A három testőr Afrikában

1.

Őexcellenciája személyesen jött… Huh! Hogy nézett ki! Az arca piros volt. Harag, öröm és büszkeség sugárzott róla.

Egyetlen csattanással záródott valamennyi boka a teremben.

A kormánybiztos végigment előttünk, és hosszan nézegetett bennünket. Azután a tisztek felé fordult:

– Uraim! Óhajtom, hogy ezt a három embert mindenfelé, ahol csak szóba kerülnek, úgy emlegessék, mint a köztársaság legvitézebb, legönfeláldozóbb, leghűségesebb katonáit!…

Egy pillanatig ámult csend, csak Hopkins dünnyögi halkan:

– Azt is említsék meg… hogy én civil vagyok.

– Elrendelem továbbá – folytatta emelt hangon -, hogy a hadsereg valamennyi százada említse holnap a napiparancsában ezt a három embert, akikkel most kezet fogok. – Sorba megrázta a kezünket. – De Surenne tengernagy mindig büszke lesz erre a kézfogásra.

Ilyen ember volt! Szemrebbenés nélkül falhoz állította a gyáva, rossz, kártékony katonát, de az igazi teljesítményt senki sem értékelte többre, mint ő.

Senki Alfonz feszesen kilépett.

– Beszélj.

– Excellenciás uram magas elismerését alázattal köszönjük. Teljesítettük kötelességünket, ahogy jó katonához illik, ez volt az egész.

– Ezek – fordult a tisztek felé – leleplezték a leggyalázatosabb árulást, és minden idők legnehezebb katonai parancsát teljesítették, amikor tűzön-vízen át elhoztak egy titkos jelentést egyenesen a vezérkarhoz… – és végignézett bennünket. – Micsoda… fickók… – mondta nevetve, de a szeme furcsán csillogott…

2.

Fort Lamy helyőrsége az őserdőben, százfőnyi katonájával meglepetésre ébredt egy napon. A kis repülőtérre egymás után három gép szállt le. Tisztek érkeztek.

Nem lehet tudni, mi volt. Az erőd parancsnokát és a rádióstisztet leváltották. Ezek repülőgépen elhagyták Fort Lamyt. A parancsnokot útközben szerencsétlenség érte. Kiesett a gépből valahogy. Azt is pletykázták mindenfelé, hogy öngyilkos lett. A helyőrséget nyomban útnak indították.

A Kongó partján hirtelen keleti irányba folytatták az utat. Egyenesen Igori felé meneteltek erőltetett útszakaszokban.

Ugyanekkor Igori felett megjelent egy repülőraj… Félelmetes búgás töltötte be a levegőt, és a százados elé a következő rádiógramot tették:

“Tíz percen belül foglyok, bennszülöttek és őrök gyülekezzenek az erődben. Parancsunk a következő: Ha egyetlen ember megkísérli elhagyni Igorit, bombákkal semmisítjük meg az erődöt! Fort Lamy parancsnokait leváltották, a helyőrsége könnyű üteggel megerősítve, három órán belül megszállja Igorit. Tíz perc múlva megnyitjuk a gépfegyvertüzet. Aki az erődön kívül van, azt lelőjük.”

Tíz perc múlva az alacsonyan keringő repülőgépek elárasztották a környéket gépfegyvertűzzel.

Délután hatkor Igori ellenállás nélkül megadta magát. Hét órakor befejezték az első vizsgálatot, és az erőd mögött igen gyorsan fejbe lőttek tizenhat embert. Közöttük Brigeront és Fonált, a dúdoló, félhülye káplárt. A “századost” elvitték megvasalva Oranba…

Az ügyről csak néhány sor jelent meg a lapokban:

“Igoriban a fegyencek lázadást kíséreltek meg, amit Fort Lamy helyőrsége elfojtott. A három szökevény katona, akik közül az egyik polgári személy, a titkosszolgálat megbízásából jött Igoriba, és elfogatásukat szándékosan nem szorgalmazta a gyarmati hadsereg.”

Ezt a flastromot kapta a sok lóvá tett hatóság. Mi azonban tudtuk, hogy mennyire szorgalmazták…

3.

A kunyhó lakói bizonyára rossz bőrben voltak, amikor Péret százados egy szakasszal értük ment. A küszöbön Potrien várta. Az őrmester sárga, fonnyadt arcából búsan állt el az orra, valamint a bajusz és szakáll alkatrészei. De azért mint a gyertyaszál, állt meg Péret előtt.

– Potrien őrmester jelentkezik, százados úr!

A százados megszorította a nagy, csontos ráncos kezet.

– Rossz bőrben van, mon chef… – és megkopogtatta a penészes, nedves zubbony rozsdás gombjai között az őrmester mellkasát. – Elfogyott a tartalék itt benn?

Az őrmester arcát némi pirosság színezte át, és a szeme is élénkebb lett az érintésre.

– Kissé megviselt az ügy. Azt hiszem, három szabadnapot kell majd kérnem, hogy rendbe jöjjek. De a gyengélkedőbe nem vétetem fel magamat.

A százados nevetett, és megveregette a sebhelyes, halálos szenvedésekkel beárnyékolt sovány arcot:

– Alors!… Tout va bien… mon chef!

Boka csattog.

– Si! Mon commandant!

A százados tovább akart menni, de az őrmester eléje állt.

– Óvatosan, mon commandant. Egy testőr áll a tábornok mellett, mert azt hittük, hogy ezek a gazok átjönnek a terhelő tanúkat megölni.

– Testőr? Mi az?

– Fogoly itt velünk. Nagyon derék fiú – és beszólt a másik szobába: – Hé, maga csirkefogó! A mieink jöttek.

– Azért még nem kell ordítani!

A Török Szultán jelent meg az ajtóban, egy konyhakéssel.

4.

…A Török Szultán még azon az estén itt ragadt, amikor mi útra keltünk. A kis ipari vágány füstölgő lokomotívval indulásra várt. A Török gyors suttogást kezdett a mozdonyvezetővel.

– Itt van ötezer frank. Én most elbújok a kocsira, és gurítson rám szenet…

– Rendben van…

– Gyorsan!

A Török elhelyezkedett egy kis, taligaszerű, keskeny nyomtávú teherkocsiban, és a gépész szenet gurított rá…

Tíz perc múlva nagy pöfögéssel megindult a vonat… Az ördög vigye el! Ez a kocsi szén nem mozdul. Mi az? Lekapcsolták! Kiemelkedett gyorsan, és meglepő látvány fogadta. Tíz katona állt ott lövésre kész puskával. Középen Fonál, a “káplár”.

– Kiszállni!…

Közrefogták, és az irodába kísérték. A százados mosolyogva fogadta.

– Kezdettől fogva tisztában voltunk magával, Boulanger. Ugyanis az ön orvos barátja, a Kvasztics elárulta.

– Nem igaz!

– De. Higgye el. Ez az ember álmában beszél, és éjjel kifecsegett egyet s mást az ügyeiről, így a kisvasútról is mesélt. Most odakerül a cimborái közé. Sajnálom, mert sokat mulattam magán. Kutassátok át.

…Amikor a látcsőtáskát akarták levenni róla, úgy hadakozott, mint egy tigris.

A levelet szerette volna összetépni.

Betörték az orrát, valaki puskatussal hátba vágta, de ő védekezett, és úgy kapta szájon a kis káplárt, hogy három foga tört bele… Mégis elvették tőle a látcsőtokot.

A százados kinyitotta.

– Hm… Mi szüksége volt önnek arra, hogy szivarvégeket gyűjtsön…?

A Török Szultán nagyot nézett és végül egy igen meglepő kijelentést tett:

– Hű! Az… a nyavalyás… tolvaj!

5.

Azóta eltelt egy év. Ma már megírhatom az esetet.

Pittman mindent bevallott, nem volt kicsinyes ember. Mosolyogva mesélte el az egészet, és mosolyogva ment hajnalban az egzekúcióhoz. Elutasította az altisztet, aki kendővel közeledett.

Farkasszemet nézett tizenkét lövéssel.

Mi volt a szélhámosság?

Pittman mint Fleurien főhadnagy megérkezett Igoriba. Akkoriban a Kongónak ezen a szakaszán méréseket végeztek, és különféle társaságok küldöttei megkörnyékezték a szakembereket. A legfontosabb személy a kiküldött ellenőrző tiszt, ez a Fleurien volt, aki helyett Pittman jelentkezett szabályszerű írásokkal. Az ő jelentésétől sok függött. Pittman átlátta, hogy milyen helyzet kínálkozik. Először hagyta, hogy a vállalkozók megvesztegessék, és véleményezéseiben előnyben részesítette azt, aki többet fizet. Később már ő irányította a szélhámosságot. Az akadékoskodó tisztek és mérnökök lassan egyenként eltűntek. Senkinek sem gyanús jelenség a Kongó vidékén, hogy néhány ember malária, tífusz vagy napszúrás áldozata lett. Igori nagyon messze van minden ellenőrzés lehetőségétől. Hihetetlenül költséges és komplikált egy hivatalos út a Kongóhoz.

Lassan annyira teljes lett a szélhámos különítmény, hogy kialakulhatott a nagy mű.

Egy tönkrement vasútépítő társaság mérnöke ajánlatot tett a Belga Kongó-vasút építőinek anyagszállításra. Igen olcsón. Az ajánlatot elfogadták. (Utóbb kiderült, hogy a belga építkezésnél is voltak bűntársaik.)

Ezután a francia vasútépítéshez érkező anyagot rendszeresen továbbszállították a belga munkálatokhoz kétszáz kilométer távolságra. A hihetetlen pénzösszegeket egyszerűen eltették. Az anyag egy kis részéből látszólag építették a francia szakaszt.

Átutazók vagy pilóták a magasból nem láthatták, hogy a töltés, az összekötő híd, a cementalap mindenhol szinte papírvékonyságú. Igen kevés, rosszul kevert anyagot használtak. A sínek csak rövid szakaszon vezetnek, és véget ér a vonal mindenütt, ahol a fák közé ér a pálya.

…De futtában, messziről mégis alagútnak, hídnak töltésnek hatott az építkezés. Évek folyamán megépült a belga vasút egy tökéletes kis szakasza a sikkasztott francia anyagból! Közben az Igoriban berendezkedett szélhámosok már több millió frankos letét felett rendelkeztek különféle külföldi bankoknál.

Igazán semmiség volt ebből a pénzből a “légiós mennyországot” fenntartani. Mit számított akár tízezer havanna vagy akárhány hektó bor vagy sütemény, amikor egész vasútvonalakat, alagutakat és hidakat loptak el?

Ha néha mégis bizottság érkezett a fegyenctelepre, ezt Fort Lamyból előre tudták. Ilyenkor a rabok dolgoztak, a luxusberendezést összehordták egy üres hangárba és a néger munkásokat hazazavarták. Amire nem is számítottak: a tisztaság, a rabok fegyelmezettsége, egészségügyi állapota a legjobb benyomást tette a bizottságra, és “Fleurien főhadnagyot” még előléptetésre is felterjesztették.

Fonál közlegény szökés miatt került Igoriba, és természetesen azonnal felismerte Pittmant, akivel Rakhmár oázisban együtt szolgált. Fonál értesítette jó barátját, Brigeront a félszemű rablót, aki Rakhmárban vendéglős volt. Brigeron azután jobban kihasználta a helyzetet, mint az idióta Fonál. De idekerült Ogur oázis részeges pályaőre is.

Ez ott volt, amikor Fleurien tisztet megölték az arabok, és kiszabadították Pittmant. Hallgatása jutalmául Fleurien ajánlására áthelyezték az igori vasúthoz ahol a játékos fantáziájú Pittman neki is valóra váltotta az álmát: nagy pályaudvart épített, hiszen volt elég anyag. Itt azután ihatott, intézkedhetett, dühönghetett kedve szerint, és katasztrófától sem kellett tartani, mert vonatközlekedés csak az állomásfőnök vízióiban fordult elő.

A szélhámosok bankbetétje egy tizedét sem fedte a kárnak, de a bűnügy gyors elfojtása felbecsülhetetlen veszteségektől kímélte meg a francia pénzpiacot.

Természetes, hogy a fejnél is kellettek bűntársak. Néhány váratlan áthelyezés, nyugdíjazás, két-három ismeretlen hátterű öngyilkosság elnyelte az ügy utolsó nyomait is, és a részletek örökre homályban maradnak.

6.

…Csak lépésben vergődhetett át az autónk a Gare de St. Lazartól az Elysée palotáig.

Micsoda tömeg…!

Egy filmriportert gépestől elsodornak.

Erről jut eszembe, hogy a híradóban ilyenkor integetnek a népnek. És felemeltem a kezemet, de Potrien tiszthelyettes, aki zubbonyán a vadonatúj “pour le merité”-vel úgy ül, mint Buddha-szobor mása a vitrinben, rám szól:

– Viselkedjék rendesen, maga csirkefogó… Mit gondol, ha az elnök megkérdezi: “Ugyan, kedves Potrien, milyen volt az útjuk Párizs utcáján?…” – mit mondok neki?

– Akkor azt mondja, mon chef…

– Ne feleljen, maga csirkefogó, mert levágom…

Tuskó Hopkins mint polgári személy ült Senki Alfonz mellett. Sötét szalonkabátban, fekete keménykalapban és fehér kesztyűben, emelt fővel.

Úgy fest, mint egy hóhér a kivégzés reggelén. Csak az enyhít valamit ünnepi külsőségein, hogy félrecsúszott ingmelle nagy darabon szabadon hagyja csíkos trikóját…

Megérkeztünk az Elysée palotához.

Felmegyünk a márványlépcsőkön Duron tábornok mögött és egy hatalmas terembe érünk, ahol sok előkelő, díszruhás ember várakozik. Feszesen állunk.

Egy tiszthelyettes, két legionárius és egy ítéletvégrehajtó.

Minden szem bennünket néz, tetőtől talpig kíváncsian. A köztársaság elnöke sorban kezet fog velünk. És Potriennel megtörténik a csoda! Amit évek óta mint példát említ! A nagy úr így szól hozzá:

– Ugyan, kedves Potrien, milyen volt az útjuk Párizsban…

De előre jelzett feleletei közül egyiket sem képes elmondani. Arca lángpiros színű.

7.

Senki Alfonz igen sokszor kap szabadságot, és ilyenkor Yvonne-nal van.

Kezd gyanús lenni az eset! Ennyire leplezi érzelmeit a lány?! Igaz hogy felkeresett, és egy gyönyörű aranyórát adott ajándékba, de ilyent Hopkins is kapott. Senki Alfonz egy idő óta zavartan viselkedik, ha találkozunk. Mi lehet itt a dolgok hátterében? Tuskó Hopkins naponta engedélyt kap, hogy meglátogasson, és Potriennek így köszön:

– Adj Isten…

– Nem vagyok magának adj Isten, hanem tiszthelyettes úr! Csirkefogó!

– Nem vagyok magának csirkefogó, hanem civil úr!

– Éppoly szélhámos, mint volt. Hordja el magát! Az a mákvirág a kantinban várja.

A mákvirág én voltam. De ezen a napon kissé szomorúan üldögéltem.

– Mi bajod? – kérdezi Tuskó. – Gyere este kávéházba. Megvettük a Törökkel társban a Négy furcsa patkányt. De azt hiszem, hogy becsap az elszámolással a gazember. Gyanús, nagyon gyanús.

– Nem érdekel. Hallottad, hogy Senki Alfonz leszerel?

– Igazán?

– Felülvizsgálatra jelentkezett. A törzsorvos szerint Senki Alfonz alkalmatlan, mert általános testi gyengeségben szenved.

– No, és mi lett ezzel a törzsorvossal? Gyógyíthatatlan, vagy csak napszúrás volt?

– Egyik sem. Azt hiszem, Duron tábornok járt nála. Senki Alfonz leszerel – és halk férfias sóhajjal hozzátettem: – Elveszi Yvonne-t!

Hopkins körülnézett, azután ezt súgta:

– Ne törődj vele. Azért megy a leány Senki Alfonzhoz, mert így akarja leplezni, hogy téged szeret.

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.

tizenkilenc − 3 =