Tigrisvér

AZ ÖSSZECSAPÁS

1.

Az öreg Rower megjelenése új erőt adott a kishitűeknek. Mindössze ketten kérték ki a fizetésüket. De az új munkások nélkül erősen megfogyatkozott Rower tábora.

Lapátoltak, ástak, elhordták a homokot, de nem végezhettek olyan munkát, amihez mérnök kellett. Rower késő estig ott járt közöttük. Sokszor gyengeségi roham fogta el, de tartotta magát.

Amikor visszatért, Molly aggódó arcát pillantotta meg először. Mosolyt erőltetett.

– Semmi baj, Molly. Már egészséges vagyok.

A leány kutatva nézte az apját.

– Nem fáj?

– A seb… nem… – felelte komoran. Leült, és szivarra gyújtott.

– Gazda! – jelentette Bob. – Folkstoniak vannak itt.

– Nem tárgyalok velük – mondta mereven.

– Várjon, Bob apó! – kiáltotta Molly, és az apja felé fordult. – A folkstoniak eddig nem tettek ellenünk semmi rosszat…

– Gazemberek!

– Mindenkit meg kell hallgatni…

Rower dühösen rágta a szivarját.

– Jöjjenek! – mondta Bobnak.

Csak Allan jött. A többi kinn várt.

– Lehet veled okosan beszélni, Rower?

– Ha van hozzá okos ember.

Allan elengedte a füle mellett a sértést.

– Megkíséreltük, hogy a peonok földjén legeltessünk. Te mondtad.

– Tudom.

– A peonok azt mondták, hogy megölnek minden betolakodót.

– És ti persze féltek tőlük.

Nem erről van szó.

– Hát miről?

– A peonok jogosan tiltakoznak. Te sem engednél a földjeiden mást legeltetni.

– Ti mindég el akartátok űzni a peonokat, mert lopnak és orgyilkosságokat követnek el.

– Ez igaz. De most nem loptak.

– Mi közöm ehhez nekem?

– A peonok is azt akarják, hogy hagyd abba ezt a zsilipőrültséget.

– Lehet, hogy ti hallgattok rájuk és féltek tőlük. Én nem törődöm a peonokkal.

Allan a földet nézte:

– Hát akkor még csak egyet, Rower. Bármi történjék: nekünk semmi közünk a Tigrishez! Ha ellened van, azért nincs velünk! Orgyilkosokkal nem szövetkezünk.

– De peonokkal igen!

Allan hallgatott.

– Felelj. Szövetkeztetek a peonokkal?

– A peonok érdeke is az, ami a miénk. Nem kell a zsilip.

– Meglesz a zsilip!

– Jól van, Rower! Ha azt hiszed, hogy az egész világ köteles szót fogadni a te makacs koponyádnak, hát csak rohanj fejjel a falnak!

– Azt hiszem, Allan, eleget tárgyaltunk.

– Én is azt hiszem.

Sarkon fordult és ment. Amikor a léptek alatt csikorduló kavicsok zöreje elmúlt, egy ideig sem Molly sem Rower nem szólt.

– Azt hiszed… – mondta végül a leány – hogy… bírsz velük… mindenkivel?

– Nem tudom – felelte sóhajtva, és nagy öklét az asztalra helyezte -, de az bizonyos, hogy megteszem, amit hitem szerint tennem kell!

Bob apó jött, kissé ijedt arccal.

– Gazda!…

– Mi van?

– Egy cowboy megtalálta kinn a mezőn… A seriff lovát… Elhozta…

– És Patterson?…

– Nincs sehol…

A cowboy hozta a nyugtalan, poros lovat. A nyergére vastagon tapadt az alvadt vér.

2.

A seriff nyugodtan lovagolt a Country felé vezető úton. Elszörnyedve látta, hogy Jeff Olsen ostobasága milyen tragédiát idézett elő. Az bizonyos, hogy ez a látszólag szelíd és okos Robin egy szörnyeteg. De ha nem hallja az ostoba mesét, hogy az apja a Tigris, akkor nem ölne halomra vakmerően és gyáván, szemben és orvul mindenkit, aki az útjába akad.

Este lett. A csendes vidéken nagy ívben kellett megkerülnie a drótsövénnyel zárt Rower-földeket. Most Countryba megy, és egy állomással a mérnök elé utazik. Ez a legbiztosabb…

Egyszerre nyugtalan lett. A környező vidék alig látható, mozdulatlan kontúrjai között semmi sem mukkant. És mégis.

A ló felhorkant, hátravetette a fejét, és nem akart tovább haladni. Patterson megveregette az állat nyakát, és körülnézett. Semmi… De mégis… Ott a hegyi ösvény felé, ahol a bozontos síkságról szerpentin indul… mintha egy ló patája kőre ütött volna… De messze lehet, az bizonyos.

Fülelt.

Semmi. A lova lassan hátrafelé lépegetett. Fújt, és a zablát rágta. Patterson tudta, hogy az állat fél.

– No… mi az? Sun… – suttogta, és ismét megveregette az állatot, azután leszállt, és… És ennek köszönhette az életét.

Bumm! Bumm!

Két lövés villant fel, és tompa dörrenés kísérte. Patterson leszállás közben, mielőtt földet ért volna, erős lökést érzett a válla körül, és a nyeregre dőlt. Úgy függött keresztben néhány másodpercig, mint valami zsák, azután a földre zuhant. Ha nyeregben ülve éri a lövés, akkor a golyó éppen a szívébe fúródik. Érezte, hogy a sebe elég súlyos, folyik a vére, de nem veszítette el az eszméletét.

Aki a lövést leadta, hosszan figyelt a bokrok között guggolva. Készen arra, hogy ha valami mozdul a mezőn, újra tüzel. De csend volt.

A seriff tehetetlenül feküdt és Sun lehajtott fejjel állt mellette. A guggoló orgyilkos halkan füttyentett. Csendes neszt hallott oldalról. Tudta, hogy a lova lép melléje.

A Tigris felugrott!

Egy ember állt közvetlenül mellette a vaksötétben. Bizonyára revolver is van a kezében.

– Ki vagy? – suttogta.

– Robin. A fiad.

– Mit akarsz itt?! Mondtam, hogy hagyj békén – suttogta a másik.

– Nem akarom, hogy orvul gyilkolj!

– Te…!

– Nem akarom! – ismételte Robin hangosan – Kire lőttél?

A Tigris csak suttogva beszélt. Ez a furcsa, sípoló, fojtott torokhang már akkor meglepte Robint, amikor nyomon követte a Tigrist, és egy barlang mélyén először beszélt vele. Mintha gégebaja lenne, olyanformán suttogta, krákogva, nyújtott hangon:

– Pusztulj az utamból, kölyök! – sziszegte -, mert téged sem kíméllek.

Robint végtelen szomorúság fogta el.

– Menj innen – mondta csendesen -, mindenki azt hiszi, hogy én vagyok a tettes, valamennyi szörnyűségben. Vállalom, és ha kell, bűnhődöm érte.

– Őrült vagy – sípolta a torz hang. – Nem vállalod, vagy vállalod -, mindegy! De az utamat ne keresztezd, kölyök!

– Én vagyok az oka az egésznek! Bizonyára a kormányzó bocsátott szabadon, és azért küldte helyetted azt a szélhámost, mert elszöktél.

– Ostoba vagy! – felelte a Tigris, és vihogott. – Jimmy Hall és Fred Norwich már előbb felfordultak. Akkor a kormányzó még nem is álmodta, hogy a világon vagy.

– És Tex Brandon, a vendéglős Birkhamben…

– A gazember! Hitvány uzsorás… Aznap érkeztem Birkhambe, hogy leszámoljak vele és Olsennel…

Robin felkiáltott.

– Őt is megölted?

– Nem! Elszökött a gazember! Látta, amikor Texet lepuffantottam… Már nem érte el a golyóm!… De ő is sorra kerül… és mind! Mind! – lihegte rekedt, ugató hangon.

– Mit vétett ellened… Olsen…

– A főemberem volt! Cliffort néven rettegett rabló! Amikor elfogtak… Ő megmenekült… és megígérte, hogy végez… Rowerrel… De futni hagyta. Ezért meghal! Most tudsz mindent! Menekülj… Én mindenkin… bosszút állok… vér!… Vér!

Elhűlten állt Robin az apja előtt. A Tigris őrült… Ez kétségtelen.

– Nézd – mondta csendesen -, Rowerrel leszámolhatsz, ha felépítette…

– Nem! Nem lesz meg a zsilipje!

– Megígértem neki!

– Akkor sem. Dőljön romba mindaz, amit egy életen át nagy küzdelemmel tervezett…

– A zsilip meglesz – mondta Robin.

– Haha! – kacagott nyersen a színtelen, torz hang. – Talán te véded meg ellenem Rowert?

– Könnyen lehet!

– Úgy?! Hát idehallgass, te tacskó! – súgta a torz hang. – Öt év előtt… Havannába vittek félholtan… roncsolt tüdővel… Négy év előtt meghaltam! Eltemettek! És most itt áll a Tigris, aki úgy kívánta a bosszút, hogy legyőzte a halált!! Megölöm őket, akik elpusztítottak! Érted, – súgta, harsogva. – A halott Tigris bosszújától megborzad a világ… Ezt a titkot nem fejti meg senki! Érted?!

Robin elborzadt.

– Rowert kíméld, amíg a zsilip kész – felelte, és elővette az öngyújtóját, hogy rágyújtson. – Én megígértem, és…

Csak néhány szikra látszott, de mielőtt a láng fellobbant volna, Robin egy ökölcsapást kapott, hogy megszédült, és oldalt tántorodott.

Ez mentette meg az életét. Két lövés dörrent a gyomra irányában, ahol állt. És Robin megértette, hogy az apja lőtt rá…

Egy pillanatra megbénította a görcsös iszonyat… a szörnyűséges, szinte fizikai sajgás a szívében: az apja megöli!

És ennek a borzadásnak az erejével, mielőtt még a Tigris megismételhette volna a lövést, rávetette magát, elgáncsolta, és olyat lökött rajta, hogy elrepült a bokrok közé…

Robin rövid idő alatt félelmetesen gyors harcos lett. A Tigris sem lehetett különb fiatal korában. A hit egy hazugságban, hogy félelmes, rendkívüli erők lappanganak benne, csodálatos elszántságot és valóban félelmetes erőt adott neki.

Mire a Tigris felugrott, egy vasmarok csavarta ki a karját, és visszaszorította.

– Meg akartál ölni! – mondta Robin.

– Eressz – suttogta a Tigris -, az apád vagyok.

– Figyelj! Én úgysem szívesen élek. Rendes nőt nem szerethetek soha, mert tudom, hogy a gyermekem egy Tigris lesz. Ne legyen gyermekem. De apám se legyen! Lehet, hogy kiirtlak téged, magamat, hogy elpusztuljon a Tigris-faj. Meg kéne tennem. És ha Rower zsilipje ellen mész, akkor meg is teszem, elhiheted!

Magához vette a Tigris puskáját, pisztolyát és ellovagolt. Így nem kellett attól tartania, hogy az apja lelövi hátulról.

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.