16.
…Virradt. Raleigh olvasott. Swinburne verseit. Egy koránkelő árus kordéja nyikorgott kint az utcán. A tomboló vihar után békés csend köszöntötte Georgetownban a napfelkeltét és az első vidám, langyos sugarak nyájasan terültek szét a siralomház kőpadlóján. A pap jött. Sir Robert Raleigh azzal a sóhajjal csukta be a könyvet, amellyel udvarias emberek elkerülhetetlen, sablónos látogatóikat fogadják megadással.
Fél nyolckor megivott egy csésze teát és pirított zsemlyét kért hozzá vajjal. Nyugalma inkább derüs volt, mint apatikus. Azzal a csendes gőggel készült a halálra, amellyel egykor néhány Raleigh, Morus Tamást követte a vérpadra Istenért és az alkotmányért. Ezek a Raleighek kivétel nélkül reggeliztek és dohányoztak a siralomházban. Mártírhalálát nem érezte kevésbé tisztának fanatikus ősei végzeténél.
A fegyház harangja megszólalt.
Az ügyész lépett be az elítélthez.
– Jóreggelt, Sir.
– Jóreggelt – mondta Raleigh. – Csúnya időnk volt.
– Az volt. Általában a modern idők csúnyák. A technika az emberiség legkonzervativabb intézményeit is kisajátította. Csúnya dolog, hogy például már villanyerővel harangoznak. Hová fog ez vezetni? A hóhér gőzösön járja a partokat és sürgönyt küld a pimasz, hogy forgalmi zavarok következtében Cape Town után nem folytathatta az útját. Az emberiség legősibb intézménye is, a táviró, a rádió és a gőzgép üzemzavarait utánozza. Uram, hová jutunk?!
– Valóban – mondta megértéssel Sir Robert, mert ő is rendkívül konzervativ volt.
– Szóval, Sir Raleigh, a közben helyreállított táviró utján a hóhér az ön szíves türelmét kéri holnapig. Addig is, amíg az úr rendelkezésére állhat, minden ujabb óhaját készséggel teljesítem, bár a törvény szerint az elítéltnek csak a kivégzés időpontja előtt lehetnek óhajai.
– Köszönöm. Nem kérek semmit. Bosszantana, ha miattam csorbát szenvedne a joggyakorlat.
– Majd beküldőm önhöz az ügyvédjét egy kis beszélgetésre.
– Én már azt sem bánom, uram.
*
Ez történt félnyolckor reggel. Délben egy órakor, midőn a hóhér gőzöse némi reparaturák után folytatta az útját, Sir Robert Raleighet már szabadlábra helyezték és Lady Shelton óvadéka ellenében az én letartóztatásomtól is eltekintettek. Ebből is láthatjátok, hogy üldöztetésem egyik főokát mindezidáig szegénységem képezte.