8.
Egy hét múlva volt hajónk. Ugyanis miután eljöttünk Baldiantól, együtt maradtunk Birks-szel. A hajót jogos önvédelemből szereztük. Ez nagyon furcsán hangzik, de így van. Az eddigiekből is láthattátok, hogy a jogos önvédelem nálam komoly szó és ha a joggal szemben lehettek is apróbb súrlódásaim, ennek általában harcias társadalmunk az oka, amely a magamfajta békés, filozófiára hajló egyéniséget lépten-nyomon provokálja.
Öt nap múlva hagytuk el Birksszel a fedezékünket, miután a gaz örmény kifosztott utolsó pennynkből is. Kissé vaksin a szokatlan világosságban, lementünk a kikötőbe. Itt történt a baj. Én tíz lépésről észrevettem a rendőrt, de, sajnos, már későn. Ez volt az a közeg, akit Birks a vízbedobott. Ő is meglátott bennünket. Lerohantunk a dokkra, zsákok és bálák között cikk-cakkban, de mögöttünk megszólalt a síp és a rendőr nehéz futólépései döngtek. A dokkról csak egy ucca vezetett jobbra, de Birks nem erre futott, hanem beugrott egy vitorlásba. Én utána. A rendőr, aki megkerülte a gyapjúzsákokat, nem látta a hirtelen ugrást és a dokkból kivezető úton futott tovább. Éppen egy kis jó szellő fujdogált, tehát a vitorlát leereszteni, a horgonyt felhúzni gyerekjáték volt kettőnknek. Nyomban elhatároztam, hogy a vitorlást másnap beszolgáltatjuk a rendőrségen a talált tárgyak osztályára, de az indulás pillanatában két megvadult tulajdonos ugrott a bárkába. Szíves érdeklődésükre udvariasan elmagyaráztuk volna, hogy kényszerhelyzetünkben rövid időre kissé igénybevesszük a járművet, de a két durva fráter azonnal vasbottal jött nekünk és bizony megint az átkozott előítélet és türelmetlenség okozta, hogy a két urat kissé véres állapotban, de még félig-meddig élve dobáltuk vissza a partra. Hát, barátaim, ha ez nem jogos önvédelem, akkor nem tudom, hogy mit neveztek annak.
Nemsokára messze jártunk. A part egy elhagyatott, dús, erdős részén, ahol a tenger kissé bevájt a sziklák közé, rejtett helyre laviroztunk. A lelógó fakoronák és a talaj kiszögellése tökéletesen elfedte hajónkat. Innen láttuk a rendőrség néhány motorosát vágtatni mindenfelől. Úgy látszik, kerestek valakit. Éjszaka Birks visszament gyalog Georgetownba, ahonnan néhány doboz festéket, lakkot, meg ecsetet hozott és gyönyörűen átfestettük a bárkát. Oldalára szép fehér betűkkel a «Normandie» nevet írtuk.
Közben az ujságokból megtudtam Sir Robert Raleigh történetét.
Lord Arthur Shelton, híres angol orvostanár, a királyi akadémia tagja, már évek óta kizárólag trópusi betegségekkel foglalkozott és ezért fiatal feleségével Johannesburgban telepedett meg, ahonnan néhány expediciót vezetett különböző dsungelekbe. Csak rövid időközökre tért haza Johannesburgba. Később Georgetownban kis nyaralót vásárolt a tenger partján. Ahogy az ujságok írják, Lady Shelton amolyan elhanyagolt asszonyka volt. Férje az év nagyrészét a dsungelben töltötte. Sir Robert Raleigh szintén előkelő családból származott és egy nagy részvénytársaság mérnöke volt. A délafrikai vasúthálózat kiépítésében vett részt. Sokszor megfordult lord Shelton házában, akihez régi barátság fűzte.
Egy napon, ennek három éve, holttestet fogtak ki Georgetownnál a hullámtörő bazaltkockák között. Az erős parti áramlás órákon át csapkodta a testet az éles kövekhez. A fej teljesen összeroncsolódott, a test jóformán szétszakadozott. Az áldozat halálát késszúrás okozta, amelynek nagyobb bemeneti nyílása hátul a bal lapocka alatt volt. A holttestet felismerhetetlensége dacára sikerült agnoszkálni, ugyanis a gyilkos valószínűleg a hosszúujjú ruha miatt nem vette észre, hogy Lady Nora Shelton csuklóján egy aranykaróra van. A karóra belső fedőlapján a Sheltonok címere volt kirakva drágakövekből, de megtalálták a johannesburgi ékszerész nevét is rajta. Az ékszerész jól emlékezett, hogy Lady Sheltonnak adta el a drága órát A fehérneműben található hímzett kezdőbetűk is kétségtelenné tették a holttest azonosságát. A georgetowni Shelton-nyaraló személyzete azt vallotta, hogy a lady előző nap délután a motorcsónakon távozott. A férje szobájában egy levelet hagyott hátra, amelyet, miután Lord Sheltont nem találták meg, a rendőrség felnyitott. «Elmegyek innen Robert Raleighgel. Nem birom így tovább. Szeretem Robertet. Isten vele, Nóra.» A lady a motoroson egyedül ment el, Sir Robert yachtja jól látszott a partról. A villával szemben horgonyozott.
A motorost, amelyen az asszony elment, Sir Robert yachtja közelében meg is találták üresen. Ezek után az ügyészség engedélyt adott a rendőrségnek, hogy felmenjen Sir Robert yachtjára. Sir Robert Raleigh nem tagadta, hogy megbeszélte az asszonnyal a szökést. Ausztráliába akartak menni új eletet kezdeni. Az asszony azonban előző este váratlanul levelet küldött, amelyben azt írta, hogy meggondolta magát és nem jön. Ezt a levelet, amelyet szerinte egy ismeretlen néger hozott, Raleigh nem tudta felmutatni, állítólag összetépte és a tengerbe dobta. Az ügyészség engedélye alapján átkutatták a vitorlást, amelynek egyik kajütjéből előkerült Lady Shelton nesszeszere. A nesszeszerben nagyértékű ékszerek voltak és húszezer font készpénz.
Sir Robert Raleighet nyomban letartóztatták és vádat emeltek ellene rablógyilkosság címén. Senki sem kételkedett benne, hogy a világosan rábizonyult aljas rablógyilkosságért fel is kötik. Egy éjszaka azonban megmozdult a föld. Egész kis rezgés volt, e vulkanikus partoknál nem is csodálatos, de néhány fal bedőlt, néhány órán át zűrzavar támadt és Sir Robert Raleigh megszökött.
Lord Arthur Shelton valószínűleg, midőn egy ujságban meglátta a szörnyű hírt, amely nevét, feleségét, barátját gyalázatba, gyilkosságba keverte, elmenekült az emberek elől és bizonyára az őserdő magányában keres nyugalmat. Egyszerűen eltünt és éveken át nem látták, nem hallottak róla. Végül beszámolt a lap a különös véletlenről, amely a napokban éppen Georgetownnál dobta partra a gyilkos Sir Raleighet, akit menekülés közben a rendőr golyója halálosan megsebesített és a rabkórházban várja felépülését, mert az angol törvények szerint sebesültet nem lehet felakasztani. «A súlyos seb néhány héttel meghosszabbította az életét ennek a jó családból való aljas gyilkosnak, aki az utolsó időkben már csak gazfickók társaságában bujdokolt.»
Vajjon kikre céloztak ezzel?
«Bujkálásában» írja a lap, «bizonyára gazdag délafrikai rokonai támogatták, de ezirányban a rendőrség nem folytat nyomozást.»
Egy gyönyörű nő fényképét is közölték a cikk mellett. «Nora Shelton». Ó, ezek a Nórák milyen szerencsétlenül jártak. Az a kedves kétárbócos Nóra, amelyen a halálból tértem vissza, szakadozott roncsaival ott fekszik a tenger fenekén, a másik a georgetowni temetőben.