Nincs kegyelem

1.

A megvadult farkasok télen betörnek a falvakba, és nem törődve a veszéllyel, nekirohannak az istállónak, ahonnan húst lehetne rabolni.

Így volt a januári, legkritikusabb napokban a kiéhezett rablókkal. Egy éjszaka megtámadták a Brickley-telepet. Harmincan álltak össze a vállalkozáshoz, és tizennégyen otthagyták a fogukat. Kilencen megsebesültek.

De volt egy birkájuk és egy láda szárított főzelékük. Tizenhatan voltak hozzá, majd tizenöten, amikor Merwin, akit rossz sorsa hozott a tájra, sérüléseibe belehalt.

Egy birkáért, egy láda szárított főzelékért. Néhányan a Vaksi Homb emberei közül Cliffod-Hillbe próbálkoztak betörni, eredménytelenül, illetve szomorú eredménnyel: hatan otthagyták a fogukat.

A lakosok őrszemeket állítottak éjszakára, és magányos ember nem közlekedett a vidéken. Azután egy éjjel ott találták holtan, átlőtt fejjel a Hosszú Wickleyt, és egy tábla volt felette:

“A HÚSOS FARKASÉRT HALT MEG EZ IS, MINDANNYIAN ŐÉRTE LAKOLTOK!

A HALÁL ÁRNYÉKA”

– Átkozott… – sziszegte Brand Mike.

De ezt nem a Halál Árnyékára, hanem a Húsos Farkasra értette.

– Hogy nem lőttük le azonnal!

– Mindent neki köszönhetünk és Holdvilág Teddynek! – lihegte láztól fénylő szemekkel Sötét Jeff, és fullasztóan köhögött.

Ilyenkor mindig véres lett az ajka.

Azontúl még elszántabban vadászták a Húsos Farkast.

…Wardesné nem mert többé kilovagolni éjszaka. Csak a kertben bolyongott, és az ablakon kibámulva nézte a dermedt síkságot.

Egyszer felriad álmából. Az ismeretlen védelmező hangját vélte hallani, amint a nevén szólítja furcsa, melodikus, hűvös zengéssel:

“Evelyn…! Evelyn!…”

Felült az ágyban. Messziről vonítást hallott. Az ablakon át betűzött a telihold. Gyorsan felöltözött. Képtelen volt rá, hogy az ágyában maradjon…

Kisletett. Az ebédlőben megállt. Az elrabolt leány szobája előtt.

Itt! Itt kell valami titoknak lenni… Valahol át kell törni a rejtély sűrűjét… Mert megőrül.

Idegbemarkoló cifrázással üvöltött fel egy farkas, és a társai felelgettek mindenfelől.

Azután csend. Hallgatózott…

De a lány szobájában nem mozdult semmi. Végül nyílt az ajtó, és kilépett egy árny. A lány meg sem moccant. Nem félt. Inkább így maradt állva, mintha hirtelen meghalt volna.

– Tudtam, hogy itt van, Miss Wardes – mondta a dallamos hang, ami olyan nyugodt és tiszta volt, mint a tenger. – Tudtam, hogy itt van.

– Maga… maga lakik ebben a…

– Igen. Igazságtalanul üldöznek, és Logan ezredes menedéket adott.

Valamelyik távoli szobában egy ingaóra kondult, és a holdfény lassan egészen rájuk hullott. Látta a fiú komoly, kemény arcát.

– Félelmes… titok…

– És ha tudná az igazat… elmenne innen?…

A nő szemébe nézett.

– Nem… tudom… – felelte zavartan, pedig sejtette: itt maradna.

– Szeretném, ha őszinte lenne hozzám… – egy barátságos kézmozdulattal a fiú vállára helyezte a kezét, és meglepetten látta, hogy az arca összerándul.

Rémülten hátralépett, és rámeredt Pennre.

– A… válla…

Nézték egymást. Wardesné halálsápadt lett. Hirtelen szörnyű világossággal egységessé forrt néhány kép…

– Miért néz így?… – kérdezte Penn. És tudta közben, nagyon is jól tudta, hogy miért.

– Megsebesült!?

– Kissé megütöttem… Ugyanis egy cölöp…

– Miért hazudik?! Maga a… a Halál Árnyéka?!

Penn lassan elfordította a fejét. Nagyon nehezen jött ki hazugság a szájából.

Wardesné elfúló lihegéssel kérdezte:

– Hol… hol volt tegnap?

– A… Felhőösvényen.

Lihegve álltak. Szorongva nézték egymást, és rémületté fokozódott bennük ez az érzés.

Mi ez?… Te jó isten!

– Menjen ön el innen, Miss Wardes.

– Nem megyek!

– Így sóvárogja a bosszút?

– Nem mehetek! – felelte keményen, keserűen…

Wardesné minden átmenet nélkül azt mondta:

– Ki maga?

– Egy vándorló… ember…

A beálló szünetekben hallatszott a farkasok üvöltése, és bevilágított az ablak függönyein át a téli táj fehér sugárzása.

– Szóval itt marad… Vérbosszút állni?…

– Nézze… ezt nem érti… – felelte akadozva, és az asszony felcsattanó hangja rárivallt.

– Maga!… Maga a Halál Árnyéka!

Halk, forró, érdes szóval felelt, tompán, megtörten:

– Igen… Én vagyok…

– A Mexikói… Suhanc!

Bólintott:

– Az…

A homályban jól hallotta a nő izgatott lélegzetvételét. Szinte vergődött a felindulás mellkasa mögött:

– Maga… megölte… itt…

Most nyugodtan, fölényes szelídséggel felelt Penn:

– Én nem öltem meg senkit… Jöjjön velem, kérem.

– Hová vezet?

– Wardes sírjához. Ezt csak ott lehet elintézni!

Az asszony valami lehetetlen reménnyel követte. Ó, Uram! Add, hogy ártatlan legyen, hogy hihessem ezt, hogy ne veszítsem el az eszemet.

Ámen…

…Már virradt, amikor a farm magtárán, egy rejtett kijárón keresztül, elhagyták Logan házát. Kettesben, némán és egy szót sem váltottak, amíg Wardes sírjához értek. Még ott volt a szikla, amit Penn rárögzített, és ott volt a pár sor, amit a kőbe karcolt:

ITT NYUGSZIK
JOHN WARDES, A DENVERI KOPÓ
ÉLT 34 ÉVET
GYILKOSA, A HÚSOS FARKAS
ORVUL VÉGZETT VELE!

Álltak.

Wardesné sírt. Hallgattak.

Csak sokára szólalt meg hangosan Penn:

– Wardesné! Mielőtt bármit is mondanék, a férje sírjánál kérdezem: hiszi, hogy ártatlan vagyok?!

A nő habozás nélkül felelt:

– Hiszem! Tudom, már előbb is tudtam: maga ártatlan.

– Akkor elmondom az igazat.

Ott ültek a sír mellett egy fatönkön, és Penn elmondott mindent elejétől végig.

– Elhiszi, Wardesné, amit meséltem?

– Elhiszem. Maga jó, és igazat mond, és nem ölte meg a férjemet!

– Akkor bebizonyítom. Üljön nyeregbe!

Engedelmeskedett.

És ellovagoltak a barlanghoz, ahová Holdvilág Teddy akkoriban Liliant vitte. Itt feküdt Fernandez, a mesztic, alig bírt mozdulni. Wardesné a sötétben állva maradt, hogy a mesztic nem láthatta. Penn előrement.

– Fernandez – mondta csendesen.

– Uram… – felelte egy fojtott hang.

– Ki ölte meg Wardest?!

Lassan nyögve válaszolt:

– A Húsos… Farkas… én láttam…

– Ki temette el?

– Te… Uram… áldott… ember vagy… és…

– Elég! – mondta Wardesné. – Ennek az embernek nem szabad beszélni!

Ott álltak ketten a barlang előtt. És Wardesné a férfi vállára borulva sírt. Amikor visszatértek a farmra, Wardesné halkan ezt kérdezte:

– Miért… maradt itt?…

A Mexikói Suhanc habozott.

– Ha… olvadás lesz… megpróbálom Miss Logan esetét… kikutatni…

Ébredt a nap. Néhány bizakodó veréb pityegett már a fákon.

– Szereti?… – kérdezte halkan.

– Tes… sék?…

– Szereti?! – kérdezte határozottan.

Penn megfogta a kis, dermedt kezet.

– Azt hittem, szerettem. Most már tudom, hogy ez tévedés volt.

– Miért?

– Mert most már… csakugyan szeretek valakit – mondta égő arccal, akadozva.

És gyorsan bement a házba.

Wardesné még sokáig állt kint, és nézte a nagy csodát!

A nap!

Felkelt a nap! A félelmes téli táj derűs, krémszínű csillogással mosolyog mindenfelől.

Ki hitte volna?!

Tavasz lesz… Igen! Új élet?

Most már egészen biztos. Hiszen felkél a nap!

2.

Áprilisban már csak néhány éhes és rongyos bandita élt a hegyek között. És a félig-meddig tébolyult Húsos Farkas magányosan, rettegve bolyongott Káinnál hétszerte átkozottabb sorsával.

Olvadó cseppek csillogtak a napfényben.

…A csúcsok ködbe burkolóznak.

Penn már le sem ült éjszaka, a Felhőösvény alján. Nappal nem jöhetett le a bandita, mert messziről látszott az út.

Csak éjszaka.

Éjszaka meg ott ült az ösvény elején, mindig, hajnalig, és várt.

A Halál Árnyéka!

Beláthatta a prérit és a távoli dombokat, és ő elmenekülhetett, mielőtt még bárki észrevehette volna.

Wardesnével azóta alig váltott néhány szót. A nemrég elhalt csendbiztos emléke állt közöttük. A kegyelet.

De érezték mind a ketten… Valami elkezdődött, és most ellenállhatatlanul sodorja őket. Hová?

Mindegy. Ez így szép és jó!

A boldogság vagy a megsemmisülés felé mennek, nem fontos: szerették egymást!

Penn türelmetlenül ült őrhelyén. A hold már elvégezte útját az égen, és fehér izzással eltűnt a roppant csúcs havas süvege mögött. Sötét lett. Elgondolkozva bámult le a völgybe. Cigarettára gyújtott.

Kelet felől rozsdaszínű csík húzódott előre az égen. Sárgás árnyalatokból tágult, egyre élénkebb derengéssel terült szét a mező és az álmosan elfekvő Spleet River felett.

Virradt.

Penn felállt. Most már az ezredes is ott állt messzelátóval, és nézte az ösvényt. Így vigyáztak felváltva. Reggel lóra ült, és megindult a dombok között visszafelé. Ugyanakkor az ezredes őrhelyén volt, és figyelte messzelátóján a csúcsot. Ilyenkor már nem jöhet le észrevétlenül a Holdvilág Teddy!… Hatalmas tócsákkal telt meg az olvadó hó alatt éledő vidék. Lassan felszívódott a tél: A rablók is eltűntek, mint az olvadás felszálló párái…

Azután Fernandez megjelent Burnsnál és vallomást tett.

És vallomást tett egy rabló, akit Penn élve elfogott. A fiú tisztázta magát.

Május első napján megtalálták a Húsos Farkas hulláját. Szétmarcangolták a prérikutyák, de homlokán ott volt a sebhely.

– Maga ölte meg? – kérdezte Wardesné.

– Nem – felelte Penn.

Wardesné a földet nézte:

– És… és… mi lesz, ha jön az a szörnyű ember…

– Megverekszünk.

Ismét hallgattak. Rátette kezét a fiú vállára.

– Azt hiszi, hogy él még… Lilian?…

– Mindegy…

– Bosszú?…

– Nem… Megígértem… Logannak. Maga miért van itt?

Nézte a nőt, és nyelt közben.

– Én… várok…

– Mire?

– Magára, hogy… együtt menjünk – és sietve hozzátette: – Idefelé is segített…

Gyorsan elsietett, égő arccal. Esteledett…

Penn, először életében úgy érezte, hogy boldog. De amikor megpillantotta Logan ezredes ősz haját, görnyedt alakját, szó nélkül lóra ült, és kikocogott a leshelyre.

De elmúlt április… sőt május lett. Hol van Holdvilág? A kunyhó tetején vékony füstcsík látszott…

Rablónak már híre sem volt a vidéken. Békésen zöldült minden… Vidám cowboyok nyargaltak a legelésző csordával.

Egy reggel Penn odament Wardesnéhez.

– Búcsúzom.

A nő meghökkent.

– Ho… hová megy?

– A Felhőösvényen… Fel…!

Két kézzel megfogta Penn kezét, és szorongatta…

– Nem… ne menjen… hát maga is, mint Wardes… Ó!

Görcsösen szorongatta a kezét.

– Muszáj – mondta a Mexikói Suhanc. – Ha visszatértem… szeretnék valamit…

Nem folytatta. Az asszony sírva a vállára hajtotta a fejét… Tudta jól: hiába mondana bármit. Ez most megy.

Délután Logan látta a messzelátóján, amint egy kis pont halad a peremen fel… egyre feljebb…

Estére elnyelte a csúcs körüli köd…

És éjszakára sem tért vissza. Csendes lett minden… Elsötétedett a táj. És a remény a szívekben. Másnap sem tért vissza. Mindenki tudta: Holdvilág Teddy végzett vele!

XIII. fejezet—>>>

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.

öt + 12 =