A pokol zsoldosai

La cafard

I.

Ari-Aiaschi mellett van a hatalmas kőbánya. Délben a csupasz szikla már olyan tüzes, hogy alig lehet kézzel megfogni. Hatalmas csákányokkal fejtik a követ. Már félig katlanszerűen van kivájva a szikla úgyhogy megáll benne a forróság és a por. A felcsapódó szilánkok apró, fájó sebeket ejtenek kézen és arcon. Megkettőzték az őrséget, mert a cafard tünetei mutatkoznak a táborban. A sivatagi őrület hasonlít az ámokfutáshoz. Az egyik fegyenc például elkezd nevetni és énekelni. Azután a csákányával nagyot üt a szomszédja fejére, és elrohan. A cafard, ha kitör, agyvérzéssel végződik. De lappangó stádiumában a hangulata emberről emberre ragad és senki sem tudhatja, hogy a mellette álló fegyenc, legjobb barátja, mikor sújt le rá. Te piszok kutya! – mondja az egyik, és elkapja a káplár kezében a bikacsököt. A következő pillanatban keresztüllőve fekszik, de már egy másik ragadja torkon a káplárt, sípolnak, lövöldözés, a fegyencek tébolyultan ordítoznak, a bikacsök és a puskatus csattan, lövések… Azután a moraj elcsendesedik a munka megy tovább, eredmény négy halott, két súlyosan sebesült, és a katonai kamion békésen szundikáló sofőrjét szinte lefejezték egy ásócsapással. Keskeny iparvágányon, olajtankban érkezik a víz. Langyos és benzinszaga van, mert senkinek sem jutott eszébe, hogy a tankot előzőleg kitisztítsák. Jó lesz így is! Néhányan hánynak tőle, azután megszokják. Később már boldogan várják, hogy megérkezzen. A kúttörmeléket teherautókra rakják. A kamionok elviszik, és járatlan ösvényeknél utakat készítenek, hogy átvonulhassanak a nehézütegek. Egy külön csoport pontonokat épít a wadi Saukránál. Megállás nélkül vonulnak a századok, az ütegek, a gépfegyverosztagok. Szenegáli utászkatonák telefon- és távírópóznákat készítenek.

És a kőbánya kazánjában krétaszínű sűrű fellegek között fuldokolva robotol a büntetőszázad.

A déli pihenőnél itt is, ott is suttogó csoportok képződnek. Citrom, a félkegyelmű szabó vigyorogva járkál szuronyos puskájával. Ő senkit sem bánt, ő még a rabokhoz is udvarias, megáll beszélgetni velük, és állandóan hangosan röhög. Néha minden ok nélkül egy lábon ugrál. A fegyencek szeretik. Minden más katonaságnál régen kiszuperálták volna. A légióban senki sem felesleges. Ponson őrmester nagyon kedveli. Az udvari bohóca Citrom. Tirone megkeresi Laverborgot az ebédidő alatt. Hallotta-e, hogy pár napon belül megkezdődik az offenzíva a Tafilalet ellen? Itt lejjebb tőlünk. Tigmartnál lesz a jobbszárny bázisa, a legnagyobb üteg. – Honnan tudják? – kérdezi. Laverborg. – Nem értem – mondja Tirone -, de ezek itt mindent tudnak. Ezzel a hülye Citrommal játszanak össze. Több levelet kaptak Európából, amelyben megszökött légionisták dicsérik a caidot. Ők meg akarják támadni az ütközet napján Tigmartnál az üteget hogy a caid bevonulhasson és jutalmul segít majd rajtuk, hogy hazakerüljenek, vagy letelepedjenek a Tafilaletben. Megígérte nekik egy kém útján. Tigmart erről az oldalról nem számít veszélyre. Könnyen meglepheti párszáz ember.

Laverborg megborzadt. Mindezt ő már tudta Lorenztől. Elmondta Tirone-nak a levelek történetét. Hogy vele is akartak íratni ilyen levelet. Hogy a foglyokat lelövik a Tafilaletben, és más viszi át Európába a leveleket. Persze ezeket nem lehet itt meggyőzni, mert mindnyájan cafardba estek. Feljelenteni sem lehet őket. Nincs bizonyíték, és Ponson fellépése csak siettetné a lázadást. Az őrültséget meg kell akadályozni, és meg kell akadályozni azt is, hogy erről a pontról oldalba támadják Tigmartot. A francia gyarmati hadseregnél nem jobb a caid sem. Csak áldozataik pusztulnak. Itt a katonák, ott a caid érdekében fanatizált felkelők. – Mit csináljunk? – kérdezi Tirone. – Van egypár megbízható emberem – mondja Laverborg -, David, Bert, Jott, és talán magában is megbízhatom, Tirone. – Azt hiszem megpróbálhatja – felelte az öreg. – Látszólag belemegyünk a tervbe, azután gépfegyverekkel megszálljuk az erőd falát, és sakkban tartjuk őket. Addig talán még néhány józan embert megnyerünk a tervnek. Hogy akarnak a lázadók fegyvert szerezni? – A hülye Citrom – feleli Tirone – velük van, és ha elfoglalják az erődudvart, átadja nekik a raktár kulcsát. – Helyes – mondja Laverborg -, ezt a Citromot magára bízom. – Rendben van, – mondja Tirone -, de itt valami ötmillió fontról is suttognak. Ami a közelben az Ued medrében van elrejtve. – Erről is tudok – bólogatott Laverborg. – Nagyon veszélyes hurkot dobtak a hadsereg nyakába, és ha nem tudunk innen kiszabadulni vagy telefonálni, akkor komoly baj lesz. Csak az a reményem, hogy Lorenz valami módon felépül a sebéből.

Füttyszó hallatszott, és mindenki megragadta a csákányát.

II.

Citrom eltűnt. Mindenfelé keresték, hiába. A táborban nyugtalanság lett úrrá. Az emberek összesúgtak. Hiába csapott folyton közéjük a bikacsök. A kövekkel megrakott teherautók dübörögtek. Tirone Laverborg mellé jutott csákányával, és odasúgta: – Ahmed is velünk van, a kövér Burgert is megnyertem. Jott beszélt Kolseff-fel. Számíthatunk rá. Azt ígértem neki, hogy ha leverjük a lázadást, mi megyünk el a platináért. Csak azért csatlakoztak hozzánk, mert félnek, hogy a platinát a többiek szerzik meg. Ha üt az óra, valamennyien engedelmeskedünk a maga parancsának… Jaj!

A bikacsök háromszor lesújtott rá és egyszer Laverborgra. Toutrel állt mögöttük. Mielőtt újra lesújthatott volna Laverborgra, David ugrott oda, és az ütés őt találta.

– Ezt a gazembert figyelem! – ordította David. – Ez mindig beszélget! De most majd megtanítalak! Az egész teherautót egyedül rakod fel! Előre, mars! És úgy rúgott bele Laverborgba, hogy a lejtő egy részét gurulva tette meg, igaz ugyan hogy a rúgás megmentette a másodszor is lesújtó bikacsöktől. A kőbánya alján egy sziklaalom mögött állt a teherautó. Már megrakva. Erről persze a káplár nem tudhatott.

– Most üljön le, lovaskapitány úr. Húsz perc időnk van. Tessék a kulacs és a cigaretta. Azt hiszem, két nap múlva itt egészen másképp lesz. Az nagyon is jó ötlet a gépfegyverekkel… A régi harmadik század emberei. Kolseff, Ahmed és a többi őr kitűnően verekszenek és valamennyien velünk vannak… A szamarak a platinát féltik… Ja, igaz, nem tűnt fel kapitány úrnak, hogy ez a Citrom nincs sehol?… Utoljára én találkoztam szegénnyel… Este éppen megszöktem, hogy egy kicsit az oázisba menjek, és mondta, hogy ő is velem jön… Azután az öreg Davidnak nyitva volt a szeme… Tudja, hogy ez a csúnyán megboldogult Citrom nem is volt olyan bolond? Egy kicsit direkt elfordultam tőle, és akkor kivette a rohamkését… Éppen itt, a kőbányánál jártunk… Csak meg ne találják… Ott a felső részen értem el. Nem is hinné hogy az a fickó milyen erős volt… Igaz, hogy a sovány Davidból sem látszik ki, hogy négy hadjáratot harcolt végig, de ha nem számítok rá, akkor végez velem. Csak éppen elkaphattam a csuklóját, különben már bennem lett volna a kés. Ötvenkét embert ölt meg ez a fiú. Találtam nála egy leltárt. Nagyon pedáns ember volt, isten nyugtassa. Ez mindent felírt. Kit, hol, mikor és hogyan. Persze elégettem a jegyzeteit… Nagyon érdekes dolog, nem is szabó… Valami Ranat doktorral járt az egyetemre, és orvosnak készült… Ez a Ranat doktor a világon a legnagyobb gazember lehet… Ez meg egy Muhat nevű csinálta az egész balhét a platinával, és Citrom volt a légiónál a kémük. És ő magának akarta az egész platinát, ez a Citrom, igazi nevén doktor Marbourgh. Micsoda színész boldogult meg benne… Ez a Ranat meg valami király. És ebből a szegény Citromból nagy úr lett volna, ha az arabok bevonulnak Colomb-Bécharba, és a fegyencek nekimennek Figmert-nek. Mert itt is ő kezdte a cafardban szenvedő katonák között a lázadást… Különben az őrök között fizetett kémek is vannak. Nagyon ügyesen lett volna megcsinálva. Most már menjünk vissza. A cigarettákat tegye el… Ne féljen, felírom. A Citrom már jó helyen van. Csak ki ne ássák nekem.

III.

Laverborgot üldözte a balszerencse. Minden pillanat kínszenvedés volt a számára. Tudta, hogy valahogy ki kell jutnia. Ezer és ezer honfitársának az élete múlt azon, hogy kijusson. Már úgy volt, hogy David az egyik teherautón elrejti, és egy órával előbb váratlanul megtaláltak néhány cigarettát a zsebében, mikor átkutatták a foglyokat. A zuhogó bikacsök nem is fájt. De egy nap! Egy nap áristom! Tizenkét órát elveszít, mikor perceken múlhat minden. Az volt a terve, hogy a schott mögött táborozó szahariánokhoz megy. Órák alatt elintézhetne mindent.

…Belökték a nedves cellába. Egy ember feküdt ott a kövön. Megismerte. Ez az, aki mellette összeesett, akiről úgy rémlett, hogy már látta valahol. Megfogta a kezét a szerencsétlennek. Tüzelt. Nagy láza lehetett. Érzéketlenül feküdt az éles kavicson. Félig önkívületben. Szegény… kész volt.

– Ki van itt? – kérdezte elhalóan.

– Laverborg… kíván valamit?

– Itasson… meg.

Miközben az üveget a szájához tartotta, újra jól látta az arcát. Az erődudvar egy lámpája bevilágított a kis ablakon. Hol látta ezt a szemet?… Azután valami dermedtséget érzett. Ez a szem… őrá hasonlít! Ezért tűnt ismerősnek. A Toulet-k egyenesvonalú, jellegzetes orra! És a homlok! Az öreg marsallnak volt ilyen homloka! Melléje guggolt.

– Hogy hívják magát?

– Duncan.

Duncan! Lehetséges, hogy ez az ember?…

– Nem ismerte a Toulet családot?

– Ó, Toulet… – csak ennyit mondott, és lehunyta a szemét. Majd másfél perc múlva újra így szólt – Toulet… kapitány…

– Maga ismerte Toulet kapitányt? – kérdezte Toulet.

– A… testvérem.

Percekig nagy csend volt. A testvére! Milyen iszonyatos véletlen. Laura Duncannek a fia. Az édestestvére, akit sohasem ismert. Nem akarta a haldoklót felizgatni azzal, hogy leleplezi magát. Végigmosta a forró arcot egy kis vízzel, és az ölébe vette Duncan fejét.

– Mi a másik neve?

– Oliver… Oliver Duncan… Csúnyán halok meg, de megérdemlem. Nem tudja, hogy milyen iszonyú terhet… viszek magammal a sírba. De… én igazán… csak gyenge báb… csak eszköz voltam.

Sokáig hallgattak. Azután a haldokló felkönyökölt Laverborg térdére.

– Támasszon meg… úgy… köszönöm. Azt hiszem… valami belső vérzésem… lehet. Uram maga talán kijut még innen valaha, hogyha nem jut ki, írja meg valakinek… El kell hogy mondjam… pedig nincs már erőm…

– Akkor ne beszéljen. Feküdjön nyugodtan, talán jobban lesz.

– Nem leszek már jobban. Hála istennek, nem leszek már jobban. De ez így van rendjén. Nagyon megbűnhődtem… mert megöltem egy ártatlan embert… Megöltem és a sírba juttattam. Toulet kapitányt, a testvéremet!

Toulet nagyot sóhajtott. Rátette kezét a tüzelő homlokra. Ez hát a rejtély megfejtése?

– Én nem tehettem róla… Mikor nem voltam ilyen csontváz sovány, nagyon hasonlítottam a fivéremre. Ezt észrevették… akiknek szükségük volt rám… Hónapokig tanítottak Londonban, azután Franciaországban, és egypár helyen szerepeltem, mint Toulet… Szegény voltam, könnyelmű voltam, pénzt adtak… Desposlin, aki a húgomat adoptálta, ő és Emmy húgom…

Felvillant előtte a leány képe. Szóval Desposlin Emmy is a testvére volt. Igen, a homlok, az orr, a szem. Persze a marsall bizonyára adoptáltatta az ügyvéddel, és Desposlin mint a leányát szerepeltette. Egész közel hajolt a haldoklóhoz, aki suttogva gyónt.

– Ranat doktor… Mikor én jöttem az aktatáskával… az inas ablaka előtt… és Toulet aláírását gyakoroltam hónapokig… Azután el kellett tűnnöm. Emmy azt mondta, hogy Ranatban bízhatom…

Az egész történet lassan kibontakozott. Toulet iszonyodva hallgatta.

– Ranat meg akart operálni, hogy felismerhetetlen legyen az arcom… Kozmetikai műtét… Az orromat és a számat… Nem hagytam, megszöktem… és féltem nagyon, hogy elfognak. Légió… Sidi-bel-Abbesben kiképeztek, szökni próbáltam, idekerültem… és most meghalok. Én sohasem tudtam, hogy valójában mire használnak fel… Azt hittem, hogy csak lopás. Később, mikor megtudtam… szörnyű volt… Ő meghalt… sohasem bocsáthat meg nekem…

Csend volt. Az őr szuronya látszott egy pillanatra az ablak előtt. Ide hallatszott a hiénák kacagása. Megtörölte a lázas homlokot, és csendesen mondta:

– Ő megbocsátott magának, Duncan. Higgye el, egészen biztos, hogy ő megbocsátott. Maga levezekelte a bűnét. Sokszorosan levezekelte.

– Itt a zsebemben… írások. Lelepleztem mindenkit… Sikerült elrejtenem… Vegye magához. Minden benne van… Juttassa el… Hogy megbűnhődjenek… Ó!…

Hajnalodott. Duncan nem is sejtette, hogy a testvére ölében hal meg.

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.