Pipacs, a fenegyerek

1.

Beleütköztünk abba, akit elsősorban akartunk megtalálni.

Turner döbbenten állt fel.

– Miss Lilian! Hogy kerül ide?!

– Az apámat akarom megkeresni! Elsősorban az ön nyomait kutattuk, Mr. Turner… Az urak vállalkoztak, hogy elkísérnek.

Sorra bemutatott mindannyiunkat. Irving Walking nevére a kutató elcsodálkozott.

– A nagy író?

– Hogyne – felelte Pipacs.

– Mr. Turner!… – kérdezte remegve Lilian, és két kezével szinte görcsösen kapaszkodott a kutató karjába – mondja… mi van? Megtalálta a nyomát?

– Sajnos, csak negatívumot mondhatok – válaszolta Turner, sajnálkozó mozdulattal.

– Miss Hendon – szólt erélyesen Pipacs -, ön most a szobájába megy, felfrissíti magát, átöltözik, és visszajön vacsorázni. Százhúsz kilométerrel nem lehet expedíciót vezetni.

– Igaza van. Mindenben szót fogadok. – Gyorsan elment a Hotel Oil Palace előcsarnokába. A bennszülöttek utánavitték a poggyászokat és Mr. Bracest teljesen összecsuklott állapotban. Roger zárta be a gyászmenetet.

– No, most mondja – kezdte Pipacs, és felhajtott egy pohár pálinkát -, meghalt az az ember?

– Azt hiszem… – felelte tétovázva Turner. – Miss Liliannek nem kell szólni, amíg nem bizonyos. Végigjártam a partot. A Mangaszár-szorosnál nyoma veszett. Arra tűnt el Holliday is…

– És hova tűnt el maga? – kérdezte Pipacs. – Mert maga is eltűnt.

– Két nap előtt tértem vissza Pontianakból. Még ott is érdeklődtem… Huszadikán érkeztem, és máig összesen három hetet a két kutató nyomában töltöttem. Uraim, jobb, ha visszafordulnak. Én holnap utazom Bandjermasinba és onnan haza.

Szomorúan vacsoráztunk. Sohasem láttam még Pipacsot ilyen keveset enni. Miss Liliannek elmondtuk, hogy Turner nem akadt az apja nyomára, de igyekeztünk megnyugtatni, hogy mi majd több szerencsével járunk. Turner nagyon keveset beszélt, és egyszer tévedésből a babfőzelékbe is öntött curryszószt, ami képtelenség. Nem vette észre, és megette, azután gyorsan elbúcsúzott… Nem tetszett nekem ez az ember. Aki nem veszi észre, hogy a babfőzeléken curryszósz van, annak egész másutt jár a feje. Liliant kényszerítettük, hogy aludni menjen. Pipacs is visszavonult.

Egyedül maradtam a teraszon. Egy repülőkutya zúgott el a fülem mellett, fojtogatóan súlyos volt a mozdulatlan, pinceszagú, langyos éjszaka. Egy boy sietett ki a hotelból, kosárral.

– Halló, öcsém – intettem oda. – Mondd csak, mikor érkezett ez a bajuszos lord a szállóba?

– Huszadikán, uram.

– Azt tudom. De azután ismét elment…

A boy csodálkozott.

– Nem ment el. Azóta mindig itt van a lord Turner.

2.

– A fráter csirkefogó! – mondta Pipacs, mert az ő szobájában voltunk. – Valami csirkefogás történt, és ez benne van. Ha kiderül, leütöm a derekát egy kocsirúddal. Ezt írói szavamra mondom.

– Meg kell tudni, hogy mi van a füle mögött.

– Nagyon helyes. Azonnal felkeressük – mondta Pipacs, és máris levetette a kiskabátját. – Gyere!

– Szó sincs róla. Hanem… – Elakadtam. Amint lenéztem az ablakon, Turnert láttam kisurranni a hotelból. Egy másodperc, és eltűnt a csendőrségi épület irányában. – Várj… – mondtam Pipacsnak, és kiléptem az ablakon. Gyorsan lenéztem. Óvatosan lopóztam fától fáig. Ott van… A tengerpartra megy… Eloldozott egy csónakot, és csendben evezett. Veszélyes kísérlet az őserdő mentén éjszaka gyalog járni, de nem volt más választásom. A dzsungel árnya eltakart. Követtem. A holdfényes vízen jól láthattam a bárkát. Futottam, az erdő árnyékába húzódva. Egy zizzenés! Valami koppan a csizmámon: kígyóharapás. Nagyot ugrottam jobbra, és a fák között átszűrődő, ezüst fényben egy pillanatra megláttam a farkán ágaskodó, felfújt nyakú kobrát. Szerencsére a csizma felfogta a halált…

A hajnali párák gőzszerű tömbbel ereszkedtek a vízre, és a part felé vonultak, időnként eltakarva a csónakot… Már nagyon messze jártunk az Olajvárostól, amikor Turner kievezett a ködből, és partot ért.

Miután kikötötte a csónakot, elindult gyalog, és nekivágott a dzsungelnek. Egy elefántcsapáson folytatta az utat. A sötét dzsungelben annyi nesz, kopácsolás, rikoltás hallatszik, hogy nyugodtan követhettem.

Újabb fél óra múltán már láttam a célt. Távol, egy álló fénypont. A dzsungelba még nem húzódott be a hajnal. Sötét éjszaka borult a sűrű fák közé.

Az őserdő tisztásán kis kalyiba állt. Csendben az ablakhoz mentem. Ketten voltak a helyiségben. Turner és egy magas, markáns arcú ember, klasszikus, görög orral. Sajnos, a beszélgetés elejét nem hallottam, és a gyors szóváltásból ítélve, a legszükségesebbek után ismét el akartak búcsúzni.

– A lányt… – mondta a másik – el kell különíteni tőlük, és biztos helyre vinni.

– De ha ezek az alakok itt elkezdenek szaglálódni…

– Mire ők valami nyomra bukkannak, addig mi mindent elintéztünk. Három-négy nap kell mindössze.

– És ha eljutnak a landak törzshöz? Elszánt alakoknak látszanak. Elhozzák onnan valahogy a foglyot, és idő előtt tisztázzák a Hendon-ügyet?

– Nem tudnak a landak törzsről. Elsősorban ide kell hozni hozzám a lányt, akkor nem lehet baj! Most azonnal menj vissza, hogy ne kelts gyanút…

Még bizonyára tovább is beszéltek, de én siettem vissza. Amikor túljutottam a fatörzsön, már futottam. Mire kiértem az őserdőből, a füstszerűen terjengő párák, a sötétkékbe változó égbolt alatt, kihömpölyögtek a partig. Az erdő felett mozdulatlan, sötétlila csíkkal derengett a hajnal. Izzadtan fényes, vastag levelek között, szinte légmentesnek tűnő, meleg büdösség feszült.

Fél órával megelőztem Turnert. Pipacs a szobában várt. Az igaz, hogy elaludt közben, de teljesen felöltözve, csizmástól feküdt az ágyamon.

– Megvan Hendon! Megvan Hendon!

– Hol hagytad? – ugrott fel riadtan.

– Nincs nálam, te ló! Követtem ezt a gazembert. Több órányira innen partra szállt. Utánalopóztam. Bement az őserdőbe. Kihallgattam egy beszélgetést: ő a fő bűnös.

– Elástad?

Elmondtam mindent Pipacsnak. Sokáig járt fel és alá csámpás lábain imbolyogva, és mélyen elmerülve egy egész hosszú dalt énekelt valami rendkívül érzelmes melódiára, akasztásról, felnégyelésről, és hogy jön a Pipacs bácsi a nagy késsel, “csak ők ne féljenek, csak ők ne féljenek…” Tudtam, hogy gondolkozik, nem szóltam semmit.

– Még ma elindulunk, és megkeressük ezeket a landak betörőket. Onnan elhozzuk Hendont. A lány itt marad, és az én intézkedésemre (vagy szerkesztő valaki, vagy nem) a csendőrség fogja őrizni.

HATODIK fejezet—>>>

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.