Legény a talpán

15.

Először én vettem meg az ujságot Durbanban. Hétfő volt. A második oldalon ez állt: “Szerdán reggel nyolc órakor végzik ki a georgetowni fegyház udvarán Sir Robert Raleighet, Lady Shelton gyilkosát.” Képzeljétek helyzetemet az asszonnyal. Azt hittem, elájul. Azután csodálattal láttam, hogy a férfiért, akit szeret, minden nehézség több és több erőt ad neki.

– Semmi az egész – mondtam. – A repülőgép holnap Johannesburgban van velünk, onnan egy telefon a kormányzótól és rendben van minden.

Nem felelt. Igaza volt. Durbanban az egyetlen gép reparatura alatt volt. Várni kellett. Fél órák multak, amitől meg lehetett volna őszülni. A rendőrségen hiába jelentkezünk, kábelt, sürgönyt akárki adhat fel. Csak a kormányzó segíthet.

Azután a pokol minden ördöge ellenünk jött. Az elmult száraz évszak első nagy vihara koromsötét fellegekkel, vágtatva, dörögve érkezett, póznákat tépett ki, fákat döntött, háztetőket sodort el, folyómedret varázsolt az útból, másodpercenként csattogtak a villámok. Aki még nem látott ilyet, annak úgyis hiába írom le. Repülni? Vacogva kell meglapulni, lehetőleg jól megépített fal mentén a szobában, amelyben a ronggyászakadt moszkitóhálókon keresztül ömlik be a víz és az egyiptomi sötétségben tócsák csillannak fel, ha halvány, vakító fényével ellobban a villám és megremeg minden hördülésétől. Három órán át tombolt a vihar, azután egy másodperc alatt kitisztult. Durban megostromolt, legyőzött városhoz hasonlított.

Egy óra mulva mégis a levegőben voltunk, útban Johannesburg felé. Lady Shelton már régen nem szólt, csak maga elé meredt behúzott nyakkal, lehajtott fejjel. Úgy látszott, komoly tettekre szánta el magát, arra az esetre, ha Robertet nem sikerül megmenteni. A vihar végigment az egész déli zónán. Amerre alacsonyan szálltunk, romok, kitépett fák, vágtató esőlé…

Kedden délelőtt tizenegy órakor megérkeztünk a johannesburgi kormányzóságra. A kormányzó titkárának gyorsan elmondtunk mindent. Elgondolkozva állt. A kegyelmes úr gyengélkedik és otthon van a villájában.

– A villa, sajnos, a Vaal folyó partján van, körülbelül egy óra…

Még ez is! A soffőrt életveszélyes fenyegetésekkel ösztökéltem. Végre itt a kormányzó villája. Az inas nem hiszi, hogy az excellenciás úr fogad. Én biztos vagyok benne. Az inas kérdezi, hogy milyen ügyben és kit jelentsen. Az inas elterül. Megyünk fel a hallban, a lépcsőn. Nagy ordítozás. Egy fiatal hölgy tisztázza a helyzetet, bizonyára a kormányzó leánya.

…A kormányzó először elájul, mert Lady Sheltont igen jól ismerte személyesen és több alkalommal virágot küldött a sírjára. Azután kiugrik az ágyból és olyan gyorsan kapkodja magára a ruháit, hogy ha minden kötél szakad, mint átváltozó-művész is megél. Persze ti most nevettek! De akkor! Akkor, barátom! Másnap reggel pont nyolc órakor egy embert akasztanak, egy állítólagos gyilkost és az áldozat melletted az autóban, a körülményekhez képest él.

Az excellenciás úr autóján vissza a kormányzóságra. Halló, halló!… Kapcsolja azonnal a georgetowni ügyészséget… Mi van?

– A távíró- és telefonösszeköttetés a vihar következtében Georgetownnal megszakadt – mondja sápadtan a kormányzó.

– Rádió! – kiáltom én, – szikratávíró, vagy rövidhullámú leadó! – A kormányzó telefonál, a szikratávíró működik, de Georgetown nem felel. Georgetown semmire sem felel, úgy látszik, a tengerparton a vihar sokkal erősebb volt.

A kormányzó ír, villámgyorsan ír, azután pecsétel, még egy pecsétet üt rá és átadja nekem.

– Repülőgéppel még elérheti a kivégzés előtt Georgetownt. Ez az írás az ítélet felfüggesztéséről és az ujrafelvételről intézkedik. Ön a futárom!

Karriert csináltam! Hiába! A tehetség előbb vagy utóbb méltánylásra talál!

*

…Megőrülök attól, hogy ez az asszony huszonnégy órája egyetlen szót sem beszél. Ahogy repülünk Georgetown felé, újra csatatereket látunk lenn. Ugy látszik, a vihar utolsó ciklusa még a part fölött van. Esőben, ködben repülünk és lassan mulik az éjszaka.

Csak felhők fölött haladhatunk és a pilóta nem tud jól tájékozódni. Az asszony karóráján hét óra. Világos van, de vadul csapkod mindenfelől az eső, a gép néha veszélyesen inog. Fél nyolc. Nagyon eltértünk nyugat felé, mert keletről tűnik fel, messze Georgetown. Egyre közelebb jön, azután hirtelen ferde síkban emelkedik a város, forognak a házak…

A karóra háromnegyed nyolcat mutat. Kiugrunk a gépből, most taxi, taxi!

A repülőtér előtti villanyórán nyolc óra mult! Lady Shelton karórája 15 percet késett! Csak annyi időm volt, hogy elkaphattam a zuhanó asszonyt. Mindennek vége… Szegény, szegény Raleigh.

Harangoznak.

Nyolcat.

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.