1
Mindenki engedelmeskedett. Ha kellett volna, ölnek, ha kívánja, halnak érte, sőt még arra is képesek voltak, hogy nyugton maradjanak, ami a legnehezebb.
És Pencroft elvágtatott Ravianba.
Vigyázat!
Nagy kerülővel a túlsó oldaláról közelítette meg a várost, leugrott a lováról, megkötötte a sűrűben, a mindenhol dús lombú pálmák árnyékában, kerülve a holdfényt, osont be Ravianba.
Itt nincs más hátra: meg kell fúrni az összes páncélszekrényt! Hány pénzszekrény lehet egy ilyen nyomorúságos Ravianban?
Legfeljebb, ha négy. Azokat egy éjjel megfúrni világrekord. Viszont ő világrekorder. Nem sokan ismerik Ravianban, de ha valaki a nevét hallja, kétségtelenül golyót röpítene a fejébe bemutatkozáskor.
Most szerszám kell! Egy kisfiút szólított meg.
– Mondd, fiam, hol lakik a vaskereskedő? Üzenetet hoztam.
– Ott az utca végén, abban a sárga házban. De nem hiszem, hogy otthon van, mert mindenki a városházára ment.
– Igazán nagyon sajnálom…
Megsimogatta a fiúcskát, és szép óvatosan körüljárta a vaskereskedést. Gyerekjáték…
Az épület mögött egy ablak nyitva van. Bemászott. Rövid tapogatózás után megállapította, hogy fürdőszobában van. Szerencséje volt. Mindenki a városházánál lehetett, egy lélek sem tartózkodott a házban. Ezen a vidéken naponta halnak meg emberek, de betörés még emberemlékezet óta nem fordult elő. Percek alatt az üzletben volt, egy kerékpárt is talált, ennek nyomban leszerelte a lámpáját. Kiválóan világított. Egy-két egész finom szerszám is akadt, de nagyjából a többi is jó volt.
No most! Az ilyen vaskereskedők általában mindenféle acélárut képviselnek itt, a Távol-Nyugaton. Az alkatrész birtokában porszívótól teherautóig ők közvetítik a megrendeléseket. Ha így van, jól van. Ha nem, az baj. Felült egy kis vasszekrényre, amin könyvek vannak. Sokféle könyv. És talált egy következő címkéjűt:
Klincker és Buck
Pénzszekrények
Éljen! Gyorsan felütötte a könyvet. Ez az! Egy levél volt benne, amelyben a vállalat értesíti, hogy a városban található öt pénzszekrényt becseréli modernebb gyártmányokra, kevés ráfizetéssel. Pierre Polard úrnak, a vaskereskedőnek, szép jutalékot kínál. A könyvből kiderül, hogy a négy páncélszekrény Raggambo ügyvéd, Wolf közjegyző, Turner magánzó (ez biztos uzsorás) és Gorlot vendéglősnél van. Pontos cím. Sajnos, térkép az útvonalról és a házról nincs.
Bízzunk a városházában.
Előre a világrekorddal!
Az első simán ment. Egykori Pác (ma már aránylag nem is balszerencsés Pencroft) ezt rossz kabalának tartotta. Senki sem volt otthon, az udvaron bemászott, és következett egy menetrendszerű, precíz, pontos, gyors hidegvágás, a legrövidebb kivitelben. A pénzszekrényben talált egy fél méter szárazkolbászt, valamiféle rovarport és néhány biztosítótűt. Nagy erkölcsi siker.
Gyerünk tovább! A Marlow-ékszerek sem jelentettek különb zsákmányt. Csakhogy ott a pénzért tette, most az emberekért teszi, akik követik.
Csak tudná, hogy hová?
Mindegy. Ők tudják, és ez elég.
A második helyen, amikor a földszinti irodában megcsillant a pénzszekrény a lámpája fényében, egy álmos hang szólalt meg a szomszéd nyitott ajtó mögött.
– Te vagy az, Eddy?
Kioltotta a lámpát, és valamit dünnyögött. A másik szobában recsegett az ágy, valaki kijött. Körülbelül a feje irányába odavágott, de rosszul talált, lecsúszott az ütés. Dühös férfikiáltás, egy hatalmas marok elkapja, közelrántja, de merőlegesen a gyomra felől Pencroft ökle kétségtelenül állon találja, hogy hörögve felbukik. Odavilágít! Vandramas!
Hol is van? Turnelnél! Vandramast megkötözte, és a száját betömte. Ez fontos, különben mesél és énekel a holdbeli nyelven.
Kissé izgatott volt. A hidegvágás tizenöt perc késéssel sikerült. Zsúfolt pénzszekrény, levelekkel és bankókkal. Villámgyorsan tépte fel a leveleket. Csak egy mondatot olvasott, és már látta, hogy az ügy távol áll Fillipontól.
De egy levél megragadta figyelmét. Úgy látszik, Vandramas itt valami rokon vagy ügyfél.
“Marlow úr engedélyt adott, hogy családi ékszereit újra foglaltassuk, és azt a mexikói elnök leányának mint orosz koronázási ékszereket adjuk el. A bemutatott modellekben megtalálható a mexikói állam pecsétje. Hirschmann, holland ékszerész utánozhatatlan gravúrájában…”
Mi ez?
Szóval Marlow az ékszerlopást arra használta fel, hogy bezsebelje a biztosítást, és közben az igazi ékszereket eladta a mexikói elnök leányának… Persze, hisz ez a Vandramas közép-amerikai, és Mexikónak teljesít szolgálatot! És ez a Marlow rövidesen hazautazott, és kiderült, hogy ismét gazdag… Mert a Pác betört nála. Azon lett vagyonos! Zsebre vágta a levelet. Nem fontos! Filliponról van szó.
A következő kasszafúrás Gorlot vendéglősnél, sajnos, éppen a városházán történt. Az emeleten szónokoltak… A vendéglő üres volt. Csak a csapos ácsorgott bent. A söntés mögött volt a lakás, innen érkezett Pencroft. Egy székkel ütötte le a csapost, eloltotta a lámpát, és mintha a tulajdonos lenne vagy valami új alkalmazott, kiment az utcára, fütyörészett, lehúzta félig a redőnyt, gyönyörűen cifrázta a füttyöt.
– Halló! Egy korty italt! – kiáltotta valaki.
– Nem lehet! – felelt Pencroft. – Azt mondta a polgármester, mindenkinek a nagyteremben a helye! Ez nagy nap!
– Csudát! Csak ha megkapnák azt a Benjamin Waltert!
– Annyi, mintha máris itt állna – mondta, bement és lehúzta egészen a redőnyt.
…Nyitva volt az ajtó. Villámgyorsan szaggatta az írásokat, számlákat, amikor egyszer csak egy nagy morajjal, zajjal oszlott a közönség fölötte. A redőnyön kopogtak. A csapost már kétszer ütötte le, mert állandóan felkelt. Nagy kiáltozás!
A lakás ablaka csörömpölve betörik.
– Nem én zártam be! Valaki van odabent! – kiáltja egy öblös hang, és Pencroft a csapost harmadszor is leüti. Legalább ez ne idegesítené… Szépen elbújik a redőny mellé. Valaki felhúzza.
Piff, paff, puff!
Ellő az emberek feje felett.
Riadtan szétfutnak. Egy roppant ugrás, és befut a legközelebbi mellékutcába, valakinek nekiütközik, leüti. Minek jár erre? És vagy fél tucat süvöltő revolvergolyó között rohan!
Mindenfelől ordítanak és futnak. Mögötte, oldalt… És neki még hátra van Raggambo ügyvéd pénzszekrénye.
Befordul a sarkon, majd régi gyakorlat szerint egy nyitott kapun menekül. Fel a lépcsőn!… A tetőre… Valahol a túlsó oldalon le, és egy csendes utcában végre megpihen.
Ordítozás, lárma, mindenfelől kigyúló világosság.
Ezt megbolygatta!
Egy dülöngélő alak jön.
Hol lakhat ez a Raggambo doktor?!
– Bocsánat, senor – kérdezi a részeg ismeretlen -, nem tudja, mi történt, hogy így odavannak?
Pencroftot csak a cím érdekli.
– A Raggambo doktort keresi mindegyik! Lelőtték az öccsét! Nem tudja, hol lakik?
– Carramba! – kiáltja a másik eltorzult arccal és a pisztolyához kap. – Tudtam! Ezért a Mallina fivérek vére lesz a váltság!
És egész testében remegve, zihálva előrántja a revolverét.
Már megint mit csinált?
– Uram! – kapja el Pencroft. – Hol lakik Raggambo doktor?!
– Pusztulj! Kutya! Én vagyok Raggambo doktor!
Két revolverrel a kezében elrohan, és Pencroft megrettenten áll. Szép kis dolgot csinált ezeknek a Mallina fivéreknek. Rohan egy következő járókelőhöz.
– Uram! Raggambo ügyvéd öccsét lelőtték…
– Maga hülye, az én vagyok! Nem tudja, hova szaladt a bátyám?
– A Mallina fivéreket akarja lelőni, mert elterjedt a híre, hogy önt megölték…
– Szent atyám!… Eresszen, mert ledöföm!
És rohan a bátyja után. Egy hölgyet lát egy ajtóban.
Már nem is töri a fejét.
– Nemde, senorita, Raggambóné vagy a sógornője?
– A sógornője vagyok.
– Kérem, siessen azonnal a városházára, a férje után, most beszéltem vele itt a sarkon, a két Mallina fivért megölték.
– Atyám! – sikolt a nő. – Most már nem törődöm semmivel! Tudja meg az egész világ: Mallina Pietrót szeretem!… És a haját tépve sikoltozott. – Csak azért mentem ehhez a gazemberhez, hogy ne ölje meg!… Mégis megölte!
Egy káromkodó férfi rohan ki, övig érő, ősz szakállal, az öreg Raggambo, és ordít a nőre, hogy ki a házából. Már ő is lelőtte volna a Mallina fivéreket, ha ez nem történik.
Nagy csődület. Pencroft a hátsó ablakon bemászik. Kár volt az egészért.
A pénzszekrény a konyhában fekszik, ajtaja letépve, és szénnel van tele.
Közben valami tisztázódhatott, mivel a két Raggambo sok emberrel jön, rettenetes ordítozás, kiáltozás, patkócsattogás, és megnyugvással hallja Pencroft, hogy Mallinának szerencsére csak az alsó karjába hatolt Raggambo dr. golyója. És a város pénzszekrényeiben sehol sincs Paolo üzenete letéve!
Szerszámjait eldobja. Megtett mindent. Kiugrik a kertbe, de a túlsó oldalon a palánknál fegyveresek cirkálnak. A kasszafúrót keresik! Mit tehet? Ezek nem ismerik! A háztetőkön, az utcákban csak egy futó vagy menekülő alakot keresnek. Átugrott a palánkon, a két legény mellé.
– Most ugrott ki a betörő Raggambo házából, a kerten át és a palánkon menekült! – ordít rájuk, és revolverrel megy a sarok felé. Készen arra, hogy önmagát lelője. A másik kettő követi.
– Ez a gazember! Pipónál is betört.
– Mi?! Pipónál nem tört be! – tiltakozik döbbenten Pencroft.
– De betört! Ott a rendőrség! A vaskereskedésben is keresett valamit. Pipo hazajött a városházáról, és a vaskereskedést feltörve találta.
Szinte felordított. Persze, Pierre Polard a vaskereskedő. Pipo! A nevének kezdőbetűi révén! És a saját wertheimszekrényét persze hogy nem írja be a könyvébe. És ő marha! Azon ült! És eszébe se jutott, hogy az szintén feltörhető! Már rég Filliponban lenne a levéllel…
2
A sarkon beleütközik Vandramasba. Kissé másképp nézett ki. Csak az egyenruhájáról lehetett ráismerni. Nem csekélység, ahogy ebbe belevágott. Vandramas durván félretolja, és fogcsikorgatva mondja a többieknek:
– A kezemben volt! Széttörhettem volna!
Valaki jön egy kézilámpával.
– Ha még egyszer elkapom, nem éli túl… – lámpa fényénél megpillantja Pencroftot, amint érdeklődve figyel rá. Nyitva marad a szája, kinyújtja a kezét, és elkapja. Tehát még egyszer a kezébe került, és most újra a gyomra felől, merőlegesen az állára kapja az ökölcsapást és revolveraggyal egy ütést a fejére, hogy felbukik…
A körülállók a meglepetéstől dermedten állnak, Pencroft befordul a sarkon, és rohan, és megint átugrik egy kerítést, még egy kerítést, az iszonyú fegyverropogásban csak úgy fröcsköli forgácsait a palánk, és mikor a harmadik kerten is átugrott, a legelső sötét, nyitott ablakon be.
Ebben a fürdőszobában ő már járt. És nem fürdött.
A vaskereskedő fürdőszobája!
Hangokat hall. Csizmás léptek döngenek mindenfelé. Rendőrség… Kisurran. Mindenhol tele emberekkel, rendőrökkel, egy alacsony férfi magyaráz.
– Szerszámokat lopott, innen ment betörni… Szerencsére a pénzszekrényemet nem feszítette fel.
– Annyi pénz van benne? – kérdezi egy kapitány.
– Azt nem. De tiszteletbeli spanyol konzul vagyok, és fontos diplomáciai iratok vannak itt. Kínos lett volna, ha elvész.
A nagykövet egész sovány, alacsony, csámpás és kancsal.
Az ember inkább vaskereskedőnek nézné.
Pencroft ott áll a homályos szobában, néhány polgár között. A kapitány és a többiek mennek tovább. A vállára csap valaki.
– Nézd csak! Visszajött?
Pencroft kissé a torkához nyúlt. Ez az a polgár, aki lámpáról lelógni látta! A függve lengés említése kellemetlen.
– No, mi van, csepűrágó úr, visszajön hozzánk lógni egy kicsit?
– Szó van róla… – feleli halkan Pencroft. – Csak ne ordítson, mert a vendéglőstől félek azóta.
– Letagadta az a piszok, hogy fogadtak!
Mikor kiürül a ház, a vaskereskedő bezárja az üzletét.
Egy pisztoly feszül az oldalának.
– Kinyitod a wertheimszekrényt, különben lelőlek. Gyerünk!
A vaskereskedő egy másodpercig dermedten áll. Remegő térdei nem emlékeztetnek egy konzuléra. Azután kinyitja a wertheimszekrényt, és átadja a leveleket… Ez… az… Igen!
Pencroft a revolvert tartva elrohan, az utcán azonnal elolvassa.
“Az Adat, ha baj érne, megtalálható Zsófia síremléke alatt. Paolo.”
Most kezdődhet a hullarablás? Az összes Zsófia síremléket meg kell nézni a temetőben. Ez nem az ő kenyere. Rohan. Valaki torkon ragadja, azt leüti.
Háztetőkön át fut, és eléri a pályaudvar tetejét.
Zsibong a város. Mintha éjszakai vásár lenne. Minden kijárást elfoglaltak.
Lent egy mozdony pöfékel, olajos gépész tisztogatja a fogantyúkat. Könnyed rutinnal feltartja a kezét, amikor az oldalának szorul valami.
– Teljes gőzt! Előre!
A mozdony rohan.
– Nem baj, hogy szembejön a New York-i gyors? – kérdezi a mozdonyvezető. – Ott a híd előtti kanyarnál lesz a karambol.
Nyugodt ember.
– Fékezz! – mondja Pencroft ijedten. Kívül vannak a városon. Leugrik, a töltésen legurul és a megkötözött mozdonyvezetőt, aki egy pillanatig nem látta az arcát, az egyik bokorba dobja és fut…
3
Hajnal… A filliponi temetőőr arra ébred, hogy revolveres ember áll az ágya mellett, bekötött arccal. Pencroft jól tudja, hogy a sírok feldúlása az istenfélő latin népnél nagy felháborodást okozna.
– Ne gyújts lámpát! – mondta a bekötözött arcú Pencroft. – Hozd ide a holdfénybe a lajstromot.
Reggel megkötözve találták a temetőőrt, és tizenkét Zsófia sírja feldúlva!
Síremléküket elferdítették, ledöntötték, és reggel kilenckor Fillipon város halálra keresi Pencroftot, illetve Waltert, mert az orvos kiszabadult, bevádolta, hogy megölte Paolót, és azt állítja, hogy az Adat nála van. A nő kénytelen lesz beismerni, hogy testvérét, Paolót, Walter lelőtte párviadalban, amikor búcsúzkodott tőle.
A város hangulata megfordult. Itt is Waltert keresik. Pencroft ezalatt a város mögötti bokrokban tanyázik. Megfúrta a szekrényeket, feldöntötte a síremlékeket, több Zsófia a temetőben nincs, és nincs meg az Adat.
És most felkötik Filliponban! És Ravinban is!
És éhes, és kis híján mindent megoldott, holott még mindig nem tud semmit. Látja a dombok körül cirkáló lovasokat. Azonnal ideérnek. És éhes. Ha valamit ehetne, nekivágna az országútnak, de nincs elég ereje. Cödlinger Szerkesztő úr megy a kunyhója felé.
Felugrik és odasiet.
– Szerkesztő úr! Álljon meg!
– Miért zavarna?
A bolond bemegy a kunyhójába. Idősebb Cödlinger alszik. Az asztalon sült hús van, kenyér és bor. És mennyi kép! Cödlinger, aki Prentin protezséje, mindenhonnan összeszedi a képeket. És mindenki odaadja. Vannak itt értékes olajnyomatok és lapból kivágott képek. Ott van Ferenc Ferdinánd trónörökös és ott van Ferenc Ferdinándné…
És…
Kiejti az ételt. Mi ez?
4
Halálra keresik Waltert. Vuperinék már korábban elhatározták a végső leszámolást. Ravian vizsgálatot kért New Yorkból, egy bizottságot, amely a rejtélyes ügyben világosságot derít és a jogtalanul birtokolt bánya dolgát elintézi.
És délelőtt, mint egy bomba, lecsapott New Yorkból a bizottság! Störens kapitány vezetésével a rendőrség mindenkit előállít a városházára, akit kihallgatni óhajtanak.
És a fegyveres csapatok rendszeresen haladva kutatják mindenfelé Waltert. A Cödlingerek kunyhója körül nyomára akadnak… Arra vágtatnak mindenfelől, és egyszer csak innen is, onnan is halihózás hangzik…
Sikerült az embervadászat!
Megvan!
De nem kell erőszakkal elfogni!
…A Walter-hajszolók csapata váratlanul azt látja, hogy megjelenik, két kezét feltartva, az üldözött, és egyenesen feléjük jön. Fenyegető, üvöltöző alakok fogják körül Pencroftot.
– Becsaptál bennünket, Walter!
– Hol van az Adat?
– Te ölted meg Paolót! Ránk szabadítottad Prentint, és most megsemmisít bennünket! Itt van New Yorkból a bizottság!
Pencroft nyugodtan állt. Kivett egy cigarettát és rágyújtott. A keze remegett kissé, de nem félelmében.
– Miért nem felelsz?!
– Majd ha csend lesz – mondja olyan halkan, hogy senki sem értette, és ezért elhallgattak, mert érdekelte őket, mit mond ez az ember.
– Beszélj!
– Goromba vagy, Lovell, és ezt nem szeretem – mondta csendesen, de fenyegetően, és valahogy megérezte, egy eddig nem ismert érzékével, a soha nem ismert lehetőséget: e tömeg ismét térdet hajt lelkileg. A nyugalma, amellyel szembeszállt velük, különb erőnek bizonyult a haragjuknál. De ez már csak vékony jégkérge a népszerűségnek, és ha ismét beszakad alatta, elmerül menthetetlenül, és a siker óceánjának ragyogó, sima tükre a népharag háborgó hullámaivá alakul, ezután másodpercek alatt átcsap felette, és vége a színjátszásnak…
Ezen tűnődött aránylag higgadtan, azután közvetlenül és csendesen beszélgetni kezdett az emberekkel.
Külön-külön mindegyiknek a szemébe nézett.
– Ide figyeljetek… Arról van szó, hogy egy jogi kérdésben áll vagy bukik Fillipon lakossága. Itt most mindenki ostoba, aki nem teszi el a revolverét, mert képzeld, Lovell, ha te itten lepuffantasz engem, és New Yorkban a főtárgyaláson azt mondja az ügyvéd: “Ha Benjamin Waltert ki lehetne hallgatni Paolo halálára nézve, megnyerhetnétek a pert.” Mert ott a bíró előtt nincs semmi súlya a revolvernek. Lehet viszont, hogy én egy szót mondok, és ez többet használ nektek minden bosszúállásnál. Ez esetben már nem segít rajtatok az sem, ha Lovellt utólag felkötitek, ami természetes. Itt most el kell tenni a revolvereket, mert a mentő-tanúvallomás értékét, mondjuk, csökkenti az, hogy az illető majd azt mondja, félt, hogy agyonlövitek. Ha erre bebizonyosodik, hogy revolverrel álltok vele szemben, minden elveszett.
– Nem jogi előadásért jöttünk ide – mondta Pincho, a békebíró.
– Ez elég baj – mondta Pencroft és megnyálazta egy helyen a cigarettáját, mert elrepedt. – Ugyanis, ha az ilyen jogi kérdésekkel foglalkoznának azok, akikre tartozik, akkor a békebíró írt volna egy kérvényt már évek előtt New Yorkba, hogy vizsgálatot kérnek a város ellen, és kérik, hogy erősítsék meg őket a jogukban. Ez már kizárja azt, hogy teljesen elvegyék a várostól a bányát, mivel jóhiszeműségéhez nem fér kétség. Így Ravian békebírája volt okos, aki most megelőzött téged.
Pincho körül morogtak valamit, és ez kissé hátrébb húzódott, hogy elvegyüljön az emberek között. Átkozott nyelve van ennek. Úgy ki tudja csavarni a szavakat, hogy az apostolokat is bemártaná.
– Mondd meg hát végre, hogy mit akarsz?
– Ti mit akartok tőlem? Ha valamiben bűnös vagyok, vagy bárkiről megtudjátok, hogy bűnös, azt fogjátok el! De vigyázzatok, azt mondom! Minden meglincselt ember egy göröngy a város jólétének sírjához.
– Te hol foglalkoztál jogászattal? – kérdezte az egyik ranchero.
Mit feleljen? Hogy ő nem foglalkozott jogászattal, hanem a jogászok foglalkoztak vele? Egy kutya. Fő a praxis.
– Én mindennel foglalkoztam, ami ezt a várost megmentheti Prentintől. És most…
Előhúzta két revolverét… Az emberek dühös, rémült morgással tartották fel a kezüket. És hátráltak…
Ilyen körmönfont gazember!
– A békebíró jöjjön ide! – rivallt rájuk Pencroft.
Feltartott kézzel, vonakodva kilépett Pincho.
– Nézd, Ben… én a te pártodon voltam…
– Akkor más békebírót kell választani. Te csak az igazság pártján lehetsz, különben nagyobb gazember vagy a lókötőnél!
Hova akar ez kilyukadni?
– A városban engem olyasmivel gyanúsítanak, ami Filliponnak nagy kárára van, és amit majd bizonyítanotok kell, hogy megvédjétek Raviannal szembeni jogaitokat. Tehát te most letartóztatsz engem.
– Hogy a fenébe?! Két pisztollyal állsz itt…
– Te közöld velem, hogy letartóztatsz, felszólítasz, hogy adjam át a fegyveremet, mert ha ellenszegülök a törvénynek, ez nagyon súlyos következményekkel jár az elkövetett bűnömön felül. Ez a te kötelességed! Megesküdtél, hogy ha kell, az életed árán is így cselekszel! Nem arra esküdtél, hogy csak a másik élete árán cselekszel így! A te kezedben van a világ legnagyobb fegyvere, a törvény!
A békebíró piros lett, és az emberek morogtak. Pencroft elé lépett és vállára tette a kezét.
– Benjamin Walter! Gyilkosság és csalás gyanúja miatt letartóztatlak! Add át a fegyvereidet!
Pencroft átnyújtotta két revolverét!
TIZENHARMADIK fejezet—>>>