Egy bolond száz bajt csinál

Az intézmény megszokta, hogy délután négytől hatig, de még inkább éjféltől hajnalig Anna Emerencia hazajár. Pontban tizenkét órakor ágya fejénél csengett egy ébresztőóra, hogy el ne késsen, ha örök álma túlságosan mély, és Anna Emerencia, pizsamája fölé egy hosszú hálóinget öltve, felhúzva vörös, hegyes papucsát, hunyt szemmel, két karját kinyújtva, közlekedni kezdett összevissza a folyosókon.

Hagyták.

Ebben az intézményben mindenki nyugodtan élhetett rögeszméje szerint, ha ezt csendben tette, és a többi beteget nem bántotta. Annyi folyosó van, olyan hatalmas az épület, hadd járkáljon lépcsőkön le-fel, a keresztfolyosók közeinél félelmesen, halkan búgva. Nem árt vele senkinek.

Felix viszont nyugtalan álmokról panaszkodott, és altatót kért. A gyógyszer csodálatos hatással volt rá. Úgy hortyogott, hogy szinte rezegtek a falak.

Eleinte Jagodek nyugtalanul betekingetett a féltve őrzött ifjúhoz, de azután megszokta, hogy az rövid megszakításokkal reggelig hortyog. És miután megszokta, Felix, aki mellesleg altatóját minden este kiöntötte, a hortyogás hangálcája segélyével nyugodtan reszelhette szobájának ablakrácsát.

A reszelőt és egyéb holmikat Ellen fivére, Bob hozta be Anna Emerencia néven kísértetté vált testvérének, látogatásai alkalmával. Bob a komolytalan egyének között gyorsan szövődő szimpátia maximális hevével rajongott Sir Felixért, akinek két motorkerékpárját és három autóját tette tönkre, és különben is minden őrültségre rávehette húga udvarlóját. Ők hárman tökéletes, zárt körű társaságot képeztek, azon alapszabállyal, hogy mindenen röhögni kell, és az életben csak pozőrök számára fordulnak elő komoly dolgok.

Így hát a legfinomabb acélreszelőt, a legerősebb kötelet csempészte be húgához, és a kritikus éjszakán önmagát is becsempészte. Az orvosi vizit idejére a húga ágya alatt húzta meg magát.

Az éjfél utáni kísérteties órákban, midőn Felix hortyogása, éppen szünetelt, megjelent szobája előtt Ellen, szellem egyenruhájában vagy inkább egyeningében, és így suttogott Jagodekhez:

– A várbörtön ablakából most ereszkedett le ama Felicitas, kit fogva tartanak, mert szerelmével ostromolni merészelt, míg éltem.

Az elmondottak ellenére Jagodek megértette, miről van szó, és egy ugrással Felix szobájában termett. Késő! Az ablakrács elreszelve, egy hosszú kötél függ róla a kertig.

Az egész épületben hangos berregéssel megszólaltak a csengők! A kert magas, tüskésdróttal óvott falán nem juthat ki élő!

Ápolók, orvosok hada rohant a parkba. Palmers tanár a haját tépi! Most motorzúgás hallatszik, a kapuhoz rohannak, késő…

Kijutott ez az ördög!

Egy Harley-Davidson motoron sebesen elvágtat, kedvenc, sárga kamgarnruhája van rajta, és még az az őrült sárga cilinder is a fején van, és máris eltűnik az országút fordulójánál.

Jagodek természetesen röpül. Valamit még mormog ott magában, hogy úgyse szívesen őriz normális embereket.

Rádióüzenet mindenfelé. A highgate-i elmegyógyintézetből ez és ez az őrült, ilyen és ilyen személyleírással, megszökött, kézre kerítőjének jutalom, az ön- és közveszélyes egyént kéretik nyomban, erőszakkal is beszállítani a legközelebbi őrszobára.

Az ön- és közveszélyes egyén ezalatt kiosont a szobájából, ahol eddig az ágy alatt kucorgott.

Természetesen Bob volt az, aki megfelelő külsőségekkel idejében elrobogott a motorkerékpáron, és néhány mérföld után a sárga cilinder helyett feltette sapkáját. Amikor London környékén feltartóztatták, elmondta, hogy felfigyelt útközben egy sárga cilinderes motorosra, mert az kis zsokéostorral verte száguldás közben a gépét.

Felix az emeleti gyógyszerdepóba osont, és meghúzta magát a demizsonokkal, zsákokkal, ládákkal, kötszerbálákkal, vattacsomagokkal telt helyiségben.

Elgondolkozott. Van valami értelme annak, ha azt hiszik, hogy megszökött, és ő ahelyett itt kuksol a depóban? Mindenesetre megszűnt a markos Jagodek fedezete. És mert néha a vak sors is úgy rendezi, hogy kedves és vidám emberek ostobaságai a precízen előkészített stratégiával is felérjenek, az történt, hogy Ellen bosszúból kreált Anna Emerencia kísértetjátéka az előállott helyzetben zseniálisnak bizonyult.

A kísértet éjszakai csavargása közben mindig talált egy óvatlan pillanatot, amikor besurranhatott a depóba, némi élelemmel és a változatlan leleményességgel csempésző Bob jóvoltából egy üveg egész kitűnő skót whiskyvel, továbbá a délutáni lapokkal.

Viszont mint végleges életforma nem állandósulhatott, hogy Felix a bolondház depójában éljen, és menyasszonya mint kísértet bolyongjon.

Azután itt van új jó barátja, akit semmi esetre sem hagyhat sorsára; Vucli Tóbiás, az önműködő villamosjegyek sorsüldözött feltalálója. Őt is ki kell szabadítani.

Elsősorban levelet írt családjának, mivel lassanként a depó egyik nagyobb szekrényét mindenfélével otthoniasan berendezte. A levélben ez állt:

“Cseppet sem kedves rokonaim!

Átlag kéthetes időközökben gondoskodni fogok, hogy ősi nevünk valamennyi angol lap első oldalán szerepeljen, és havonta egyszer a világ valamennyi lapjában címoldalon emlékeznek majd meg velem kapcsolatban a Hontingsok nevéről.

Ez csak addig tart, amíg (cseppet sem) kedves családom, ugyancsak az első oldalán a Times-nek, nem teszi közzé, hogy elmegyógyintézetbe való elhelyezésem és ott tartásom tévedés volt, amiről úgy az orvos, mint az (egyáltalában nem) tisztelt família meggyőződött.

(Távolról sem) szívből üdvözöl benneteket

Felix”

Bob, aki tréfás fiú volt, leutazott Daughterbe, és ott dobta be a levelet, hogy a családban pánik keletkezzék, és a vidéket elárassza a helybéli hatóság járőrökkel, polgári és egyenruhás rendőrökkel, csendőrökkel, végül még katonasággal is.

Így lett Bob újságíró.

Először kidobták az Esti Harald-tól, ahol jelentkezett, hogy egy daughteri vendéglő előtt meginterjúvolta a keresett őrültet.

Másnap kiderült, hogy az őrült daughteri postabélyegzővel levelezett, és Bobot nyomban visszahívták a laphoz. Jövő heti szenzációja volt egy újabb interjú a kísértetiesen eltűnt, elmebeteg lorddal, amit az saját aláírásával is hitelesített.

Bob nem volt hajlandó elárulni, hogy hol és mikor találkozott az őrülttel, ki szerinte túlságosan is épelméjű, és ennek bebizonyítására harcot folytat. Kirobbanó szenzáció volt az őrült saját kezével leírt másolata ama ultimátumszerű leveléről, amelyet Daughterben feladott. Egyben közölte, hogy elsőrangúan maszkírozza magát, és övig érő szakállal, mezőőrként bolyong a vidéken. A megjelent nyilatkozatból kifolyóan egy mezőőrt őrizetbe vettek, és szegény majdnem meghalt rémületében, mikor egy rendőrtiszt fölényes mosollyal nagyot rántott a szakállán. Némi szőrzete ugyan kiszakadt, de egészbe véve a szakáll és a rántást követő ordítás eloszlatott minden gyanút. Viszont Bobot hivatalos és magándetektívek légiója követte, eredménytelenül. A szerkesztőségbe ment, meglátogatta szerencsétlen, elmebeteg testvérét, kávéházba járt és lóversenyre, de egyetlen pillanatot sem tölthetett ellenőrzés nélkül.

A prefektus kis híján idegrohamot kapott, amikor a szakadatlan szigorú ellenőrzés ellenére, amit jegyzőkönyvek, sőt fényképfelvételek is bizonyítottak, a lap leközölt egy újabb nyilatkozatot, sőt egy jól sikerült fényképet is Sir Felixről, aki a fényképen a címlapjáról felismerhető, huszonnégy óra előtt megjelent Irland Magazin-t tartja a kezében.

Ezután rendőr-tisztviselők keveredtek gyanúba, továbbá Bob agg lakásadójának is megrántották diadalmas harcsabajuszát, végül teljesen tanácstalanul álltak a megfoghatatlan, élő csodával szemben.

Arra igazán senki sem gondolt, hogy az elfűrészelt ablakrács és a kötél, valamint a sárga cilinderes motorozó ellenére, Sir Felix ott bújik meg, ahol senki sem keresi: az elmegyógyintézet épületében. A históriát csak az értheti meg, aki azt kísérteties oldaláról fogja fel, mert csak így jöhetne rá arra, hogy a bolondház közkedvelt, szelíd hazajáró lelke mint összekötő tiszt működik a gyógyszerdepó és a riporter között.

De lassan közelgett a kéthetes terminus, és Sir Felixnek valamit tennie kellett, ha szavának akart állani. Elsősorban érintkezésbe lépett Vucli Tóbiással.

Vucli Tóbiást Felix azok közé az elmebetegek közé sorolta, akik teljesen normálisak, sőt logikusak mindaddig, amíg kényszerképzetük nem kerül szóba.

A kezdő orvosok sokszor a fanatikus egyéneket összetévesztik a rögeszmés elmebetegekkel. Ha a beteg nem az önműködő villamosjegyet vagy hasonló fizikai képtelenséget tekinti sürgősen megvalósítandó reformnak, hanem a többtermelést vagy a serdületlenek által készített péksütemények fokozott állami ellenőrzését, úgy lehet, hogy később miniszter lesz vagy publicista.

A rög- és valódi eszmék fanatikus ismételgetése ma még nincs precízen elhatárolva az orvostudomány előtt. Ezért olykor nagy reformerekről későn derül ki, hogy eszméjük nem valódi volt, hanem rög. De ilyenkor már nem lehet kezelni őket, mert magas pozíciót, nagy tekintélyt, és világraszóló érdemrendet kaptak. Az ilyeneket pedig még meg lehetne menteni, a középszerűség és a nyomor számára alkalmas időben történő orvosi beavatkozással.

Annak az olvasónak pedig, aki ellentmondást lát a betegek következetes, logikus eljárása és gyógyíthatatlan elmebaja között, azt javaslom, hogy tessék elmeorvoshoz fordulni. Már úgy értem, felvilágosításért. Ott igenis megtudhatja, hogy egyes egyének hosszú időn át képesek feltűnően okosan viselkedni (megjegyzem olykor éppen ez a baj), és kizárólag akkor ölnek, ha valaki kétségbe vonja, hogy egyik fülük vagy mindkét vakbelük színaranyból van. Ezt is megértem. Udvarias ember ne vonja kétségbe, amit a másik állít. És a szerveinket illetőleg aranyfogról vagy ezüst fejtetőről sűrűn hallhatunk, tehát miért ne lehetne valakinek a vakbele is nemesfémből? A mai kor vívmányai mellett? Hogy viszont valakinek két vakbele van, azt sem cáfolhatjuk teljes bizonyossággal, mert az orvostudomány szerint egy vakbél éppolyan felesleges, mint kettő. Ebből is láthatjuk, hogy a bolond ember eléggé logikus, csak az épelméjűek bírálata felületes.

Vucli Tóbiás egy reggel ágya mellett gondosan őrzött szabadalmi rajzai között egy levelet talált.

“Dear Mr. Vucli!

Szabadalmáról és az intrikákról egy külföldi nagyhatalommal összeköttetésbe léptem. A nagyhatalom elhatározta, hogy sötét, de eredményes aknamunkával kiszabadítja Önt, mert így újonnan szervezett hadserege számára megvásárolhatja az önműködő villamosjegy szabadalmát. Némi átalakítással katonai szakértők szerint jó támadófegyver válhat belőle. Részleteket most nem közölhetek. Szíveskedjék ma éjszaka a depóba fáradni, ahol e pillanatban meghúzom magam. Természetesen a legnagyobb titoktartás! Kérem soraimat nyomban megsemmisíteni! Éljen a villamosjegy!

Sir Felix!”

Éjjel egy órakor megjelent a depóban Vucli Tóbiás, hálóöltözékében, amely, régi meggyőződése szerint, igazi feltalálónál csak egyféle lehet: a skót ulánusvadászok egyenruhája, a dudával. Speciel ebben az épületben, a késő éji órák ellenére is, bárki feltűnés nélkül közlekedhetett ilyen hálóöltözékben. Talán, ha pizsamában járkál, gyanút kelt.

– Uram! Ön az én patrónusom, és nevét ezért egyszer még az egész világ ismerni fogja. Hogy találmányom egyszer még az emberiség kincse lesz, annak kifejezetten ön az oka.

Felix keményen megszorította a kezét.

– Esetleg letagadom, és nem lehet rám bizonyítani. Mindenesetre köszönöm a bizalmát.

Felix szerette önmagát szórakoztatni. És így nemegyszer különleges feleleteket adott Vucli úrnak, amit ez a hangsúly lelkessége következtében egyáltalában nem értett, és ilyenkor hálakönnyek tódultak szemébe.

– Barátom! – felelte meghatva. – Megengedem, hogy ön is barátjának nevezzen mától fogva.

– Engedje, hogy megcsókoljam a kezét! – és mert Vucli úr engedte volna, tehát a feje fölé emelte a tepsi formájú, roppant kacsót, majd néhány menüettlépést tett barátja és kollégája körül. – A Hontingsoknál ez nagyobb hódolat a kézcsóknál. Most pedig a következőkről van szó: hallott ön valamit Fultonról vagy Galileiről?

– Azt hiszem… az én osztályomon nincsenek, de úgy rémlik, hogy a B-pavilonban….

– Nem érti. Ezek feltalálók! Fulton a gőzgépet találta fel, és első útjánál kis híján agyonverték. Galilei a föld vonzásáról…

– Tudom már! Egy kis, szakállas alak!… Lent van a szigorú zárt osztályon.

– Az – hagyta rá Felix, hogy túl legyenek a nehezén. – Csak azért említem e nevesebb szaktársait, hogy ne riadjon vissza semmitől! Találmányáért öntől is joggal várhat némi szenvedést az emberiség!

– Igaza van – felelte húzódozva -, de mégse mennék át szívesen a zártabb osztályra. Azonban, ha az emberiség ragaszkodik ehhez…

– Más fajtájú szenvedést kell elviselnie… Töltsön magának whiskyt.

– Ezt a szent ügyért vállalom…

– Még mindig nem az igazi! Hopp! Ne abból, az kéksav. A szanatóriumnak ez a kis grillje egyben gyógyszerraktár is. Arra akarom kérni magát, és meg kell tennie találmánya érdekében, hogy holnap éjfélkor a legügyesebben csomagolja össze minden holmiját, és itt, a társalgóból nyíló keresztfolyosón osonjon be a diatermiára. Akkorára én is ott leszek. A többi a dél-amerikai nagyhatalom dolga… Abból ne igyék, az karbol…

Mr. Vucli mindent megígért, hálálkodva sírt egy kicsit, és távozott.

Hogy miért ragaszkodott Sir Felix Vucli úr társaságához, ez egyike volt egyéni különcségeinek. Együtt szöktek meg első ízben, amikor közösen világosították fel a városház erkélyéről a népet; hadd kalandozzanak hát továbbra is együtt. Később Sir Felix puha fejealjat vetett magának vattából, és elaludt.

Másnap, a kora délutáni órákban, talpig frottírlepedővel beborítva, sikerült az újonnan berendezett és még használaton kívül álló diatermiára bejutnia, ahol néhány villanygép volt. Részint még becsomagolt állapotban, ládában. Két gépet kiemelt. Óvatosságból egy hatalmas, besugárzó készülék mögé kuporgott. A négy és hat közötti hazajárásakor Anna Emerencia kísértet ide is belibegett, ruhája hasítékából becsomagolt vajas szendvicseket és cigarettát tett ki, majd más irányban folytatta síron túli életét. Tíz óra után óvatosan és ügyesen, kis bőröndjével belopakodott Vucli úr.

– Itt vagyok Sir… mindhalálig felkészülve, hogy találmányomat értékesítsem.

– Bravó! Ez férfias beszéd! Itt ez a láda, amelyben egy szőrtelenítő, úgynevezett depilátor volt, ebben kell tartózkodnia, hogy elvigyék holnap a gép helyett.

– Bajos lesz… – szólt Vucli aggódva.

– Nem tud elviselni némi kényelmetlenséget?

– Azt igen… de egy ilyen gép helyett, ha elvisznek, és végül kiderül, hogy én nem tudok szőrteleníteni, az a legsúlyosabb következményeket vonhatja maga után.

– Igaza van, erre nem gondoltam – felelte minden további vita helyett Sir Felix. – De majd belejön valahogy, most fontos, hogy helyet foglaljon valamelyik ládában. Én pedig itt a kvarcgép helyére bújok.

– Jobb lenne, ha cserélnénk. Többen is említették, hogy ha jókedvem van, csak úgy sugárzom, és ilyen minőségben helyettesíthetném ezt a felszerelési tárgyat.

– Elsőrangú! Maga nemcsak az önműködő villamosjegyet, hanem szükség esetén saját magát is feltalálja. Tehát be a kvarcládába, és jókedvűnek lenni, hogy megfelelő sugárzással egy kvarclámpa illúzióját keltse az ellenőrökben.

– Rám bízhatja! Alakoskodni aztán tudok…

Beült a ládába, és boldog képpel máris vigyorgott.

– Elsőrangú! – lelkesedett Felix, és nyomban rátette a fedelet, majd lelakatolta a ládát. Azután ő is bebújt a másikba, és Anna Emerencia éjjeli szellemjárásakor az ő ládáját is lelakatolta.

Másnap reggel megjelent egy bútorszállító kocsi a szanatórium előtt, és a fuvaros közölte, hogy az Underson cégtől vannak, egy depilátorral meg egy kvarclámpával, mert tévedésből használt gépeket küldtek a megrendeltek helyett. Két ládát felvittek, a másik kettőt lehozták, és a teherautó elbandukolt.

Nyolcadik fejezet—>>>

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.