Nincs kegyelem

Countiway olyasféle képet nyújtott ezen az éjszakán, mint egy város, amelyik ellenséges csapat ostromára készül. Kisebb csoportokban tárgyaltak, vitatkoztak a fegyveres emberek és Cormick, a kovács, már egészen részeg volt, ami nála igen ritkán fordult elő, akkor is csak rendkívüli izgalom esetén.

– Odanézz! – Valaki a dombról levezető útra mutat.

A holdfényben világosan látszott egy szürke gomolyag gördülése. Porfelhő közeledik.

– Lovas ember!

– Ördög ez, nem lovas. Úgy jön, mint a tornádó.

A szürke gömb sebes gördüléssel elérte Countiwayt, és ott foszlott szét az egyik csoport előtt. A nagy városokban látható csendbiztosi ruha tűnt elő, belepve porral.

– A seriffel akarok beszélni – mondta a jövevény, miután leugrott a lóról.

– Csendbiztos!… Ez csak Wardes lehet!

– Az vagyok.

– Halló! Megérkezett a Denveri Kopó!

Gyorsan szétvitték a hírt: itt van Wardes! Kezdődik a nagy körvadászat!

– Ki mondja meg hát végre, hogy hol van a seriff? – tudakolta Penn türelmetlenül.

– Ott az a drótkerítéses ház, a főtéren. Abban lakik.

– Utat… Minden ember gyülekezzen itt tíz percen belül…

Elindult, a lovát száron vezetve. Azért gyűjtötte az embereket egy helyre, hogy nyugodtan, észrevétlenül kereket oldhasson majd, ha értesítette a seriffet. A sebesült ezredes és a társai déli irányban táboroznak, míg neki északra kell menni Countiwaytól, hogy a Spund Wather Ground gázlójához jusson.

Talán, ha sejti, hogy milyen drámai gyorsasággal sodorják további harcok és végzetes események, akkor nem indul olyan egykedvűen a seriff háza felé.

Újabb és újabb kíváncsi lakosok jöttek szemben, mind a híres csendbiztossal akartak beszélni.

– Hol az ördögbe késett Wardes!

– Végezni kell a gazokkal, mert elpusztul a vidék!

Panasz és dühkiáltások röpködtek a Mexikói Suhanc körül.

– Minden ember siessen a főtérre! Ha a seriffel tanácskoztam, indulunk! – kiáltotta a szembejövőknek.

– Éljen Wardes!

– Éljen!

Továbbvezette lépésben a lovát. Mindenki a városka középpontjába gyűlt össze. A bandukoló fiú körül csend lett. Kiss szomorúan vezette lovát az éjszakai utcán Burns seriff háza felé. Jó lett volna, ha igazán őt fogadták volna ilyen lelkesen, mint ezt a Wardest, akivel összecserélik. A sok panasz és elkeseredés magával rántotta. Szívesen ment volna a rablóhordák ellen ezekkel a derék emberekkel. Akkor Lilian sem állna olyan reménytelen helyzetben! Itt lett volna a helye a tisztességes társadalomban! Ez bizonyos.

De már elkésett.

Még jó, ha hajnalra a gázlóhoz ér és kiszabadul a csapdából.

Burns háza előtt megkötötte a lovát, és bement. Senki sem volt az udvaron. A tornácról hangokat hallott. A seriffnek vendége volt.

– Biztos maga ebben, Stallings? – kérdezte Burns, akit rossz sorsa éppen idehozott a rend és igazság őrének.

– Mondom, Mr. Burns, hogy ezért bocsátott szabadon a Húsos Farkas. Pedig bizonyára váltságdíjat akart kicsikarni értem.

– Nagyon valószínűtlen história.

– Szó szerint ezt mondta a Húsos Farkas: “Elmehet Stallings. Csak azért bocsátom szabadon, hogy Countiwaybe nyargaljon, és közölje Burns seriffel a valóságot. Wardes csendbiztost lelőtte egy mexikói fiú, aki Don Cabez Perennának mondta magát, felvette Wardes egyenruháját, abban szökik, hogy átcsússzon az üldözők gyűrűjén…”

Idáig hallgatódzott Penn. Azután előrelépett…

Burns seriff csodálkozva látta, hogy a szemben álló ember fején koppan valami, és előrezuhan. Mielőtt érthette volna, hogy mi történt, ott állt előtte egy ifjú csendbiztos, pisztollyal a kezében.

– Egy hangot se… Forduljon meg… Tegye hátra a kezét…

Itt ostobaság lett volna bármit megkísérelni. Az ál-csendbiztos pillanatok alatt összekötözte a seriffet és az ájult embert.

– Így… Remélem, a ház népe alszik… nem szívesen oltanák ki emberéletet.

– Ki maga?!

– Egy mexikói fiú, aki azért nem lett rabló, mert a Húsos Farkas orvul lelőtte Wardest…

– Mi?!

– Én vagyok az, akiről Mr. Stallings beszélt. Rabló akartam lenni. A Colorado vidékéről jöttem, üldöztek.

– Miért? – kérdezte a seriff kutatóan, mintha nem is ő feküdne itt megkötözve, hanem a másik lenne fogoly.

– Odaát Mexikóban megöltem egy embert, aki tönkretette az apámat. Szemtől szembe verekedtünk. Azután átjöttem az Államokba.

– És rabló lett…

– Nem. Azt akartam, de megundorodtam tőlük. Éppen azért, mert Húsos Farkas megölte Wardest. Elhiszi, seriff?

– Nem.

– Gondoltam. Pedig így van. A Húsos Farkas lőtte le Wardest orvul. A kalapjából rántotta elő a pisztolyát.

– Miért nekem mondja ezt? A bíró előtt bebizonyíthatja az igazat, ha igaz volt.

– Nincs bizonyítékom.

– Ha becsületes ember, akkor miért tűrte a gyilkosságot?

– Későn érkeztem.

Stallings magához tért. Halkan felkiáltott.

– Maradjon csendben! – mondta a seriff. – Nem tehetünk semmit.

A másik lassan, dühös gúnnyal, tisztába jött a helyzettel.

– Hát ide jutottunk, Burns? A rablók Countiway közepén a seriff házában leütik az embert.

– Ostobaság! A sötétben New York kellős közepén is fejbe vághatják.

Stallings keserűen mondta:

– Nem mindig volt ez így, seriff!

– Tudom – felelte nyugodtan Burns. – Engem hibáztat. Mit csináljak? Ezen az emberen a csodálatos Wardes ruhája van, és a csendbiztos halott. Amint látja, nálam különb seriffekkel is elbánnak.

– Az ördögbe is! Még sincs jól így!

– Hát kérjenek új csodaseriffet a kormányzótól – felelte dühösen a sokszorosan megalázott közeg. De erőt vett magán, és a Suhanchoz fordult: – Mit akar itt most? Azt gondolja, hogy elhiszem, amit mond? Különösen, miután összekötözött?

Penn egykedvűen vállat vont.

– Elhiszi vagy sem… oly mindegy. Én hajnalban már messze leszek. Azt akartam, hogy hallja valaki az igazat.

Burns összehúzott szemmel figyelte a fiút.

– Szóval, csak ezért jött?

– Nem! Másért is. Rablótámadás történt.

Stallings ismét gúnyosan nevetett.

– Még jó, hogy van gyilkos, aki megfigyeli az ilyesmit.

– Pokolba az ostoba tréfáival! – kiáltotta Burns.

– Logan ezredest, a leányát és társaságukat megtámadták – mondta a Mexikói Suhanc.

A seriff halkan felkiáltott, de Stallings csak gúnyosan nevetett.

– Csodálkozik, Burns? Itt fényes nappal a város közepén is öltek már!

– Hallgasson! – sziszegte a seriff. – Ki volt a támadó?

– Holdvilág Teddy!

– Mi?!…

– Én közbeléptem Wardes ruhájában, és Holdvilág Teddy elmenekült, de Logan ezredes és Mr. Dawy megsebesültek.

– Micsoda?… Azt akarja mondani, hogy maga elől…

– Ez nem fontos – legyintett Penn. – A sebesültekkel törődjék.

– Hol vannak?

– A Spleet River mentén, hárommérföldnyire. Várják, hogy segítőcsapatot küldjek, és… Csend! – súgta hirtelen. Nem is látták, hogyan vagy honnan került elő, és már ismét kézben volt a revolvere.

Lépések közeledtek.

– Wardes! – hallatszott kintről. – Hej, Wardes!

Nyugodtan felelt.

– Mi van?

– Várunk rád.

– A seriffel beszélek – felelte, és Burnsnak egy hűvös karika tapadt a halántékára. – Szóljon valamit, gyorsan! – súgta Penn.

A seriff öblös hangon kiáltott:

– Jön már Wardes!… Várjatok türelemmel, a mindenségit!

Lépések közeledtek. Az éles karika tapadása erősbödött. Burns nyugodtan leszólt:

– Most ne gyertek ide! Tanácskozunk.

– Jól van, de siessetek!

A lépések ismét távolodtak. Stallings keserű, dühödt gúnnyal mondta:

– Igazán nem sokra menne Countiwayben egy rabló, ha maga nem volna itt, Burns.

– Pokolba ezzel az ostoba fecsegéssel! – horkant fel a seriff, és dühében egészen kipirult. – Torkig vagyok magával, Stallings!

– Tönkremegyünk a rablók miatt!

– Hallgassanak – szólt nyugodtan Penn.

A seriff ismét a fiúhoz fordult.

– Tehát azért jött, hogy figyelmeztessen engem Loganra…

– De közben hallottam, hogy Mr. Stallings leleplezett. Így kénytelen leszek magam intézkedni, mint Wardes, hogy elhozzák az ezredeséket, mert maguk bizonyára elárulnának.

A seriff ismét kutató pillantással nézte a fiút.

– Szamaritánus rablónak akar mutatkozni?

– Nem sokat törődöm a véleményükkel – felelte vállat vonva, és Stallingshoz fordult. – Önnek mindegy, hogy rabló öli a rablót, csak pusztuljanak a környékről. Azt hiszem, így van, nem?

– De mennyire. Arra hiába várok, hogy egy seriff pusztítsa őket.

A seriff összeszorított foggal, lángvörös arccal hallgatott. Penn rövid gondolkozás után megkérdezte:

– A Húsos Farkas fogságában volt?

– Igen – mondta Stallings. – A Hód Szikla felé vezető úton elfogtak. Megkerülik az éjjel Countiwayt, és nyugat felé mennek, hallottam, amikor beszéltek erről. A Szép Völgybe akarnak jutni.

– Köszönöm… Kénytelen leszek betömni a szájukat, és itthagyni mindkettőjüket. Ha visszatér a csapat Loganékkal, kiszabadulnak, és nekem is elég reggelig az idő, hogy egérutat nyerjek.

– Azt ugyan próbálhatja! Minden ösvényt megszálltak az üldözők, és a hágókon már leesett a hó.

– Van még egy rés, seriff, elhiheti!

– Hol?

– Nem vagyok áruló! De jó lesz, ha holnap gondol erre. A környék lakosságát megkímélheti, hogy sok felesleges lovaglással fárasszák magukat.

Közben elkészült. Otthagyta a két embert megkötözve, miután előzőleg betömte a szájukat.

Most már bizonyos, hogy mint Wardes csendbiztos eléri a Spund Wather Groundot, mielőtt bezárul a kör… És nem látja többé a tiszta szemű leányt, aki olyan szép, furcsa és szelíd…

Sietett, hogy gyorsan kinn legyen a seriff házából, és általában a Nyugatnak erről a különös, vérszagú vidékéről.

Mit tudta ő, hogy kár sietni? Úgyis hiába készül erre vagy arra, ha egyszer az események más, szeszélyesebb és bolondabb irányt szabtak az életének?

Ismét ott állt a főtéren. Már messziről látta, hogy rendkívüli izgalomban, türelmetlenül mozgolódva, zajongva várakozik a nagyszámú fegyveres cowboy.

– Ott jön! – kiáltotta most valaki a sötétből kibontakozó alakra.

– Halló, Wardes! Gyorsabban!

Úgy látszik, valami történt közben. Nekirúgtatott a lóval, és ott termett a zajongók között.

– Mi van?

– Csakhogy látom! – lihegte egy ember, talpig porosan és vértől ázott zsebkendőt szorított a fejére.

– Mr. Traweller! Hol vannak a többiek?

– Alig hogy maga elment, Wardes, lecsapott ránk Holdvilág Teddy… Olyan hirtelen történt…

Vad ijedtség markolt a fiú szívébe.

– Miss Logan?!

A kérdő kiáltás úgy csattant fel, mint valami ostorcsapás.

– Elrabolta…!

Megdermedt a nyeregben. Olyan mozdulatlan volt egy másodpercig, hogy élettelen bábnak tűnt. De csak egy másodpercig.

– Emberek! – kiáltotta nyomban. – A Spund Wather Groundon van egy titkos gázló, amit csak a rablók ismernek, és szabad az útjuk Mexikó felé!

…Ezzel elvágta a rablók útját. És becsapta önmaga előtt is az egyetlen ajtót, amelyen keresztül megmenekülhetett volna az akasztófától!

A csapda légmentesen lezárult!

Egy lány miatt.

V. fejezet—>>>

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.

öt + 12 =