3.
A halott lány gyűrűje ott volt az ujjamon. Badlem Jimtől nyertem kockán. Különössé tette a gyűrűt egy furcsa, zöldesbejátszó fekete kő. Már nem tudom, milyen nemes fajta volt, de gyönyörűen csiszolták. Értek valamit a drágakövekhez, hiszen ezért kellett éjszaka elhagynom Kimberleyt egy szál hálóingben lovon. East Londonig vágtattam. Az arrafelé élő bennszülöttek még ma is vallásos ünnepségeket tartanak azon a napon, midőn a vágtató fehér szellem elsuhant közöttük hajnalban. Mindebből láthatjátok, hogy értek a drágakövekhez, tehát ha azt mondom, hogy a halott lány gyűrűjén lévő háromszög csodálatosan volt csiszolva, akkor elhihetitek. Az alacsonyabbrangú drágaköveknél sokszor a csiszolás adja meg a kő igazi értékét. Az aranykarika közepén két rubin között helyezkedett el a háromszögű fekete kő. A háromszög alapja, illetve két sarka párhuzamosan illeszkedett az aranykarika fölé, míg a két egyenlő szár messzi elálló csúcsot képezett az ujjam mentén, majdnem a középső ízig. Hozzá nem értő is láthatta, hogy női gyűrű. Nos, mikor Port Natalban Badlem Jimmel találkoztam, a kisujján viselte ezt a gyűrűt. Badlem Jimmel valamikor együtt matrózkodtunk és együtt kerültünk az Old England nevű gőzösre, amely akkoriban, ahelyett, hogy a British Múzeum régiségtárában horgonyzott volna, teherforgalmat bonyolított le a Déli tengeren. A kapitánya Birks volt. Rendes matróz nem vállalt volna munkát ezen a hajón, de nekünk Jimmel akkoriban sürgős okunk volt rá, hogy nyomban elhagyjuk Sidneyt és így nem várhattunk előkelőbb óceánjárót. Így kerültünk erre a kitiport sárcipőre, amelynek kapitánya az említett Birks volt. A keresztnevét nem tudom. Lehet, hogy nem is volt neki. Kedves barátaim, ti ha ezt a szót halljátok, hogy hajóskapitány, akkor egy napbarnított úriembert láttok magatok előtt, becsületes kék tekintettel, aki utolsónak hagyja el a süllyedő hajót. Sajnos, ilyen kapitányokhoz nagyon ritkán volt szerencsém. Birks mindennek éppen az ellenkezője volt. A hajóit általában elsőnek hagyta el és ezek még csak nem is süllyedtek, mindössze némi készpénzzel rendelkeztek, amelyet Birks előzőleg magához vett. Piszkosabb embert ritkán láttam, karvalyhosszú körmeivel állandóan ősz szakállában babrált. Ezzel szemben úgy ismerte a tengereket, mint a nadrágzsebét. És férfi volt. A monszun süvöltésétől annyira sem ijedt meg, mintha egy macska dorombolt volna. Hajójával akkoriban India felé tartott és a legénységet négy szumbavai bennszülött rablógyilkos képezte. Én voltam a kormányos. Kedélyes aranyidők voltak, fiatalságunk derűs napjait éltük még akkor. Badlem Jim volt a másodkapitány és, sajnos, a szolgálati viszony elég laza volt közte és Birks kapitány között. Egyszer Jim olyan függelemsértést követett el, hogy a kapitány lába három hétig sínben volt, máskor Jimmet vittük el félig halva a pálinkában és a vérben úszó pókerlapok közül. Mondom, kedélyes aranyidők voltak, hiszen alig lehettünk harminc esztendősek, teli voltunk tréfával és játékos kedéllyel. Azután a sors elsodort bennünket egymástól, kit erre, kit arra deportáltak és évek múltak el, míg a Port Natal-i «Szigonyosnál» összetalálkoztunk Jimmel a rulettasztal körül. Borzasztóan megörültünk! Megöleltük egymást, azután ittunk, beszélgettünk, majd, amint már ez tengertjárt, régi cimborákhoz illik, leültünk pókerezni, hogy elnyerjük egymás pénzét. Tudtam róla, hogy hamiskártyás, de nem törődtem vele, mert hiszen ő is régen ismert engem és tudta, hogy egyforma eséllyel játszunk. Most is olyan pimaszul és szemtelenül csalt, olyan szemkápráztató ügyességgel és gyorsasággal, amiért, azt hiszem, megérdemelte, hogy hajnalra elnyertem minden pénzét. Ne gondoljátok, hogy én is hamiskártyás vagyok, de ha ököllel és késsel van jogos önvédelem, akkor kártyában is van. Reggel Jim az asztalra dobta a gyűrűt és ragaszkodott hozzá, hogy még egy esélyt adjak neki. Miután az igazság mindig a tisztességes ember oldalán van, talán mondanom sem kell, hogy én nyertem.
Úriemberek mindig tudják, hogy a kártyanyereséggel kötelezettséget is vállaltak és így két napig igen sok italt fizettem. A kaszinószabály nálunk úgy szól, hogy addig tart a vesztes itatása, míg aludni tér mind a két fél. Ezt csak azért említem meg, mert a harmadik nap spicces hangulatában Jim néhány olyan dolgot közölt velem, amit különben valószínűleg nem mondott volna el. Az ujjamon lévő gyűrűre nézett sokáig és kidülledt szemekkel makogta:
– A halott lány gyűrűje…
– Mi?… – kérdeztem és kissé megborzadtam. Jim csúnyán röhögött.
– Elma… így hívták… Elma… – nehezen forgott a nyelve és még ivott. – Az ördögbe is, te nem vagy rendőr… régi cimbora vagy… kipróbált, hű barát… Elma… csuda finom dáma volt… A szeretőm… olyan selyemholmijai voltak… ékszerei… Úriháznál szolgált… és tudod, pénzt is szerzett, amikor akart… Azt hiszem, komorna volt… Délebbre történt… nem mondom meg, hol… vagyis mindegy… Úgy éltünk, barátom… úgy éltünk, mint az igazi urak: egész nap ettünk, meg ruletteztünk… csak azután a macskának én már nem voltam elég, tudod?… Ismered a Táncos Billt?… Az kellett volna neki… mert katonatiszt volt, mielőtt bezárták… mert jobban beszél, mint a magunkfajta… – röhögött. – Te ismersz engem, Skót Tamás! Hát el lehet vinni tőlem élve egy macskát?! Én már egy héttel előbb tudtam… de csak figyeltem… azután a komorna mindent összecsomagolt… Sok drága holmit… Még volt ékszere is, ami nem ment el a ruletten… Azután elintéztem… a Táncos Bill talán még most is várja… ez a gyűrű is Elmáé volt…
– És… rajta volt akkor is… mikor elintézted? – Akár hiszitek, akár nem, undorítóan éreztem magam. Lehet némely folt a jellememen, de rablógyilkosságot sohasem követtem el és nem lettem volna képes arra, hogy akárcsak meg is üssek egy nőt. Igen, barátaim. A faragatlan tuskó is lehet egyenes és ha vannak is göbök rajta, azért belülről nem korhadt mindegyik. De Badlem Jim korhadt volt.
– Rajta volt… a gyűrű… Lehet, hogy jószerencsét fog hozni neked… – azután a homloka az asztalhoz koccant és úgy is maradt. Elaludt. Ott hagytam. Úgy éreztem, hogy helytelenül cselekszem, ha nem lövöm le. Bizonyára igaz, amit mondott és megölte azt a szerencsétlen nőt.
Mikor kiértem az országútra, nem tudtam, merre menjek. Gondoltam, a halott lány gyűrűje jó lesz iránytűnek. Feldobtam a levegőbe és a gyűrű úgy esett le, hogy a csúcsa északra mutatott, Pretoria felé.
Így kerültem ide a partra, ahol most haldokoltam.