Trópusi pokol

TRÓPUSI POKOL

REGÉNY

IRTA:
REJTŐ JENŐ

TARTALOM

BANKRABLÁS.
UJONCOK.
MENETELJ, VAGY PUSZTULJ!
NAMASZ-RUMBA.
A CSAD-TÓHOZ EXPEDICIÓ ÉRKEZIK.
SZÖKÉS.
AZ UTOLSÓ FORDULÓ.
A NAGY KARANTÉN.
MINDEN FONÁL LEPEREG.

BANKRABLÁS.

A Vieux-Port gránittal kövezett, keskeny átjárójában ponyvával fedett teherautó döcögött ki, legfeljebb harminc kilométeres sebességgel a belváros felé. A camion fedetlen soffőrülésén egy csomó zsák keménnyé ázott kúpja alatt gubbasztott a vezető. Mögötte a ponyva alól füttyszó hallatszott és halk beszélgetés. Valószínűleg munkások feküdtek hanyatt a jármű piszkos padlóján és fáradtan meditáltak a közelgő tél mérsékeltebb munkalehetőségeiről. Vagy az is lehet, hogy állandó alkalmazottai valamelyik szállítmányozási vállalatnak és ebben az esetben télen is biztosítva van a munkájuk. Ámbátor az ember lehetőleg ne adja át magát minden gyanakvás nélkül kézenfekvő feltevéseknek. Különösen Marseilleben nem tanácsos az efajta jóhiszeműség…

A Cannebière felső szakaszán kikanyarodott a főútvonalra a teherautó és miután egy ideig a járda mentén döcögött, szép lassan megállt. A köd szokatlanul sűrű volt. Az autóközlekedés jóformán megszűnt, csak néha tünt fel egy-egy laposfényű, sárga ködlámpa és vontatott siklással eltünt valamerre.

Vajjon mi dolguk lehetett a teherautó utasainak ebben az elátkozott éjszakában a “Loew et Thomas” magánbankház előtt? A ponyva alatt némán feküdtek az utasok. Valami üzemhiba következtében a teherautó négy fényszórója váratlanul kialudt! A sarkon túl egy rendőr húzódott óvatosan a hatalmas biztosítópalota kapujában és figyelt. Mellette, a falon ovális üveglap.

Két órát harangoztak.

A bank redőnye kissé fölemelkedett, a teherautó egyik utasa hosszú füttyjelet adott le, valaki beugrott a ponyva alá és a soffőr lenyomta a kuplungot, a hűtő megremegett, de a futólépésben közeledő rendőr már hosszú füttyel süvöltött bele az éjszakába… A camion sötét fényszórókkal és teljes sebességgel száguldott a Cannebièren. A rendőr gumibotja belecsapott az ovális üvegbe és ettől pokoli csöngés támadt a kerületi rádiókészültségen. A sarkon túl egy motoros járőr száguldott az autó nyomában.

A bankrablóknak nem volt szerencséjük. A köd váratlanul oszladozni kezdett, a teherautó útját sorban megszólaló rendőrsípok és a motoros járőr revolverlövései kísérték. Betetőzte végezetül, hogy még mielőtt a régi kikötő zegzugos utcalabirintusát elérhették volna, szembekanyarodott velük, nagy szirénázással, a Repülő Csoport hatalmas Benz-kocsija.

A teherautó fara nagy félkörben vágódott ki, ahogy hirtelen bekanyarodott az első utcán. Megszólaltak a karabélyok! A ponyva alól vékony cső bujt ki és egy automatapisztoly felelt a rendőröknek: tatatatatatata… A camion szinte két kerékre dőlve, merész ívben futott körül a Rue Bertrand du Boris járdaszigetei mentén és fékezés nélkül vette a Dôme felé lejtő Rue Forbin torkolatát… A soffőr mellett ülő bandita csendben előrehajolt a szélvédőre és megnyilt a tarkója. “Dobjátok le! A karomra dől!” – kiáltott hátra a soffőr. Négy kar nyult ki, felemelték a halottat, azután egy roppant test parabolája ért véget az aszfalton és a nyomukban süvöltő rendőrautó derékban vágta el.

– Vigyázz! A Rue de la Mûrnél!

– Pierre adjad Bignek a táskát!…

Akit Pierrenek neveztek, egy tizennyolc-húsz év körüli sápadt fiú, átadta Bignek a táskát és újra mozdulatlanul meglapult. Nem félt, csak valósággal elzsibbadt mindattól, ami vele és körülötte történt. Lassitottak…

A Rue de la Mûr zsákutca. De nem épület határolja el, hanem hatalmas palánk, amely mögött ócskavastelep van. Leugráltak az autóról és átvetették magukat a palánkon. A riadóautó legénysége sortüzet adott le és utánuk vetette magát. A sortűz csodálatosképpen csak egy embert ölt meg: a soffőrt, amint éppen egy vashordón ugrott át. Hatalmas szaltóval, döngve a hátára bukott. Hárman rohantak tovább: Big, Pierre és egy sovány, feketehajú. Jóval elhagyták a rendőröket. Mikor a telek túlsó végén sértetlenül ugrottak át a palánkon, egy pillanatra megálltak. Bignél volt a táska ötszázezer dollárral. Jobbfelé egy sárga cementblokkház zárta el az utat. A munkásbiztosító egyik kötözőhelye volt, ahol a kikötő könnyebb sérültjeit szokták ellátni a délelőtti ambulancián. A végleg felszálló köd mögött kivillant a hold és fehér fénye végigfutott a ház esőcsatornáján. Az esőcsatorna lefolyóját egy vörös tégladarab támasztotta meg. Big gyorsan kimozdította a téglát, amely mögött vízmosta, mély odu nyilt meg. Ide tolta be az aktatáskát, a téglát újra visszahelyezte és rohantak tovább. A rendőrök futólépése már nagyon közel dobogott. A menekülés csak egy dombnak kanyargó szerpentinúton látszott lehetségesnek. De ez a szerpentin a Fort St. Jean citadellájánál végződött! Ide látszott a posztoló szenegáli gyalogosnak meg-megvillanó szuronya.

– Utánam!

Követték Biget őrült rohanással.

– Halte! Qui va la!

Big vadul lihegő mellkasa nekifeszült a szurony hegyének.

– Be akarunk lépni a légióba.

A poszt félreállt. Még jóformán el sem érték a kaszárnyaudvaron át a törzsépület főkapuját, mikor ismét felhangzott mögöttük a szenegáli kiáltása: ” Halte! Qui va la!”

Egy izgatott rendőrkapitány megmagyarázta a szenegálinak, hogy három rablót üldöz, akik erre futottak. A szenegáli biztosította a rendőrkapitányt, hogy este nyolc óra óta, mióta ő van őrségen, senki sem lépett be az erődbe. A kapitány rövid megjegyzéssel válaszolt a szenegálinak és az az egyetlen szócska, amely kizárólag francia nyelven tűri el a nyomdafestéket, nagyon jellemezte véleményét a légióról, általában a hazudozásról és különösen a szenegáliakról. Azután fáradt legényeivel megindult lefelé a szerpentinen. A szenegáli két karját puskájára támasztotta és köpött egy hegyeset az eltávozottak menetirányában.

– – –

Megindult a szokásos udvarias ellenségeskedés a rendőrség és az idegenlégió között. És ez alkalommal a rendőrség minden bizonyíték, a rablókra vonatkozó minden közelebbi adat hijjával volt. Kérték a kiadatását három embernek, akik az erődbe menekültek, de előzőleg az éjszaka folyamán a Loew et Thomas-cégtől egy aktatáskát raboltak el ötszázezer dollárral, amelyet Sir Godfried, a petroleumkirály helyezett letétbe másnap reggelig. Az ezredes sajnálattal közölte a rendőrséggel, miszerint hiányos emberismeretük folytán nincsenek abban a helyzetben, hogy bankrablókat képesek legyenek felismerni pusztán az elkövetett bűncselekmény alapján. Tehát közelebbi személyleírást kér. A rendőrség azt felelte, hogy három középtermetű emberről van szó. Az ezredes válasza megint rendkívül udvarias volt. Felhívta a rendőrség figyelmét arra a körülményre, hogy a légiónak igen sok középtermetű katonája van és legnagyobb sajnálatára, ilyen deliktumért sem áll módjában senkit letartóztatni. Azért lelkiismeretesen átkutatták az éjszaka jelentkezett három embert, de miután kétséget kizárólag megállapították, hogy sem a három embernél, sem a kaszárnya épületében elrejtett pénz nincs, közelebbi adatok hiányában, mint ez már annyi hasonló esetben is megtörtént, a vizsgálatot beszüntették.

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.