1
Odadobták a sarokba a leütött légionáriust. Azután Portenifet élesztgették, kevés sikerrel.
– Hej! Vén rabló!
Hortyogás.
– Hagyd azt a részeg barmot. A Mester eljön, fizet, és elviheti a Gorcsevjét.
Közben a hallgatag Drugics azzal szórakozott, hogy Portenif fejét időnként egy csöbör vízbe mártotta. Végül ez támolyogva megállt a lábán.
– Mi… mit akartok?! – hebegte.
– Elhoztuk, itt van!…
– Kit?!
– Gorcsev! Ott a pimasz.
És Cortot-ra mutatott. Portenif elővette a zsebkését. Bizonyára azért, hogy ígéretéhez híven kiszedje egyenként a fogoly szemeit. De Privát Elek visszalökte.
– Majd, ha megkapjuk az árát. Addig ne rongáld a foglyot.
Portenif ismét földre esett. És elaludt, vagy elájult. A hallgatag Drugics levette a székről Gorcsev kabátját, és ráterítette.
Most a köpcös lépett be, aki bár kültelki ízléssel, de hódolt a férfidivatnak.
– Azt üzeni a Mester, hogy rakjátok fel az autót a Gyanús Cápá-ra. Azonnal.
– Hohó! A Gyanús Cápá-t előbb ki kell hozni a Quai de Belges-től, a Pharaóig, ahol a kocsi áll, mert az autót nem szabad elindítani.
– Az soká tart! Előbb a pénzt kérjük, Aldous!!
A köpcös, akin most már látszott, hogy félvér, gőgösen felelt:
– A Mester idejön a pénzzel és kifizeti, amikor elviszi Gorcsevet. Akkor is, ha egy megbízottatok van itt! … – Belerúgott Cortot-ba: – Meghalt ez az alak!
– Fenéket – felelte Jázmin. – Csak nem tesszük tönkre az árut!
– Jázmin, te itt maradsz, és átveszed a pénzt – intézkedett Privát Elek. – Másfél óra alatt behajózzuk az Alfa Romeót. Megbízunk a Mester becsületében. Ha csalódunk, még mindig ott az autó zálognak – vélte Privát Elek.
A hallgatag Drugics eddig azzal foglalkozott, hogy rúgásokkal élesztgette Portenifet, de ez a kísérlet sem járt eredménnyel. Ráterítette hát újra Gorcsev kabátját, vette a sapkáját, és ment.
A többiek követték. Csak Jázmin, Aldous, a két Gorcsev és az ájult Portenif maradtak ott.
– Én beülök a Fekete Csillag-hoz – mondta Aldous. – A Mester úgyis idejön értem.
– Én is jövök – mondta Jázmin. – Kölyök, úgysem mehetsz ki innen, az őrökön át, hát vigyázz a fogolyra. Ha itt hagyják nálad a pénzt, 40.000-nél kevesebbet ne fogadj el.
…Cortot csodálkozott, amikor magához tért. Zúgott a feje, és az igazi Gorcsev mosta az arcát.
– Mi… mi az…? Hol?
– Ember! Hogy kerül ide?
– Potiou Hectorral… mulattam… azután … egyedül…
– Hiszen maga délután Marseille-ben hajóra szállt!
– Ne…em. – hebegte… – Potiou odavett… legénynek, és …együtt utaztunk volna… most… Toulonból…
Gorcsev előtt rémlett valami erről az “egyéni” utazásról… Portenif hortyogása félelmetes kísérőzenéje volt a furcsa viszontlátásnak.
– Figyeljen… fel tud állni? – Miután ez sikerült valahogy, gyorsan írt valamit, és átnyújtotta Cortot-nak. – Magát bizonyára kiengedik innen, ha bebizonyítja, hogy nem Gorcsev. Lehet, hogy erre nem kerül sor. A fő, hogy hallgasson.
– És… ez az írás?
– Ha kiszabadul, juttassa el Marseille-be, a Constanz gőzöshöz. Tán eléri még, ha későn indul a hajó. A 27-es közlegénynek szól.
Cortot bambán zsebregyűrte.
Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és lövésre kész pisztollyal belépett Lingeström báró.
Mögötte egy széles vállú, ősz, komor ember.
A Mester!
2
A báró egy futó pillantást vetett Gorcsevre.
– Ez az… rendben van.
– Ez meg itt ki? – kérdezte a Mester Cortot-ra mutatva.
– Most mondta Jázmin az ajtóban, hogy valami tehetetlen alakot is fogva tartanak, aki megszökött a légióból – vetette oda türelmetlenül Lingeström.
– Ezt majd elintézzük! – ordított a Mester. – Ránk uszítják a katonaságot hülyeségekkel. Az én engedélyem nélkül ide nem lehet foglyot hozni!
– Most ez nem fontos – legyintett Lingeström, és merően nézte Gorcsevet. – Előbb ezzel végzünk, ha nem kap észbe. Álljon a kocsival az udvar kapujához. Ha elmentem, akkor megkocsikáztathatják Gorcsevet.
– Ehhez megkeresem Aldoust. Egyedül nem csinálok ilyent.
Az orosz jól tudta hogy mit jelent a kocsikáztatás. Egy golyó és az élettelen utas kirepül a robogó kocsiból a tengerbe… De mi a másik lehetőség? Az is van! Ezek nem tudják, hogy a rablók Cortot-t hiszik Gorcsevnek. Hogy is gondolnának erre?
– És ha nem találja Aldoust? – kérdezte Lingeström a Mestert.
– Dehogynem találja – legyintett Gorcsev. – A Fekete Csillag-hoz ment.
A mester összehúzott szemmel végignézte.
– Szeretem, hogy nem ideges – dörmögte, azután Cortot-hoz fordult. – Maga barom! Most kilököm! De ha még egyszer az én közelemben gyámolítják, akkor lepuffantom, mint a kutyát! Mars!
Megragadta Cortot gallérját, magával ráncigálta, és kilökte a sikátorba. Cortot lélekszakadva rohant a legközelebbi kaszárnyába, de előbb útnak indította Vanek úr levelét.
3
Ketten álltak a szobában egymással szemben: Lingeström töltött revolverrel és Gorcsev vigyorogva.
– Nos, Gorcsev úr? – mondta Lingeström rövid szünet után gúnyosan. – Ehhez például mit szól? Mi?… Azt egyébként jegyezze meg, hogy nem vagyok rabló.
– Ne haragudjék, de honnan tudhattam volna ezt?
– Hagyja a szemtelenkedést. Ön ügyes szélhámos. Eleinte becsapott, magam is azt hittem, hogy valami szeles fiatal bolond!
– És ma?
– Ma már tudom, hogy Abe Padan embere.
– Mit csináltam? – kérdezte ijedten Gorcsev.
– Tagadja, hogy ön Abe Padan embere?
– Nem volna sok értelme – felelte rövid habozás után -, ha egyszer úgyis rájött…
– Maga ismerte Mala Padant is?
– Na… úgy futólag… Én az egész Dalai famíliával jó viszonyban vagyok, és…
– Akar a portugálhoz csatlakozni?
– Hát… – latolgatta Gorcsev -, nem bánnám… különben mégsem. Aki magával szóbaáll, az nem lehet rendes ember. Maradok a réginél.
– Figyelmeztetem, hogy Dizard kemény ember, és Abudir messze van.
– Igen?… Erre nem gondoltam eddig. Azért majd csak odajutok.
– És Ifiriz? Abe Padan érdekében se Abudirig, se Ifirizbe nem jut el, az már biztos…
Gorcsev szótlanul töprengett. Úgy látszik, fontolóra vette a dolgot.
– Nos? – kérdezte Lingeström – mit gondol?
– Megmondom őszintén: ön kísértetiesen emlékeztet egy Vanek nevű titkárra.
– Rendben van. Így is jó…
Portenif mozgolódott. És éppen jött a Mester is.
– Kifizettem Jázminnak a pénzt – mondta. – Aldous kinn vár.
– Jól tette. Ezt az embert intézze el!
– Meglesz… – Eléje állt Gorcsevnek. – Maga nélkül már megkaptuk volna a pénzt a portugáltól.
– Ugyan. Nincs egy vasa se – legyintett Gorcsev. Sehogy sem tudta hinni, hogy meghal. A fene tudja, miért. Rágyújtott.
– Utoljára még viccelhet!
– Szóval megölnek?
– Én leszek a halála – mondta a Mester.
– Csúnya halálom lesz.
– Előre!
– Várjanak! Lingeström… Adjon öt perc gondolkozási időt! Lehet, hogy belépek a portugálhoz…
– Mi a biztosíték?
– Úgy a kezükbe adom magamat, hogy azt tesznek velem, amit akarnak – mondta sóhajtva Gorcsev, és egy székre roskadt. – Kérem… hagyjanak… magamra…
A Mester megvetően nézte. Látta ő már elégszer, hogy az ilyen legény megtörik.
A Mester kiment Lingeströmmel. A hosszú folyosón jobbra kanyarodtak, az ivóhoz. Minden kijárásnál két őr állt. A baloldali vezetett az udvarra.
– Megtört – mondta a Mester.
– Igen. Úgy látszik.
Ittak néhány kortyot… Azután visszatértek a szobába. De csak Portenif hortyogott a földön, Gorcsev eltűnt.
…Megszökött, és ez teljesen megfoghatatlan volt!
XII. fejezet—>>>