Elveszett cirkáló

Hogyan lett a “Radzeer” kísértethajó. Bradford elmenekül, és Kvang marad.
A cirkáló elindul utolsó útjára, de mit ér a szerencse, ha elfogyott a szivar.
A szenvedők sem maradnak magukra.

1

– Reménytelen a helyzet…

– Az emberei nem jöhetnek le az Irrawaddyn?

– Reggelre az Irrawaddy egylábnyit apad. Ez azt jelenti, hogy seregemet a mocsárvidékkel egyesült ár választja el tőlem – Körülnézett, és látta, hogy a lány valamivel távolabb félig aléltan dől neki egy homokzsáknak. Halkan, gyorsan így szólt:

– Hallyburton, magára igen nehéz feladat vár. Innen ötvenlépésnyire van a folyó. Néhány csónakot kötöttem ott ki. Elviszi innen a húgomat. Érti, ugye? Ha lefelé mennek, az apadó árral hajnalra biztonságban lehetnek. Nem kérdez semmit, csak fölkapja Edithet, és viszi…

– És maga?

– Én természetesen a helyemen maradok. Isten vele, barátom. – Az első golyók már ott fütyültek körülöttük, ágakat és leveleket sodorva le a sűrű fakoronákról. Rozsdás ismerte a barátját. Nem szólt tehát semmit, odament, a karjaiba kapta, mint valami gyereket, és futott vele. A lány felélénkült.

– Hová viszel?… Nem! Nem akarom!… Tom! Ne hagyjuk itt! Tom! Eressz el! – Két öklével teljes erejéből hisztérikusan a férfi mellkasán dörömbölt, aki erősen tartotta, és futott vele. A támadók ordítása egyre közelebbről hangzott. Nem volt idő. Szinte durván a csónak fenekére dobta a lányt, egy nyisszantással szétvágta a kötelet, és a csónakot nyomban elkapta a bugyborékoló, szennyes ár. Rozsdás bemerítette a lapátot, és a part vízbe nyúló fái mentén óvatosan távolodott a harc színhelyétől.

2

Fél óra alatt bekerítették a kis tábort. Levennél fogytán volt a muníció, és az emberek nagy része holtan vagy sebesülten hevert. Hajnalodott…

Egy bennszülött jött fehér zászlóval.

– Az én uram azt üzeni, hogy add meg magad. Semmi bántódásod nem lesz, csak a fehér katonákat kívánja.

Az ösvény torkolatánál megjelent egy öszvér.

– Ez a válaszom: Cho! Tűz!

A kínai tíz emberével tüzet adott a szorosra, az öszvér sikoltó nyerítéssel felvetette magát, azután legurult rakományával együtt a szikláról.

– Vissza! – kiáltotta Snyder. – A karaván maradjon a szoros mögött, amíg egy rohammal elintézzük ezeket az őrülteket.

Snyder emberei közül nagyon sok elhullott, de még mindig túlerőben voltak. Megrohanták a barikádokat. Puskaaggyal, késsel, revolverrel folyt a harc. Kvang emberei fanatikus erővel védekeztek, és fegyelmezett rendszerességükön az amerikai hordájának első rohama megtört. Az utolsó barikádra ugrott katonával Cho csapott össze. A katona szuronya átjárta a hasát, együtt zuhantak le a torlaszról, és a haldokló kínai utolsó erejével átfogta ellenfele torkát. Egymáson fekve, úgy maradtak.

Snyder újra összeszedte az embereket. Minek siessen? Ez a maroknyi sereg a kezében van.

Rövidesen kiderült, hogy jobban, mint gondolná. Levennek elfogyott a muníciója. Miután a lövések ritkultak, és a közeledő harcosokra sem tüzeltek, Snyder is rájött erre. Parancsot adott, hogy indítsanak el a hágó mögül egy öszvért. És ez az öszvér már sértetlenül lépte át a szorost.

Az öszvért diadalordítással fogadták. Azután még egy, majd még egy teherhordó állat lépte át a határt. A fegyverszállítás megindult.

Baaangg!

A hajnali ég alatt valami nagy, sötét tárgy repült át szép ívben a fejük felett, azután messze rengő roppanással hatalmas lángnyelv csapott föl, közel a szoroshoz. Öszvérek, fadarabok, emberi fejek és lábak, kiszakadt földtömeggel vegyülve, egy legyező alakú, vörös sugárban röppentek a magasba.

Baaangg!

Most már belőtték az ágyút, és egymás után csaptak gránátok és srapnelek a szorosba. Szikla omlott, nyolcvanméteres fák zuhantak, az iszapos domboldal mázsás rétegekben csuszamlott, széttörve, megsemmisítve, eltemetve a hatalmas fegyverszállítmányt, és a felrobbant muníció bazaltkolosszusokat döntött le. Füst, por és törmelékhalmaz fedte a helyet, ahol az érkező karaván tábora volt még nemrégen.

Tüzérség!

Snyder és emberei fejvesztetten menekültek a sűrű erdő felé, amerről jöttek. Jobb felől, a siketítő dörejek után szinte halkan, megszólalt valami: ta-ta-ta-ta-ta, az emberek, mint a kaszált fű, dőltek el jobbra, balra.

Gépfegyver!

Azután vagy húsz haditengerész hófehér egyenruhája tűnt elő a sűrűből, s egy vezényszóra lekapták fegyverüket. Mindenki futott, amerre látott, de az egymás után ropogó sortüzek elől a földre lapulva csak néhány ember menekült meg. Snyderrel öt golyó végzett.

A harcnak vége volt.

Az Irrawaddy közepén fényesen kivilágítva ott állt a “Radzeer” teljes hadi pompájában, és diadalmas kommandó hangzott fel a reggelben:

– Sört!

3

Irrawaddy elhagyott partjai közelében hajózó cirkáló először a Főorvossal és az Earl-lel találkozott akik egy dzsunkában menekültek. Mikor meghallották a Főorvostól, hogy miről van szó, teljes gőzzel indultak észak felé. Hajnalban vették fel Rozsdást és a Kölyköt.

A hajón végre nagy adag kininhez jutott a herceg, és így rövidesen elmúlt a lázrohama. Mire reggel lett, és elérték Kvang táborát, ahol már végkimenetele előtt állt a harc, a herceg vette át a parancsnokságot. Elsősorban valamennyi ágyúval a szorost lövette. Közben a matrózok egy része Rozsdás vezetésével csónakba szállt, két gépfegyverrel és puskákkal, hogy déli irányban kikötve elvágják a menekülők útját, ami tökéletesen sikerült.

Hogy került a “Radzeer” az Irrawaddyra, kérdezik kíváncsian? A cirkálót Rangoontól néhány kilométernyire érte a hír, hogy a torkolatot két angol cirkáló szállta meg. Sűrű felhőszakadás zuhogott. Az éjszaka átláthatatlan sötétjébe csak egy-egy villám hasított bele. Tanácskoztak. A tanácskozás eredményeképpen két matróz kievezett a közeli partra, és elkötött egy őrizetlen dzsunkát. A csónakra épített kunyhó belsejében, a vihar dacára, nagy nehezen, hosszas, óvatos munkával átszerelték, és üzembe helyezték a hajó rádióállomását. Az adó-vevőkészülék nem volt nagy, de rendkívüli ügyességet igényelt, hogy a csónak kis kunyhójába sértetlenül áthelyezzék. A kunyhóban Bunkó helyezkedett el a készüléknél, és társa a hajó orrába szerelt, hosszú végű kormánylapáthoz ült. Ügyesen siklottak el a torkolatnál őrt álló hadihajók mellett. Ezek különben sem törődtek a mindenféle ezerszámra látható dzsunkákkal, hanem egy hatalmas cirkálót kerestek. Éjfélre elérték a Bengáli-öblöt. Azon a részen, ahol a partcsuszamlást felfedezték, megkezdték a leadást. Mikor az első cirkálók közeledtek, a keskeny dzsunka (belsejében a rádióadóval) a sötét part mentén feljebb haladt, és kikötött egy kis természetes öbölben, ahonnan jól látta az égő raktárházat és a halászfalut. Ezután vagy két napig sétáltak a tengeren. A partok közelében ezer és ezer család lakik dzsunkában, ott van az üstjük, amiben főznek, esetleg egy kis bölcső a csecsemővel és a halászathoz szükséges felszerelésük. De a foltozó varga vagy más kéziiparos is a dzsunkáján él. Mindenfelé, a megszámlálhatatlan rafia-, gyékény- és szalmadzsunkák között olyan biztonsággal úszhattak leadójukkal Bunkó és barátja, mintha csak a csillagos égen vegyültek volna el, az admiralitásra bízva, hogy valamennyi égitestet sorra vegye az ő kedvükért.

Ezalatt a “Radzeer” az ellenkező parthoz farolt, és minden lámpáját eloltva, az orkán leple alatt siklott visszafelé. Észrevétlenül Rangoon felé jutott. Mire a vihar elállt, maga mögött hagyta Mandalay-t, azután teljes gőzzel észak felé tartott. Ugyanis ez volt egyetlen útja a menekülésnek. Igen ám de jól tudták, hogy a vihar végeztével egy repülőraj kutatja majd át a folyót.

A part egy beszögellésén, a dzsungel fái között beálltak a hajóval az Irrawaddy holtágába. Ezután villámgyors munkába kezdtek. Negyven és ötvenméteres szívós pálmákat, koronájuk alá hurkolt hajókötéllel addig hajlítottak a kis öböl két oldalán, míg a pálmalombok összeértek a cirkáló felett. Ezután a legénység gallyakat, virágokat, leveleket hordott össze, felmásztak a pálmákra, és beborították ezzel a gizgazzal. A Mandalay fölötti, elhagyatott, kihalt, egymástól több mérföldre húzódó őserdőkben és mocsarakban egy-egy elszórt törzs él. Csónak, hajó, ember erre nem járt a cirkáló tehát, miután kitért a folyó sodrából, és beállt ebbe a holtágba, csak a repülőgépektől tarthatott. De mire megérkezett a raj, az Irrawaddyn nyoma sem volt a hajónak, a kis öböl nem ütött el a part sávjától, mert az alagútszerűen összehúzott fakoronák, virággal, bokrokkal beszórva, egybeolvadtak az őserdő egyhangú tömegével.

Így történt, hogy a hajó másodszor is eltűnt, és bár az óceán különböző forgalmas pontjain jeleket adott le, nyoma veszett. Miután az admiralitás soha nem adott ki hivatalos jelentést az ügyben, a matrózok legendákat mesélnek egy kísérteties cirkálóról, amely olykor jeleket ad a ködben, de még senki sem látta, mert fedélzetén a “Félfejű Jack”, egy múlt századbeli kalózkapitány intézkedik.

4

Az Earl Kvanggal sétált fel és alá a parton. Közben eltemették a halottakat, ápolás alá vették a sebesülteket, és megtalálták Morrison Snyder tetemét is. De hol van Bradford?

Snyder egyik altisztjét elcsípték. Ez elmondta, hogy Bradford még a támadás előtt elvágtatott Mandalay felé.

– Mondd meg, hogy miért! – faggatta Kvang.

– Uram, ez titok.

– Akkor hát ne mondd meg, de én kiköttetlek az ösvény mentén a földre, amerre a vöröshangyák vándorútja vezet.

– Azt hiszem, jobb ha megmondom, uram.

– Én is azt hiszem – felelte Kvang barátságosan.

– A másik halvány képű, aki százados, azt az üzenetet viszi Mandalay-ba, hogy az angol nagyúr megállapodott veled, és két hétig itt marad nálad. Ezt azért teszi, hogy az angolok és franciák ne küldjenek ide katonákat. Azalatt is, minden törzs puskát kapott volna, hogy legyőzzük a kiküldött katonákat.

– Nagyon aljas volt ez a terv – mondta az Earl Kvangnak. – A maga seregét elvágták, és két hét alatt az összes vad törzset felfegyverezve, korlátlanul uralkodtak volna itt a határon. Kár, hogy a hajón nincs meg a rádióadó, így ez a Bradford kereket old majd Mandalay-ból. Ezt igazán sajnálom.

– Én még jobban – mondta Leven tompán. – Kis híján felköttettem helyette ezt a vidám, vörös hajú fiút.

– Hallja, Leven, ez igazán nagyszerű ember. Nyugodtan rábízhatja a húgát, ha majd visszatérnek Londonba, mert ön valami módon reaktiválva lesz. Tökéletesen betöltötte itt egy kitűnő angol tiszt küldetését. Ami pedig a gyilkossági ügyét illeti, vörös barátunknak van egy elmélete. Bradford ugyan szökésével az ellenbizonyítást lehetetlenné tette, de azok után, amik kiderültek róla, inkább adnak majd hitelt a maga szavának, tárgyi bizonyítékok nélkül is.

– Engedelmével, excellenciás uram, én nem törődöm azzal, hogy mit hisznek rólam Londonban, és mit nem. Én nem is térek többé vissza. Megszerettem az őserdőt. Csak aki sokáig élvezte egy gyönyörű, modern város környezetét, az tud szívből ragaszkodni a dzsungelhez. Szeretem a bennszülötteimet, jól érzem magam közöttük, és itt maradok.

Hallgattak. A herceg megértette az embert. Sok szenvedés és igazságtalanság tette ilyen keserűvé és rezignálttá.

– Azt hiszem, felesleges lenne elhatározásáról lebeszélni. Rövidesen talán közölhetek magával olyasmit, ami kissé feltámasztja az életkedvét. Maga még fiatal ember, Thomas Leven!

Piszkos Fred lépett hozzájuk:

– Bocsánat a személyes megjelenésért, de apad az Irrawaddy, és ha nem akarunk itt megfenekleni, nyomban indulnunk kell.

– Indulás! – mondta a herceg. Fred boldogan szalutált. Most már nemcsak igazi hadihajója és egyenruhája, hanem igazi feljebbvalója is volt.

TIZEDIK fejezet—>>>

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.