– Ide hallgasson, Jagodek – kezdte útközben Felix. – Most el kell képzelnie, hogy nem én követtem el a rablást.
– Ne csináljon gondot magának. A család majd megfizeti a biztosítónak.
– Ez természetes – felelte Felix, mert nem akart vitatkozni. – De a példa kedvéért mégis képzelje el, hogy ártatlan vagyok. Havi száz fontért ennyit megtehet.
– Különösen ellátással. Négyszeri étkezés. Tehát ön, Sir, ártatlan.
– Nos, ha elképzelte, akkor erőltesse meg az agyát, és feleljen néhány kérdésre őszintén. Lehetséges a depó falát úgy kibontani, hogy az ápolók ne hallják?
– Hát kérem, attól függ, ki az éccakás… Ha én vagyok az éccakás, akkor lehetséges, mert dresszírozott alvásom van. Negyedóránként felébredek, megcsavarom az ellenőrző órát, és újra elalszom. De az ilyen szakszerű ápoló ritka. Azután tudni kéne, hogy milyen zajjal jár a falbontás.
– Ez igaz. Maga szerint hogy történik a falbontás?
– Hát, kérem… erre nem könnyű felelni. De van egy elzüllött unokaöcsém, aki világhírű falbontó, ez talán bővebb felvilágosítást tud adni. Egyébként mozigépész Londonban, az Alhambra Filmszínházban, amikor éppen nem tölti büntetését.
– És azon a folyosón, ahol a depó van, hány őr teljesít egy éjszaka szolgálatot?
– Kettő. Este nyolckor és reggel hétkor váltják egymást.
– És merről nyílik a széfekhez a bejárat?
– Egy nagy, vörös színű ajtón át, uram, az előcsarnokban balra, a márványoszlopok között. Aztat tudom véletlenül, hogy oda csak a tanár úrnak meg a főpénztárosnak van kulcsa… De a főpénztáros, az csak a titkár úrral együtt mehet be, különben nem nyílik a zár.
Félix összegezett. Mialatt ő a depóban volt, a falbontást nem követhették el. Nappal lehetetlenség dolgozni, mert állandóan ki-be járnak, úgyhogy ő kénytelen volt a helyiség legsötétebb zugában felhalmozott áruk között meghúzni magát. Tehát bizonyos, hogy azon az éjszakán követték el a betörést, amikor ő Vucli Tóbiással régi rejtekhelyét felcserélte. Amikor a diatermián húzódott meg, a ládákban, az új gépek helyén. Az igazi tettest nem is keresik, és nem is gyanítják, mert ez a Vucli (ki számít ilyesmire egy értelmes bolondnál?) nem semmisítette meg a levelet, és így senki sem gondolhatott mást, mint hogy ő, a depó állandó lakója, követte el a bűntényt. Pedig valaki tudta, hogy ő a gyógyszertárban bújt el, és ez a tettes.
Hopp, egy nyom!
– Uram! Majdnem a járdára szaladt… Nem szállnánk ki egy hotelnál, hogy hideg vizes pakolásban részesítsem?
– Köszönöm. Amúgy is úgy érzem magam, mintha itt állnék megfürödve.
Tehát, hopp, egy nyom! Aki a levelet megtalálta, eleve is sejtette, hogy mindenki Sir Felixet gyanúsítja majd a bűnténnyel, saját kezű írása miatt. Tehát aki a levelet megtalálta, visszahelyezte Vucli ágyára, bement a depóba, elkövette a bűntényt, nyugodtan és röhögve, azon tudatban, hogy napnál fényesebb bizonyítékokkal Felix, Vucli és Bob nyakába szakad az egész felelősség.
Ez a jó feltevés.
Londonba érve felkeresték Jagodek rokonát, a mozigépészt. A Walley téren lakott, feleségével és két gyermekével. A két gyermek éppen az utcán játszadozott a levélszekrény körül, és vidáman köszöntötték Jagodeket.
– Ujjé! – kiabálta az egyik – itt a bolondcsősz bácsi.
A kisebbik nevetve mutatott egy reszelőt.
– Éppen tasszafújót játszunk! De heddesztő tejjene!
Bájos csemeték – gondolta Felix.
Blondey, a falbontó, nagy megtiszteltetésnek vette a látogatást, és nyomban rendelkezésére állt Sir Felixnek.
– Szeretném, kérem, önt megkérni, Mr. Blondey, hogy segítsen egy szakmájabeli ügyben.
– Kérem, Jagodek sógor kedvéért megteszem, de nem olcsón és lehetőleg nem a Cityben, mert ott többet sóznak az emberre.
– Nono… Nem kívánom, hogy veszélynek tegye ki magát. A magam ügyében szeretném igénybe venni.
– Az ilyesmit szeretem. Önbetörés. Önbetörés, az hálás. Hol az üzlete?
– Csak mint szakértőt óhajtom igénybe venni. Szeretném pontosan tudni – és elővette az újságot, hogy újra megnézze -, mennyi idő alatt lehetséges és milyen zajjal jár egy hatvan centi széles, hetven centi magas falrész kibontása.
– Hát az attól függ, milyen fal. Én már bontottam a húszas években egy kettős cementtéglacsoportból álló falat, mintegy negyven centi átmérőjű, kör alakú nyílásra, mert akkor igen sovány voltam, összesen ha egy óráig tartott. Viszont két év előtt, nyomorult vascsövekkel behálózott klinkertéglafalat körülbelül fél méter átmérőjű nyílásra majdnem két órán át bontottam. Mert le kellett verni a vasról a téglát, egész halkan. – Nagy élvezettel folytatta előadását. – Már, kérem, az a falbontó, aki hatvanszor hetvenes nyílást bont, nekem nem imponál. Vagy nagyon kövér, és akkor válasszon más mesterséget, vagy a szükségesnél többet dolgozik, az pedig betörőnél mindig nagyobb kockázatot jelent. Tudnom kellene tehát, hogy miféle tégla, milyen fal…
Szerencsére az újságban megvolt a fényképfelvétel a depóról, ahol Sir Felix elbújt, és a másik oldalról is, ahonnan kirabolták a széfeket.
– A fal szerintem – mondta Jagodek -, nem lehet több harminc-negyven centiméternél.
– Nohát kérem… – vélekedett Blondey – ez égetett Campbell agyagtégla, Hughes Riemen mérnök keresztrakási módszerét alkalmazva. Ez kemény dió, képtelenség úgy kibontani, hogy előzőleg ne áztassa át. Sokszor savat is alkalmaznak ilyen bontásnál. Azt máris megmondhatom, hogy kezdő pasas volt, aki bontotta, mert mind átesett a tégla ebbe a páncélszekrényes helyiségbe. Ilyesminek nem szabad előfordulni, hiszen ez zörög. A meglazított téglát az ember kiszedi a falból, és maga mellé teszi.
Felix nagyot ütött a homlokára. Persze, itt a képen a széfteremben szétszórva feküsznek a téglák, tehát zörögniük kellett, amikor lehullottak. Igaz, hogy a márványoszlopos folyosón nincs őr, csak tíz-tizenöt lépcsőfokkal lejjebb egy ősz portás, aki még nappal is mindég álmos. Viszont a depó a kettes, hármas, négyes és ezekkel szemben a tízes, tizenegyes, tizenkettes kórtermekből álló folyosó végén van, ahol kétpercenként sétál végig az őr. Nem is alhat, mert a túlsó folyosón sétáló őrrel találkozik kétpercenként. Jagodek azért alhatott, mert ő annak idején főápoló volt, és így egy helyben ülhetett, a négyes kórterem melletti orvosi ambulancián. A folyosó különben széles, jól megvilágított, boltozatos félkör tetejű, márványkockájú, tehát kitűnő akusztikája van. Ő ezt mind számításba vette, mikor a kétpercnyi időköz felhasználásával átosont a diatermiára úgy, hogy átmenetileg a folyosó végében az egyik márványoszlop mögé bújt.
– Látom, hogy ön kitűnő szakember, Mr. Blondey.
– Sir – felelte önérzetesen -, rólam elismeri minden főcsoportvezető, hogy a világ legelső falbontója vagyok. Velem egy letartóztatásomkor a rendőrségen kibontattak egy fél falat, a legnagyobb urak jelenlétében, hogy megtekintsék, milyen gyorsan és nesztelenül végzem a munkát, és száz egyiptomi cigarettát kaptam, mielőtt átkísértek az ügyészségre.
Felix elgondolkozott. Valamin töprengett.
– Mondja – kérdezte aztán -, mennyi időt vehetett igénybe ez a falbontás?
Blondey figyelmesen megnézte a képet, majd határozottan mondta:
– Valamirevaló szakembernél is eltart három és fél órát.
– Lehetetlenség maga szerint három óra alatt elvégezni?
– Lehetetlenség. Erre csak rá kell nézni, és minden szakember kineveti önt, ha azt mondja, hogy három óra alatt elvégezte. Ön lehet elsőrangú diplomata, kitűnő várúr, tekintélyes elmebeteg, de ha én azt mondom, hogy ez a falbontás három és fél óra, az lehet öt perccel több, de hamarább még a világ első falbontója sem végzi el. Ezt onnan tudom, mert én vagyok a szóban forgó.
– Ön most eljön velem a rendőrségre.
– Uram! – felelte gúnyosan – az első kettő között voltam, akiket bevittek a highgate-i falbontás ügyében, és az Ambassadeur Mozi teljes személyzete igazolta az alibimet.
– Szeretném, ha ebben az ügyben mint magánember jönne el a rendőrségre.
A gépész vigyorgott.
– Uram, ha én mint magánember elmegyek a rendőrségre, azon egy hétig nevetne a Scotland Yard. Különben, egyszerű ember létemre, én is tisztelek bizonyos hagyományokat.
– Ezt hogy érti?
– Még nem fordult elő a Scotland Yardon, hogy én ne rendőrségi autón érkezzem meg.
Felix szokatlanul izgatott lett. Valami befészkelte magát a koponyájába, egy furcsa, különös, fantasztikus ötlet, és elhatározta, hogy végigcsinálja…
Azonban ember tervez, és Isten végez, olykor Jagodek főápoló útján. Hogy mi történt ezután Felixszel, mit beszéltek meg a falbontóval, az csak a későbbiek során fog kiderülni.
Tizenegyedik fejezet—>>>