7.
Rablógyilkos!
Saját sorsomra nem is gondolva, úgy álltam ott, mintha letaglóztak volna. Birks azonban nagyszerűen ért drámai pillanatok kihasználásához és miután látta, hogy minden szem Raleighre néz, az útjában álló rendőrt elgáncsolta és teljes testsúlyával ráugrott, úgy, hogy ez mint valami gummilabda röpült a tengerbe és a vén csirkefogó egyetlen ugrással eltünt a bozótban. Még a cipőjét is magával vitte. Az a pillanat, amíg a két rendőr oldalt nézett, úgy látszott, Sir Robertnek kedvez, mert ő is néhány ugrással a sűrű felé igyekezett. Egy durranás hangzott és Raleigh bukfencezve terült el a hátán. Két lépésnyire álltam a kapitánytól, aki tüzelt és így csak egy módja volt a harcnak: rugás. A rugásom csuklón találta és a revolver kirepült a kezéből, a következő pillanatban derékon kaptam és belevágtam a kétméteres embert a harmadik rendőrbe, hogy mind a ketten elestek és mire felugrottak, én már eltűntem a sűrűben. Nem szoktam magárahagyni a bajtársaimat, de Sir Robert átlőtt tüdővel feküdt ott és így nem segíthettem rajta.
Megfigyelhettétek, hogy fecsegéseim közben némi hasznos felvilágosítással is szolgálok nektek, barátaim, hogy alkalmilag hálával emlékezzetek rám, ha úgy adódik életetekben, hogy szívesen nélkülöznétek ismerős rendőrtisztek társaságát és terhetekre lennének érdeklődésükkel. Ezért mondom nektek, ha már csávába kerültetek és futni kell, ne menjetek a dsungelbe, barátaim, ne keressetek a vadonban, a mezőkön, a néptelen és az eldugott helyeken menedéket, mert titeket akkor joggal fusereknek fognak nevezni. Rögtön be a városba! És még jobb, ha nagyforgalmú kikötő ez a város. A legtöbb kikötőben nem egy mellékutca van, ahol rokonszenvvel fogadják a pihenni kívánó menekülőt és itt az vesse rájuk az első követ, aki nem fél attól, hogy hasbaszúrják. Én tehát már délután Georgetownban voltam, ahol meghúztam magam Baldian nevű barátomnál, egy többé-kevésbé tisztességes embernél. Zöldségespincéje van, de a pince mélyéből rejtett nyílás vezet egy még tágasabb pincehelyiségbe, ahol olcsó árért sietve érkező albérlők húzzák meg magukat rangrejtve, mert ezek az ujságok mindent úgy felfújnak.
Jelenleg tizenöten voltunk az üregben, köztük két kínai, egy Togo állambeli néger kokainüzér, a Hosszú Jack, aki pedig csak nemrég szabadult 6 éves fegyházbüntetéséből és még néhányan. Vastag bűz és pipafüst telepedett a forró üregre, amelyben a pálinkaszag és a legyek tömege sem tette hangulatosabbá a huzamos tartózkodást. Hárman kockáztak és nagy halomban állt előttük a tízfontos bankjegy. Egy rongyos öregúr, akinek a fél arca hiányzott és ezt a hiányt vértől átázott rongyokkal pótolgatta folyton, selyempapírt vett elő a zsebéből és figyelmesen nézegette a tartalmát. A kis piszkos selyempapírban néhány ezer font értékű drágakő volt. Leheveredtem a gyékényemre.
A kockázók közül egy tenyércsattanás hallatszott, bankók repültek szét, durva hangok átkozódtak és egy szitkot félúton reccsentett ketté a szájbacsapó ököl. Revolver villant, de félreütötték, úgy hogy a lövés valahonnan a mennyezetről pattant vissza és megütötte az egyik kínai bokáját. A kínai iszonyúan jajgatott. Az üreg sötét mélyéből egy dühös hang ordított fel:
– Az ördögbe is, hát lehet itt aludni, vagy nem?!
Birks kapitány volt.