki sem mozdult. Mintha hipnotizálta volna őket ez a jelenet… és különösen az utolsó szó, amit hallottak: “Én a Tigris fia vagyok”…

A küszöbről Robin visszafordult:

– Nem is jól mondtam, mert Tigris-vér nem válik vízzé! Tehát én a Tigris vagyok.

És elment.

2.

Sebesen ügettek. A leány mellettük lovagolt. Távol, a kocsma előtt kis csődület látszott az ablakon kiszűrődő fényben. Látszott, ahogy jön Murphy, az orvos, leugrik a lováról, utat nyitnak, és besiet a kistáskájával.

– Meghaltak? – kérdezte a seriff rekedten.

– Nem tudom… Tom a bal mellkasához… kapott… és úgy dőlt el… mint egy liszteszsák…

Patterson bólintott.

– Telitalálat a szívbe. Az kész…

Olsen megszédült a nyeregben. A seriff elkapta és fogta, amíg lecsúszik…

– Bátorság, Olsen… – dörmögte közben, mert sajnálta a barátját: – Még jóra fordulhat minden.

– Menj… siess… én nem tudok…

Leült az árok szélére, fejét a tenyerébe hajtotta. A lova harapdált az útszéli poros fűből.

– Visszajövök érted… Nyugalom, Olsen…

Elvágtatott a leánnyal. A kocsma előtt szétrebbentek az emberek. A seriff belépett. Jód- és karbolszag. Véres vatta, gézrongyok… Törött szék, üvegcserép, elgurult edény, feldőlt asztal… Mintha tömegverekedés lett volna…

Wyoming már magához tért. Bepólyált karját a nyakába kötve tartotta. Hughes lehunyt szemmel lihegett, a válla körül érte a lövés, a tüdején. A középen mozdulatlanul, halottfehéren, vértócsában Tom. Szétvágott inge helyén kötés púposodik, itt-ott már átvérzett.

Murphy doktor az ötödik szíverősítő injekciót adja. Az emberék némán állnak.

A seriff először Murphyhoz lép.

– Meghal? – Tomra mutat.

Az orvos vállat von.

– Ha megéri a reggelt, van remény. A szívet súrolta a golyó… Keleten egy nagyvárosban több esélye lenne. Ehhez kórház kell, asszisztencia, sokféle orvosság, műszer.

– Valaki sürgönyözzön, hogy a fiút szállítsák be Denverbe…

– Nem lehet szállítani.

– Hát jöjjön a legjobb denveri sebész, mondd meg, mit hozzon, műszert, orvosságot, asszisztenst.

– Az… az annyi pénzbe kerül, hogy…

– Olsen mindent fizet. Hughest lehet Denverbe küldeni?

– Ha betegszállító autót küldenek és orvos is kíséri…

– Azonnal intézkedj, hogy így legyen.

Azután Amyhoz fordult.

– Ki kezdte a verekedést?

– Hát… Robin bejött…

Többen is kiáltozni kezdtek:

– Gyilkos! Gazember!

– Csend! – mondta Patterson. – Szóval bejött Robin?

– Igen.

– Kihez beszélt?

– És italt kért – folytatta Amy.

– Azután Tomhoz lépett?

– Nem… Tom idejött, és azt mondta… hogy menjen haza…

– Úgy. És ti itt eltűrnétek, hogy Tom hazaküldjön benneteket?

Dörmögés… Kissé meglepődtek. Az ördög vigye… Ez a seriff egy kígyó nyelvével kérdez… Pedig valamennyien Robinra voltak dühösek.

– No és – folytatta Patterson -, Robin erre lelőtte?

– Nem. Azt mondta, hogy ne parancsoljon neki… és ne bántsa, mert megöli… Ez eléggé bizonyítja…

– A bizonyítás a bíró dolga, hé! Szóval, azt mondta Tomnak, hogy megöli. És utána revolvert rántott?

– Nem… ugyanis Robin megvetően elfordult.

– És?

– És… Tom… megragadta a vállánál, visszarántotta…

– Úgy… Erre Robin lelőtte?

– Nem… megütötte… Verekedtek… És közben történt…

– Micsoda? Robin kivette a revolverét, és lelőtte Tomot, mielőtt az a fegyveréhez nyúlhatott volna?!

Csend.

– Ez fontos. Ki nyúlt először a fegyverhez. Ez a kérdés… Tessék felelni. Ezt láttátok, és nem hiszem, hogy ilyen ügyben hamisan merészel vallani valaki. Öt évet ülni nem csekélység. Ki nyúlt először a fegyverhez?

Hughes nagyon halkan mondta:

– Tom.

A seriff Hugheshoz fordult:

– Amikor rád lőtt, volt fegyver a kezedben?

Szünet.

– Felelj, Hughes, hallják, amit mondani fogsz.

– …Volt.

– És Wyomingra ő húzott először fegyvert?

– Nem…

– Akkor hát nem értem, mit követett el ez a fiú?

Most előállt Bruns.

– Nézd, Patterson… Te jóban vagy az öreg Olsennel, ezért mosod fehérre Robint…

– Jó. Hát nézzük. Álljon elő az, aki eltűri, hogy rángassák a vállát, és kiparancsolják a kocsmából. Van itt olyan köztetek?

Hallgattak.

– Álljon elő az, aki nem használ fegyvert, ha revolvert rántanak rá.

Senki sem mozdult.

– De – kiáltotta most az egyik -, azt mondta, hogy ő a Tigris fia.

– Nem hiszem, de ha így is van, itt eddig nem kutatták az apák bűnét annál, aki becsületes volt. Kezdjük el most a múlt felhánytorgatását?… Akinek az apja rabló volt, azt ne tűrjük itt ezután?… Mi? Bruns! Felelj!

Bruns mélyen hallgatott. Tudták jól, hogy az apja hírhedt rabló volt valamikor. De végre is régebben nem azért jöttek Nyugatra… Szóval, a többi derék farmer is végeredményben homályos múltú aranyásó, kalandor és egyéb kétes, Nyugatra vetődött ős ivadéka volt.

– Látom – folytatta a seriff -, hogy ti az én működésemmel nem vagytok megelégedve. És igazatok van. Elfogtam ugyan háromhetes hajsza után a behavazott Sziklás-hegységen Teddy Barbert, de ártatlan embert nem tudok romlásba vinni. Én nem vagyok Olsen barátja, hanem az igazságé. Tessék… Válasszatok új seriffet.

Levette a gomblyukából a csillagot, és ment.

Nagy hangzavar támadt. Egy tekintélyes farmer eléje állt.

– Megállj, Patt. Senki sem mondta, hogy más seriffet akarunk.

– Az ördög vigyen el, ha nincs igaza Pattnak – kiáltotta egy másik.

Jól tudták, hogy Patterson mit jelentett a városnak. A jó seriff ritka szerencse. Nagyon nagy baj lehet abból, ha az utódja nem megfelelő.

– De még azt is a szemetekbe mondom – kiáltotta a seriff visszafordulva -, hogy ti voltatok az okai a szerencsétlenségnek. Mert itt újabban szokás lett ütni és megalázni azt, akiről tudtátok, hogy nem üt vissza. Én most megpróbálom visszahozni Robint. Mert ez tiszta önvédelem volt eddig, és nem hiszem, hogy képes lenne bűncselekményre…

Egy riadt ember ugrott be az ajtón.

– Seriff… Siess… Robin agyonlőtte Tex Brandont…

Amy ájultan roskadt össze. Tex Brandon az édesapja volt, aki délben a városba lovagolt.

Döbbenten álltak.

A seriff ismét visszatette a jelvényét.

– Fiúk – mondta -, öt perc múlva legyetek itt lovon. Üldözőbe vesszük Robint és elfogjuk. Élve vagy halva.

3.

Patterson a halotthoz sietett. Ott feküdt nem messze a kocsmától. Ha figyelnek, még a lövést is hallják… Tex Brandont szívén érte a találat, egészen közelről, ez világosan látszott az ingre lerakódott lőporszemcséken. Nyomban meghallhatott, mert aránylag nem hosszú idő telt el a gyilkosság óta, és már hideg volt.

– Ki látta?

Baggins volt, a prémkereskedő, aki szemközt lakott, az üzlete mögött egy kis szobában.

– Mi történt?

– Veszekedtek. Éppen az üzletben jártam, hát kinéztem. “Hordd el magad, Robin – kiáltotta Brandon. – Egyszer kidobtalak, amikor a leányomat kérted, azóta tudhatnád, mit tartok rólad. Csak férfiakkal tárgyalok.” Robin feléje rúgtatott, mert lovon ült. Csendes, de fenyegetően lefojtott hangon felelt: “Az más volt, Tex Brandon… azóta itt megváltozott a világ! Jól vigyázz!” Itt a kocsma előtt gyakori a szóváltás, nem érdekelt tovább, bementem a szobába. Egy perc múlva hallottam a lövést. Természetesen máris kirohantam. Robin már nem volt itt. Távoli lódobogás jelezte, hogy alaposan nekiiramodott. Tex pedig így feküdt itt mozdulatlanul.

Közben innen is, onnan is fegyveresek tűntek fel lovon.

A seriff megvizsgálta a halottat. Megnézte a sebet, azután egy kézilámpával addig kutatott, amíg megtalálta a golyót. A seriff messze környéken a legelső fegyverszakértők közé tartozott…

– Nem kolt… – jegyezte meg egy közelben álló.

– Nem… Sokkal vastagabb…

Egyre többen álltak körülötte. Most utat nyitottak, szélesen, komoran valakinek, aki száron vezette a lovát, egy hajlott hátú, megtört ember.

Jeff Olsen.

Patterson végre megállapította a golyóról:

– Ezt egy új típusú belga hatlövetűből lőtték ki.

Hughes azonnal felkiáltott:

– Az egész környéken csak Robinnak volt ilyen pisztolya…

Olsen lehorgasztotta a fejét. Ő hozta fél év előtt Sacramentóból a pisztolyt Robinnak…

Az emberek most már felszólítást sem várva lóra kaptak.

De a seriff még mindég a golyót nézte. Azután odalépett Olsenhez, belekarolt és félrevonta.

– Nem kell szólni arról, hogy Robin nem a Tigris fia. Rajta nem segít már, te csak bajba kerülsz…

– De ez enyhít… Én vagyok az oka.

– Ostobaság! Aki gyilkos, az előbb-utóbb gyilkol. Aki nem az, annak mondhatsz bármit, nem öl embert!

– Én vagyok… az oka…

– A kocsmában még csak védekezett. Itt már ölt. Ha nem most, előbb-utóbb kiszabadult volna a gyilkos sátán belőle… De akárhogy is, neki már nem használ, hogy így vagy úgy végzi-e… Te meg börtönbe kerülsz, ha kiderül, hogy a meséd idézte elő a szerencsétlenséget… Eredj haza, Olsen, és fogadj szót nekem: hallgass!

– Hej, Patt! Mennyi előnyt adsz még a fiúnak?! – rikoltotta egy hang az éjszakában.

Lovak topogtak, horkantak türelmetlenül, zörgött rajtuk a szerszám.

Olsen némán megszorította Patterson kezét, és lassan imbolyogva elbandukolt.

A seriff lóra ült, és az üldöző csapat elvágtatott az éjszakában.

4.

Délre érkeztek vissza… Tajtékzott, gőzölgött minden paripa, és az üldözők szürkén a portól, halálos kimerültséggel, eredmény nélkül érkeztek vissza. A seriff kivételével. Patterson nem adta fel a hajszát, Robin nyomát kutatta továbbra is, ott, ahol eltűnt a szemük elől, egyre halványodva, a kemény talajban, a Mount St. Flower sziklás kanyarai között.

A seriff a vacsoráját főzte. Egy holt mederben táborozott. A két magas part megvédte a hegységről fúvó szél ellen.

Ha most utolérné a fiút, még segíthetne rajta. A kocsmai lövöldözésért minden nyugati ember felmenti. Még New Yorkban sem ítélhetik el, ott sem bűn, ha valaki lő, amikor fegyvert fognak rá. Hogy agyonlőtte azt a gaz uzsorást… Ez… ez súlyos. Ezért felkötik.

De ő, Patterson, tudja az igazságot: a fiúnak őrült módon felkavarták a vérét. Gonosz ember, ha gyilkolni tud. De nem lehet elítélni, csak ha Olsent is törvény elé állítja.

Jól látta a fiú nyomát a kövek között is. Olyan szeme volt, mint valami vén indiánnak… De az üldöző csapat előtt úgy tett, mintha ő sem tudná a sziklák között felfedezi a patanyomokat. Pedig az apró törmelékek jelzik a helyet, ahol a ló patája megütötte a követ.

Nem akarta, hogy a fiút meglincseljék. Ezért az egy gyilkosságért, amire Olsen őrültsége mentő körülmény, futni hagyja. Megmondja neki az igazat a Tigris fiáról, ad kétszáz dollárt, ami nála van, és fusson a szerencsétlen, keletre.

Nem feküdt le. Vacsora után lóra kapott, és sebesen igyekezett Robin után, a sziklában kanyargó ösvényen.

Hajnalra, félholtan a fáradtságtól Backford Lane-be ért. Kis helység volt ez a Toronto River partján. Egyetlen főutcáján még nem járt ember. A seriff egy lélekkel sem találkozott útközben…

Különös, mert errefelé az emberek előbb kelnek fel, mint a nap, hiszen minden ház egy kis gazdaság, és főidénye ez a hónap a munkának… A seriffre rossz előérzet nehezedett.

Végre a vegyeskereskedés előtt megpillantott egy asszonyt, aki sietett.

– Jó reggelt – köszönt Patterson. – Hol vannak Backford Lane lakói? – kérdezte féltréfásan.

– Úton – felelte az asszony. – Egy gyilkost üldöznek. Az éjszaka érkezett, behatolt Fred Norwich házába, és álmában agyonlőtte az öreget…

A seriff torka összeszorult.

– Mi?… Hát csak úgy… belovagolhat ide valaki… és meglepi álmában az öreg trappert, mint valami gyereket?

– Ettől kitellett… A Tigris fia… Még arra is ideje volt… az áldozat vérével a falra mázolja: “A Tigris fia bosszút állt!” Ugyanis az öreg trapper vezette nyomra valamikor a Tigris üldözőit.

– Hogy… jutott be Fred Norwich házába?

– Senki sem tudja… Lövés dörrent, a kertész rohant be elsőként a házba, de valaki fejbe csapta, hogy lerogyott… Azután néhányan egy vágtató alakot láttak, de csak másodpercekre.

– Mikor történt?

– Három óra felé. Még nem volt háromnegyed, de fél már elmúlt.

Patterson nagy lélegzetet vett… Azután hirtelen eszébe jutott valami…

– Hol a postahivatal?

– Ott a kútnál…

Megsarkantyúzta a lovát, és a postához vágtatott. Berohant.

– Hé… Ki van itt?!

Egy álmos szemű fiatalember mászott elő valahonnan.

– Na… – Ez volt a köszönés és a felelet.

– Sürgönyözz azonnal Torontonba!

– Hm… minek, és ki maga… és…

– Seriff vagyok, és ha egy másodpercet késel, akkor börtönbe kerülsz! Ostoba!

A fiú dörmögve a távíróhoz ült, és jelzett Torontonnak.

Patterson diktált:

– Kezdd: Jimmy Hallt figyelmeztessék nyomban, stop. A Tigris fia útban van, hogy megölje, stop. Patterson seriff, stop…

– Megvan…

A seriff megigazította jókora ezüstóráját, és indult. A küszöbön megállt.

– Hány óra?

– Öt óra húsz – felelte a fiú, és még hozzátett: – De kérem… ki fogja ezt… megfizetni?

– Az állam. És…

Kattogás.

– Mi ez?…

– Úgy látszik, válasz – felelte a fiú, és a szalagról olvasta a jelzéseket, ahogy végigfuttatta a kezén: – “Toronton, 5 óra 18 perc, Jimmy Hallt fél óra előtt ismeretlen tettes lelőtte…”

5.

A seriff úgy járt fel és alá, hogy szinte rezgett bele a kis postaépület.

A távírdászfiú ásított.

– Visszafekhetek, uram? Az éjszaka vendégségben voltam.

– Táviratozz!

Olyant kiáltott, hogy a fiú rémülten leült a gép mellé.

– Folkston… Jack Rower…! Siess!

– Folkston… – nézegetett egy füzetet. – Nem találom, uram… Van Foldmon, Force-Mont és Jelweston… Nem lesz jó valamelyik ezek közül?

A seriff olyant kiáltott, hogy a fiú megdermedt ijedtében.

– Nem!

– Akkor… mit tegyek?

– Sürgönyözz Baksonwille-be.

A fiú máris kopogott.

– Azonnal… lovas… küldöncöt indítani – diktálta Patterson. – Folkston… Rower-farmra. Stop. Üzenet… Tigris fia… útban van… stop. Rowert akarja megölni… stop… Eddig… három gyilkosságot követett el… stop… rendkívüli… elővigyázat… ajánlatos… Patterson seriff.

– Kész?

– Igen.

Máris kirohant és lóra kapott.

Amikor a helység határába ért, egy pillanatra megállt.

A kormányzó!… Hű!… Ma érkezik körútja során Birkhamba, az ő körzetébe… Annyira mozgásba hozta a váratlan tragédia, hogy elfeledkezett a kormányzóról!

Bármennyire szerette volna is tovább követni Robin nyomát, visszafordult, és sebes iramban igyekezett Birkham felé. A kormányzó már bizonyára megérkezett… Szép dolog… A seriff ilyenkor nincs ott a pályaudvaron.

Holtra fáradt lovon érkezett meg délután, egyenesen a birkhami őrházhoz, ahol olyan ritkán áll meg vonat, útban az Atlanti- és Csendes-óceán között.

Elkésett!

Ott állt már a kormányzó különvonata. És sok-sok ember fogta körül.

A seriffet bántotta a kötelességmulasztás, bár mentsége volt. Leugrott a lóról, és sietett a szalonkocsihoz.

Az emberek utat nyitottak. De a kormányzó vidám, körszakállas arca csak nem tűnt fel. Ott állt a fűtő, a mozdonyvezető, egy titkár, egy kedves fiatal nő… Hunton kormányzó felesége…

Patterson odasietett, és mélyen meghajolt.

– Bocsánatot kérek, de egy rablógyilkost üldöztem.

– Most nem erről van szó, Patt! – mondta Bruns mellette. – A kormányzó nem érkezett meg.

– Miért?

– Robin, a Tigris elrabolta!

6.

Robin az alagút előtti kanyarban várt. A lovát messzebb egy fához kötötte. Cigarettázott. A nyugodt éjszakában, messze lent a völgyben üldözők nyüzsögtek… Minden idegesség nélkül nézte. Amióta vérében érezte négy rablógeneráció szerencséjét és erejét, azóta semmiféle ingerrel nem hatott rá a kockázat.

Ez a sorsa, az öröksége, mint ahogy a farkast ragadozónak, vadnak és kegyetlennek teremtette a természet. Hiába védekezne ellene.

Vér nem válik vízzé.

A hatalmas, békés, boltozatosnak tűnő, csillagos égre bámult, és hanyatt dőlt a füvön… Millió tücsök ciripelt, és a szelíd suhanás, amellyel olykor a finom alkonyi áramlás átrezgett a fákon, megborzolta a leveleket, hogy emberinek tűnő, halk susogás vibrált Robin felett.

A szíve azért nehéz volt, ahogy így felmeredt a boldog, szép nyári égre. Nem is szívén érezte ezt a nyomasztó súlyt, hanem a szíve helyén, ahol mintha egy halott, mozdulatlan kő feküdne most.

Tompa dübörgés közeledett.

Robin eldobta a cigarettát, és felemelkedett. Lova figyelmeztetően horkant, és kapált néhányat az egyik mellső lábával.

– Csendesen, Rimbow… – mondta Robin, és a ló megnyugodott.

Nyújtott fütty jelezte, hogy a vonat alagúthoz ér, és sikoltva tapadtak a kerekek a sínhez.

A kanyar előtt fékezett a mozdonyvezető.

Azután kiragyogott a bokrok mögül a fényszóró… Robin még sohasem ugrott fel vonatra és mégis (úgy érezte), a vérében élő rablóősök gyakorlatával, biztosan kapta el az utolsó kocsi vaslétráját.

Fenn volt!

Gyorsan kellett cselekedni.

Két detektív beszélgetett a folyosón. Az egyik szivarozott.

Robin behúzódott a lejárat mellett kiszögellő vasfal mögé. Két revolvert vett a kezébe. Az egyiket csövénél fogva.

A detektívek saját fülkéjük előtt álltak. Feljebb nyílt egy ajtó a szalonkocsiba. Itt lesz együtt a kormányzó és a családja.

A csövénél fogott revolverrel villámgyorsan főbe sújtotta az egyik detektívet, hogy lerogyott. A másiknak nekiszegezte a jobbjában lövésre kész revolvert.

– Fel a kezekkel, mert…

A rajtaütés sikerült. A detektív nem tehetett mást: engedelmeskedett.

– Adja ide a karperecét…

– De én…

– Ne próbálkozzék semmivel. A Tigris fia vagyok. Jól tudja, mit várhat.

Szó nélkül odaadta a karperecet.

A bilincs kettyent. Robin zsebre tette a pisztolyt, elvette mindkét ember fegyverét. Az aléltat is megbilincselte. Összekötözött lábbal, betömött szájjal az egyik fülkébe zárta őket.

Azután továbbosont a folyosón.

A másik kocsi termes volt. Belátott az átjáró üvegajtaján. A hatalmas, vidám arcú Hunton és a felesége egy civil úr társaságában vacsoráztak.

Azután felfedezett még egy személyt. Mégpedig közel. Az átjárófolyosón, az ajtó mellett, ahol Robin állt, egy leány kinézett az ablakon.

Jól tudta, hogy Huntonnak egy leánya van. Gyorsan papírra vetett néhány sort… a földre dobta és átugrott a lány mellé a folyosóra, lezárta kívülről a termes kocsiba vezető ajtót…

– Mi az?… Mi történt?…

Csikorgás, hatalmas lökés… Mindenki elveszíti az egyensúlyát…

Robin megrántotta a vészféket!

A leány egy revolvert lát az arca előtt.

A vonat alig mozog… A vagonajtó kicsapódik, és a támadó leugrik a kocsiról, fél karjával a leányt fogja.

Csak most kezd sikoltozni, de a férfi könnyedén felkapja, és fut…

Néhány lövés dörren mögöttük…

A kormányzó és titkára először egymásra zuhantak, amikor a vészfék működésbe jött… Azután sikolyt hallanak… Az ajtó le van zárva…

A titkár a fülkeablakon át két lövést ad le, de Hunton félrecsapja a kezét.

– Őrült… A leányt is eltalálhatja…

Egy válltaszítással feltörik az ajtót.

– Hát ez mi?

– Levél!

Nagy, fehér lap fekszik a földön. Hunton gyorsan átfutja.

A kormányzó szálljon le. A dombtetőn várom. Ha öt percen belül nincs ott, megölöm a lányt. A vonat fusson tovább Birkhamig. Ha útközben megáll, akkor megölöm a leányt és a kormányzót is. A dombtetőről Birkhamig látok.

A Tigris

– Azonnal… – kezdte a titkár.

– Várjon, Smith – mondta a kormányzó: – Először is a feleségemet tegyük fel ide az ülésre.

Az asszony közben elájult.

– És most?… – kérdezte Smith.

– Most pedig megtesszük az egyetlen lehetséges tennivalót.

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.