A Vörös Liliom
1.
Connor, Bodley és Gallon perceken belül a helyszínen voltak. A személyzet senkit sem látott a jóformán elhagyatott délelőtti színházban. Mintha egy kísértet lett volna a gyilkos. Nyom sehol. Mackenzie az íróasztalfiókot kutatta át. Scribe fényképezett, Irwing ujjlenyomatokat vett a bajonett markolatáról, Gallon és Bodley a személyzetet hallgatták ki. Connor megtalálta a halott fogason lógó zakójában a hatalmas wertheimszekrény kulcsát. Négyszáz fontot találtak készpénzben, szerződéseket, egy ötezer fontról szóló betétkönyvet és a pénzszekrény legalján levélcsomót. Ez a levélcsomó adta meg a nyomozás döntő fordulatát, ez volt a legkülönösebb, legérdekesebb fejezete a bűnügynek.
A levelek a Vörös Liliomnak szóltak Marokkóba, és Horn, a légionista írta őket a sivatagból. Connor csodálkozva nézegette őket. Mackenzie füttyentett.
– Sejti, hogy kerültek ezek a levelek Tyclerhez?
– Azt hiszem Mackenzie, eljutottunk a rejtvény megoldásához. Nézze meg a levelek szegélyét. Látja? Íráspróbák. Nézze meg, itt a levélcsomó alatt vonalozott papírok. Ilyeneken kapta Lothar a fenyegető leveleket. Vesse ezt össze azzal, hogy Tycklert okirat-hamisításért körözték.
– Értem – kiáltotta Bodley. – Tyckler írta Lothar tanárnak a fenyegető leveleket, hamisítva Horn írását. A tanár valószínűleg ismerte ezt az írást.
– A lányától tudom, hogy ő tanította franciául írni Hornt. Különben azt hallottam a titkárától, hogy naplót is vezetett ez a Tyckler – mondta Connor.
– Most tehát csak azt kell kideríteni, hogy miért fenyegették ezt a szerencsétlen Lothart hamisított levelekkel, és kicsoda tulajdonképpen Szinza – mondta Mackenzie. – Mert ha Horn azonos lett volna vele, akkor a cinkosainak nem kellett volna hamisítani az írását. Mit csinál, Scribe?
– Utasítást adtam – felelte helyette Connor -, hogy fényképezzenek itt le mindent.
2.
– Azért kérettem a hivatalomba Herta, mert most mint a nyomozás vezetője beszélek magához. Hogy Hornnal mi van, azt nem tudjuk, de az apját más oldalról fenyegeti veszély. Mint ahogy már tudja, a leveleket nem Horn írta. Hivatalosan kérdezem, mit tud a házukban meggyilkolt Lermontovról.
– Amit tudtam, azt elmondtam.
– Meg fogom könnyíteni a dolgát, Herta. Mi itt sokkal többet tudunk, semmint azt maga gondolná. Tudjuk, hogy az ön édesapja, Rastignac, Tyckler, Horn, Hoffer és egy Thillmann nevezetű katona társaságában megszökött a légióból. Tudjuk, hogy közben az édesapja és a többiek gyilkossági kísérletet követtek el ez ellen a fiatalember ellen. Tudjuk továbbá a titkosszolgálat jelentéseiből, hogy az ön édesapja belekeveredett többedmagával egy politikai gyilkosságba, amelyből kifolyólag vagyont érő platinához jutottak, éspedig olyan szerencsés módon, hogy ezt a vagyont semmiféle károsult nem reklamálhatja. Hajlandó ezek után őszintén beszélni? Tudom ugyanis, hogy ezekről a szörnyűségektől irtózott, félt, hogy ha megtudják, baja lehet belőle az apjának. Mindezekből semmiféle kellemetlensége nem származhat a tanár úrnak. Politikai ügyeket nem szeretnek bolygatni a hatóságok. De nagyon komoly veszély fenyegeti más oldalról.
Herta a harmadik cigarettát szívta, mióta Connor hivatalában ült.
– Igaza van… – suttogta. – Ez volt az oka hallgatásomnak. Sokkal többet is tudok.
– Lermontov meggyilkolásának éjjeléről beszéljen, kérem.
– Mikor Tadief megtudta, kinek a leánya vagyok, eljött az apámhoz. Az apám odavette őt. Ekkor vette fel a rossz hírű körökben ismert neve helyett a Lermontov nevet. Az apám akkor még nem mondott el nekem semmit, csak sejtettem, hogy valami szörnyűség lehet a múltjában, és olvastam néhány fenyegető levelet. Ugyanis az apám csak Lermontov halála után mondott el nekem őszintén mindent. Ekkor értesültem csak, hogy Lermontov alapjában véve nem is tudott semmit, mielőtt az apám bizonyos dolgokba nem avatta be. Én azonban azt hittem, hogy be van avatva, és faggattam. De az orosz elutasított. A gyilkosság éjjelén láttam, hogy hajnalban még ég a villany nála. Felmentem egy kétségbeesett kísérletet tenni, hogy megtudjam, mi az a szörnyűség, amely megrontja az életünket. Mikor benyitottam, ott feküdt holtan. Első pillanatban rosszul lettem, még sikítani sem tudtam. Azután erőt vettem magamon. Hátha ennél az embernél valamit talál a rendőrség, ami az apámat kompromittálja? Minden erőmet összeszedtem, és átkutattam a holmiját… Ott állt a ládája, tüzetesen átnéztem, de nem találtam semmit. Azután értesítettem a rendőrséget.
Connor hirtelen elsápadt, de erőt vett magán.
– És amíg a rendőrség jött, nem engedett senkit a szobába; ezt tudom. Most szedje jól össze, kérem a gondolatait, és mondja el, hogy mit talált Lermontov holmija között. Nagyon fontolja meg, amit mond.
– Semmit. A fehérneműje volt a ládában, néhány orosz könyv és pipereholmik.
Connor csengetett Scribe-nek, és rosszul leplezett izgalommal fordult újra a lányhoz:
– Kérem, egész biztos ebben, és határozottan állítja, hogy semmi mást nem talált a kofferben?
– Határozottan emlékszem, hogy mást nem láttam.
A felügyelő belépett.
– Scribe! Vezesse a kisasszonyt egy őrizetes cellába, és állítsák elő nyomban Lothar tanárt; mindkettőjüket letartóztatom gyilkosságban való bűnrészesség miatt.
A lány elájult.
3.
A főkapitány-helyettes szobájában izgatott vitatkozásban együtt volt az egész vezérkar. Connor csendesen bejött, és odament a főkapitány-helyetteshez.
– Kérem, sir, Lothar tanárt és leányát letartóztattam, és mindketten a fogdában vannak. Saját felelősségemre tettem ezt, kérem, szíveskedjék aláírni egy végzést. – Általános zűrzavar támadt.
– Őszinte csodálójává tett engem, Connor, de azt hiszem, ez balfogás volt. Ezért a két emberért én kezeskedem – mondta Mackenzie.
– Nem áll módomban ezt a végzést kibocsátani! – mondta a főkapitány-helyettes.
– Akkor intézkedni fogok, hogy szabadon bocsássák őket, de ez nagyon kellemetlen lesz önnek, sir. Scribe apró golyócskákat talált a meggyilkolt bőröndje körül. Ezekről a golyócskákról megállapítottam, hogy szájápoló cukorkák. Lothar Herta vegyésznő, és a Westminster Road-i laboratóriumban saját maga készítette ezeket a cukorkákat, amelyeket különös módon, cérnára felfűzve szárított, ezért voltak a közepükön átlyukasztva, mint a gyöngyök. A cukorkák speciális mentolos készítmények, mivel a leány rendkívül szenvedélyes dohányos, és ezzel akarja szájában a nikotin szagát ellensúlyozni. Állandóan ilyen cukrot hord magánál, ezenkívül aether aceticust, amivel körméről távolítja el a nikotint. Parancsolja, sir, hogy szabadon bocsássam?
A főkapitány-helyettes nem szólt semmit. Írta a végzést.
– Mindez igaz lehet, Connor! A tanár és a lánya bűnrészesek.
– Inkább áldozatok az ügyben! – mondta Mackenzie. – Letartóztatásukat ellenzem.
– Sajnos, az én állásom megköveteli – mondta Connor -, hogy ilyen kirívóan gyanús esetben előírás szerint cselekedjem.
– És mi van a főbűnössel? A zsarolóval? – kérdezte Bodley.
– Szerintem – mondta Gallon – a tanárt rá akarták kényszeríteni ijesztgetésekkel, hogy most, amikor a részvények rosszul állnak, megváljon az Afrikai Mahagóni pakettjétől. Hoffer részét is megváltották.
– Tudnunk kellene, hogy hová kerültek ezek a részvények – mondta a főkapitány-helyettes.
– Pontos felvilágosítást adhatok – szólt közbe Bodley. – Waldenegg báróné feljelentette csalásért a saját férjét, amiért eladta a “Majoritas” társaságnak a részvényeit. A bárónő kikutatta, hogy a “Majoritas” részvénytársaság alapítója és főrészvényese Rastignac. Ugyanaz a Rastignac, aki Hoffer örökösétől is megvette a részvényeket, ugyanaz a Rastignac, aki Lothar tanárnak felajánlotta, hogy megváltja a részesedését…
– És végül, ugyanaz a Rastignac – mondta Mackenzie -, aki szintén szökött légionista, együtt szolgált Tycklerrel és Lotharral…
– És báró Waldenegg-gel – mondta Bodley. – Báró Waldeneggné mindet elmondott őszintén. Fiatal korában táncosnő volt Marokkóban. Vörös Liliom néven. Később valamilyen módon vagyonhoz jutott, hat légionistával együtt, ezek voltak Rastignac, Lothar és egy másik német, a szerencsétlen Hoffer, Tyckler és egy Thillmann nevezetű. Ezek alapították az Afrika Mahagóni Társaságot. A Vörös Liliom később feleségül ment Thillmannhoz, de ez a hiú nő rávette a férjét, hogy súlyos anyagi áldozatok árán adoptáltassa magát az osztrák Waldenegg báróval. A házasság nem volt boldog. Tulajdonképpen ez a Thillmann vezeti most is a dél-afrikai telepet, mert egyedül ő ért a főrészvényesek közül a bútorfához.
– És összejátszott Tycklerrel, hogy hármuk számára szerezzék meg a vagyont – szólt Mackenzie.
– Az ügy világos – mondta a főkapitány-helyettes. – Dél-Afrikában Thillmann maga volt Szinza, ő robbantotta fel a csatornát, ő rongálja talán most is a saját telepüket, hogy a részvényeket szinte értéktelen állapotban vegye át Rastignac, aki Londonból irányított mindent, Tycklerrel együtt. Tyckler gyanússá tette magát, erre megölték a cinkosukat. Még ma lefogjuk Rastignacot, és kábelezni kell Dél-Afrikába, hogy Thillmannt is tartóztassák le.
– Ez hiábavaló lenne, sir – szól közbe csendesen Connor. – Thillmann, illetve báró Waldenegg személyazonosságát sikerült megállapítanom. Azonos a Temzéből kifogott második számú áldozattal, és jelenleg még mindig a törvényszéki orvostani intézetben tartózkodik. Szíveskedjék engedélyt adni rá, hogy eltemethessék…
HETEDIK fejezet—>>>