Minden jó, ha vége van

Jön Morbiczer és kezdődik a prosperity

Dr. Morbiczernek számos előnye volt. Gyönyörűen zongorázott, majdnem olyan szépen húzott fogat, értett valamit az állatok betegségéhez és bár rendkívül sokat káromkodott, aránylag nem nagyon verte a bennszülötteket. Súlyára nézve száztizenhat kilogrammot nyomott, ami még ahhoz mérten is sok, ha tekintetbe vesszük termetének kétméteres magasságát. Állandóan izzadt és nagy, finombőrű kezein barna májfoltok voltak. Fiatal orvos korában a Kongo vasútnál dolgozott, akkoriban nem egy orvos szerzett így vagyont. Morbiczer doktor azonban keresetével állandó támogatója lett a leopoldvillei kártyakluboknak. Miután alkoholista is volt, két évi munka után elveszítette állását és fillér nélkül állt Matadiban. Azután valahogy ottragadt a trópuson. Megszokta és megszerette a bennszülötteket, eltanulta nyelvüket, szokásaikat és hogy, hogynem, vagy tizenöt esztendeje Talugi mellett telepedett le, távolabb a fővárostól egy dombon. Időnként az egyik konzulátustól kapott valami támogatást, de legfőbb létalapja mégis csak az volt, hogy valóságos belső titkos tanácsosként működött Tondolos királynál. Egyedül élt cölöpházában. Egy néger asszony járt oda főzni és egy néger fiú takarítani. Szobájában sok-sok könyv volt, még több cigarettavég, néhány orvosi műszer és egy pianino. Igy élt doktor Morbiczer. Olvasott, dohányzott, zongorázott és ivott. Íróasztalán papírok és könyvek rendetlen lapályából két állandó fix pont magasodott ki: a sztetoszkop és a pálinkásüveg. Az üveg szája körül egy dongólégy nyalakodott, hol elrepült, hol megint visszaszállt, ügyet sem vetett a kunyhó falán futkározó halálos ellenségeire, a három légyfogó Csi-csok gyíkra.

Estefelé járt. Ezen a napon Morbiczer nem gyujtott világosságot, mert ehhez előbb meg kellett volna foltozni a rongyos moszkitóhálót. Anélkül, hogy a homály zavarta volna ebben, leült a zongorához, felcsapta a kottaállványt, ráhelyezte a pálinkásüveget és kedvenc Bach-kantátéját kezdte játszani. Ekkor jött a hírnök, Bimba, az ország első minisztere, aki ráérő idejében mint hordár is tevékenykedett az udvarnál.

– Látlak Bimba – mondta a doktor, anélkül hogy abbahagyta volna a játékot és anélkül, hogy valóban látta volna Bimbát. Inkább csak sejtette a lépcső alján, inkább csak megérezte az avas kókuszolajnak azt a különlegesen erős szagát, amely a minisztert a többi alattvalótól megkülönböztette.

– A nagy király sürgős palaverre kéret, uram.

– Úgy. Mi lehet az a sürgős palaver?

– Uram! Nekünk posta kell!

– Hm… Reggelig talán még kihúztátok volna nélküle.

– Uram, ez sürgős. Nincs már elég gummi, nincs már elefántcsont és arékadió. Az én királyom palaverre kéret. A nép is azt akarja, hogy ne legyen civilizáció, inkább a posta. Nekünk nem kellenek részeg őrmesterek.

– Az biztos, hogy a postások finomabbak. Jövök.

Sötét este volt és négy bennszülött a vállán Morbiczer doktorral futva igyekezett a király elé. Olyan sürgős volt a posta.

*

“A két hónap előtt forgalomból kivont Talugi négycentestől egy frankosig terjedő sorozat ára ugrásszerűen emelkedett. A “Talugi árvízkárosultak”, a “Bimba kancellár” emlékbélyegek és “Talugi koronázási” bélyegek ára a tavalyihoz képest duplájára szökött. Miután Talugi királyság bélyeg- és postaforgalma hatszorta nagyobb, mint az angol dominiumé, a katalógusbizottság elhatározta, hogy külön “Talugi albumot” ad ki a várható fejlődésre nézve Schaubeck-rendszerű pótlási lehetőségével a lapoknak. A régebben bevont “Talugi kisdedeiért” sorozat s “Talugi országgyűlés”, valamint “Talugi repülőnap” sorozatok árát most állapították meg magasabb értékben és a jövő hónapban megjelenő egy centestől száz frankosig terjedő “Talugi sportkultusz” bélyegek iránt a forgalomból várható bevonásuk miatt már előre a névértéknél magasabb árat jelöl meg a katalógus.” (Idézet egy filatelista, bélyeggyüjtési szaklapból.)

Ezekután az olvasó nyilván úgy képzeli, hogy Talugiban sportpálya, repülőtér, gyermekotthon, parlament, királyi korona és árvíz létesült az elmult évben. Az olvasó téved. Talugi pontosan olyan mocskos kis falu, mint volt, a Niger partján bámuló bennszülöttek épp olyan egykedvűen piszkálják lábujjaikat, mint midőn az a bizonyos Verhagen nevű úr megérkezett, mindössze Ndasa, az öreg halász kunyhója változott meg, amennyiben egy táblát erősítettek rá, Morbiczer sajátkezű címfestésével: Talugi királyi főposta. Levelek, Lettres, Briefe. Talugiban az uralkodón kívül senki sem kapott és senki sem írt levelet. Az uralkodó levelezése viszont, amelyeken általában bélyegnagykereskedők szerepeltek mint címzettek, élénken fellendítette a tizenhétfülü bálvány ölében pihenő könyv rubrikáit.

A halászt, akit Tondolos összerugdosott, megtanították bélyegezni. Ez különböző visszaélésekre vezetett eleinte, mert hivatalos órák után Ndasa a bélyegző lenyomatával ellátta néhány hivalkodni szerető lakos testét és ezért postai illetéket számított fel. Őfelsége természetesen beszüntette ezt a tűrhetetlen állapotot és a “fájdalommentes tetoválásért” járó ajándékokat szintén az államkincstárnak kellett befizetni. Dehát minden nagy fejlődés sok apró akadályt győz le. Első időben például előfordult, hogy az egész forgalom lebonyolítása fennakadt, mert a Timbuktuból hozatott vadonatúj lila bélyegzőpárnát ismeretlen tettes megette, de mondom, apróbb akadályok a kultúra nagymérvű betörését már nem hátráltathatták. A bélyegeket Gambiában nyomták és a költségekre bőséges fedezetet nyujtottak maguk a bélyegek. A nyomás Morbiczer doktor felügyelete alatt történt, aki minden klisét, követ, rajzot a nyomás befejeztével magával vitt újra Talugiba.

Lassanként azonban a bélyeggyüjtés következtében mégis csak változásokon ment át az ország. Néhány európai bélyeggyüjtő karavánt szervezett és ellátogatott Talugiba, aminek következtében a lakosság némi aprópénzhez jutott és így rövidesen megtelepedett a fővárosban minden fejlődés első csalhatatlan jele: egy vegyeskereskedő. Nagy üzletet bonyolított le használt cilinderekben és rozsdás bicikliáttételekben. Árult ezenkívül gyertyát, gépolajat, gummiragasztót és más nyalánkságokat.

Derűs nap volt, enyhe, ötven fokos időjárással.

Őfelsége megelégedetten hevert a gyékényén és Morbiczer doktorral beszélgetett.

– A tizenhét szent fülére mondom, hogy fél éven belül itthagyom a trónt és valami tisztességes dolog után nézek. Addigra sok-sok dollárom lesz, addigra te is eleget loptál már és ha akarod, társulhatunk. Beszélhetsz, Morbiczer.

– Bölcsességed, Tondolos, mely elhomályosítja a napot az okosság fényével, naggyá tette Talugit.

– Fütyülök Talugira – mondta őfelsége, egyikével atavisztikusan jelentkező kiszólásainak. – Ez a nép a világ végéig lusta, buta és tisztátalan lesz. Naggyá tettem magam, esetleg téged és alig várom, hogy valahol a civilizált északi városok egyikében egy szép vendéglő fölé kitehessem a táblát: “Tondolos és Morbiczer.” Beszélhetsz!

– Olyan vagyok én hozzád képest, mint a pocsolyában élő…

– Hagyjuk ezeket a marhaságokat – mondta unottan a király. – Magunk között vagyunk. Szóval?

– Az a véleményem, hogy ha okosak vagyunk, nem is kell többé dolgoznunk. Minek is dolgoznánk? A munka nem szégyen, de unalmas. Azt hiszem, egy kis befektetéssel és egy jó ötlettel feltehetjük a koronát eddigi működésünkre. Néhány szép bútort kell vásárolnunk, berendezünk velük egy szép épületet…

– Itt?

– Szépen! Marokkóban. Meg kell alapítani a Talugi királyság főkonzulátusát és delegálni kell engem főkonzulnak. Egy előkelő főkonzulátus és egy előkelő főkonzul Afrika fővárosában óriási üzleteket bonyolíthatna le a világ legjobb bélyegkereskedő cégeivel. Egyetlen sorozattal és egyetlen trükkel milliomosok leszünk.

Az orvos elmondta tervét.

Őfelsége a megbeszélés végén nyakába ugrott Morbiczernek és megcsókolta. Afrikában a legritkább esetben fordul elő, hogy néger királyok százhúsz kilós férfiakat csókolnak meg, tehát elképzelhetjük, hogy Morbiczer terve remek volt. A Senf világkatalógus elsápadt volna, ha hallja!

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.