1
Gorcsev Iván éppen elhatározta, hogy a kantinba megy sört inni, amikor a nevét kiáltották.
Egy harcsabajuszú őrmester állt az udvar közepén.
A fiatalember odasietett: – Parancs!
– Nálam egy azonos nevű legény szolgál, aki részegen kivonult ma szakaszával és behajózták.
“Ez Cortot lehet csak” – gondolta Gorcsev.
– Őrmester úr Hector Potiuo?
– Mi?… Hm… igen. Tán beszélt valamit az a fickó?! Biztos hazudott.
– Könnyen lehet.
– Mit mondott?
– Hogy az őrmester úr nagyon okos és nagyon jellemes ember.
– No… olykor azért nem lódít… Úgy tudom, tévedésből átadták magának az ő poggyászát, amit itt felejtett.
– Igenis. Az ágyam felett van. Egy kis fadoboz, átkötve. Hová küldjem?
– Sehová. Én csak holnap reggel utazom, mert nem vagyok kísérő altiszt. És elviszem neki… Csak hagyja az ágya felett.
Hector Potiou elment. Gorcsev meg a kantinba sietett, ahová egy melléképület boltíves, sötét folyosóján keresztül jutott el az ember. A homályban jövő-menő légionáriusok taszigálták egymást és zajongtak.
– Vigyázz az útból – mondta valaki Gorcsevnek, és eltolta kissé.
– Ne lökdöss, hé! – Jól oldalba taszította az illetőt, és tovább akart sietni, de a másik hörögve megragadta.
– Te pimasz fic…
Többet nem mondhatott, mert Gorcsev is nyakon fogta.
– Most megfojtlak, te kabóca!
Hogy miért mondta éppen a kabóca szót, ez egyike a titokzatos megnyilatkozásoknak, amelyek az ember ösztöneiből törnek fel váratlanul. A jövő-menő bakák nagyot röhögtek, mert a szó tetszett, és a kabócának nevezett egyén nem felelhetett, mert ilyesmihez bizonyos mennyiségű levegő szükséges a gégéjében, és ezt pillanatnyilag kiszorította Gorcsev kemény keze. Közvetlenül mielőtt megfulladt volna, az újonc elengedte. A haldokló egyén hirtelen megélénkült: – Ki vagy?
– Újonc vagyok, te kabóca!
– Közlegény! Nevezze meg magát! – süvöltötte a kabócának nevezett, és hangjának öblösségétől rezgett a boltozat, mintha Sámson rázta volna meg valamelyik oszlopát a sötétben…
Mindenkiben meghűlt a vér!
Verdier őrmester, az Oroszlán volt, akit a fiatalember inzultált! Ezt nevezte kabócának a szerencsétlen ifjú… De hát vaksötét volt… Honnan tudja?
– Gorcsev Iván! Szolgálatára!
– Ezért felelni fog!
– Amíg nem vagyok felesküdve, nem követhetek el katonai bűncselekményt. Különben pedig nem tudtam, hogy az őrmester úrral találkoztam a sötétben…
– Nom du nom!… Szóval te katonai büntetőjogász vagy… Na jó!… Majd megtanulod, mi a különbség az Oroszlán és a kabóca között… Ha feleskettek.
És elsietett.
“Hm. Ez jó! kezdődik…” – gondolta Gorcsev. Káplár Gent a “húgocska” és a keresztanya közötti ügyre fog világosságot deríteni, míg az őrmester egy kabóca és egy Oroszlán között mutatkozó eltérésre hívja majd fel a figyelmét…
No, mindegy… Majd csak lesz valahogy. Az udvaron, legnagyobb meglepetésére Vanek urat pillantotta meg, amint egy kifeszített esernyő árnyékában nyitott újságjába mélyedt és aludt.
Gorcsev felrázta.
– Halló! Vanek úr!
– Hol mászkált? Már tíz perce keresem. Sikerült látogatást kieszközölnöm, mert sajnos azon az alapon, hogy titkár vagyok, nem engedtek be. Sőt.
– Most mondja el a telefonálás eredményét.
– Kielégítő.
– Amennyiben?
– Megállapítottam teljes biztonsággal, hogy ön nem tudja jól az illető művésznő nevét. A marseille-i telefon-előfizetők között nincs nyilvántartva egyetlen Anjou Lolette sem!
– Miii?
– Találtam egy Aragones Pauline-t, aki alapítványi hölgy, de ez nem ismeri önt, azonfelül hetvenéves és nem filmszínésznő. Felhívtam továbbá Mimi Albouxrier-t, ez sem ismeri, de azt mondta, hogy hajlandó megismerkedni önnel, este Clichyben van. Ezután mindössze egy név volt valószínű: felhívtam Zwillinger Lolát, mert gondoltam, hogy az Anjou név csak nyelvbotlás volt. De ez a hölgy sem ismeri önt, legalábbis ma már letagadja, és sajnos csak cirkuszban dolgozott trapézen, de ennek nyolc éve. Azt hiszem, alapos munkát végeztem.
– Igen – felelte Gorcsev, és nagyon szomorú volt.
– Az a baj – folytatta Vanek úr, – hogy önnek nem jó az emlékezőtehetsége.
– Biztos abban, hogy nem ön felejtette el, amit mondtam?
– Uram – válaszolt legyintve -, ha én valamit megjegyzek, az holtbiztos! Állandóan úgy marad előttem a név, mintha rányomtatták volna az agyamra, ahogy ezt a nevet itt látja az újság első oldalán: “Anette Laboux.”
…Máris kikapta Vanek úr kezéből a lapot, és elhűlten olvasta a címoldalon:
MA DÉLBEN ELRABOLTÁK EGY NIZZAI VILLÁBÓL ANETTE LABOUX-T
2
Amikor hazaért Marseille-ből a tábornok és Laboux, a ház látszólag olyan volt, mint egyébként. Parker, a néger sofőr, kinyitotta előttük a kertkaput, és Anette kutyája, egy nagy fehér agár, felugrált az érkezőkre.
De vinnyog!
Ezt azonban nem vették észre. A szalonba érve, éppen beszélgetni kezdtek, amikor halk nyögést hallottak a pohárszék felől. Laboux meg sem lepődött, amikor az egyik széles fiókban Andrét pillantotta meg, összekötözve.
– Itt még nem fordultam elő – szólt nyögve a lakáj, amikor megszabadult.
– Mi az?! Mi történt?
– Leütöttek – mondta lihegve.
– Rosszul van?
– Alig. Az ember lassan megszokja…
Néhány perc múlva már mindent tudtak. Egy levél volt Anette szobájában.
Leányát elraboltuk. Ha este tizenegy órára nincs az autó változatlan állapotban a nizza-cannes-i országúton, ahol egy park mellett északra is elágazik az út, úgy megölöm a leányát. Mindazok nevében, akiket kirabolt, tartozom ezzel a bosszúval. Hiszi-e, vagy sem, mellékes.
B. L.
Laboux komoran meredt maga elé:
– Most mi lesz?…
– Értesítjük a rendőrséget.
– Azt hiszed, hogy olyan emberek, mint Portenif és társai, nem váltják be fenyegetésüket, ha feljelentést teszünk?
– De hát?… mit akarsz?…
– Az aranyat… odaadjuk…
– Eddig ők csak hiszik, hogy raboltunk, de ha odaadod az aranyat, akkor a vád igaz lesz.
– De Anette – suttogta a mindig nyugodt, szikár, kemény ember, most az egyszer remegő szájjal. – Odaadjuk az aranyat, Auguste.
– Nem a mienk.
– Akkor is. Ami vagyonom van, azzal kártalanítom Ifiriz urát, és még a többit is visszafizetem lassan… Ha kell, életem végéig nyögni fogom…
Amikor a kertbe értek, egy rendőrcsapat ugrott le a riadókocsiról.
– Ki hívta magukat?
– Valaki telefonált, hogy a kisasszonyt elrabolták.
– Nem szükséges tudomásul venni. Kérem – mondta a tábornok -, vezényelje vissza az embereit.
Laboux a házba sietett.
– André! Ki telefonált innen?
– Én… Hallottam, hogy a kisasszonyt…
– Leütlek!
– Rendben van. De ha megkérhetem, sir, ne tegyen semmiféle bútor belsejébe, vagy alája. Érthetetlen eljárás szerintem.
– Ökör.
Laboux elrohant a tábornokkal. A kék Alfa Romeóba ültek, de nem Parker vezetett.
…Este kilenckor Anette otthon volt, és az autó, jóformán színaranyból, Lingeström és társai birtokába került.
3
A leány néhány órát töltött csak a gazemberek fogságában. Nem panaszkodhatott a bánásmódra. Egy Cannes környéki villába hurcolták. Ott Lingeström várta, és még néhány ember. A báró rideg volt, de udvarias.
– Kedves Anette – mondta szokott diplomatikus módján. – Ha viszonozta volna érzelmeimet, akkor nem kerül sor arra, hogy ilyen módon erőszakoljam ki jogos örökrészemet.
– Ugyan kérem – felelte Anette dühösen -, ön zsaroló! Gonosztevő!
– Én jogos tulajdonomat kérem az ön apjától!
– Az én apám soha, senkivel sem követett el jogtalanságot!
– Parancsoljon – mondta Lingeström, és egy levelet tett eléje:
Alulírottak Ifirizből tízmillió font értékű aranyat viszünk magunkkal. Megállapodtunk abban, hogy amennyiben valamelyikünk meghalna, úgy részét a többi bajtárs örökli.
192.. Abudir oázisban. Ifiriz.
Báró Lingeström, Portenif, Laboux, Latourette, Van Diren és Hurine légionáriusok.
Felismerte az apja aláírását. Kétségtelen, hogy valódi!
– Ez nem bizonyít semmit.
– Tessék!
Egy rongyos, sárgult levelet tett a leány elé. Reszketősen írt, primitív írás volt:
Fiam!
Rövidesen meghalok… Borzasztóan bánnak itt a foglyokkal, és gyengülök egyre. Elküldöm ezt az okiratot. Gustave Laboux-val együtt harcoltunk mint légionáriusok, Ifirizben. A király elesett, és a légionáriusok a gyermek trónörökössel és néhány bennszülött vezérrel elmenekültek. Velük volt a király vagyona is, az államkincstár. Laboux sebesült volt. Őt hordágyon vittük. Kegyetlen és vad dolog az élet ott lenn. Mit szépítsem? Elhatároztuk, hogy leöljük a bennszülött vezéreket és a pénzt elraboljuk. A dzsungelben voltunk. Terv szerint történt minden. Az aranyat megkaparintottuk. A sebesült Laboux-t magunkkal vittük és szerencsésen elmenekültünk. Ez a Laboux, miután elrejtettük az aranyat és Kufra oázisba értünk, egy de Bertin nevű századossal összejátszott. De Bertin katonái elfogtak bennünket és szemünk láttára, ő meg Laboux, ketten, kiásták a király vagyonát… Laboux tudta, hogy mit csinál. Ugyanis, ha szólunk valakinek az aranyról, akkor felkötnek a legyilkolt bennszülöttekért. Ő aznap elmenekült. Bennünket mint szökevényeket elfogtak és elítéltek… Azóta Laboux és de Bertin karriert csináltak, én meg itt halódom Columb-Bécharban, és azt hiszem, Portenif is él még valahol. Állj bosszút, fiam, próbáld visszaszerezni, ami téged illet…
Báró Kurt Lingeström
Columb-Béchar, Compagnie Discipline
Anette dermedten nézte a levelet.
– És ön szerint hol a pénz? – kérdezte a bárótól.
– Az Alfa Romeo kocsi szinte tiszta tizennégy karátos arany…
Most értette… Miért nem fogja eléggé a fék… Miért nem megy gyorsan, miért fogyaszt több üzemanyagot: nehéz a kocsi az arany súlya miatt.
Este Anette Laboux otthon volt. És a tizennégy karátos autó Lingeström és társai birtokában.
4
Végül az apa megszólalt:
– Azt hiszem, öregem, a te katonai becsületed is megkívánja, hogy Anette-nek elmondjak mindent.
– Igen… – bólintott de Bertin. – Anette tudni fogja, hogy hallgatnia kell.
– Nézd, leányom, ezek is okmányok…
A pénzszekrényhez ment, és előkeresett egy régi bőrtárcát. Néhány írást vett ki belőle, és odaadta Anette-nek.
Gustave Laboux-t a mai napon paranccsal Oranba küldjük, ahol jelentkezik a vezérkar D. osztályánál.
Egy másik parancs:
Gustave Laboux-t a mai napon paranccsal Oranba küldjük. Mint katonaszökevény jelentkezik Ifiriz uralkodójánál, Mala Padannál, és felajánlja szolgálatait a lázadók ellen. Titkos összeköttetést tart fenn az Abudirban állomásozó vezérkari századossal, de Bertinnel, aki további instrukciókat közvetít. Kelt stb…
Anette örömében sírni kezdett. Azután összecsókolta az édesapját.
– Milyen boldog vagyok… Én… én már azt hittem, hogy te… mégis tettél valamit…
– Engem ezért a lopásért tüntettek ki a meghatalmazott miniszteri megbízatással – mondta Laboux. – Vállalni kellett még a rablás csúf látszatát is, mert Franciaország nem keveredhetett az ügybe.
– Miféle ügybe…
– Mala Padan, Ifiriz franciabarát uralkodója ellen lázadást szított egy Dizard nevű portugál. A gyarmati status quo megsértése lett volna, ha valamelyik nagyhatalom nyíltan közbelép. Viszont Mala Padan franciabarát néger király volt. A rejtélyes ügynek ez a nyitja!
– Mondd el Anette-nek a többit is – szólt közbe de Bertin -, ha már ennyit tud.
Laboux, akit az események kissé megviseltek, felhajtott egy pohár konyakot.
– Hát figyelj, Anette. Mint külügyminiszteri tisztviselőt kineveztek Mala Padan mellé diplomáciai tanácsadónak. Amikor elkezdődtek Ifirizben a zavarok, azt a bizalmas utasítást kaptam, hogy szervezzek a hivatalos francia körök tudomása nélkül önkénteseket Ifiriz hadserege számára. Ekkor beléptem a légióba, és mint közlegény szolgáltam. – Csillogni kezdett a szeme. – Kemény hónapok voltak, de sohasem felejtem el!…
Anette arca elborult. Egy másodpercre megülte őket ugyanaz a gondolat.
Gorcsev már több órája útban van Afrika felé, a tengeren.
– Hosszú ideig – folytatta sóhajtva Laboux – sorra jártam a helyőrségeket, és pénzzel, mesékkel, Abudir oázisába csábítottam a katonaszökevényeket. Abudir a határon van, és a nem túlságosan éber francia határőrségen könnyen átszöktek a katonák. Az utolsó csoporttal magam is átmentem. Ezek között volt a lezüllött Lingeström báró is, ennek az alaknak az apja. Dizard forradalma egy áruló miatt győzedelmeskedett. Mala Padant megölték, de Abe Padan, a tizenötéves trónörökös és néhány hűséges törzsfő egy kis csapat légionáriussal együtt menekült. Elhozták az ország aranykészletét, és velük voltam én is, súlyos sebbel. A többit tudod, Lingeström és társai, közöttük ez a Portenif is, leölték a törzsfőt. Az egyik főnök elmenekült a tizenötéves Abe Padan trónörökössel. Én sebesülten, tehetetlenül, mit tehettem? Látszólag velük tartottam. Abudirban, ahol de Bertin titokban együttműködött velem, valamennyit elfogták. Azután úgy tettünk, mintha de Bertin meg én, ketten ellopnánk az aranyat. Mert ha beszolgáltatjuk, úgy a Francia Köztársaság köteles kiadni az új államfőnek, Dizardnak. Engem visszahelyeztek a diplomáciai szolgálatba, és az ügy elaludt. Az arany és a trónörökös eltűntek. Közben Abe Padan húszéves lett… Elrejtve élt Marokkóban, és igen jó nevelésben részesült. Elérkezett a leszámolás Dizarddal, a bitorlóval. Ehhez elsősorban az arany kellett volna, amit ketten őriztünk…
– És… hogy került az autóba… az arany? – kérdezte Anette.
– Ilyen mennyiségű aranyat titokban szállítani igen komplikált. Átvinni innen Afrikába, a határőrségen keresztül Ifirizbe, nagy feladat. Így adódott az idea: egy autó alkatrészeibe belekovácsolni a kincset. Egy haditechnikai mérnök, Goulain százados személyesen végezte a munkát, két tisztjével.
– Minden kitűnő lett volna – mondta de Bertin -, ha nem jön ez a Lingeström.
– Az ördög küldte! – bólintott rá Laboux dühösen, és felhajtott egy pohár italt. – Az apja megírta azt az átkozott levelet… És egy napon beállított hozzám ez az alak. Jobb embernek látszott. Az igazságot nem mondhattam el, és a botrány, különösen most, rossz lett volna… Hát megígértem neki, hogy a lopott aranyból kárpótolom. Adtam neki valamit a magaméból, és…
– És fecsegtél előtte! – kiáltott de Bertin. Laboux fülig pirult.
– Eh! Hát olyan nehéz egy úriembernek elviselni azt a látszatot, hogy tolvaj!
– És… – mondta Anette – az autót… Odaadtad… Énértem…
Hallgattak.
– Hát – szólalt meg végül Laboux. – Egy baráti néger országgal kevesebb lesz a francia gyarmatok közelében. A tizennégy karátos autó aranya arra kellett volna, hogy Abe Padan felfegyverezze a királyhű törzseket.
Ismét csend volt. Végül Anette bátortalanul megjegyezte:
– És… mi van Gorcsevvel?
De Bertin először Laboux-ra nézett.
– Beszéltem egy kapitánnyal – szólt aztán -, Pierre Boussier-nek hívják, referens a hadügyben…
– Megnézte a törzslapot. – Gorcsev éjjel jelentkezett Nizzában, és még tegnap elindult Oran felé.
Laboux egy szó ellenvetést sem tett… Még mindig csak a szőnyeget nézte. Nem volt oka rá, hogy kifogásolja de Bertin eljárását. Ő ugyanis kétezer frankot adott Dauville tiszthelyettesének, aki Hector Potiou mellett, mint kiképző altiszt utazott Oranba, hogy értesítse időnként Gorcsev sorsáról.
– Istenem – mondta Anette -, most az én lelkiismeretemet terheli, hogy az autó nincs…
De Bertin erőltetett vidámsággal felelt.
– Eh! Majd csak talál valami más módot a magas diplomácia, hogy eljárjon Dizard ellen! Gyerekek! Menjünk ki, mert az idegeink nem bírják!
– Én nem megyek sehová! Gorcsev sem mehet… – mondta csökönyösen.
– Csend! Amíg én itt vagyok, addig nyugodt lehetsz! Pierre Boussier megígérte, hogy afrikai útja során gondol Gorcsevre. Boussier kapitány mint hadügyi referens járja Afrikát, és két hét múlva Oranban lesz. Azt mondhatom Gorcsevről, hogy igen közel áll hozzám. Ha azonnal velünk jössz a Negrescóba, akkor egy lapot is írok neki.
– Jövök, jövök…
Laboux még mindig nem szólt. Gorcsev tragikus ostobasága aránylag nagy súllyal nehezedett a lelkiismeretére.
– Hej, André! – kiáltotta a tábornok, és tapsolt. – Elég volt a búsulásból, gyerekek!
André belépett. Szemén a daganat egy-két opálszínű és lapis-lazuli árnyalattal gazdagodott, viszont maga a szem olyan keskeny lett, mint egy ceruzavonás. Laboux szokása szerint intézkedett:
– Az autó készüljön… – Elharapta a többit. Az autó! Hol van az már. Sóhajtott.
– Telefonáljon – mondta a tábornok -, hogy taxit küldjenek.
– Igenis. – A küszöbről visszafordult. – Parker vigye a garázsba a kocsit?
– Eh! Értse meg – szólt rá Laboux. – Az Alfa Romeót eladtam. Az új gazdájánál van…
– Uram! Sir Gorcsev elég kíméletes vagy szórakozott volt, amikor leütött, mert nem vakított meg teljesen, és így nyugodtan állíthatom, hogy a kocsi itt áll a kapuban. Mind az egy szememmel láttam…
Lerohantak. ..
A tábornok lépett ki elsőnek a kapun, és visszahőkölt. Anette felsikoltott. Laboux kimeresztette a szemét… – Mi??!
Az autó sértetlenül ott állt a gyalogjáró mentén, csak a hűtője horpadt be kissé, és egy elütött kacsa véres tollai tapadtak a motorházra.
…Valahol a gumipadlón fekete monoklikeret hevert. Egy kis részén lepattogzott a celluloid…
X. fejezet—>>>