Nincs kegyelem

Reggel volt. Az ablakpárkány és a tető vastag hópárnáin sziporkázva futott végig a felkelő nap. A kunyhó tűzhelyén hatalmas fatörzsek parazsa füstölgött. Lilian felkelt frissen, kipihenten, és körülnézett. Gyermekmesékre emlékeztette a ragyogóan tiszta, rendes és szép kis kunyhószoba.

Hol van Holdvilág Teddy? Bizonyára korán kel, mint általában a nyugati emberek. Örömmel látta, hogy a tűzhelyen egy sajtár víz áll.

Ez… ez figyelmesség, hogy ne kelljen jéghideg hólében mosdani. Szappan, törülköző és…

Kávé! Odakészítve a cinkbögrébe! Csak megfőzni kell! A leánynak ez nagyon jólesett. Miután megmosdott és begyújtott, újra a tűzhelynél körülnézett. Hosszú polc vonult az ágy felett. Könyvek, írások…

Hegedűtok! Van benne hegedű is?… Szerette volna tudni, de nem mert kíváncsiskodni. Miért? Hiszen nem kell tartania, hogy megharagszik. És mégis.

Semmihez sem nyúlt.

Kissé ágaskodva elolvasta az egyik könyv címét:

“A. H. THAINE:
A GÖRÖG MŰVÉSZET BÖLCSELETE”

Mellette egy vastag, nagy kötet:

“TÁJANATÓMIA, JEGYZETEK”
“W. H. TANÁR ÚR KÓRBONCTANI KUTATÁSAIHOZ”

Azután vagy tíz különböző kötet: “Az emberi elme”…, “A modern élet pszichopatológiája”…, “Lélektani kutatások”…, “Átöröklés”.

Nem éppen az a jellegzetes nyugati rablótanya-felszerelés! Orvosi könyvek. Mit jelent ez?

Orvos?!

Őrültség… Az egész történet őrültség. Mi köze ehhez a banditához? Miért engedelmeskedik? Miért nem fél, sőt jó itt?! Mi ez a kellemes érzés, amellyel itt sétál a kunyhóban?…

Beleszeretett?… Nem! Mindig szerette. Amikor nem ismerte, már akkor… akkor is. Csak így képzelhető el az, hogy amióta meglátta, ellenállhatatlan vonzás él benne, hogy együtt legyenek.

És most nem aggódik. Pedig a hatalmában van, és alapjában véve szörnyű a helyzete. De hol lehet? Kimenjen megnézni? Keresse? Nem. Azt nem lehet…

Itt leül, és… és úgy tesz, mintha nem is bánná…

Egy perc múlva az ajtónál volt, és kilépett. Ijedten visszahőkölt, és felkiáltott.

A nap ragyogóan tűzött, de egy csepp sem hullott le a fagyott reggelen. Felhők úsztak a völgy felett, alatta és körülötte lavinatorlaszokkal borított távoli lejtők, vastag hópárnákkal fedett fakoronák valami tiszta, üde, lelkesítő derű és néhány ázott ködrongy mögül csodálatos kéken a mennybolt!

Mi volt az, amitől a leány megijedt ezen a kristály szép, poétikusan ragyogó reggelen?

…Szemben vele, a kunyhó bejárata előtt egy csupasz hátú, megtisztított földdarabon alacsony, eszkimóknál divatozó sátor. Talán fél méter magas mindössze. Alatta, pokrócok között aludt Holdvilág Teddy.

És a sátort vastagon borította a hó.

Lilian gyorsan visszahúzódott. Valósággal megijedt.

Ó!

Kint töltötte az éjszakát! Szabad ég alatt! Mint valami középkori lovag! Olyan gyengédség fogta el, hogy legszívesebben kiszaladt volna, hogy odaboruljon a hóra a rabló mellé, és megköszönje…

A kezét megcsókolja…

Micsoda férfi!

De miért rabló?

Hirtelen eszébe jutott az apja, és nagy-nagy szomorúság szorította össze a szívét. Szegény!…

Szörnyű lehetett, amikor látta, hogy elrabolja őt egy bandita.

Vajon tudja-e, hogy itt van ezen a csúcson?

Most velőbe markoló, szörnyű, panaszos üvöltés búgott fel egészen közelről, hogy a lány megdermedt rémületében.

Azután egy dörrenés. Sokáig visszhangzott…

Ült, várt, szívére szorított kézzel.

És bejött. Ott volt előtte. A mosolya kissé furcsa, mert az arcbőre merevebb most a hideg éjszakától.

De a hangja épp olyan lágy, szinte muzsikál, és mégis határozott.

– Jó reggelt!

…Hatalmas, szőrmeszerű valamit terített a kunyhó elé.

Lilian csodálkozva nézett rá.

– Egy szürke farkast lőttem…

Közben kávét tett a tűzhelyre, és kutatva nézett a lány arcába.

– Meddig… akar itt tartani… – kérdezte Lilian.

– Hét hónapnál előbb innen a völgybe nem juthat le. Lavinatorlasz fedi az összes utat.

Lilian a szomorúság és az öröm vegyes érzésével hallgatta ezt.

– Szegény… apa… – mondta tompán, és most nagyon fájt a szíve.

– Látja majd lentről a kunyhó füstjét. Ebből megsejti, hogy élve feljutottunk.

– Honnan tudják lent, hogy erre jöttünk?

– Mielőtt a hóhatárt átléptük, lehajítottam a Felhőösvény széléről a kalapját.

– És… hét hónapig a szabadban fog… aludni?

– Igen. Edzett ember vagyok. Nincs szüksége valamire?

– Köszönöm…

A férfi kávét ivott. Hány éves lehet? – gondolta a leány. Harminc és negyven között. Harmincnyolc?

Esetleg negyvenkettő.

– Egyedül lakik itt?…

– Igen is, nem is – ezen a csúcson nincs más emberi lény rajtunk kívül, de a másik csúcson, közel ide, Richthoffen lakik.

– Vadász?

– Nem… lelkész. Ő a Rocky Mountains remetéje. Elsőrangú természettudós. Jó barátom.

Rabló. És tudós. És a barátja lelkész!

– Ha elolvadt a hó, átjut a hegyen valamerre? – kérdezte Lilian.

– Nem hiszem… Ha előbb érek a csúcsra, akkor talán, de így azt az egy hágót Mexikó felől könnyű elzárni. Addig megkerülik a hegyet.

A lány torkát aggodalom szorongatta.

– Szóval?

– Majd kitalálok valamit. Most pedig dolgozni fogok…

Felvett egy fejszét a szoba sarkából, és kiment. Az ajtó előtt feküdt kilógó nyelvvel a hatalmas, szürke farkas hullája.

Alkonyatig fát vágott, behallatszott a fejsze csattogása. A leány hanyatt feküdt az ágyon, és a mennyezetre bámult.

Mi van vele?… Százszor is elismételte magában. “Rabló! Rabló! Rabló”…

Hiába.

Ugyanannyiszor felelte belülről egy hang: “Szeretem! Szeretem! Szeretem”…

Este Holdvilág Teddy felállította a sátrát, és aludni ment. Lilian sokáig feküdt ébren. Behallatszott a szél vonítása, legördülő lavinák tompán dübörgő távoli tremolója, kétségbeesett farkasok kórusa, és recsegtek a fák…

Éjfélkor felriadt… A kunyhó oldalán tompa puffanások… Egy farkas rugaszkodott neki időnként, hogy a tetőre ugorjon, mintha ott meleget vagy ételt remélne.

A ló nyerített a házhoz ragasztott kis deszkajászolban.

A farkas teste puffant, morgás, vicsorítás.

Felsikoltott…

Jóformán el sem hangzott a sikoly, amikor a rabló a szobában termett.

– Mi az?

– Fé… félek…

A pillanatnyi csendben egy puffanás és mormogás.

– Hall-ja?…

– Nyugalom… – mondta mosolyogva. – Meg kell szoknia, hogy farkasok környezetében él. Nem a legrosszabb társaság a földön.

– És maga?…

– Engem nem bántanak. A farkas fél az alvó embertől.

– De télen… fagy van.

Most látszott a lányon, hogy nem fél.

Őt féltette!

Az alvó férfiért aggódott. Holdvilág Teddy hozzálépett, és megfogta a kezét. Jéghideg volt a reszkető, apró tenyér.

– Nyugodjék meg, Lilian, és feküdjön le. Aludjék.

– Igen… – felelte engedelmesen. – Aludni fogok… Teddy.

Először szólították egymást a keresztnevükön.

Reggelig aludt. Amikor kinyitotta óvatosan az ajtót, meglepetten hátralépett.

A férfi úgy állította a sátrát, hogy a kunyhó küszöbén nyugvó fejjel aludt.

Holdvilág Teddy rövidesen kunyhót ácsolt a fennsíkon a meglévő szomszédságába. Már csak a tetejét kellett elkészíteni.

Hallgatólag beleegyezett abba, hogy Lilian segítsen. A lány építette kövekből a tűzhelyet. Verte a megfagyott földet baltával, hogy Holdvilág leássa a fatörzset. Kipirultan, boldogan.

Hiányt nem szenvedtek semmiben. Úgy látszott, nem az első tél, amit a férfi itt töltött, mert elegendő készlete volt mindenből.

Egy közeli csúcson, ha tiszta volt a levegő, látszott a páter kunyhója.

– Remélem, egy-két nap alatt készen lesz a házam – mondta némi büszkeséggel.

– Igen… – felelte a leány, de úgy látszott, hogy alig lelkesedik.

A természet nem így akarta. Délután egy roppant felhőtorlasz robogott a csúcs felé, mint valami gigászi, mozgó hadosztály ónszínű, lomha testtel. Fagyott, ködbe borult minden. A vastag köd homályából távoli nyávogásként szabadul egy farkas üvöltése.

Azután hosszú füttyel megérkezett a szél, és a szerteszakadó ködből hóvihar lett…

Orkán!

Recsegett, ropogott, sikongott minden. Vágott a sűrű hó, felkavarodott a sok lehullott pehely is, és úgy rohant fel nagy íven a sziklákról, mintha visszahullana az égbe…

Egyetlen rövid recsegés. Utána a másik.

A kunyhó egy cölöpe kidőlt, eltörte a szomszédját.

Az meg a középgerendát…

A hatalmas zuhanás után csak az orkán üvöltött ismét… A férfi teát főzött, és csendben kavargatta.

– Mi volt ez?… – kérdezte sápadtan Lilian.

– A kunyhó… – felelte Holdvilág Teddy. – Összedőlt a gerendázat. Nem lehet a fagyott földben jól leásni…

És a leány azt mondta csendesen, nagyon komolyan:

– Az Isten sem akarta.

X. fejezet—>>>

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.

tizennyolc − 8 =