Minden jó, ha vége van

Minden jó, ha vége van

Mr. Rockstein elsősorban a Mammunia-szállóba sietett és rendbehozta magát. Ő is tudta már az örömhírt, a bélyegek a rendőrségen vannak, mégsem dalolt, nem is mosolygott, sőt inkább szomorúnak látszott. Öltözködés közben igyekezett megmagyarázni magának a dolgot. Mikor a banditák jöttek, a bélyegek már nem voltak ott. Mary elmenekült velük. Most elfogják a banditákat és náluk van a sorozat. Mi lett Maryvel? Cinkosa Verhagennek, vagy őt is kirabolták, esetleg megölték?

Morbiczer dr. eltünt.

– Gratulálhat uram! – kiáltott Coquelin büszkén, miközben Rockstein belépett hivatali szobájába. – A rablott kincs előbb került a kapitányságra, mint ön. Mellesleg hálásak vagyunk a bélyegügynek, mert kezünkre juttatta Verhagent a bandájával.

Pickard kapitány az ablaknál állt és kinézett.

– És mi történt azzal a bizonyos hölggyel?

– Az autóját a rendőrség bevontatta és tisztázott mindent. A hölgy elrabolta a bélyeget és menekülés közben Verhagenék karmaiban került. Miután ottmaradt kifosztva, megszökött. Reméljük, horogra kerül. És Morbiczer konzult is megkeressük még. A kivételes esetre való tekintettel minden formalitás mellőzésével kiszolgáltatjuk önnek a bélyegeket.

– Köszönöm – mondta Rockstein és átvette a fekete tokot. Szétnyitotta és szomorúan nézte a bélyegeket. Azután közelebbről nézte őket. Majd az ablakhoz ment, megdörzsölte a szemét és újra nézte.

– Valóban megér ez a sorozat ötvenezer fontot? – kérdezte Pickard.

– Nyolc pennyjével szállítom önnek – felelte Rockstein és letette a főfelügyelő asztalára a bélyegeket. – Ez a sorozat ugyanis Londonban készült a Dietke et Co.-nál. Hamis.

– Ho… hogy? – kérdezte Coquelin és elfehéredett. – Az nem lehet!

– Nyugodjon bele, kérem. A sorozat olyan hamis, mint egy menyecske. Ehhez én értek valamit.

A detektív kétségbeesetten dörzsölte a homlokát:

– Várjon uram… Ön azt mondta, hogy a fekete tokban volt az igazi és a szürkében a hamis. Nem?

– Így volt.

– Most a fekete tokban van a hamis, ezek szerint… Hol van, uram, a szürke tok?

Most Rockstein fehéredett el és leült. Gyorsan elővette a sokszor lebecsült szürkét.

Nem kellett sokáig vizsgálódnia. Nézte, nézte, azután valami furcsa boldog mosoly jelent meg az ajkán. Végül kihúzta magát és szigorúan így szólt:

– Miután ez a sorozat kétségtelenül a valódi Talugi-centennárium huszonnégy darabja, felszólítom önöket, hogy mindazt vonják vissza, amit az elmult huszonnégy órában Mary Baker kisasszonyról gondoltak.

– Uram! – adta meg Mr. Coquelin a választ – Afrikában a rendőrség nem von vissza és nem gondolkozik. Ha ön idealizálni óhajtja a hölgyet, elsősorban mondja meg, hol található?

– A rendőrségen – mondta Pickard, aki még mindig az ablaknál állt. – Most lépett be a kapun.

Néhány perc mulva a főfelügyelő szobájában minden megoldódott. Mary Baker nyolc órán át aludt egyfolytában, átöltözött és a fodrásztól egyenesen a rendőrségre sietett. Coquelin ugyan még nem függesztette fel minden gyanakvását, de azért készséggel adott tüzet Marynek, midőn ez elővett egy cigarettát.

– …Mikor láttam, hogy nincs mentség – kezdte a leány – és a banditák napszállta után feltétlenül megrohamozzák a házat, ha nem szolgáltatjuk ki a bélyeget, gyorsan cselekedni kellett. A valódi bélyegeket elhelyeztem a szürke tokban és a fekete tokot a hamisítvánnyal magamhoz véve, megvesztegettem a vendéglőst, hogy egy üres hordóban gurítson ki a szemközti pálmák közé. Tudtam, hogy ha a banditák beleharapnak a cselbe, engem fognak üldözni, valószínűleg el is csípnek. Mr. Rockstein, ha magához tér, felismeri majd a valódi sorozatot és biztonságba helyezi magát. Ebben tévedtem. De nemcsak ön szokott tévedni, Mr. Rockstein és nemcsak emberekben lehet tévedni, hanem olykor bélyegekben is. Szerencsésen elértem Taurirtot és amíg előkészítették a kocsimat, sürgönyöztem a marokkói rendőrségnek.

– Ön volt az! – kiáltott Coquelin. – De mondja Vermier, maga miért nem szignálta a sürgönyt, amelyben őnagyságát körözte? – kérdezte a jelenlévő két bekötözöttfejű detektívek közül az egyiket.

– Ezt majd később beszéljék meg – vetette közbe Mary. – A banditákat, akik engem bűnözőnek tartottak, tehát nem hihették, hogy a rendőrséget hívom segítségül, igyekeztem léprecsalni és mennél közelebb hozni Marokkóhoz. Szerencsésen minden úgy sikerült, ahogy gondoltam.

– Mert beszéltem Gravessel – szólt közben Coquelin. – Graves őrnagy rádió útján utasította a Taurirt környékén gyakorlatozó szahariánokat, hogy kapják hátba a drappszínű Bugattit a banditákkal. Azt hiszem, ezek után nincs más hátra, mint hogy gratuláljak önnek, Mr. Rockstein.

– A hamis sorozatot – mondta a kereskedő – fogadják el tőlem emlékbe.

– Ezek szerint – mondta Coquelin – a hamis centennárium-sorozatból emlékbélyeg lett.

*

A hotelhallban ujságírók rohamozták meg a visszatérő Rocksteint és Mary Bakert.

– Bocsássanak meg uraim – mondta pedánsan Benjamin – én sajnos minden mondanivalómat kizárólagossággal adtam el a Daily Heraldnak.

– De Mr. Rockstein! – szólt közbe a Daily Herald riportere, – ez a kizárólagosság már egy fillért sem ér a mi lapunkban, hiszen a Times kezdettől fogva folytatásos cikkekben közölte mindazt, ami önnel és a sorozattal megtörtént. – Mr. Rockstein néhányszor megrázta a fejét, mint akinek agyában összezavarodik minden és szeretné újra helyrezökkenteni a gondolatait.

– Mit beszél ön? Én ujságírónak nem nyilatkoztam… – Megakadt Maryn a szeme és nem tudta folytatni.

– Mr. Rockstein… Én a Times tudósítója vagyok – mondta zavartan a leány. – Féltem, hogy ha ezt közlöm önnel, nem tűr meg a környezetében, mert kizárólagosságra kötelezte magát a Heraldnál. Viszont lapom ragaszkodott a helyszíni tudósításhoz… És ugyebár…

Mr. Rockstein erre egy igen meglepő kijelentést tett a sajtó képviselői előtt.

– Uraim, én egy északamerikai ősbölény vagyok!

A körülállók nem ellenkeztek vele.

*

Ha az ember átkelt már egyszer Londonból Afrikába hajón és hosszabb időt teveháton töltött el, akkor már elég tűrhetően bírja a tengeri utakat. Visszafelé Mr. Rockstein nem lett tengeribeteg, sőt kitünően érezte magát, amiben a teveháton eltöltött időkön kívül a társaságában levő hölgynek is volt némi része. Mondanom sem kell, hogy a hölgy Mary Bakerrel volt azonos. Újra meg újra átbeszélték kalandjukat.

– Mikor megérkeztem Marokkóba, véletlenül rájöttem, hogy ez a Verhagen követi magát. Én viszont követtem őt és értesítettem a rendőrséget. Sajnos, kisiklott a gazember. Vallja be, hogy szélhámosnőnek tartott.

– Bevallom. Maga viszont vallja be, hogy ostobának tartott.

– Bevallom – felelte töredelmesen Mary. – A napfény sárga mozaikokban csillogott a tenger vizén és nagy, fehér madarak röpködtek alacsonyan a hajó körül. Nézték a vizet, a madarakat és közben összeért a válluk. De ahelyett, hogy valamelyikük azt mondta volna: “Pardon”, még közelebb álltak egymáshoz.

– Én tulajdonképpen elrontottam a maga üzletét a Daily Heralddal. Szívesen kárpótolnám ezért.

– Megmentett ötvenezer font sterlinget számomra.

– Mégis szívesen kárpótolnám.

És mire a hajó az angol partok közelébe jutott, megállapodtak a kárpótlásban. Ami a fejlemények után előrelátható volt: elvben eljegyezték egymást. A népes hajón gyakorlatban ez nehézségeket okozott volna.

Karonfogva álltak a korlátnál, boldogan és izgatottan, hogy ennyi kaland után, íme, megérkeznek.

– Alapjában véve – mondta Rockstein -, semmi panaszom sincs a történtek ellen.

– Minden jó, ha vége van, – felelte Mary.

…A kikötő fagátjának dőlve egy roppant vöröshajú úr állt és nézte a közelgő hajót. Azután némi meghatottsággal előhúzott a belső zsebéből egy sonkászsemlyét és beleharapott…

Lehorgonyoztak…

VÉGE.

LITERÁRIA KIADÓVÁLLALAT KFT.

A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: http://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu

Elektronikus változat:
Budapest : Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2014
Készült az Internet Szolgáltatók Tanácsa támogatásával.
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár E-könyvtári Szolgáltatások Osztálya
ISBN 978-615-5406-42-3 (online)
MEK-12517

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.