1
– Gyerünk! – mondta a rendőr, megragadta Gorcsev karját, és elindultak.
– Esküszöm, a bábaügy méltatlan vád. A tűzoltót beismerem, és…
Motorzúgást hallott… Hátranézett gyorsan. Jön az Alfa Romeo!
A rendőr másnap úgy jelentette az esetet, hogy megcsúszott a pocsolyában, és akkor menekült el a fogoly. A valóság az, hogy Gorcsev ügyesen elgáncsolta, azután felugrott a mellette robogó Alfa Romeo poggyásztartójára.
…Elhagyták Toulont. Portenif jól vezetett… Cannes-ba értek! “Itt lesz valahol az a park” – gondolta Gorcsev. Egy ritkás facsoport közelében fékezett a kocsi… Azután megállt. Csakugyan, egy parknál voltak, de Lingeström báró még nem volt ott. A sofőrkabátos Portenif leszállt, becsapta az ajtót, és körülnézett. Ekkor a sötétből valahonnan szájon vágták, hogy elájult…
Ez természetesen Gorcsev volt.
Nyomban leült a kormányhoz, és elindult az Alfa Romeóval. Sejtelme sem volt arról, hogy már egy félórája az egész ország üldözi, és szokott iramában rohant Nizzába. Olyan gyerekségek, mint figyelmeztető lövés, integetés, nem érdekelték túlságosan, és amikor egy rendőr tárt karral eléje ugrott, ezt mormolta maga elé gúnyosan: “Hja, barátom, ha én ilyen távolságra fékezni tudnék, akkor megnyertem volna a világbajnokságot.”
Az “okosabb enged” elv alapján a rendőr félreugrott a kocsi elől, épp hogy megmentve az életét. Csodálkozva látta, hogy az országosan körözött tolvaj kihajol a kocsi ablakán, és fenyegetően rázza feléje a mutatóujját, súlyos szitkokat kiáltva…
Értik ezt? A körözött egyén fenyegeti a rendőrt.
Nizza előtt az egyik kanyart az Európa szálló strandjának női napozóján keresztül ügyesen “átvágta”, hatalmas robajjal legázolva a kerítést és az elragadó pánikban visítozó hölgyek között magával hurcolta a nyugágyat, amihez később a Perriér-mosoda teregetőjéről szerzett egy fekete selyemkimonót, aranyozott japán mintákkal. És száguldott, mert hiszen ma délután a titkárja beállt a nevében légionáriusnak, mint egy bizonyos előzékeny úr Schiller drámai költeményében, aki helyettesíti néhány napra barátját a siralomházban, amíg az elítélt részt vesz a húga eljegyzésén.
Gorcsev Iván sietett Nizza felé. Hiszen hajnalra Marseille-ban akart lenni, ami gyalog nem nagy út, de Gorcsev sajnos autóval közlekedett…
Csodálatos, de így történt: az autó, amelyet mindenfelé köröztek, elérte célját. Amíg Toulonban kutattak utána, addig az országúton volt. Nizzában akkor kaptak hírt róla, amikor már megérkezett Laboux villája elé. Itt azután nem kereste senki. És ez érthető. Kinek jut eszébe, hogy egy autó tolvaja a károsult villája előtt parkírozzon a kocsival?
Gorcsev elsősorban a Lafayette áruházhoz sietett, bevásárolni.
– Küldjenek a Méditerranée fejedelmi lakosztályába néhány holmit a számomra – mondta az elárusítónak. – Elsősorban, két-három vékony, ujjatlan trikót, mindenfélét, amire egy gyarmati katonának szüksége van, és egy olyan matrózruhát, amilyen ez volt újkorában.
– Bocsánat – vetette közbe a segéd -, de erről a ruháról nem tudom megállapítani, hogy milyen volt újkorában. Néhány év nagy idő.
– Tegnap vettem újonnan! A ruha különben fehér.
– Hm… Talán ez látszik rajta a legkevésbé.
“Halló… Halló!”… – recsegte egy megafon.
– Mi ez? – kérdezte Gorcsev, de máris megszólalt a szpíker, és minden vásárló izgatottan figyelt.
– “A kék színű 126-513 DK rendszámú Alfa Romeo autó országszerte körözött tettesével, Nizza belterületén sikertelen kísérletet tesz, hogy meneküljön… Elfogatása kétségtelen! A kézrekerítő vagy nyomravezető még mindig 50.000 frank jutalomban részesül…”
2
– Mi volt ez? – kérdezte Gorcsev a segédet. – Én aludtam délután, nem tudok semmit.
– Eltűnt egy autó fontos katonai iratokkal. Lázban van az ország, és a rendőrség üldözi a tettest, aki állítólag a lyoni családirtó, egy többszörös rablógyilkos.
– Ne mondja!
– Az egyik vásárlónk látta is, amint kikanyarodott a plage-ra, vörös, nagy szakálla van és valóságos óriás…
– Ezt látta őnagysága? – ámuldozott Gorcsev.
– Úgy van. A legtöbb gonosztevő ilyen megfigyelőnek köszönheti az elfogatását.
– De mennyire köszönheti az ilyennek!
Kifizette a számlát, és ment. Ni… milyen kihalt az utca. Leállították a forgalmat. De hát hülyék ezek? Hiszen megkerült az autó. Vagy éppen ott nem keresik, ahol hagyta?
Egy sarkon nagy csődületet pillantott meg.
– Mi van ott? – kérdezte egy kifutótól.
– Elfogták a tettest, és meglincselik! Ez rabolta el a Lindbergh-babyt is. Álruhás cowboy, aki Al Capone cinkosa volt.
Gorcsev lassan rájött egy általános érvényű axiómára: az emberiség zöme filmírónak született!
A csődület egy 709-846 CsU jelzésű Bugattit tartóztatott fel, amelyben egy Beromünsterből érkezett állatorvos ült a feleségével és a kisfiával.
– Ez az!
– Átfestette az autót! Még nedves!
– Hol rabolta a gyereket?!
A saját gyerekét! Az asszony visított, a gyerek bőgött, az állatorvos rikácsolt, és valaki leverte a kalapját. A fenyegető hangulatnak egy szakasz rendőr vetett véget, akik visszaszorították a tömeget, és közölték az emberekkel, hogy az autó megkerült. Közben gumibottal verték őket.
A beromünsteri állatorvosnak az izgalmak következtében kiújult az arczsábája, és mert egyszer már hazaeresztették, mint véglegesen gyógyultat Lourdes-ból, most Monte-Carlo helyett a csodák városába ment, hogy bírói úton visszakövetelje a pénzét!
Gorcsev elgyalogolt a Méditerranée-hez. Poros, gyűrött ruhájában fütyörészve ment át a fényes hallon.
A szálló portása utánaszólt:
– Hová tetszik?
– Az első emeletre. Vanek úr mikor utazott el?
A portás vállat vont.
– Azt sem tudtam, hogy megérkezett.
– A fejedelmi lakosztályt bérelte.
Megnézte a könyvben, azután ismét vállat vont.
– Ott egyáltalán nem lakik Vanek. Valami Gorcsev nevű bolond portugál bérli.
– Kérem – mondta Gorcsev -, engem ez a portugál úr küldött, hogy rendezzem a számláját, és megengedte, hogy átöltözzem nála.
– Mondja, fiam – kérdezte bizalmasan a portás -, valami gyáros ez a Gorcsev?
– Természetesen. Terepszínű női arcfesték szabadalma van, de főként alpakka díszműtárgyakat készít. Átköltözik innen a Villa D’Aragonba.
– Maga ott fűtő?
– Nem. Konyhakertész vagyok. Az épület Gorcsev úr különváltan élő feleségéé. A gyáros ma kibékült őnagyságával, és visszatérnek együtt Portugáliába, ahol hátralevő éveiket az alpakkagyártásnak szentelik…
Felsietett a lakosztályba, és gyorsan átöltözött a tiszta matrózruhába, amit több holmijával együtt egy sárga bőröndben elküldtek az áruházból. Szerette a tiszta matrózruhát a gömbölyű sapkával, és jól illett neki, mert kedves képe volt és ritmikus könnyed járása, mint bizonyos táncos fiúknak, akik boy névre hallgatnak a színpadon. Ha mégis megszólalnak, akkor legalább öt beszél egyszerre.
Még borotválkozni is akart. Az ember ne álljon be akárhogy a légióba. Törülközőt kötött a nyakába és kinyitotta a mindennel felszerelt, hatalmas gardróbszekrényt.
Ám ekkor legnagyobb csodálkozására az alsó polcról Vanek úr esett ki a padlóra.
VIII. fejezet—>>>