Nincs kegyelem

1.

Logan és Traweller örömükben felkiáltottak.

– Fel a kezet, Teddy – mondta Penn, amikor a bandita egy futó mozdulatot tett. – Nincs esélye rá, hogy becsapjon!

Lilian tágra nyílt szemekkel nézett egyikről a másikra. A félig gyermek csendbiztos és az őszülő, gentleman rabló furcsán hatottak egymással szemben. A bandita továbbra is nyugodtan mosolygott, de megrezdültek enyhén az orrcimpái.

– Szóval ön az… Hm… Ha azt mondanám: örülök, hogy megismertem, nem hinné el. Letehetem a kezemet?

– Nyugalom! – felelte gúnyosan idézve Holdvilág Teddy szavait. – Előbb Mr. Traweller odamegy, és elveszi a másik pisztolyát a nyeregkápájából.

A bandita elsápadt.

– Maga nem gyengébb a hírénél, Wardes. Csak azt nem értem, hogy miért visel yenki létére nagy taréjú mexikói sarkantyút és korbácsot is a csuklójára szíjazva?

A négy szem másodpercekig egymásnak feszült, mozdulatlanul. Azután Penn nyugodtan felelt.

– Mexikói álruhában üldöztem valakit legutóbb, és megszoktam így…

Ismét néztek. A két tekintet úgy tapadt egymáshoz, mintha párbajoznának.

“Mit tud a korbács és sarkantyú révén megállapítani”, ezt vizsgálta a fiú.

“Mit gondol most ez a fiú, és miért néz így?” Ezt kutatta a másik. A két ló nyugtalanul kapált, a két férfi felmérte egymást hűvösen, kíváncsian.

Két szabad kóborló férfi, akik nem látják a jövőt, de megérzik.

Akik tudják, hogy ez a találkozás nem véletlen. Születésük pillanatától ezzel a céllal kanyargott mindenfelé az útjuk, hogy itt hirtelen összetorkolljon!

És most beteljesedik, ami meg van írva!

Ez a találkozás az élet nagy jelentőségű eseményei közé tartozik. Sorsuk magvában volt, még amikor elvetették.

Mindegyik tudja jól: az ott szemben a végzete! Ez biztos.

Egy-egy hideg szempár, olyan félelmetes, nyugodt pontossággal készít pillanatfelvételeket a másikról, hogy évek múlva is emlékeznek majd egy-egy apró részletre. De évek múlva már régen kialudt a két szempár valamelyike. És ez rövidesen eldől… Talán most… pillanatokon belül…

– Milyen szép pályát futott be a korához képest… – mondja a rabló. A fiú megdöbben.

– Milyen gyorsan tanul a korához képest – feleli Penn, és Holdvilág Teddy szemöldöke mélyre vonódik. A szópárbaj eredménye: egy-egy.

“Te fiatal vagy ahhoz, hogy Wardes légy.” Ezt jelentette a rabló mondata. “Terólad látom, hogy nem születtél a Nyugaton. Gyorsan tanul, aki felnőtt korában, messziről jött ide, és mégis ilyen csodás harcos lett.”

– Szerencsés fogás, Wardes. A nagy ellenfelét küzdelem nélkül kézre kerítette!

– Ezt sajnálom, Holdvilág Teddy. De nem nagyon. Az olyan embert, aki trappereket kifoszt, asszonyt és gyereket öl…

A bandita felhorkant:

– Ostobaság!… Tömpe Bill és Emet Biggers tették! Még megfizetnek érte. Hobbes még ma 800 dollárt visz a Hódkapitánynak!

– És ha ez nem igaz?…

– Én sohasem hazudok, és különben sem érdekel, hogy hisz-e vagy sem!

Penn érzi, hogy hiszi, amit hallott. Holdvilág Teddy nem patkány. Férfi!… Ismét azt gondolja, hogy nem őrá tartozik az elfogatása… Mit tegyen?

– Beszállítjuk Countiwaybe – mondta egyszerre nyugodtan, és lóra ül.

Holdvilág gúnyosan felhúzza a szemöldökét.

– Hát mégiscsak győzött, Wardes?

Az ördög bújt belé, vagy mi!… Narrow egyszerre felágaskodott! Penn elejtette a pisztolyát… és meglepetten felkiált, míg a ló körbe perdül hátsó patáin…

Ez mindössze két másodperc egérutat jelent Holdvilág Teddynek, de nem mulasztja el. Fekete lova derbynyerteshez illő ugrással suhan át egy bokor felett, és olyan iramban veszi a dombhajlás fordulóját, mintha eltűnt volna…

Mire az előrántott revolverek salvéja követi, már messze jár.

– Ezer ördög! – kiáltja Logan.

A fiú felkapja a fegyverét, és utána!

– Nem éri el – mondta csüggedten Traweller. – Ennyi előny épp elég Holdvilág Teddynek.

Penn csakugyan visszatért nemsokára üres kézzel.

– Megugrott – mondta. – Nem indulok hosszabb üldözésre, amíg Miss Logan nincs biztonságban.

…Holdvilág Teddy sebesen vágtatott a hegyek felé. Az iramló terep szikrázva csattogott alatta, és nem értette az egészet… Véletlenül világosan látta, hogy a csendbiztos szándékosan megdöfi sarkantyújával a lova vékonyát. Attól ágaskodott fel az állat. Wardes futni hagyta őt… Másodszor is már ezen a napon. Ez kétségtelen! De miért?

2.

Elindultak Countiway felé. A kapitány nyeregben folytatta az utat, míg a súlyosabban sérült ügyvédet két ló között egy megerősített pokrócon lépésben szállították. Ezért csak lassan haladtak előre.

– Örülök, hogy kezet szoríthatok önnel, Mr. Wardes – mondta a kapitány. – Éppen jókor érkezett.

– Köszönöm – szólt szinte súgva, mintha szégyenkezne.

– Countiway és a völgy valamennyi telepese türelmetlenül várja magát – jegyezte meg Traweller. – A hegyvidék rablói valósággal megbénítják az életet errefelé. Minden utas messzire elkerüli a vidéket.

– Tudom – felelte röviden, és gondolkozott valamin. – Mióta él ezen a tájon Holdvilág Teddy? – kérdezte azután.

– Hat esztendeje, hogy először hallatott magáról. Azóta másról nem beszélnek errefelé. A hanyatlásnak induló régi nyugati rablóvilágot elevenítette fel egy másodvirágzásra.

– Nagy feladatot vállalt, amikor idejött, hogy az üldözőcsapatokat vezesse – szólt közbe Logan.

– Mindent megpróbálunk majd… – felelte lélektelenül Penn. Nem tudott jól hazudni. Ez most kínos volt. A csendbiztos ruhájában.

– A völgy valamennyi kijáróját és a hegységből vezető hágókat – folytatta Logan – megszállták az üldöző csapatok. Csak egy madár juthat ki elevenen innen.

– Vagy aki végigsétál a Felhőösvény szerpentinjén – mondta gúnyosan Traweller. – Ott ni! Látja? A hegyeken át ugyanis Mexikóba juthat.

Egy párákba vesző, felhőktől csipkézett csúcs felé mutatott. Penn összehúzott szemmel nézett arra. De nem látott semmi különöset, csak a Rocky Mountains gigantikus láncát.

– A Felhőösvény szikláján keskeny szerpentin fut a csúcsra – magyarázta az ezredes. – A sima gránitfal mentén egy féllépésnyi sziklaperem kígyózik fel 2000 méter magasra. Azon senki emberfia nem megy végig. A fontos, hogy szabályos harcászati gonddal végezze az üldözést, elővéddel és tartalékkal. Mert ha kibújnak a gazemberek, akkor hosszú ideig nem állítja itt talpra ellenük a lakosságot.

A Mexikói Suhanc hallgatott. Ő véletlenül tudta a rablók egyetlen kivezető útját. A gázlót, amely a Spunt Wather Ground túlsó partján, a Szép Völgy kijáróján túl kezdődik, és Holdvilág Teddy útban van arrafelé.

Közben kissé megelőzte lován a többit. Egyszer csak felfigyelt. Melléje rúgtatott Lilian. De nem szólt semmit. Egymásra néztek. Mindketten halálsápadtnak látszottak a holdfényben. Ez a fehér sugárzás nagyon megszépítette a leányt. Furcsa, fájdalmas, szinte földöntúli kifejezést adott a különben életvidám arcnak.

– Először van a Nyugaton, Miss Logan? – kérdezte Penn.

– Ez… látszik?…

– Amikor a lova ágaskodott, elárulta, hogy újonc.

Beszélgetés közben valahová a semmibe nézett. Lilian kedvetlenül bólogatott.

– Tudom, hogy nevetséges lehetek errefelé. De hát New Yorkban neveltettek, iskolába jártam. A Nyugat magányos völgyeit csak hírből ismertem. Inkább vidám társaságokat láttam naponta…

Penn hallgatott. Milyen lehet New Yorkban az úgynevezett “vidám társaságok” környezete? Szebb, mint a mező, a hegy, a csend?

– A maga sorsa, Mr. Wardes, nem irigylésre méltó itt a Nyugaton.

– Szeretek magányosan élni. A fák, a hegyek, a folyók mind jó barátaim…

– És… szerelmes… nem volt még? – kérdezte, de máris megbánta: – Bocsánat, tudom, hogy illetlenség volt ezt kérdezni.

– Nem tudom, mi a szerelem – felelte nyugodtan. – Tizennégy éves korom óta harcolok.

– Ki ellen harcolhat egy tizennégy éves gyerek?

– A hideg, a vihar, az éhség és a fáradtság elég kemény ellenfelek. Tizenhat éves koromban lőttem az első farkast.

A hangja olyan volt, mint amikor ezüstpénzt dobnak a kőre. Lilian most sem tudta, hogy félelem, kíváncsiság vagy rokonszenv fűzi-e a fiúhoz. Esetleg mind a három. De mégis arra a másik, őszes bajuszúra kell gondolnia állandóan. Aki azt mondja: “Nyugalom…”. A Mexikói Suhanc végre oldalt fordította a fejét, és a leány arcába nézett. Mintha átmelegedne kissé a tekintete. Furcsa, merev mosoly játszadozik a szája szélén, és pillantása végigsimítja a leányt.

– Maga nagyon szép, Miss Logan. Még sohasem láttam olyan szép lányt, mint ön.

Nem érti, hogy Lilian miért pirul. Nem tudja, hogy Keleten, a nagyvárosokban, az ilyen őszinte beszédre azt mondanák: “igazi vadember”. De a leánynak valami furcsa jóérzéssel melegíti a szívét ez a nyers bók. És a fiú hűvös tekintete is most lágyabb fénnyel ragyog. Valami kifeszült közöttük. Fájdalmas, de lelkesítő érzés. Tudták jól, valami elkezdődött.

És közöttük ott egy harmadik, ebben a küzdelemben is egyenrangú: Holdvilág Teddy!

Két szempár beszél egymáshoz szó nélkül, de hosszan.

És egy harmadik szempár, amelyik nincs jelen, sűrűn közbeszól. Már áll a harc!

– Halló! – kiáltott előre Logan ezredes. – Dawy nem bírja már tovább.

A fiú megrántotta a szárat és bevárta a többieket. Sík prérin voltak, közvetlenül az ösvény mellett kanyargott a Spleet River ezüstszínű vonala.

– Pihenjünk – mondta Logan -, Dawy félrebeszél, sebláza van.

A Mexikói Suhanc bólintott, leszállt a nyeregből, és segített Liliannak.

Tábort vertek a folyóparton, ahonnan messzire beláthatták a sík prérit. Dawy sebe gyulladásba jött, és az ezredesnek is láza volt.

– Előrenyargalok Countiwaybe – mondta Penn -, hogy jöjjenek magukért kocsival.

– Az a leghelyesebb – felelte Traweller. – Itt a síkon nem lehet meglepni bennünket, ha jól nyitva tartjuk a szemünket.

Mielőtt ismét nyeregbe szállt volna, könnyű lépések neszét hallotta a háta mögött. Mély lélegzetet vett. Jól tudta, hogy Lilian.

– Visszatér hozzánk ön is, Mr. Wardes? – kérdezte csendesen.

A fiú megrázta a fejét:

– Nem…

Miért is jönne vissza a meggyilkolt csendbiztos ruhájában? A Spund Wather Ground gázlójánál ma még kiszabadulhat a gyűrűből. Countiwaytől néhány mérföld mindössze. Holnap már nem szabad az út arrafelé sem. És nincs menekvés, ha ez a gázló lezárul. Felkötik. Hiszen a csendbiztos ruhájában van, akit megöltek. Húsos Farkas bűne őt terheli, örökre lemoshatatlanul!

Miközben ezt gondolta, nagyon szorongatta valami a torkát.

– És miért nem tér vissza? – kérdezte csendesen a lány.

– Nincs semmi dolgom itt… És, és… sehol a világon.

Az ég csillagokkal kivert sátora teljes díszében sziporkázott felettük, és hűs hajnali áramlás simogatta az arcukat.

Lilian a fiú szemét kereste. Ez a szem erőt adott. Ez a szem elűzte azt a másik, acélos színűt, amelyik állandóan megjelenik! De Penn másfelé nézett.

– Ha éppen… akarná… – szólt a leány -, lenne miért… vagy kiért visszajönni…

Erre sem felelt. Nyeregbe szállt és elvágtatott. Belülről elkeseredett szenvedély ösztökélte. A mexikói, olajsűrű vér lángot vetett:

Szerelmes volt! Legalábbis ő azt hitte!

IV. fejezet—>>>

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.

1 + kettő =