A tizennégy karátos autó

1

Odadobták a sarokba a leütött légionáriust. Azután Portenifet élesztgették, kevés sikerrel.

– Hej! Vén rabló!

Hortyogás.

– Hagyd azt a részeg barmot. A Mester eljön, fizet, és elviheti a Gorcsevjét.

Közben a hallgatag Drugics azzal szórakozott, hogy Portenif fejét időnként egy csöbör vízbe mártotta. Végül ez támolyogva megállt a lábán.

– Mi… mit akartok?! – hebegte.

– Elhoztuk, itt van!…

– Kit?!

– Gorcsev! Ott a pimasz.

És Cortot-ra mutatott. Portenif elővette a zsebkését. Bizonyára azért, hogy ígéretéhez híven kiszedje egyenként a fogoly szemeit. De Privát Elek visszalökte.

– Majd, ha megkapjuk az árát. Addig ne rongáld a foglyot.

Portenif ismét földre esett. És elaludt, vagy elájult. A hallgatag Drugics levette a székről Gorcsev kabátját, és ráterítette.

Most a köpcös lépett be, aki bár kültelki ízléssel, de hódolt a férfidivatnak.

– Azt üzeni a Mester, hogy rakjátok fel az autót a Gyanús Cápá-ra. Azonnal.

– Hohó! A Gyanús Cápá-t előbb ki kell hozni a Quai de Belges-től, a Pharaóig, ahol a kocsi áll, mert az autót nem szabad elindítani.

– Az soká tart! Előbb a pénzt kérjük, Aldous!!

A köpcös, akin most már látszott, hogy félvér, gőgösen felelt:

– A Mester idejön a pénzzel és kifizeti, amikor elviszi Gorcsevet. Akkor is, ha egy megbízottatok van itt! … – Belerúgott Cortot-ba: – Meghalt ez az alak!

– Fenéket – felelte Jázmin. – Csak nem tesszük tönkre az árut!

– Jázmin, te itt maradsz, és átveszed a pénzt – intézkedett Privát Elek. – Másfél óra alatt behajózzuk az Alfa Romeót. Megbízunk a Mester becsületében. Ha csalódunk, még mindig ott az autó zálognak – vélte Privát Elek.

A hallgatag Drugics eddig azzal foglalkozott, hogy rúgásokkal élesztgette Portenifet, de ez a kísérlet sem járt eredménnyel. Ráterítette hát újra Gorcsev kabátját, vette a sapkáját, és ment.

A többiek követték. Csak Jázmin, Aldous, a két Gorcsev és az ájult Portenif maradtak ott.

– Én beülök a Fekete Csillag-hoz – mondta Aldous. – A Mester úgyis idejön értem.

– Én is jövök – mondta Jázmin. – Kölyök, úgysem mehetsz ki innen, az őrökön át, hát vigyázz a fogolyra. Ha itt hagyják nálad a pénzt, 40.000-nél kevesebbet ne fogadj el.

…Cortot csodálkozott, amikor magához tért. Zúgott a feje, és az igazi Gorcsev mosta az arcát.

– Mi… mi az…? Hol?

– Ember! Hogy kerül ide?

– Potiou Hectorral… mulattam… azután … egyedül…

– Hiszen maga délután Marseille-ben hajóra szállt!

– Ne…em. – hebegte… – Potiou odavett… legénynek, és …együtt utaztunk volna… most… Toulonból…

Gorcsev előtt rémlett valami erről az “egyéni” utazásról… Portenif hortyogása félelmetes kísérőzenéje volt a furcsa viszontlátásnak.

– Figyeljen… fel tud állni? – Miután ez sikerült valahogy, gyorsan írt valamit, és átnyújtotta Cortot-nak. – Magát bizonyára kiengedik innen, ha bebizonyítja, hogy nem Gorcsev. Lehet, hogy erre nem kerül sor. A fő, hogy hallgasson.

– És… ez az írás?

– Ha kiszabadul, juttassa el Marseille-be, a Constanz gőzöshöz. Tán eléri még, ha későn indul a hajó. A 27-es közlegénynek szól.

Cortot bambán zsebregyűrte.

Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és lövésre kész pisztollyal belépett Lingeström báró.

Mögötte egy széles vállú, ősz, komor ember.

A Mester!

2

A báró egy futó pillantást vetett Gorcsevre.

– Ez az… rendben van.

– Ez meg itt ki? – kérdezte a Mester Cortot-ra mutatva.

– Most mondta Jázmin az ajtóban, hogy valami tehetetlen alakot is fogva tartanak, aki megszökött a légióból – vetette oda türelmetlenül Lingeström.

– Ezt majd elintézzük! – ordított a Mester. – Ránk uszítják a katonaságot hülyeségekkel. Az én engedélyem nélkül ide nem lehet foglyot hozni!

– Most ez nem fontos – legyintett Lingeström, és merően nézte Gorcsevet. – Előbb ezzel végzünk, ha nem kap észbe. Álljon a kocsival az udvar kapujához. Ha elmentem, akkor megkocsikáztathatják Gorcsevet.

– Ehhez megkeresem Aldoust. Egyedül nem csinálok ilyent.

Az orosz jól tudta hogy mit jelent a kocsikáztatás. Egy golyó és az élettelen utas kirepül a robogó kocsiból a tengerbe… De mi a másik lehetőség? Az is van! Ezek nem tudják, hogy a rablók Cortot-t hiszik Gorcsevnek. Hogy is gondolnának erre?

– És ha nem találja Aldoust? – kérdezte Lingeström a Mestert.

– Dehogynem találja – legyintett Gorcsev. – A Fekete Csillag-hoz ment.

A mester összehúzott szemmel végignézte.

– Szeretem, hogy nem ideges – dörmögte, azután Cortot-hoz fordult. – Maga barom! Most kilököm! De ha még egyszer az én közelemben gyámolítják, akkor lepuffantom, mint a kutyát! Mars!

Megragadta Cortot gallérját, magával ráncigálta, és kilökte a sikátorba. Cortot lélekszakadva rohant a legközelebbi kaszárnyába, de előbb útnak indította Vanek úr levelét.

3

Ketten álltak a szobában egymással szemben: Lingeström töltött revolverrel és Gorcsev vigyorogva.

– Nos, Gorcsev úr? – mondta Lingeström rövid szünet után gúnyosan. – Ehhez például mit szól? Mi?… Azt egyébként jegyezze meg, hogy nem vagyok rabló.

– Ne haragudjék, de honnan tudhattam volna ezt?

– Hagyja a szemtelenkedést. Ön ügyes szélhámos. Eleinte becsapott, magam is azt hittem, hogy valami szeles fiatal bolond!

– És ma?

– Ma már tudom, hogy Abe Padan embere.

– Mit csináltam? – kérdezte ijedten Gorcsev.

– Tagadja, hogy ön Abe Padan embere?

– Nem volna sok értelme – felelte rövid habozás után -, ha egyszer úgyis rájött…

– Maga ismerte Mala Padant is?

– Na… úgy futólag… Én az egész Dalai famíliával jó viszonyban vagyok, és…

– Akar a portugálhoz csatlakozni?

– Hát… – latolgatta Gorcsev -, nem bánnám… különben mégsem. Aki magával szóbaáll, az nem lehet rendes ember. Maradok a réginél.

– Figyelmeztetem, hogy Dizard kemény ember, és Abudir messze van.

– Igen?… Erre nem gondoltam eddig. Azért majd csak odajutok.

– És Ifiriz? Abe Padan érdekében se Abudirig, se Ifirizbe nem jut el, az már biztos…

Gorcsev szótlanul töprengett. Úgy látszik, fontolóra vette a dolgot.

– Nos? – kérdezte Lingeström – mit gondol?

– Megmondom őszintén: ön kísértetiesen emlékeztet egy Vanek nevű titkárra.

– Rendben van. Így is jó…

Portenif mozgolódott. És éppen jött a Mester is.

– Kifizettem Jázminnak a pénzt – mondta. – Aldous kinn vár.

– Jól tette. Ezt az embert intézze el!

– Meglesz… – Eléje állt Gorcsevnek. – Maga nélkül már megkaptuk volna a pénzt a portugáltól.

– Ugyan. Nincs egy vasa se – legyintett Gorcsev. Sehogy sem tudta hinni, hogy meghal. A fene tudja, miért. Rágyújtott.

– Utoljára még viccelhet!

– Szóval megölnek?

– Én leszek a halála – mondta a Mester.

– Csúnya halálom lesz.

– Előre!

– Várjanak! Lingeström… Adjon öt perc gondolkozási időt! Lehet, hogy belépek a portugálhoz…

– Mi a biztosíték?

– Úgy a kezükbe adom magamat, hogy azt tesznek velem, amit akarnak – mondta sóhajtva Gorcsev, és egy székre roskadt. – Kérem… hagyjanak… magamra…

A Mester megvetően nézte. Látta ő már elégszer, hogy az ilyen legény megtörik.

A Mester kiment Lingeströmmel. A hosszú folyosón jobbra kanyarodtak, az ivóhoz. Minden kijárásnál két őr állt. A baloldali vezetett az udvarra.

– Megtört – mondta a Mester.

– Igen. Úgy látszik.

Ittak néhány kortyot… Azután visszatértek a szobába. De csak Portenif hortyogott a földön, Gorcsev eltűnt.

…Megszökött, és ez teljesen megfoghatatlan volt!

XII. fejezet—>>>

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.