Elveszett cirkáló

Bradford saját oktatásával találja szemben magát. Egy ablak rossz kilátással.
A “Radzeer”-ügyben csak Rozsdás emel panaszt a frakkja ellen. Panaszát elintézik.

1

Bradford lóhalálában vágtatott az erőd felé. A kémek jelentették, hogy a szökött foglyok nyomai Kvang táborába vezettek. Attól tehát nem kell tartania, hogy Mandalay-ban valaki tud arról, amit az Earlnek elmondott katonai múltjáról. Egyenesen a parancsnok elé ment.

– Északról jön? Ja, hiszen emlékszem… Ön az a matróz, aki az Earl kíséretéhez tartozott.

Bradford fellélegzett. Nem tudnak semmit.

– Én nem vagyok matróz, hanem Bradford vezérkari százados. – Elmondott mindent a parancsnoknak a “Radzeer” elsüllyedésétől kezdve. Fogságukat, a két szélhámos szereplését, és útjukat a szélhámosokkal észak felé. A parancsnok ámultan hallgatta. Bradford elővette parancsát, fényképes igazolványát. Minden összevágott.

– Hát ez bizony nagy blamázs lesz, ha kiderül. Mind önöknek, mind a franciáknak. Jó lenne eltussolni a dolgot. De hová az ördögbe lett az a cirkáló?

Ezt Bradford is szerette volna tudni. Fél óra múlva megfürödve, a tábornokkal együtt villásreggelizett.

– Örülök, hogy megállapodtak Kvanggal.

– Elég simán ment. Most már nem lesz több baj.

Odakint megszólalt a kürt, fegyverbe szólították az őrséget. Ez magas rangú katonai vendéget jelentett. Bradford lenézett az ablakból. Néhány angol tiszt érkezett. Ezektől nem kellett tartania. Valamennyien személyesen ismerték, és fogalmuk sem lehetett arról, ami most az Irrawaddy északi vidékén történik. Egy civil is volt velük, irattáskával a hóna alatt.

A parancsnok lépett be.

– Erre parancsoljanak, uraim – mondta a hátuljövőknek, azután a tábornokhoz fordult: – Néhány angol tiszt érkezett Hutchinson ezredessel.

A tábornok eléjük sietett. Bradfordot élénk örömmel üdvözölték:

– Kérlek – mondta Hutchinson ezredes -, nagyon jó, hogy itt találunk. Be akartunk várni Mandalay-ban, amíg megérkezel az Earllel.

– Igen sok jelentenivalóm van – mondta Bradford.

– Ez most nem fontos. Egy ostoba ügy miatt molesztálnak. – A tábornokhoz fordult. – Megengedi tábornok úr, hogy valahol négyszemközt tanácskozhassunk a századossal?

Egy szomszédos szobába vezették a tiszteket.

– Kérlek – szólt az ezredes Bradfordhoz -, ez nagyon ostoba história. Bosszant, hogy rám bízták, mert értelmetlennek és utálatosnak tartom. Colombóból valami fráter levelet írt a hadügyminiszternek egy meggyilkolt nővel kapcsolatban. Ezek olyan civil detektív-ostobaságok. A levelet félredobták, mert téged akart megrágalmazni azzal, hogy a meggyilkolt nő mellett talált tőrön… bocsáss meg… a te ujjlenyomatod van. Ezt a levelet félredobták. Erre kérlek, ez az illető Mandalay-ból egy csomagot küldött. És valami ravasz módon kicsalt az Earltől egy írást, amelyben az áll, hogy a csomag küldője veled és az Earllel egy hajón utazott, és kivágott egy ablakot. A csomagban egy kajütablak üvege volt, két részre vágva és egymásra helyezve, mint a mikroszkóp-preparátumoknál. És ez a fickó azt írta, bocsáss meg… hogy az ablaküvegen a te ujjlenyomatodat konzerválta ilyen módon… Ez az ujjlenyomat pedig egyezik a gyilkos ujjlenyomatával, ami a tőrön volt. Nagyon kínos história… De hát kétségtelen, hogy az Earl írása volt mellékelve… És most neked is érdeked, hogy ezt az undorító ügyet így magunk között… hát úgy-ahogy elintézzük… mert utasítás jött…

– Hogy gondolod… – mondta halványan Bradford.

– Hát kérlek… hm… ez kínos… de hát az ujjlenyomatodat most ez az úr, aki daktiloszkópus… azért hoztuk… Ezt senki sem fogja megtudni. Azt hiszem neked is érdeked, hogy a rágalmazó ellen azután nyomban eljárjunk, mert mégis hallatlan, hogy egy vezérkari százados ujjlenyomatát rablógyilkossággal hozzák összefüggésbe…

Egy gyanakvó termetű fiatal tiszt, aki kissé oldalról figyelte a jelenetet, nyomban rávetette magát Bradford karjára, mikor az előrántotta a revolverét, valószínűleg azért, hogy főbelője magát.

Azután már erősen lefogták, és az ezredes szinte rémülten nézett rá.

– Kérem, főfelügyelő úr – mondta Huchinson a civilnek -, vegye elő a felszerelését, ujjlenyomatot készítünk.

A civil néhány holmit szedett elő a táskájából. Bradford váratlanul elnevette magát.

– Csak hagyja, barátom – mondta cinikusan. – Az ujjlenyomat egyezik. Beismerem, hogy én öltem meg Helena Aldingtont.

Miután katonai személyről volt szó, mindkét államot érintő titkos ügyről, Bradfordot egy óra múlva szép csendesen, megbilincselve magukkal vitték a tisztek a torpedónaszádon, amelyen érkeztek, és Calcuttából a “Queen Victoria” zászlóshajó Angliába vitte a foglyot.

2

A “Radzeer” személyzete szót fogadott az Earlnek, aki nem ígért semmit, megköszönte hűségüket és okosságukat, azután azt ajánlotta nekik, hogy fussanak be Calcuttába, és adják meg magukat.

– Nézzék, emberek – mondta a herceg -, én nem vagyok illetékes hatóság, de most már hiszek abban, hogy a szolgálat, amit Angliának tettek, viszonzásra fog találni. A rendőrnek el kell fogni magukat, a bíró nem jutalmazhat, csak büntethet, de a király kegyelmet adhat. Ügyüket én magam fogom őfelsége elé terjeszteni, és a minisztériumban is elmondom az igazságot: egy katasztrófát hárítottak el bátorságukkal, okosságukkal és hűségükkel. Ez minden, amit mondhatok, fiúk.

A “Radzeer” tehát teljes gőzzel Calcuttába ment.

– Szép kis víkendünk volt – mondta Rozsdás az első tiszt kajütjében, ahol a Kölyökkel ültek kettesben.

– És mégis Tom nélkül megyünk haza – sóhajtott az kissé szomorúan.

Az Earl épp akkor lépett be, mikor Rozsdás átkarolta a leányt.

– Gratulálok – mondta az excellenciás. – Most majd el kell válniuk egy időre. Valamennyiüket letartóztatják Calcuttában. Gondom lesz rá, hogy a bánásmód ne legyen szigorú. Kihallgattam a legénységet, és úgy értesültem, hogy Miss Leven a foglyuk volt, akarata ellenére vitték magukkal, mint engemet, azt hiszem, így volt, nem?

– De mennyire! – felelte Rozsdás, miután nyomban megértette, hogy az Earl ki akarja vonni Edithet az elkerülhetetlen rendőri eljárás alól, amely Calcuttában várja őket. – A Misst éjszaka raboltuk el, megkötöztük álmában, és létrán vittük a hajóra. Esetleg azt is mondhatjuk, hogy ütöttük-vertük.

– Azt hiszem – szólt vigasztalóan a szomorú leányhoz Sudessex -, nem fogja sokáig nélkülözni vörös hajú védelmezőjét.

– Excellenciás uram, az a gyanúm, hogy az elmúlt hetekben nem hoztam szégyent hajrokonaim vörös fejére. – És megelégedetten vigyorgott.

3

Az Earl hosszan beszélt a hadügyminiszterrel. A királytól jött.

– Elsősorban – mondta a herceg -, nem tartotta őket vissza az üldöztetés attól, hogy kimentsenek engem a nyomorult Bradforddal együtt a “Radzeer” elsüllyedése után. Másodsorban szélhámosságuk közben igyekeztek állandóan hazájukat szolgálni. Megmentettek Snyder fogságából, amivel óriási bajt hárítottak el rólunk. Megmentették az életemet, mikor lázasan ott maradtam, és hűséges katona módjára végrehajtották a parancsomat. Ez a vörös fiú, nem szégyellem bevallani, azzal a lánnyal együtt véghez vitt mindent, ami a vezérkar számára szinte megoldhatatlan feladatnak látszott. És végül, ha nem lopják el a “Balmoralt”, sohasem kerülhettek volna abba a helyzetbe, hogy közbelépésükkel megsemmisítsék a fegyverszállítmányt, amellyel lángba borították volna Birmát és Hátsó-Indiát. Ezzel szemben komoly bűnt is követtek el: megszálltak egy angol cirkálót. Ezt nem önző érdekből. Egy embert akartak megmenteni, akiről most már kiderült, hogy ártatlanul szenvedett.

– Kérem, kérem… Elismerem az erényeiket. Különben sem adtunk ki hivatalos jelentést. Sajnos, nevetségesen kompromittálva lennénk. De hát mit csináljunk a fickókkal?

– Szerintem, ha a bűneikből és erényeikből egyenleget vonunk, ki kell tüntetni őket.

– Hogyan?

– Adjuk nekik a cirkálót. Elsősorban így senki sem állíthatja, hogy az angol tengerészettől el lehet lopni egy hadihajót. Úgyis tervbe vették három-négy hadihajó kiselejtezését. Egyik legyen a “Radzeer”. Most már hagyjuk meg “Radzeer”-nek. Ezek a nagyszerű emberek csak hasznunkra lesznek. A cirkálót az általam alapított hajótársaság arra fogja használni, hogy a kalózoktól hemzsegő indiai vizeken a biztosítótársaságok által magasra értékelt árut szállítsa. És kiderül majd, hogy a “Radzeer” már akkor az övék volt, mikor engem Colombóban a fedélzetére vett.

– No de, kérem…

– Őfelsége nagyon pártolta ezt a tervemet, amely egy nevetséges baklövésünket is korrigálja.

– Én is pártolom.

Így történt, hogy a bűnösöket voltaképpen hivatalosan nem is tartóztatták le. Miután egy hetet voltak őrizetben, közölték velük, hogy valami tévedés lehetett az ügyben, a hatóságok nem tudták, hogy a “Radzeer” cirkáló kiselejtezett hajó volt, privát kézben, és egy jóindulatú figyelmeztetéssel, hogy lehetőleg menjenek Londonba, ismét rendelkezésükre bocsátották a “tulajdonukat képező” hajót, azzal a külön rendelkezéssel, hogy valószínűleg megbüntetik őket fejenként néhány schillinggel “a haditengerészet egyenruhájának jogosulatlan használatáért”.

– Nem baj, majd fellebbezünk – nyugtatta meg Piszkos Fred a sápadt és szemmel láthatólag feldúlt rendőrkapitányt.

– Mondhatom, finom dolog – lamentált Rozsdás -, minden csekélység miatt néhány schilling büntetést kell fizetni.

Az utcán azonban élénk feltűnést keltettek, mert boldogan kurjongatva borultak egymás nyakába, azután rohantak a cirkálóra.

…Az ügy epilógusához tartozik, hogy a kaland hősét, Rozsdást, az Earl elbeszélései után legmagasabb helyen is látni kívánták. Csak néhány előkelő személyiség vett részt a fogadáson. Barátunk frakkban volt, és igen jól festett benne, fehér kesztyűje és sárga kamáslija dacára. Külön nimbuszként fűződött hozzá bravúros elmélete Helene Aldington gyilkossága ügyében és szellemes trükkje az ablaküveggel.

– Hogy jutott eszébe, hogy két üveglap között megőrizheti valakinek az ujjlenyomatát?

– Mikor dr. Verhagen néven utaztam – felelte Rozsdás, – Bradford azzal leplezett le, hogy hogyan kell mikroszkóp alá két üveglap alatt trip… szóval olyan izéket eltenni. Vércseppben vannak fehér testecskék, vízszintesen hat betű. És mikor később beszélgettünk az excellenciás úrral, láttam, hogy ez az alak idegesen dobol az ablakon ujjaival. Gondoltam, hogyha azokat a tripo… szóval azokat az izéket két üveglap között meg lehet őrizni, akkor talán ujjlenyomattal is megy. Így azután, amikor sétáltak, kivágtam az ablakot, úgyis apró, gömbölyű üveg volt, elvágtam középen, azután egymásra tettem őket, hogy úgy maradjon meg az ujjlenyomat, mint két szelet kenyér között a szalámi.

Ritkán volt ebben a karzatos, fényes padlójú, faragott mennyezetű teremben olyan sikere valakinek, mint a vörös hajú regényhősnek. Az urak barátságosan mosolyogtak rá, és a Legnagyobb Úr megkérdezte, hogy van-e valami kívánsága.

– Sir! – mondta Rozsdás és elpirult. – Mit ér a legszebb frakk üres gomblyukkal…?

Említettem már, hogy a hiúság volt Rozsdás egyetlen igen nagy gyöngéje, de úgy látszik, az öreg úr a hatalmas, piros karosszékben értett valamit az emberi lélekhez, mert nyájasan mosolygott:

– Mikor legközelebb megkérem majd, hogy jöjjön el és szórakoztasson, meg lesz elégedve a frakkjával. És erre nem kell egy évig sem várnia.

– Látja, barátom – mondta az Earl -, a becsület és a hűség kirántotta magukat a bajból. Őszintén szólva, mikor hazatértem, és maguk Calcuttában őrizet alatt voltak, féltem, hogy nem ússzák meg büntetés nélkül.

– Miért büntettek volna minket meg? – kérdezte Rozsdás álmélkodva.

– Sok nagyszerű tettet kellett elkövetni – mondta a hadügyminiszter -, hogy így legyen. Mert mégiscsak erőszakkal elragadtak egy cirkálót, és fogságban tartották az Earlt, valamint egy állítólagos vezérkari századost.

– Nahát… – felelte a vörös, és nem tudott hová lenni az álmélkodástól – itt valami borzasztó tévedés van, most már sajnálom, hogy nem állítottak bennünket bíróság elé, mert nem szoktam meg, hogy hasonló gyanúnak még csak az árnyéka is tapadjon a nevemhez – és indignálódva végignézte önmagát kamáslijáig. – Én és néhány gentleman barátom, civil létünkre, ezernyi veszély között, Earl of Sudessex parancsára, viharos éjszaka üzembe helyeztünk egy kiselejtezett cirkálót, kénytelenek voltunk katonaruhában járni egy ideig…

– Tréfál, uram? – mondta az öreg úr a karosszékből.

– Parancsoljon, Sir, kegyeskedjék meggyőződni arról, amit mondtam – és átnyújtott egy írást. A papír alján ez állt:

“Utasításom értelmében, az én intézkedésemre tették mindazt, amit erre az okmányra e sorok fölé jegyeztek. Az angol haza érdekében és magasabb katonai szempontok miatt így láttam jónak:

Earl of Sudessex.”

Ezután a “Balmoral” eltűnésének napja szerepelt mint dátum, és a következő utasításokat jegyezték fel a lapra:

1. Megbíztam Hallyburton urat, hogy a karanténállomáson parlagon heverő “Balmoral” cirkálót, néhány úriemberrel, észrevétlenül hajózza el állomáshelyéről.

2. Köteleztem nevezettet, hogy Sabangnál az angol kincstár költségére lássa el a hajót a szükséges szivar- és alkoholmennyiséggel.

3. Bradford nevű kémgyanús kísérőm miatt tegyenek úgy, mintha fogolyként őriznének a cirkálón.

4. Súlyos büntetés terhe mellett kötelezem őket, hogy helyettem a francia fogadtatás katonai parádéjának elviselhetetlen fáradalmait vállalják, nevemben és Bradford százados nevében szerepeljenek és lehetőleg sikeres diplomáciai tárgyalásokat folytassanak.

5. Kötelesek állami lakkal a hajó oldalán helytelenül alkalmazott nevet “Radzeer”-re kijavítani.

6. Szigorú büntetés mellett megparancsolom, hogy őfelsége indiai flottáját repülőrajait, tengeralattjáróit, rendőreit és a világrész valamennyi rádióállomását kötelesek huzamos időn át megtéveszteni, lehetőleg kijátszani, és parancsaiknak nem engedelmeskedni.

7. Legfontosabb: E saját kezű írásommal befejezett utasítás megszegőit Essex grófságába szállíttatom, ahol visszaállíttatik a pallosjog, és az engedetleneknek előírásszerűen fejüket vétetem.

Az öreg úr, ott a karosszékben, úgy nevetett, hogy a könnyei csorogtak. A hadügyminiszter, miután elolvasta az ívet, alatta az Earl saját kezű utasításával, másodpercekig levegő után kapkodott. Különösen fokozódott a derültség, midőn az Earl elmondta az utasítás történetét.

– Hanem, arra kíváncsi vagyok – mondta az ősz tengernagy tűnődve -, hogy mi történt volna a bűnper végén, ha ez az írás a bíró asztalára kerül.

Ez igen fogas kérdés volt.

Az írást eltették a Sudessexek családi levéltárába, ahol még ma is látható.

– Barátom, maga nem elveszett ember – mondta az öreg úr -, gondom lesz rá, hogy élete további során eredményesebben használja fel képességeit.

– Akkor hát mégsem lesz a tanítómnak igaza – felelte Rozsdás.

A kihallgatás ezzel véget ért.

4

A biztosítótársaság sohasem bánta meg, hogy a “Radzeer”-t alkalmazta különösen értékes áruk szállítására a bizonytalan indiai vizeken. Pontosabb, rendesebb óceánjárót el sem lehetett képzelni, mint a “Radzeer”. Személyzete megbízható volt, valamennyien szép összeg fölött rendelkeztek, mert midőn Leven találmányát megvásárolták, a “részvénytársaság” tagjai huszonötezer fonton osztoztak Pireuszban, a Nagy Főnök szintén megkapta részét egy postautalványon, amelynek a feladója “gebedj meg” volt. A részvénytársaság tagjain kívül a goromba Fáraó is jutalmat kapott.

De nem feledkeztek meg a szegény ál-Levenről sem. Gabriel Amiens élete is révbe jutott, miután elegendő tőkét bocsátottak rendelkezésére, hogy Londonban kis kávéházat nyisson a “Légionistához”.

Hogy miért nem telepedtek le pénzükkel valahol Piszkos Fred és barátai? Mert egy héten belül halálra unták volna magukat. Tenger, csavargás, kaland nélkül nem tudtak élni. Kivétel Rozsdás. Miután elvette feleségül Edith Levent, birtokot vásárolt, amelyet az Earl szemelt ki számukra, az ő grófságában. Mondják, hogy igen előnyös áron jutott hozzá a fiatal pár.

Az Öreg úrnak gondja volt rá, hogy Rozsdás frakkja az esküvő napján ne szenvedjen régebbi hibájában. Nem is bánta meg, hogy felesége terrorjának engedve, kesztyűjét, kamásliját és gyönyörű, zöld, nemes opál inggombjait otthon hagyta. Az érdemrend mindenért kárpótolta. Piszkos Fred a “Radzeer” legénységével ott volt az esküvőn, és mindnyájuk nevében egy csokrot nyújtott át, amelyhez szép beszédet eszelt ki, de végre is a meghatottság és a sok nagyúr jelenlététől fellépő elfogódottság miatt, a csokor átnyújtásának pillanatában állandóan csak ezt ismételgette:

– Micsoda marhaság… micsoda marhaság…

A francia Riviérára induló házasokat a “Radzeer” szállította Calais-ig, és ez alkalommal a legénység kapitányostul együtt úgy berúgott, hogy midőn az ifjú pár már Párizs felé járt a vonattal, Calais külvárosában egymás után vonultak fel a mentők, a tűzoltók és a rendőrségi készültség riadóautói.

…És Tom Leven? Fényesen rehabilitálták, előléptették és kitüntették. De soha nem tért vissza Angliába. Mint alezredes, kormányzója lett az általa pacifikált területnek.

5

…Ha nagy köd van az óceánon, és lesötétített hajó tűnik fel valamerre, amelyik nem felel rádióhívásra, ma már nem csempészeket gyanítnak rajta, akik titokban közlekednek. Mindenki tudja, hogy a “Balmoral” ez, amelyet valamikor a levegőbe ragadott, és hétszer megforgatott a ciklon. Azóta mint kísértethajó közlekedik, rádiója néma, de ha megjelenik elmosódott, lámpátlan árnya, az általában nagy vihart jelent.

Ezt ma már minden felvilágosodott matróz tudja.

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.