Halálsziget

ALIBI

Azt éppen nem lehetne mondani, hogy a telep európai tagjai kitörő lelkesedéssel fogadták Helént. Fesztelen tónus, félvad szokások voltak itt divatban, ami pedig a külsőségeket illeti, azokban egyáltalán nem honosodtak meg Európa jótársaságbeli szabályai.

– Micsoda ötlet volt ez Vanaldertől – dohogott Wolf, – minden bejelentés nélkül asszonyt hozni ide. Most kezdhetjük megválogatni a kifejezéseinket. Hogy az a…

– Csak azt sajnálom… – morogta dühösen Van Gorck, hogy a szmokingomat Amsterdamban kosztolják a molyok. – Most hasznát vehetném.

Végül is mindannyian megbékéltek, mivel Helén nemcsak kedves modorával nyerte meg őket, de megjelenésétől kezdve a koszt is száz százalékkal feljavult. Lambunak ugyanis az volt a szakácsi specialitása, hogy a legkülönfélébb húsokat és főzelékeket olyan módon tudta elkészíteni, hogy halszaguk legyen. Külön szobát választottak el részükre a cölöpházban.

Walter csodálta Helént. Fenséges lelkierővel viselte el a borzalmakat, amiken épp úgy keresztül ment első időkben, mint minden európai. Sápadtabb lett, de ha Walter ránézett, minden igyekezetével mosolygott és még ő bátorította a férfit. Mikor csuromvizesen hazatért napi körútjáról, már oda volt készítve a székre a tiszta ruha és asztalra téve az ebéd. Este összebujtak ketten, szomorú európaiak és álmokat szőttek a szabadulásról. Helén simogatása, biztatása, örök szelíd, asszonyi optimizmusa mindig újra és újra lelket öntött Walterbe.

Pedig optimizmusra kevés ok volt. A hariraja ünnepen berugott malájok átlopództak az északi területen lévő kínai kulik munkahelyére és késelés volt három áldozattal… Van Gorck, mintha a szigeten a legteljesebb rend lenne, hozzáfogott az építkezéshez, a folyóparton már ott állt felhalmozva egy dombnyi építőanyag és megjelent a hódító lábának első lehelyezett két vaskos cipőtalpa: négyszögű cementlapok egymás mellett a kiirtott dzsungel közepében. Hikes, akinek munkájához fényképfelvételeket kellett készíteni, a legnagyobb nehézségekkel küzdött, mert a napra kitett lemezek, negyven fokos hőségben állandóan nedvesek maradtak és árnyékban percek alatt megpenészedtek. Ez megdöbbentő bizonyítéka volt a levegőben úszó szörnyű halálnak… A fehérek pattanásig feszülő idegekkel érezték, hogy a telepen valaminek történni kell. De a bennszülöttek ebből mit sem vettek észre. Parancsolóik látszólag közömbösen végezték napi inspekcióikat, különösen Van Gorck járt közöttük fölényesen, közömbösen, bikanyakán nyugvó gőgös és nyugodt prometheusz fejével.

Este együtt ültek. Nyugodtan vacsoráztak, vacsora után pálinkát ittak és azt vitatták, hogy előnyösebb-e az irtást folytatni, vagy kezdjenek inkább az építkezés és az irtott föld műveléséhez.

– Kezdődik… – morogta Wolf, összehúzott szeme a távoli sötétbe nézett és mélyen szívta be orrán át a levegőt.

– Mit lát? – kérdezte Hikes.

– Bennszülöttek jönnek… – mondta Van Gorck, neki is tágult az orrcimpája, de a többi nem látott semmit. – Én is érzem a szagukat. – Rollinshoz és a fiatalabbakhoz fordult. – Ha maguk is itt lesznek hosszabb ideig, szintén megérzik, ha szélirányból bennszülöttek közelednek. – Wolf bólogatott rá. Van Gorck folytatta. Nyugodt, szinte mosolygó hangon.

– Mindenkinek itt van a fegyvere? Helyes. Hagyják úgy, ahogy van. Bármi történik, nem lőni, amíg én nem adom le az első lövést. Értik? Helyes… Itt vannak. Koccintsunk, uraim és nevessünk. – És mintha nem is látnák a közeledő bennszülöttek kis csoportját, zajos nevetéssel koccintottak… Van Gorck mintha most venné észre őket, felállt és meglepetten lekiabált hozzájuk:

– Hé! Mi az?! Ki merészeli itt a tong-tong szava után elhagyni a barakot? Mi?! – A húsz bennszülött csendben megállt, az egyik kivált közülök és előrelépett.

– Beszélni szeretnék veled, tuan besar.

– Nincs veletek semmi beszélni valóm! Ha valamit akartok, mondjátok meg a mandurnak.

– Kérünk tuan besar, hogy hallgass meg minket.

– Hát jó – mondta Van Gorck, hogy ne feszítse tovább a húrt, – mondjátok meg, mit akartok, de gyorsan, mert nincs kedvem az ostobaságaitokkal sokáig foglalkozni.

– Nem dolgozunk tovább a kínai kulikkal! Szállíttasd el innen őket. Erre kérünk, tuan.

– Nem szólhattok bele abba, hogy kivel dolgozzak. Nem tűrök semmiféle feltételt. Aki nem dolgozza le az előlegét, azt vasra verve küldetem Bataviába, aki megbontja a rendet, azt felköttetem. Takarodjatok!

A nyakán kidagadtak az erek, ahogy kiáltott, az arca vérbeborult és lelépett a bennszülöttek közé, akik riadtan szétrebbentek. – És aki egy percen belül még itt van, azt én magam sújtom a földre. – Jobbra-balra fordult közöttük, fegyvertelenül, egyedül, húsz bennszülöttel, akik sarongjuk alatt ott rejtegették az elmaradhatatlan, élesre fent kést, amellyel alig látható gyors mozdulattal tudtak szúrni. Egymásután húzódtak vissza, csak egy, a legvadabb, egy maláji óriás szoborszerű izmokkal, sárgásan villogó szemmel állt mereven. – Ayo! Menj! – kiáltott rá Van Gorck. Most egyszerre két dolog történt. Az óriás a sarongja alá nyúlt, ugyanakkor Walter felkapta revolverét, amelyet Wolf nyomban kiütött a kezéből. Van Gorck ahelyett, hogy hátraugrott volna, amely esetben biztosan talál a kés; rávetette magát a bennszülöttre, megragadta a két csuklóját, oldaltlökte és belerúgott, hogy hanyattesett, a következő pillanatban az alacsony, tömzsi hollandus, már kicsavarta a maláj karját, elvette a kést és mielőtt a fekete még magához térhetett volna, úgy vágta szájon, hogy csak egy reccsenés hallatszott és a két méteres fekete test bezuhant a vöröslevelű sztrichnin bokrok közé.

– Nem lőni, maga szamár – mondta Walternek Wolf. – Nem látja még, hogy itt fegyver és erőszak nem segít rajtunk, csak a szuggesztió? A tekintély vékony drótkötelén végezzük ezt az egész lehetetlen akrobatamutatványt, a Vöröstengertől a Marquesasig az egész trópuson. Ha ez a kötél elszakad, akkor végünk. Az első lövésnél kezdődik a tánc. Mennél később dördül el, annál jobb.

Minden mozdulatlan volt. A meredt veszély állt a levegőben. A szélcsendben nyugvó nagylevelű, mozdulatlan pálmák, mintha figyelnék az eseményeket. Helén borzongva, ösztönösen Walterhez simult.

– Most mi lesz? – kérdezte Rollins.

– Most vegyük elő az angol politikát – mondta Wolf, – aki az ellenségünknek ellensége, az nekünk jóbarátunk. Az angol impérium indiai uralma a buddha és mohamedán ellentéten nyugszik. Különben az ötszáz milliós India már régen elsöpörte volna őket. Beszélni kell a kínaiakkal. Csináljunk egy kis világpolitikát. Hé, Lambu! – A rendkívüli események következtében Lambu már az első hívásra megjelent. – Menj el a kínaiakhoz és küldd ide a mandurt – parancsolta Wolf.

A megjelenő kínai mandurhoz a következő rövid és épületes szónoklatot tartotta az öreg vadász:

– A malájok meg akarnak titeket, kínaiakat ölni. Erre kértek engedélyt tőlünk. Mi ezt az engedélyt nem adtuk meg. Ha lázadás lesz és a malájok levernek minket, akkor végetek van. Ha segítségünkre lesztek és mi verjük le a malájokat, egy évet elengedünk a szerződéstekből. Holnap figyeltek. Ha lövést adunk le, az nektek szól. Akkor a malájok föllázadtak. Gyülekezzetek a második körzetbe, álljátok útját a malájoknak, mi segítünk nektek. Beszéld meg a többiekkel. Mehetsz. – A kínai szó nélkül elment. Vajjon elhitte-e amit az öreg mondott?… Hallgattak. Az asztalon egy nagy szúnyog leszállt pihenni, fejtetőre fordulva. Erről lehet megismerni az anopheles nevű szúnyogot, amely a mocsárhalált terjeszti. Rollins hatalmas tenyere dühösen csapott le rá, de a szúnyog elrepült fullánkjában a halállal, élve. Egymásra néztek. Van Gorck mondta ki, amire mindannyian gondoltak.

– Reggel természetesen mindenki elmegy a körzetébe, mintha nem történt volna semmi. – Gúnyosan folytatta Wolf felé – szóval megpróbálunk mégegyszer végigmenni a drótkötélen. Mindenkinek legyen nyitva a szeme, kezeügyében a revolvere, akit megtámadnak, süsse el. Az első lövésre itt találkozunk.

Hikes kint egy fán mászott valami dróttal, aztán bent a szobában szerelt.

– Leadóállomást csinálok. Kifogunk Balik-Papanon. Ha rádión kérünk segítséget, kénytelenek lesznek esetleg beleavatkozni, mikor még nem végeztek mindannyiunkkal itt. – Csúfondárosan vigyorgott hozzá, mint aki borsot tör az ellensége orra alá.

– Távollétemben Rollins kezelheti a gépet, majd megtanítom erre ma éjjel. Nagyon egyszerű…

… Éjszaka volt, sehol egy hang, sehol egy nesz, Walter és Helén átölelték egymást, egy hosszú forró csókban találkozott az ajkuk. Talán az utolsó csók… Kelet felől egy halovány, sápadó csík sötétszélű felhők alatt jelentette, hogy elérkezett a végzetes hajnal…

*

Hikes volt az áldozat. Tizenegy órakor villant meg mögötte az éles penge, csak épp hogy kilőtte a levegőbe barátai számára a figyelmeztető lövést és már ott feküdt egy petunia bokor tövében, zsebében a szájharmonikájával, halva. A lövésre a bennszülöttek felemelték a fejüket és a fehérek elindultak csillag alakban minden irányból, lassú visszavonulással a kunyhó felé.

Helén hallotta a lövést, egy vércsepp szaladt le görcsösen a szívéről, iszonyodva szorította két tenyerét a fülére és nem mert kinézni az ablakon. Kint már csikordultak az első érkező lépések, hátha Walter nincs az érkezők között?… Hátha ő adta le haldokolva a lövést… Ne add ezt, jóistenem!…

… Először Wolf érkezett lassan az oldalösvényen. Aztán újra léptek… – Ez sem ő! Lihegte arcraborultában Helén, megismerte Van Gorck gólemlépéseit. Rollins is megjött. … Már csak ketten hiányoznak! Végre! Végre! Az ő lépése! Zokogó sikollyal borult Walter nyakába és görcsösen szorította… Hikes az áldozat, állapították meg szomorúan. Valaki verni kezdte távol a tong-tongot és a második körzetnél szállingózva gyűltek össze az elszánt kínaiak. Tehát Wolf csele sikerült. A kunyhó támadói először a kínai falanxba fognak ütközni…

Ismét nagyon meleg van. A tong-tong elmultával szinte hétköznapi délelőtti nyugalom borult a tájra. Egy páva rikoltott valahol és a csendes, sima tengeren vízimadarak csapkodtak. A londoni Savoyban most szól a jazz, a Fridrichstrassen felöltős városi emberek járnak. Párisban talán éppen most gyúlnak ki a forgalmi lámpák a pöffögő, zajongó fényes boulevardokon és itt az egyenlítőtől három fokkal délre és száztizenöttel Grenwichtől keletre, megkezdődik a fajták harca életre halálra…

Rollins leül a rádióhoz és megkezdi az éjjel betanult jelzést, de előbb cigarettára gyújt. “S. O. S. … S. O. S. … Bennszülött lázadás Viktória telepen Balik-Papan mellett S. O. S… Sürgős segítséget kérünk… S. O. S. … Lázadás. S. O. S. …” Monoton hangján recitálja össze-vissza ezeket a szavakat, a többiek csendesen járkálnak a szobában, Van Gorck a szomszédban önti magára a vizet és a szokott zajjal csörömpöl… Lambu terít és megkérdezi, hogy sört parancsol-e a tuan, vagy pálinkát. Wolf megjegyzi, hogy menjen a fenébe… “Akkor hozom a pálinkát”, mondja Lambu és elcsoszog… Van Gorck prüszköl és megint vizet önt magára… Rollins, ahogy babrál a készülékkel, úgy fest ebben a hangulatban, mintha egy zenés állomást keresne, serceg valami és fütyül a gépből, aztán megszólal újra monoton hangján Rollins:

– S. O. S. … lázadás… S. O. S. … Balik-Papan mellett, Viktória telep… S. O. S. …

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.