Vanek úr Párizsban

A rejtélyek kulcsa

1.

Sír Lajos kéziratának azokat a bizonyos utolsó oldalait most már sokkal nyugodtabban újra elolvastam:

“Péter! Ez úgy látszik, nem tartozik a regényhez, mert a megfordított füzet hátsó oldalára jegyezte Sába, de én mégis hozzá vettem, mert nagyon érdekes. Ne aggódjatok értem, jó helyen vagyok.”

Manuel vallomása.

Manuel, ágyán ülve, az ő kérésére írom e sorokat. Azt kívánja, hogy Gorcsev Ivánnak mutassam majd meg, ha egészséges lesz.

…Valamikor híres hamiskártyás voltam. Amikor sok pénzre tettem szert, abbahagytam. Azt hittem, végleg. De valaki rákényszerített, hogy ismét játsszam. Nem arról volt szó, hogy csaljak, vagy becsapjak valakit. Ölni kellett. Kártyával.

Sem a légió, sem a Szahara, sem a végső perc itt a halálos ágyon, nem törölheti le a szemem elől annak a derék, kedves, nagy bajuszú, furcsa szemöldökű, vidám orosz úrnak hazajáró vízióját, akit, engedve a kényszernek, az ötödik flöschsel megöltem.

Alexander Gorcsevnek hívták. És Gorcsev Iván, aki jó volt hozzám, mint a testvérem, az ő fia. És szintén a hamisjáték áldozata. Elmondta nekem, azon a napon, amikor Benguz kis híján megölte. És tudtam, hogy őt ugyanazzal a gonoszsággal bélyegezték hamiskártyásnak, amiért ez a szerencsétlen idősebb Gorcsev, az apja, főbe lőtte magát. Kötelességemnek érzem, hogy ennek a kedves, jólelkű barátomnak elmondjam a titkot. Így talán visszanyeri a becsületét, és visszaadhatja annak a halott embernek is, ki talán megbékél velem annyi szenvedésért cserébe, amennyivel én fizettem a haláláért és a becsületéért.

Schwinemündében történt. Valakivel kártyáztam… és hihetetlen összeget nyertem… minden sikerült ennél… és akkor… váratlanul kiderült, hogy ez… hogy ez tudja rólam… Szándékosan veszített ilyen magasan. Figyelte, hogy csalok, és eltűrte. Azután megzsarolt… Azt kívánta, hogy tanítsam ki őt hamiskártyásnak, hogy velem utazzon és megfigyelhessen. Kénytelen voltam engedelmeskedni. Hihetetlen szívóssággal tanult és fejlődött, a szemem láttára. Éjszakákon keresztül tanulta az egyes fogásokat, hogy osztás közben felismerjen minden kis jellel ellátott lapot, és másikat adjon helyette, hogy a jobbat magának vegye. Csodálkoztam nagyon ezen az emberen, mert igen sok pénze volt. És azt is megtudtam véletlenül, hogy előkelő úr. Minek tanulja a hamiskártyázást az ilyen? Egy év múltán befejezte a tanulást. Utolsó estén velem kártyázott. Csalt, nyert, és hiába figyeltem: semmit sem láttam. Bevallom: túltett rajtam. Pedig ez nagy szó! Aztán eltűnt, és nem hallottam róla.

Egyszer Egyiptomba utaztam. Nagy aratás volt, de ez nem tartozik ide. A kairói kaszinóban, ahol játszottam, megpillantottam váratlanul ezt az embert. Katonatisztekkel játszott. A tükörből figyeltem, és láttam, hogy csal. De ez érdekes volt. Egész este csalt, és nem nyert. Sőt. Vesztésben volt. Nem értettem. Egy Grey nevű angol gyarmati ezredes nyerte a legtöbbet. A másik két partner, egy milliomos cukorbáró és egy ismert diplomata, gyanún felül álltak. És később hallottam, hogy az én tanítványom fél éve lakik itt, másodszor játszik. A partnerei szenvedélyes kártyások. Nem értettem. Grey ezredes mesés szerencsével játszott. Inkább úgy festett, hogy ő a hamiskártyás, de világosan láttam, hogy fogalma sincs ilyesmiről. Már második napja játszottak. Szaknyelven szólva az ezredesbe dőlt a lap. És özönlött a pénz is hozzá. És másnap délelőtt az ezredes főbe lőtte magát. Hogy történt? Állítólag egy játékos megkockáztatta a burkolt gyanúsítást, és az ezredes tiszteletre méltó személye nem akadályozhatta meg a klub titkárságát, hogy a rendőrség egy szakértőjével megvizsgáltassák a játék után a csomagot. És megtalálták a “druckert”! Ez az áramvonalas hamiskártyás jelzés. A lap belső oldalát megnyomják egy kissé a körömmel, hogy a külső felén apró dudor maradjon. A szakember könnyen megállapítja, hogy hamis játék folyt. A kártya belső lapján látni a köröm nyomát. Az ezredest felszólították, hogy lépjen ki a kaszinóból. Erre főbe lőtte magát. Azt mondták, pótolhatatlan veszteség.

Értitek? Ez a hamiskártyás az ezredes tudta nélkül neki osztotta a nyerőlapokat. Grey azt hitte, hogy csodálatos szerencséje van. Ki gondol arra, hogy valamelyik magasan vesztő játékos osztja így ezeket a lapokat?

Tisztára véletlen, hogy amikor egy másik öngyilkosság történt, Törökországban, ismét ott voltam éppen, és értesültem, hogy ő is részt vett a partiban. Fél évig élt valahol, mindig más néven, elváltoztatott külsővel, ritkán játszott, olyankor is veszített. És azután beült az áldozattal közös partiba. A lapokban kell megírni vagy feljelenteni. Nem tudom, de úgy érzem, hogy soha nem létezett bűnözési ág lángeszű feltalálója félelmes, titkos szabadalmakat birtokol titokban, és mint láthatatlan fantom él a tisztességes emberek társadalma felett. Meg kell szabadítani tőle az emberiséget!

Az én történetem végzetes fordulópontja pedig így következett be.

Abbahagytam már a kártyát, nem foglalkoztam vele, amikor egy napon megjelent ez az ember, aki ismerte a múltamat és elvitt a családomtól.

Elmondta, hogy miről van szó. Egy helyen, ahol ő nem kockáztathat, nekem kell játszani. Feltűnően is csinálhatom, mert jóhiszeműek. Úgy osszam a lapokat, hogy az illető két-három napon keresztül nagy összeget nyerjen. Az öreg Gorcsevről volt szó. Meg kellett tennem. És megszerettem ezt az embert játék közben. Nyájas, jókedvű úr volt, és könyörögtem érte. Az öreg Gorcsevért. De ez az ember kegyetlen volt és elszánt. Nem ismert irgalmat.

És miért tette mindezt?

Galachad miatt. A szíriai part közelében, gyönyörű fekvésű sziget ez a Galachad. Hatalmas kaszinója van a kikötő feletti díszpálmák között, és minden tekintetben vetekszik Monte-Carlóval.

A szigetnek a csodálatos szép partján lévő kaszinóért folyt a harc. Gorcsev örökség útján a sziget tulajdonához jutott. Nem volt gazdag ember, és a kártyakaszinó nagy bért és részesedést fizetett, mert hihetetlenül jövedelmezett. Ennek ellenére közölte, hogy a szerződés szerinti három év leteltével nem újítja meg a kaszinó bérletét. De a másik örökös, szintén orosz nemes, örült a bérletnek, s ami ugyan nem volt köztudomású, a kaszinót bérlő részvénytársaság részvényeinek majoritása is az ő kezében volt. Az illető farizeus volt, aki nyíltan nem mert fellépni, sőt csatlakozott Gorcsev felmondásához, mint társtulajdonos, de végül kivégezte őt.

Ugyanígy volt Emin pasával, aki Törökországban Galachad sziget megszállását szorgalmazta politikai célokból, több kis szigettel együtt. Már-már miniszter lett, amikor kártyabotrányba keveredett. Az ötödik flösch valószínűtlen hatására megvizsgálták a lapokat, ott volt a “drucker”, a mesebeli nyereség, a jelzett lapok. És egy golyó! Véletlenül tudtam meg, hogy ez az ember felépült, de a fejlövés elméjét megzavarta, és így a család nem cáfolja soha halálát.

(Ez volt hát Emin pasa titka, akivel találkoztam egy éjjel. És Gorcsev fia, úgy látszik nem szüntette be a kutatást apja ügyében, valamiféle bizonyítás miatt gyűjtötte ezeket az embereket. Oda a barokk házba. A meghalt ezredes öccsét, Emin pasát…)

Tudom, hogy Grey ezredes rendeletet akart kiadni, amely az angol gyarmati tiszteknek megtiltja Galachad sziget látogatását, és az Egyiptom felől közeledő hajóknak a sziget érintését… Több öngyilkosság, kártyaadóság miatti nyugdíjazás és egy lefokozás késztette erre. De a rendelet megjelenése előtt kártyabotrány miatt főbe lőtte magát a kairói kaszinóban, ahol ő maga játszott. Utódja több megértéssel volt a galachadi kaszinó uraival szemben. Ezt előre tudhatták. A rendelet nem került kiadásra.

A fiatal Gorcsev bizonyára örökölte apjától a sziget tulajdonrészét, és talán apja lelkiismeretét is, mely tiltakozott az ellen, hogy kártyaszenvedélyük miatt kifosztott emberek üzletszerűen elkönyvelt véres, szennyes aranyaiból éljen. És nyilván újból fel akarta mondani a kaszinó bérletét, amelyet apja halála után gyámja, Vlaszta Szemirjovics gróf visszavont.

Soha sem tudtam elfelejteni, mikor ez a kedves, nyájas öreg úr a harmadik napon szinte erőszakos baklövéseket követett el, hogy mesebeli nyereségét mérsékelje, de ekkor megkapta az ötödik flöscht. Az általam nem is ismert harmadik cinkos erre a mindenkit megdöbbentő hihetetlen szerencsére az áldozat, ez esetben Gorcsev barátjának valami félig gyanakodó mondatot mormolt, és még valakinek mormol valamit.

Legyen az illető Emin pasa, Grey ezredes vagy a köztiszteletben álló Gorcsev, és vége. A barát öli meg akaratlanul. Aki azonnal viszi a mormolót a klub igazgatósága elé, és követeli, hogy mielőtt a játékosok elhagyják a klubot, tegyék diszkréten vizsgálat tárgyává az ügyet. A klub először többnyire indignálódva visszautasítja egy angol alezredes, egy államtitkár vagy mindenek felett úrnak ismert Alex Gorcsevvel szemben az ilyen vizsgálatot, még ha bármennyire is nyer. De az öt flösch, a mormolás és a barát, aki szigorú gentleman, már nem engedik el többé a hurkot a szerencsétlen nyaka körül, és amikor az urak a kártyaasztaltól felkelnek, a lakáj észrevétlenül behozza az irodába a kártyacsomagot, ahol az illető állam főkapitányságának kártyaügyekben évtizedes múltú felügyelője vagy csoportvezetője megjelenik, és természetesen másodpercek alatt felfedezi a kártyákon a jelzéseket. Most még volna esély, ha följelentést tennének. De egy Emin pasa, egy Grey ezredes, vagy Alex Gorcsev ilyen ügyben, ilyen konkrét váddal szemben nem védekezhetnek, és éppen azért, mert kitűnő jellemű férfiak, következik a golyó…

A golyó, amely Gorcsevet megölte, velem is végzett. Soha többé nem vettem kártyát a kezembe, és szó szerint így történt. A vagyont jelentő bankjegycsomagot apró rongyokra szaggattam a kaszinó mögött. Soha többé nem tudtam visszatérni családomhoz.

Benguz, felismertem, hamiskártyás volt, és a szolgálatában állt annak a szörnyetegnek. Úgy látszik, őt küldte utánam, mert félt, hogy elárulom valakinek borzalmas és féltett titkát. A Gorcsev-féle eset óta bizalmatlan volt velem szemben. Benguznak parancsa volt, hogy végezzen velem.

Az édes fiam, Bradieux álnéven lépett a légióba. Évekig keresett, és amikor végül rám akadt volna, Borodin, ez a barom megölte. De én Borodinnak most halálom előtt megbocsátok, intézze el földi és égi bírájával szerencsétlen fiam ügyét, ahogy tudja. De még halálom pillanatában is könyörtelen gyűlölettel gondolok arra az átkozott emberre, aki fiamat Borodin kezébe, engem a halálos ágyra juttatott, és nagyszerű jellemű embereket éppen azért, mert nagyszerűek, gyalázatosan, orvul, becsületüktől megfosztva legyilkolt.

„ Vlaszta Szemirjovics gróf! Utolsó erőmig, utolsó gondolatomig most csak arra kérem az lstent, hogy verje meg olyan átokkal, mint amilyen kínszenvedést utolsó imámban is könyörgök és követelek számára. Ámen.”

Idáig tart a vallomás, amelyet Manuel saját kezűleg írt alá, és saját kezűleg írta oda a tettes nevét: gróf Szemirjovics Vlaszta.

2.

Együtt ültünk a barokk ház szalonjában valamennyien, közöttünk Wendriner úr is, aki szomorúan feküdt egy perzsaszőnyegen. Vagy elrontotta a gyomrát, vagy – mert olykor sokat hunyorított a sarok felé – elveszett zsebpénzét és komplett reggelijét sajnálta, mivel a hazatérő Gorcsev, megdicsérve Vanek úr korrekt és okos eljárását, hogy a levelében kérteket teljesítette, ezeket megvonta tőle.

– Honnan tudta ön, hogy az a bestia nincs az állatkertben?

– Már nem is tudom. Lehet, hogy valami rokonát lelőttem ott a sivatagban, és az árulta el halála előtt. Mindenesetre örülök, hogy ilyen szépen teljesítette óhajomat. Aggódtam, hogy esetleg a komplett reggelit ön nem találja alkalmasnak, vagy akadékoskodik a cigarettával…

– Uram, az nem létezik nálam! Én egy sorból is megértem, mit kíván…

– Gondoltam, hogy megérti, miért kívánok cigarettákat a bestiának…

– Eleinte nem értettem, de egy állatorvos elmagyarázta, hogy Afrikában tüdőbántalmakban szenvedő oroszlánt dohánypor szagoltatásával is kezelnek. Így aztán nem fájt a fejem, az ügy miatt…

– Hálás vagyok az állatorvosnak, amiért főfájását megszüntette.

Vanek úrnak ugyanis sejtelme sem volt, hogy Gorcsev itt járt a házban, sőt itt is lakott. Grey ezredes szerepének eljátszására egy szolgálati tiszt vette rá.

– A kötelességtudása miatti külön jutalom nem fog elmaradni. Mert látom, hogy minden rendben volt itt, míg nem voltam itthon.

– Hát, ügyeltem kérem, hogy ne történjék a házban semmi. Idegenek itt nem fordultak meg, kivéve Nedda kisasszonyt és azt az Almási pártfogoltamat. Így aztán nyugalom volt és rend. Csak az volt idegekre menő dolog, hogy nem bírtam rávenni a tejest kannáinak óvatosabb használatára, mert egy helyen úgyszólván naponta leütötte a kerítés festékét.

Gorcsev elrémült és kihúzta magát.

– Hallatlan! Az ember nem húzhatja ki a lábát a házból, hogy borzalmas események ne történjenek távollétében!

Vanek úr lesütötte a szemét, mivel ezen az egyetlen ponton körültekintését és óvatosságát, amellyel egy házmesternek rendelkeznie kell, elmulasztotta.

Odasúgta nekem, hogy hallgassam el Gorcsev előtt Madame Tourtelette látogatásait, mert nem szeretné, ha azt hinné, hogy a házban történhet valami, Vanek úr éber és zord cerberuskodása ellenére.

Később tea mellett még néhány homályos pontra világosság derült.

– Amikor a tizennégy karátos autó ügyét intéztem, felszólítottak, hogy lépjek be a hadsereg kötelékébe a szolgálathoz. Ennek a felszólításnak örömmel eleget tettem.

De soha, egy pillanatra sem szűntem meg apám tragédiájával törődni, és mert sejtettem, honnan fúj a szél, bár az igazságról fogalmam sem volt, nyomban felmondtam a kaszinó bérletét.

De bármennyire is figyeltem, nem vettem észre semmit, amíg egy napon nem álltam az előtt a helyzet előtt, hogy hamiskártyás vagyok. Jelentettem a feletteseimnek, de jelentettem gyanúmat is, és kértem, hogy szolgálaton kívül, amíg az ügy tisztázódik, eljárhassak. Úgy tettem, mintha a tragédia vesztemet okozta volna, és elutaztam Alexandriába. Itt kinyomoztam Grey ezredes és Emin pasa történetét. Grey ezredes öccsét, aki hasonlít fivérére, megkértem, hogy intézkedésemig titokban lakjon a házamban, ahol húgom majd gondoskodik róla. De szegény tüdőbajban meghalt, és mert Vanek úr külsőleg meglepően hasonlít az öngyilkos Grey ezredesre, őt használtuk fel oly módon, hogy a szolgálat tudtával, észrevétlenül elvegyülhetett a tiszti kaszinóban. Vanek úr kitűnően oldotta meg feladatát.

– Ez úgyszólván említésre sem szorul – jegyezte meg Vanek úr -, ügyességem elégszer bebizonyítottam… Bocsánat.

Véletlenül lelökött a könyökével egy japán vázát, amely összetört.

– Nem tesz semmit. Utálom ezt a vázát. Gondolatomat találta el, midőn lelökte – folytatta Gorcsev. – Emin pasa hozzátartozóit rávettem, hogy kívánságomra küldjék ide a beteget. Közben hamiskártyásokkal együtt járkáltam mindenfelé, amíg Manuelre rábukkantam. Apám kártyapartijában, mint Mulenko bolgár földbirtokos szerepelt. Megtudtam, hogy a légióban van, és amikor beléptem, hogy felkutassam, egyúttal megbíztak feletteseim, hogy az altisztek önkényeskedéseinek felgöngyölítését is kíséreljem meg. A két ügyet sikerült egyesíteni. Amikor szegény Manuel, akit időközben megszerettem, hiszen tehetetlen eszköz volt megbízója kezében, meghalt, csak Sábára mertem rábízni a titkot. Az ő vallomásából nagyjából kiderült, hogy ki volt Benguz, akinek a megítélésében szintén tévedtem, mert nem számítottam, hogy ilyen kemény gyilkos is akadjon a hamiskártyások általában bohém bűnözői között. Kis híján összeomlott minden, de részint Sába, részint Almási barátom ügyessége és tisztessége olyan segítségemre volt, mint egy egész rendőri apparátus. Párizsba érve, mivel túl korán hagytam el az ágyat, felszakadt a sebem.

Emin pasa, aki alapjában véve jóindulatú bolond volt, közben Sába és Nedda útján bekerült a házba. Ők ápoltak. Húgomnak nem volt szabad a dolgokról tudni, mert nem bízhattam Vlaszta és a galachadi kaszinó gengsztereivel szembeni ügyességében. Magas lázam is lett, és csak a katonai kórházban lettem jobban. Sábának már akkor említettem a vörös füzet fontosságát, amiben katonai titok is volt. Vlaszta ellen sajnos kevés bizonyíték volt Manuel vallomása, és csak a halottnak hitt emberek feléledési blöffjével remélhettük vallomásra kényszeríteni. Ekkor már húgom is tudta, hogy Vlasztát félreismerte, de természetesen folytatni kellett a jóbarátság komédiáját. Miután óvatosan kerestük a füzetet, nagyon megnehezült a helyzet, különösen Sír Lajos barátjuk eltűnése folytán. Hogy villámgyorsan kézre kerítsük, és mégse jusson eszébe a füzetet elolvasni, úgy intéztük, hogy egy felderíthetetlen bűnténnyel kapcsolatban gyanúsítsák, hogy ha bárhol is van, nyomban elő lehessen keríteni. Gondoltam, néhány ezer frankkal beéri a meghurcoltatásért.

– Ez könnyen lehetséges – jegyeztem meg.

– Azonban ez az úr olyan jól elbújt, az ördög tudja, miért, ma sincs meg. Szerencsére elküldte a füzetet Almásinak. Először azt hittem, hogy Almási a kaszinó vagy Vlaszta megbízásából járt a húgom után, és megkaparintotta a füzetet. Húgom minden tiltakozása ellenére így vélekedtem. Emiatt a húgom is közbenjár majd elnézésért, remélem, sikerrel. Végül nem is sejtettük, hogy Bourint, aki több kirohanást intézett lapjában a galachadi kaszinó ellen, mielőtt megválasztatja magát, szintén áldozatnak szemelik ki. Így azután tettenéréssel sikerült lecsapni, és Sába feledhetetlen alakítása révén saját büntetését mérni a gazemberre. Természetesen Almási barátunk remek cikkét is közérdekből kellett leállítani, de azt hiszem, hogy most már kicsit kiegészítve még nagyobb szenzációt fog kelteni.

Hol volt Sír Lajos? Ezt csak sokára tudtam meg. Ribári rávette Madame Tourtelette-et (egy brazíliai ültetvényes piaci árus özvegyét, akihez gyanús szálak fűzték, és aki elhitte az újságok nagybetűs címei mögé rejtett mesét), hogy rejtegessék a gengsztert, amíg elalszik az ügy, és ez esetben valamennyien kimennek Dél-Amerikába, ahol a Sír Lajos által rabolt jelentős összeget elosztják. Madame Tourtelette rejtegette Sír Lajost, aki meghízott ez idő alatt, és Ribári a boldogult ültetvényes zsakettjét hordta, mint ő mondta azért, hogy elváltoztassa a külsejét. Madame Tourtelette ezt nem értette ugyan, de mindig is szégyellte kimutatni, hogy buta, tehát odaadta a zsakettet, amivel Ribári még hosszú ideig álcázta magát.

A szerencsétlen Emin pasa, akinek családja inkább holt hírét költötte, semhogy megtudják a valót, Párizsban egy szanatóriumba került.

A többi rejtély kulcsa is roppant egyszerű. Sába és Gorcsev, amikor megérkeztek Párizsba, az őrült Emin pasával titokban meghúzták magukat a barokk villa szalonjában. Az a tetem, amelyik valóban holtan feküdt, Grey ezredes szerencsétlen tüdőbajos öccse volt, aki Gorcsev levelére Kairóból Párizsba érkezett, és akárcsak Emin pasa, itt húzta meg magát. De végzett vele a kór, innen szállították el szép csendben a halottas házba, és az angol követség eltemettette. Ez volt az éjszakai kalandom, amikor láttam, hogy egy tetemet vittek ki a titokzatos barokk villából.

És megoldódott a legnagyobb rejtély is, hogy ostobaság azt hinni, művészetért, diadalért, érvényesülésért vagy egyéb apró semmiségért születünk.

Rövidesen feleségül vettem Neddát, és ezért érdemes volt megszületni. Érdemes lesz meghalni, sőt még élni is. A többi ostobaság. Hogy Vanek úr erre vonatkozó axiómájával éljek:

– Az élet olyan, mint a füst. Elillan, mielőtt még igazán boldog voltál.

És végre Sábát is felfedezték. Megjelent az újságokban Alex Gorcsev maszkjában, és ott volt az eredeti fényképe is. Saját maga mellett már őt is felfedezték. Nagy színész lett, és ugyanakkor esküdtek meg Balázs Annával, amikor én elvettem Neddát.

Időnként feltűnt Gorcsevnél egy sovány, ideges ember, akit Abu ben Pullovernek hívnak, és az ördög tudja, most kimaradt, mert Gorcsev – aki hazaköltöztette már Svájcból a családját – vett egy gyönyörű farkaskutyát, és amikor ez először farkcsóválva eléje futott, rosszul lett.

Ketten, akik mindent tudnak, nem szólnak soha, és néhány részletét e borzalmas, komikus és különös históriának örökre megőrzik:

Az egyik a finom kis barokk épület zsalus ablakaival, a másik Wendriner úr, ki időnként kivánszorog a napra sütkérezni, de csak olyankor, ha megláncolják a kutyát, mert akárcsak Pullover úr, fél ettől az állattól.

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.