Marathoni gyaloglás 100 méteren
Mr. Rockstein egyáltalában nem törődött a feltünéssel, amelyet zsakettje, cilinderje és keztyűje méltán idézett elő itt a trópuson és elindult a szállodából. Nem bérelt autót, mert a Talugi kir. konzulátus az előkelő Mammunia szállodától alig száz lépés távolságra volt. Az ötödik lépésénél már érezte, hogy a távolságokat a trópuson egészen más erőbeosztással mérik, mint a mérsékelt égöv alatt. A tizedik lépésnél büszke keménygallérja szép lassan magábaroskadt és sima inge olvadozni kezdett, mint a hó, ha hirtelen langyos napsugár tűz rája. Cilindere alól sűrű cseppek indultak meg és nadrágja csapzottan tapadt a térdéhez. Azért most már ment. Egyenletes léptekkel haladt a konzulátus felé. Mögötte ugyancsak egyenletes léptekkel egy gyapjashajú, hosszú ember lépkedett egy úr társaságában, akinek a szemét enyhe kancsalság jellemezte. És valamennyiüket követte egy körülbelül száz főre tehető tömeg, amely Afrika fennállása óta először csodálhatta meg délután öt és hat óra között azt a sötét jelmezbe öltözött tébolyodott külföldi urat, aki egy kis gömbölyű koporsót egyensúlyozott a fején. Az ötvenedik lépésnél Rockstein úgy érezte, hogy összeroskad. A tömeg hangosan biztatta, néhányan fogadásokat kötöttek, elsodort biciklisták kétségbeesetten csöngettek és ordították: “Balék! Balék!” De a tömeg nem törődött semmivel és egyre nőtt.
Deranzsirt állapota dacára, miután egy pohár frissítőt megivott, Rockstein úr korrekten tárgyalt a követtel. Bizonyos szerződéseket írtak alá és megállapodtak abban, hogy Talugiban a király majd perfektuálja az adásvételt. Mr. Rockstein megnyugodva látta a konzulátus előkelő, modern berendezését. Nem várhatnak rá aggasztóan primitív viszonyok Talugiban, ha ez a kis ország ilyen elsőrangú képviseletet tart fenn Marokkóban. Dr. Morbiczer, ez a megnyerő modorú, korpulens gentleman közben más ügyben is utasított egy tisztviselőt.
– Kérem Hastings, doktor Roheim tanár úr részére sürgősen kiállítandó egy engedély, hogy öttagú kíséretével Talugiban tudományos méréseket végezhet az ország létszámához tartozó majomfajtákon. Hát kérem, Mr. Rockstein, azt hiszem, több formaság nincs hátra.
– Nagyon örülök, hogy megismerhettem excellenciádat – mondta őszintén Mr. Benjamin Rockstein, mert úgy érezte, hogy talpig derék diplomata ez a doktor Morbiczer főkonzul (v. b. t. t., a Talugi csillagos szalagrend nagy keresztjének tulajdonosa a sarlóval és a kutyákkal, postaügyi miniszter és koronaőr.)
Visszafelé már a konzulátus által rendelkezésére bocsátott autón tette meg az utat, általános csalódására a palota előtt türelmesen várakozó tömegnek, amely időközben kétszáz főre szaporodott.
*
A Mammunia hotel hallja egy világrész legfinomabb és legszebb vacsorázóhelye. Marokkó tulajdonképpen egész Afrika fővárosa és a Mammunia Marokkó legelőkelőbb szállodája. Tompa bordó fények, halk jazzmuzsika, kristályedények finom zöreje, félőrült túlzó gazdagok ékszercsodái, nőiruha kreátorok selyemábrándjai, a legfinomabb francia illatszerek és a legjobb egyiptomi dohányból keveredő furcsa, kellemes odőr, amihez a brokátfüggönnyel határolt hatalmas terraszon át mozdulatlan pálmakoronák, kaktuszok és oleanderek dekorációja adja meg a hangulatnak azt a csodálatos erőt, amellyel feledhetetlenül megmarad az emberben élete végéig, hacsak egyetlen estén át része volt benne.
Mister Rockstein az ujdonsült trópusi utazó első ámulatában állt a vörös szőnyeggel fedett lépcső utolsó foka felett, de mielőtt tovább haladhatott volna, hogy gondolat nélkül elmerüljön ebbe a kellemes benyomásba, valaki megfogta a karját. Kis, kövér ember állt mellette.
– Mister Rockstein? – kérdezte olyan hangon, mintha kételyei lennének ebben.
– Rockstein Benjámin vagyok, Londonból.
– Coquelin vagyok. Detektivfőfelügyelő. Ön bizonyos bélyegek ügyében érkezett, ugyebár?
– Van ehhez valami köze a rendőrségnek?
– Feltétlenül. Általában a rendőrségnek mindenhez van valami köze. Különösen Afrikában. Bizonyos egyének meg fogják kisérelni, hogy kirabolják önt.
– Magam is számítottam arra, hogy a centennáriumsorozat körüli lárma fel fogja kelteni néhány tisztességtelen ember érdeklődését.
– Egy mai értesülésünk szerint – mondta a kis kövér és elgondolkozva forgatta ujjai között Rockstein egyik kabátgombját, mintha le akarná szakítani. – a legveszélyesebb szélhámostársaság van az ön nyomában.
– Köszönöm a gondoskodást. Azt hiszem, sikerül majd elkerülnöm a szélhámosokat.
– Csak erre óhajtottam figyelmeztetni. A rendőrség természetesen résen van, de önnek is vigyáznia kell. Legyen óvatos minden új ismerősével szemben.
A kis emberke ezután magárahagyta. Rockstein elgondolkozva ült le az egyik asztalhoz. Tangót játszottak és a parketten néhány pár lézengett. Nem volt harcos ember, sem az öklével, sem fegyverrel nem tudott bánni, de nem ismerte a félelmet. Vajjon honnan fog közeledni a veszély? Mikor elindult Londonból, már számított rá, hogy meg fogják kisérelni a vagyontérő sorozat elrablását. Dehát arra való az ember esze, hogy vigyázzon magára. Egy hölgy lépett be a főbejáraton, aki ismerősnek tünt előtte. Persze! A hajón látta. Rockstein a hajóút legnagyobb részét fekve és nyögve töltötte el, távolról sem olyan állapotban, amely hölgyekkel való megismerkedésre alkalmas. A hölgy körülnézett a teremben. Úgy látszik, keres valakit. “Jó lenne megismerni”, gondolta a kereskedő.
Mintegy feleletül, Mary Baker egyenesen mister Rockstein asztalához ment és leült.
– Meg van lepve, ugye, hogy így egyszerűen idetelepszem?
– Tessék?
– Mondom: meg van lepve, hogy úgy egyszerűen ideülök, nem?
– De.
Rövid kínos szünet állt be. Mit akar ez a nő? Nagyon csinos, szép ékszerei vannak és remek estélyi ruhája. Pontosan olyan, mint a regényekben szereplő kalandornők.
– Még a hajón megtudtam, hogy ön Mr. Rockstein, aki Talugiba utazik a híres centennáriumsorozatért. Én Mary Baker vagyok.
– Nevem Rockstein – mondta Benjámin és kissé felemelkedett a székről. – Emlékszem, hogy együtt utaztunk a hajón is.
– Önnek kitünő memóriája van – mondta őszinte elismeréssel Mary Baker és Benjámin elpirult. Mit akar ez a nő? Mr. Rockstein vallásos családból származott és élénken emlékezett még az ótestamentumban kompromittált Putifárné esetére a jóformán serdületlen Józseffel. Hogy is mondta a detektívfelügyelő? Vigyázzon az új ismeretségekre.
– Miben lehetek szolgálatára, kisasszony?
– Semmiség az egész. Vigyen magával Talugiba.
Mister Rockstein meghökkent. Ez kissé erős volt.
– Sajnos szigorú utasításom van, hogy két államrendőrségi detektiven kívül nem vehetek fel utitársat.
– Kár. Megfelezhettük volna a költséget. Végre is ha mindketten odamegyünk és vissza is jövünk, kár két autót bérelni.
– A különbség oly jelentéktelen.
– Gondolja, hogy közöttem és két államrendőrségi detektiv között a különbség olyan jelentéktelen? Na mindegy.
– Ha nem vagyok tolakodó: miért utazik a kisasszony Talugiba?
– Egy bélyegkereskedő megbizásából. A megmaradt készletből olcsón kapható sorozatokat akarja felvásároltatni. Én ugyanis egy nagykereskedő afrikai ügynökségét vállaltam.
– Londoni cég? Azokat mind ismerem.
– Ez új cég. Most alakult. Marivel és Cooks.
A nő úgy hazudott, hogy Benjámin folyton elpirult. Egy Rocksteinnek hazudik bélyegekről! Ez olyasmi, mintha valaki el akarta volna hitetni az öreg Brehmmel, hogy a melegvérű emlősök gerinctelenek és nem szülnek eleveneket. Most már biztos, hogy a hölgy szélhámos. Még pedig átlátszó. Nem is ügyes. Nem is ravasz.
De kedves…
– Külön figyelmeztetem önt Mr. Rockstein, hogy nagyon vigyáznia kell magára, mert szélhámosok fenik önre a fogukat.
A bélyegkereskedő kishijján leesett a székről. Mit akar ez a nő? Ő figyelmezteti szélhámosokra?
– Legyen nyugodt kisasszony. Én minden szélhámoson nyomban átlátok. A figyelmeztetést minden esetre köszönöm.
– Nagyon szívesen. Viszontlátásra mister Rockstein.
A bélyegkereskedő még sokáig nézett abba az irányba, amerre Mary Baker eltávozott.