Egy bolond száz bajt csinál

Jelenleg azonban Jagodek főápoló és társainak felügyelete mellett, abban a nagy, márványmedencés, pompás fürdőcsarnokban tartózkodik őlordsága, amely ha csak a prospektusból nézzük, elsőrangú fedett uszodának látszik, de külön minden személyre egy-egy medencével, igen sok zuhannyal, pihenőpaddal és izé.

A prospektus fő előnye, hogy a padokhoz erősített szíjak és a szíjakkal lerögzített beteg fürdőzők a képen nem látszanak. Sőt, előnye a képnek, hogy Jagodek főápoló sem látszik, roppant termetével, tésztaszerű, kissé elmázolt arcával.

Ebben a teremben az álmából ébredt Sir Felix meglehetősen hideg zuhanyozásban részesült, majd úgynevezett pakolás után egy heverőpadra került. Vucli Tóbiás, már heverés utáni állapotban, egy asztal mellett ült, örökös papírokkal teli mappájával, és megelégedetten írta sürgető felhívásait, részint a villamostársaság jegyosztályához, részint az angol királyhoz, akit mellesleg drámai egyszerűséggel figyelmeztetett, hogy további mellőzése esetén jelentést tesz a pénzügyminiszternek önműködő és Marconi rendszerű villamosjegy-szabadalma ügyében.

Az ügy már jó néhány éve nem kerülhetett tető alá, mert Vucli Tóbiás szerint (ezt, ha kell, tanúkkal is igazolhatja) előnyös megjelenése miatt, közös hölgyismerősök által mellőzött férfi vetélytársai intrikálnak ellene.

Az egyetlen Sir Felix, Daughter Hill örökös grófja fogadta nagystílű megértéssel az önműködő (Marconi rendszerű) villamosjegyek ügyét, és hajlandó volt a további kísérletek finanszírozására is.

Sajnos, a hatósági cselszövések – írta újabb memorandumának százötvenedik oldalán Vucli (régebben Wuthley) Tóbiás – e nemes úr pártfogását is lehetetlenné tették. Találmányának propagálásában Tolwer City lakossága előtt is elgáncsolták. Annyira, hogy az orrát is betörték, ami nyilvánvalóvá teszi a személye elleni machinációt. Ezt nyolcvantól usque százhúszig terjedhető elszenvedett pofon útján is igazolja. Felelősségének teljes tudatában kéri tehát az uralkodót, hogy amennyiben éppen nincs más dolga, szombaton négy és hat között, a látogatási időben keresse fel, és itt mindent megbeszélhetnek személyesen, zavartalanul. Ha kedves akar lenni, hozzon cigarettát magával.

Jagodek, az importált svájci ápoló, Lord Hontingshoz lépett.

– Sir! Soron kívüli látogatója érkezett.

– Már többször közöltem magával, Jagodek – felelte a nyakig becsomagolt ifjú -, hogy ilyenkor nem vagyok Sir! Hideg pakolásban megkövetelem a Priznic of Wales címet.

A lord felöltözött, és a szobájába ment.

A szobájában gyámja várakozott rá.

– És te még ide mersz jönni? – kérdezte meglepetten Sir Felix.

Sir Arthur nem tudta, mit feleljen.

Felfogása szerint nem volt igazságtalan eljárás Sir Felicitast ide internálni. Hogy valami nincs rendben nála odafenn, az bizonyos.

– Mondd meg legalább, miért teszed ezeket a lehetetlen dolgokat.

– Parancsolj: amikor ide behoztatok, te négyszemközt figyelmeztettél elmebajom természetére. Ha leteszek házassági tervemről, az jóindulatúan befolyásolná a betegséget, ha nem teszek le róla, akkor előreláthatólag rosszabbodik a baj, és tán egész életemet itt kell töltenem. Nota bene, ez rokonszenvesebb hely az ősi kastélynál. És az itteni bolondok értelmesebbek az ottani családtagoknál. Mármost vedd tudomásul a hadüzenetet: magam is rájöttem, hogy bolond vagyok. És mindaddig bolond leszek, amíg ezt a hitvány eljárást a nyilvánosság előtt töredelmesen be nem ismeritek. Lehet, hogy holnap megjelenek Epsomban, a derbyn, és málnaszörpöt árulok vagy négykézláb állok a Buckingham palota előtt és kukorékolok, még nem határoztam.

A döntésre való tekintet nélkül, mindkét verzió puszta említésétől Sir Arthur halálosan elsápadt.

– Gondoskodni fogunk – szólt tompán -, hogy e szörnyűségek egyike se fordulhasson elő.

Felix elgondolkozott. Úgy látszott, hogy más elhatározás érlelődött meg benne.

– Ide hallgass, Sir Arthur: volna egy közbevető indítványom. Küldd el nekem családunk és családi hagyományaink történetét, azokat a régi fóliánsokat, hogy végre egyszer én is kellően áttanulmányozhassam. Lehet, hogy megtetszik nekem őseink sokféle követelménye a hagyományok tiszteletét illetően.

– És lemondasz Ellen Grace-ről?

– Csak e feltétellel olvashatom el a tulajdonomat képező könyveket?

– A könyveket természetesen meg fogod kapni. Mindig sok örömet jelent számomra, ha a hagyományainkat tanulmányozod.

– Ha tudni akarod, a hagyományok legnagyobb megsértése volt az a mód, amellyel Anna Emerencia néni Ellen Grace-szel elbánt. A vendégjog tiszteleténél, azt hiszem, ősibb hagyományunk nincs!

– Sem a helyzetet, sem az állapotodat nem tartom alkalmasnak arra, hogy ezt megvitassuk. E naptól kezdve egyébként, kívánságomra, külön ápoló fog rád vigyázni.

Hatodik fejezet—>>>

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.

17 − 1 =