A boszorkánymester

Egy baleset még a jobb eset

1.

A Duna-parti nagyon előkelő Trombita-szálló portása ijedtében megdermedt. Tizenöt éve áll itt, ebben az aranygombos kabátban, a kocsifelhajtó előtt, de ilyen még nem volt!

Buda felől egy mentőautó jön, szabályszerű szirénázással, majd elkanyarodik a hídfőnél, megáll a Trombita-szálló előtt, a mentőautóból egy nagyon szép, fiatal hölgy száll ki, azt mondja a mentőorvosnak, hogy várjon, a sofőrnek odaad valami pénzt, és egyenesen besiet a főkapun.

Értsük jól meg a portást: Itt már állt meg olyan Rolls-Royce autó, amiből az egész világon csak egy darab volt, és külön az utasa számára készült. Itt már stoppolt tizenkét cilinderes Maybach kocsi úgy, hogy egyetlen sárgömbnek látszott az egész. Ide már megérkezett a nyolcvanas években egy bohém angol trónörökös, élő leányfejekkel díszített batáron, és jött valaki Perzsiából tizenhét autóval egyszerre.

De mentőkocsin még nem érkezett vendég a Trombita-szállóba. Ez a vendég kicsit sántikál, turistaruhában van, különben igen szép, barna nő, és ügyet sem vet a portásra.

– Hová tetszik, kérem?

– Vacsorázni. Itt a hallon át egy különszobába jutok, ahol nyugodtan eszem valamit. Rendkívül éhes vagyok.

Szólt és továbbment. A sofőr és a mentőautó orvosa úgy nézték a portást, hogy ez nem merte útját állni az ifjú hölgynek. Az ifjú hölgy felteríttetett a különszobában, és megkérdezte, hogy mi van készen, mivel nem akarja a mentőket megvárakoztatni. Hideg bélszín volt még és különböző saláták. A hölgy evett, ötven pengő borravalót adott, ötvenet a portásnak, és már menni készült, amikor egy sokkal különösebb esemény duplázott rá az elsőre.

Iszonyú szirénázással érkezett egy újabb mentőkocsi.

Mi van ma? A Trombita előtt tartják a mentőautók idei concours d’élégance-ját?

Nem. Az emeletről támogatott le a főpincér egy szédelgő hölgyet, aki részint az ő karjára, részint egy magas, szmokingos úr karjára támaszkodott, és a gyomrát fogta. A hölgyet felsegítették az egyik mentőkocsira. A másik leány, aki vacsorázott, és éppen ötven pengőt adott a portásnak, csodálkozva látta, hogy a gyomrát fogó, igen szép, filigrán, szőke leány beszáll az ő mentőkocsijába, és elrobognak vele. A másik mentőkocsiból ugyanakkor leugrottak a hordággyal. A fiatal lány gondolkodott.

Lehet, hogy több mentőkocsi ma már nem indul a Trombita-szálló bejáratától. És ő szeretne a Lakos Szanatóriumban lenni, ahol várják. Beszállt hát a mentőkocsiba, és azt mondta:

– Lakos Szanatórium! De siessünk! Mert várnak!

Az összes mentőautó elrobogott, a portás ott állt kábultan, egymagában, mivel a hosszú úr öt pengőt adott a főpincérnek, és azt mondta:

– Ha Vass igazgató úr telefonál, és engem keres, mondja meg, hogy a hölgy rosszul lett, és bevitték a Lakos Szanatóriumba. Én lementem a Windsor Grillbe.

A főpincér bement, az úr elment, a portás tűnődött. Annyi bizonyos, hogy a lány nem abba a mentőkocsiba szállt, amelyikkel jött, viszont, akit a főpincér lehozott, az nem avval a mentőkocsival távozott, amelyiket kihívták. Általában mi ez itt ezekkel a mentőkocsikkal? Mi volt ez a hölggyel, aki kiszállt vacsorázni, és a másikkal, aki itt vacsorázott, aztán beszállt?…

Az ember megbolondul!

Holott rém egyszerű eset: a két mentőkocsi elcserélte az utasát. Kovács Ágnest az a mentőkocsi vitte be a Lakos Szanatóriumba, amelyikkel Szofi Olaf Günter főhercegnő érkezett, és a főhercegnő (több mentőkocsi nem lévén) azon az autón vitette magát a Lakos Szanatóriumba, amelyen Kovács Ágnest kellett volna bevinni, mivel szarvasgomba-pástétomot evett, megfájdult a gyomra, és rosszul lett.

A portás állt, tűnődött. A híd alól egy szép, kivilágított hajó úszott lassan a Dunán, daloló kirándulókkal, és megszólaltatta a sípját. A portás úgy nézte a hajót, mintha ez köteles lenne válaszolni a hirtelen lejátszódott villámproblémára.

De a hajó fütyült rá. Kettőt.

2.

Olaf Günter uralkodó főherceg, aki másfél év előtt elhunyt, szintén egy szigetország uralkodója volt, miképpen Anglia királyai. A két szigetország között nagyjában nincs különbség. Ezt is tenger fogja körül, azt is. Itt is, ott is ráérő tudósok pontosan kiszámították, hogy mennyi idő alatt mossa el a tenger az egész birodalmat, ha ilyen hullámverés mellett eddig ennyi meg ennyi partot mosott alá. Ami a két szigetországot mégis bizonyos fokig megkülönbözteti, talán az, hogy Ravonia szigete egy guruló üléses egypárevezőssel két és fél óra alatt, nem versenytempóban, hanem egyszerű húzásokkal körülhajózható, míg Angliáról ugyanezt nem mondhatjuk el.

Az Olaf Günter család valamikor átutazott Magyarországon, és egy oldalági herceg tüszős mandulagyulladása révén kénytelen volt hat hétig az országban maradni. Az oldalági gyengélkedő ebből két hetet a Lakos Szanatórium első emeletén, további négy hetet, mivel orvosai az utazást nem ajánlották, a budai hegyekben lábadozással és memoárírással töltött el. E néhány hét kedvéért kibérelték, majd megvásárolták Kocsánypusztát amelyre akkor kezdte kivetni hálóját a városban virágzásnak induló parcellázási szenvedély és volt már egy hevenyészett terv a kocsányi strandról. Ez a terv megbukott, mivel az Olaf Günter család megkedvelte a budai hegyeket, és további tüszős mandulaesetek alkalmából szerette volna elkerülni az albérleti tartózkodást, tehát megvette Kocsánypusztát, a kocsányhegyi cseppkőbarlangot és az egész vidék felett trónoló kocsányi Királydomb szelíd lejtőjére épült vadászkastélyt, amely egy magas rangú állami úr tulajdona volt, és régen túladott volna rajta, mivel modern, szép, úri házat építtetett a Svábhegyen, és az egyre terjeszkedő város amúgy is elűzte messze a vadakat, úgyhogy a királydombi vadászkastély és a Kocsánypusztának nevezett telekkomplexum a balatoni országút mentén ennek az úrnak már régen nem jelentett semmit.

De Olaf Günter Fülöp a vadászkastélyban megírta memoárjait ama tény kedvéért, hogy 1913-ban egy ötperces diplomáciai megbeszélést folytatott a görög királlyal, és a maga részéről azt kívánta, hogy a Földközi-tenger medencéjét hagyják békében, és eme óhajánál tekintettel volt Ravonia lakosainak idegállapotára. Az oldalági rokon különben a háború alatt miniszterelnök volt, és kiemelkedő része a memoárnak, midőn valamelyik állam cirkálója olajat és szenet akart felvenni a kikötőben, amit a kegyelmes úr intézkedésére a semlegességgel összeegyeztethetetlennek tartottak, mire a kapitány azt felelte, hogy ez nagyon szép dolog, de ha fél órán belül nem kezdenek rakodni, ő ronggyá lövi egész Ravoniát.

És az ágyúcsövek nagyon szabályszerű manőverrel kezdtek a város felé fordulni. Erre a memoár írója intézkedett, hogy adjanak szenet és olajat, azonban bejelentette tiltakozását a kapitánynak, és valahol szóvá tette Ravonia semlegességének megsértését is. Ezért kellett a vadászkastély. Továbbá a király leánya, Szofi Olaf Günter főhercegnő, fiatal leányoknál ez nem ritka, halálosan beleszeretett a budai hegyekbe. És udvarmesterével, gróf Anton Korber Waciszlávval, továbbá udvartartásával két hónapot kalandozott a hegyekben, megtanult magyarul, és a rákövetkező nyáron ismét visszatért, csak a király halála miatt szakította meg a tartózkodását. Olaf Günter Fülöp régensherceg ekkor már memoárjainak folytatását is megírta, amelyben előfordul, hogy az angolok gallipoli kalandja idején huszonöt percet töltött egy szalonkocsiban valamelyik angol tábornokkal. A régens úgy határozott, a család többi tagjával és valamennyi érdekelttel együtt, hogy a főhercegnő magyarországi kirándulásait lehetőleg befejezik azon ténnyel, hogy férjhez megy, a régens lemond tisztéről, és Szofi Olaf Günter princessz Ravonia királynője lesz. Senki sem tudta, mi kifogása a régensnek a budai hegyek ellen, különösen Waciszláv gróf védte a princessz eme passzióját. Waciszláv gróf sokszor együtt uzsonnázott egy óbudai özveggyel a Várkert Kioszkban, és ezért látta másképp a dolgokat.

A régens viszont tüszős mandulájára emlékezett, és memoárjainak első része sem keltette azt a mély benyomást, amit várt, mindössze valami perzsa vagy afgán államtitkár gratulált sürgönyileg. Szóval, úgy volt, hogy Szofi Olaf Günter főhercegnő az ősz folyamán megismerkedik Athénban a görög herceggel, kiadnak néhány romantikus kommünikét, eljegyzés és esküvő karácsonyig bezárólag.

A princessz fiatal volt. Szerette Ravoniát és népét, de nem szerethetett egy görög herceget, akit nem ismert. Viszont a budai hegyeket ismerte. Amikor lemegy a nap, és lassan gyulladoznak a város távoli fényei…, és emlékezett az oldalági tüszős mandulára, midőn valamennyien megjelentek a Lakos Szanatóriumban Fülöp herceg ágyánál. Mindenféle tanárok és orvosok álltak ott, köztük egy angolos arcú, kicsit kopasz, aki mosolygott, és valami szívhallgató gumicsövét csavargatta az ujjára. A princessz emlékezett rá, hogy ez bosszantotta. És az is bosszantotta, hogy az ősz szakállas, fehér kabátos tanár helyett ez a túl magas, mosolygós, mély hangú, hanyag tartású ember magyaráz az apjának, aki akkor még élt és uralkodó volt.

Azt is tudta, hogy ezt Wallenstein főorvosnak hívják, és bár nem tanár, igen nagy hírű belgyógyász. Azért mégis kicsit indolens. És az ilyesmit nem szerette a princessz. Ez villant át az agyán a családi tanács alatt, majd közölte a régenssel a döntését:

– Szeptember 3-án ünnepségen Athénban leszek az udvarral. De augusztusban pihenni akarok a vadászkastélyban. Ehhez jogom van.

– Ehhez joga van – állapította meg bólintva dr. Marius, Ravonia nagy kodifikátora, jogi kérdésekben elsőrangú szaktekintély. A régens tehát beleegyezett, hogy inkognitó-utazáshoz alkalmas személyzettel, Waciszláv gróf kíséretében, a főhercegnő augusztus 16-ig az Olaf Günter család tulajdonában levő vadászkastélyban pihenjen, és ha tetszik, memoárjait írja.

De nem került sor a tervezett hazautazásra, mert augusztus 16-án váratlan baleset történt.

A főhercegnő – akit nagyon szerettek a környéken – sokszor felmászott turistabotjával a Vadkanfőhöz, és összeelegyedett a kirándulók éneklő csoportjaival. Kovács főerdész kísérte őt bizonyos távolságról ilyen útjain, élelmiszertáskát és egyebeket hordva. Kovács főerdész a kastély inventárjában került új gazdáihoz.

A kérdéses alkalommal is egy ilyen délutáni sétát tett a főhercegnő, amikor egy kisebb sziklacsúcsnál váratlanul kiejti a botot, nagyot kiált és legurul. Homokos, kavicsos, szelíd lejtőn néhány métert. Kovács főerdész egy ugrással mellette volt, felemelte a princesszt, és elindult vele a vadkanfői vendéglő felé.

– Kovács! Hazudja azt, hogy ficamom van! – sziszegte a főhercegnő.

– Ezt nem hazudhatom!

– Kovács! Megparancsolom önnek, hazudja, hogy ficamom van, pólyázzon be, hogy a mentőorvos ne is vizsgáljon, ellenkező esetben felséges hozzátartozóim szörnyű bosszút állnak magán.

Maga is érezte, hogy zordsága nem az igazi. A fiatal főhercegnő nem tudott parancsolni olyan embernek, aki nem engedelmeskedik.

– Hercegnő, nem hazudhatom azt, hogy ficam van.

– Miért nem?

– Mivel csakugyan ficam van. Esetleg azt hazudhatnám, hogy nincs ficam. Azonban úgyis észrevennék, hogy ficam van.

Most érezte a princessz, hogy csakugyan nyilall a bokája.

– Maga szerint, Kovács, most mi lesz ezzel a ficammal?

– A mentőorvos megrántja a lábát a főhercegnőnek, és ezzel a ficam megszűnik. A ficam gyenge.

– Kovács! Hogyan juthatnék a szanatóriumba? Nem akarok férjhez menni!

Kovács előtt nem volt egészen világos, hogy miféle gyógykezeléssel akarja a főhercegnő, elejét venni már-már fellépő, heveny házasságának, de Kovács annyi főurat szolgált itt a kastélyban, ahol a vadászó nagyurak rövid időre megszállnak, hogy tisztában volt eggyel:

A jó alkalmazott nem érdeklődik gazdája ügye után, de mindig pontos és helyes felvilágosítást ad. Akkor is, ha nem tudja, hogy miről van szó. Ő a princessznek kérdést nem adhat fel. Különösen a házasságáról nem teheti ezt. Azonban a princessz szanatóriumba akar jutni, és ehhez az öreg Kovács orvosi segédletét kéri. Ennyi elég neki ahhoz, hogy egyetlen kérdés és a tényállás ismerete nélkül segítsen a fiatal főhercegnőn, aki úgy fekszik itt a karján, mintha egy palankinban ülne valahol Indiában, és a kulik által vontatott járművön intézkedne ügyében.

– Majd azt fogjuk mondani, hogy a ficamon kívül tokszalagszakadás vagy porcleválás is történt.

– Kovács, ezért nem feledkezem meg magáról. Fektessen ide a fűre. Rántsa helyre a bokámat, kötözze be, nehogy a mentőorvosnak dolga legyen velem, értesítse a főudvarmester, és mondja azt a mentőknek, hogy késedelem nélkül szanatóriumi kezelésre szorulok, tehát ne kössön át újra a mentőorvos. Szállítsanak szanatóriumba!

– Parancsára! És a szanatóriummal is közlöm majd, hogy a főhercegnőnek tokszalag… nem, nem. Azt hiszem, elég lesz, ha egy izomrost elszakadt és alávérzett – mondta Kovács, mintegy önmagával konzultálva.

– Kovács! – villámlott a főhercegnő – megparancsoltam a tokszalagot! Maga örökös rebellis! Csúf rebellis! Most engedelmes és alázatos! De olyan engedelmes, amilyen magának tetszik! És olyan alázatos, ahogy maga akarja! Ezt nem tűröm többé.

– Most szép, derült nyárutó van. Egy valamirevaló tokszalaggal, ha szakadás állott be, főhercegnő nem sétálhat. Izomrostszakadás, beleértve némi alávérzést, lehetővé teszi, hogy sétálgasson kissé, miközben nem megy férjhez. Ezért bátorkodtam a tokszalag helyett az izomrostot ajánlani, és ilyen irányban, ha felhatalmaz főhercegnő, intézkedni fogok a szanatóriumban.

– Kovács! Ez esetben megparancsolom, hogy közölje a mentőorvossal: izomrostszakadásom van, egyenesen a szanatórium valamelyik tekintélyéhez óhajtok kerülni, tehát a maga rögtönzött kötését ne bolygassa az a mentős doktor!

– Nem fogja bolygatni – mondta némi önérzetességgel Kovács. – Az én rögtönzött kötésem nem olyan könnyen ismételhető.

Közben helyrerántotta a bokát. Gyors mozdulatokkal bekötözte, és elsietett telefonálni a kastélyba gróf Waciszláv főudvarmesternek.

A gróf intézkedésére sürgősen megjelentek a mentők, és az izgatott mentőorvos a közben összegyűlt kirándulókat kezeit tördelve kérte, hogy ne veszítsék el nyugalmukat, majd az erdészhez lépett:

– Törés?

– Azt hiszem, elszakadt egy izomrost, és kicsit alávérzett. A főhercegnő szeretne nyomban megfelelő ápolás alá kerülni.

– Azt hiszem -, szólt most a közben szintén a helyszínre érkezett gróf Waciszláv – leghelyesebb, ha a mentőorvos úr beszállítja a princesszt a Lakos Szanatóriumba, ami hagyományos jelleggel bír az uralkodócsalád történetében, egy nyolc év előtt lezajlott oldalági tüszős mandula következtében. Magam fogok ebben az irányban intézkedni!

A mentőorvos egyetlen szót sem értett az egészből. Ezzel Kovács elérte célját. Rágyújtott pipájára, és azt mondta, hogy most neki dolga van. A főhercegnő egy tizedmásodpercre magához tért, és fél szemhéjával kétmilliméteres rést alkotva, megelégedetten búcsúzott Kovácstól.

Kovács úgy nyomogatta le pipájában a tüzet, hogy az nyugtázó válasz volt.

A főhercegnőt mentőautóba tették, a fiatal mentőorvos, aki közben a székházzal is érintkezésbe lépett, megtudta, hogy az üggyel kapcsolatban rendkívüli teendője nincs, Márton, a vén szanitéc, jól elrendezett óndobozával úgyis ott volt és úgyis mindent ő intézett, és mindent jól.

Amikor a mentőautó elindult, a princessz elhatározta, hogy felnyitja a szemét.

Felnyitotta tehát a szemét.

Ettől viszont a mentőorvos kis híján rosszul lett. Huszonkét éves ha volt összesen, és még nem is orvos, csak medikus. Néhányad magával olykor kirendelték egy-egy kocsival a síbalesetekhez és egyéb víkendszórakozásokhoz, asszisztálás céljából. Mit csináljon ő most a főhercegnővel? Legszívesebben vette volna, ha Márton, a szanitéc, egy injekciót ad neki. Mit tehet ilyenkor egy huszonkét éves, kezdő orvos? Felad egy hülye kérdést:

– Jobban van a nagyhercegnő?

– Csak főhercegnő vagyok… Azt hiszem, jól lehetek. – És mert jószívű volt, még hozzátette: – De ha akar, adhat egy injekciót. Akkor magáról is írnak majd a lapok.

A mentőorvos Szofi főhercegnő pulzusához ért, és mialatt idegesen elgondolkozott, három- vagy négyszáz érlökést számolt ösztönösen, ami pedig lehetetlen, még a technika mai állása mellett is.

– Azt hiszem, legokosabb most már, ha megvárjuk, amíg a szanatóriumban mindent kivizsgálnak – szólt végül rekedten.

A főhercegnő felült. Szigorúan kérdezte:

– Egy szanatóriumban mindent kivizsgálnak? Ez természetesen főhercegnőkre nem vonatkozik. Nálam arról van szó, hogy a tokszalag, illetve az izomrost… – ijedten körülnézett. – Miért nem hozták el Kovácsot, a főerdészt, hogy megmondja az orvosoknak, mi bajom?

Az ifjú mentőorvos megijedt. Még jobban. Lehet, hogy fejre esett a főhercegnő, és megőrült? Neki ezt kötelessége volna még most konstatálni, és nyomban az elmeklinikára vinni, ahol… Mit lehet ott vele csinálni?

– Mentőorvos! Feleljen a kérdésemre! Hol hagyták a főerdészt, aki megmondja az orvosoknak, hogy mi bajom?

A fiatal princessz olyan szigorúan nézett, hogy a mentőorvos Mártonra pillantott. Sajnos, ez a flegmatikus alak aludt. És robogtak…

– Főhercegnő! Orvosaink abban a helyzetben vannak, hogy felesleges főerdészekkel konzultálniuk, ha egy beteg diagnózisáról van szó.

– Maga úgy beszél, mentőorvos, hogy nem értem. De ez nem baj, mert nem is lehet fontos, amit maga mond. Maga halálra rémül attól, hogy egy főhercegnőt szállít a mentőautón, holott jegyezze meg magának, ma már bebizonyosodott: hogy a főhercegnő is csaknem olyan, mint a többi ember. És most kopogjon a sofőrnek, hogy vigyen bennünket vacsorázni. Nagyon éhes vagyok.

– De főhercegnő… a szanatóriumban izgatottan várják…

– Ne lefetyeljen!… Nekem semmi közöm ahhoz, hogy engem várnak. Illetve, akik várnak, azok legyenek türelmesek. Mentőorvos! Kopogjon a sofőrnek, hogy vigyen a legközelebbi étterem hátsó bejárójához. Nem szeretek vitatkozni…

A mentőorvos mindössze huszonkét éves volt, de amikor látta, hogy a princessz dühösen felül, és éppen a bekötözött bokájára, szerény orvostudománya is elegendő volt ahhoz, hogy a helyzettel tisztában legyen.

– Szóval, a hercegnő éhes?

– Nem szeretem, ha kérdéseket intéznek hozzám. De ha tudni akarja, nem vagyok éhes! Azért akarok az étterembe menni, mert szeretem a virágokat! Na!

Ezek után be sem várta az ifjú orvos további hebegését, hanem kopogott a sofőrnek és kiszólt:

– A legközelebbi étteremhez hajtson! Ne a főbejárat elé!

…Így történt, amint azt már elmeséltem, hogy a Duna-parti előkelő étterem mellékportása csodálkozva látta, hogy egy vendég mentőkocsin érkezik.

3.

Néhány szót Kovács Ágnesről. Kovács Ágnes három héttel ezelőtt még manöken volt, amikor Kerényi reklámfőnök megígérte, hogy behozza az Általános Áruházba, a nőidivat-osztályra. Kovács Ágnesnek az öccse zenedébe járt, az apja egy nagy gyárnak ügynökölt, de éppen nem volt munka. Kovácsné a háztartást vezette volna, de háztartás nem volt. Azt a szegényes, egyfogásos ebédet nem kellett különösebb gazdasszonyi adminisztrációval igazgatni. Most már úgy volt, hogy Palit nem lehet tovább taníttatni, és összeköltöznek mind Anna nénivel, amikor Kerényi jött az állással és Vass úrral.

Megmagyarázta Ágnesnek, hogy Vass úrnak szüksége van valakire, de ezt ne értse félre. Vass úr, inkább a kedélye miatt, rászorul egy fiatal hölgy társaságára, aki uzsonnázgat vele, zenét hallgat a Duna-parton, ha nem így volna, akkor ő, Kerényi, bele sem avatkozna az ügybe. Ágnes tehát megőrzi szabad kezét. Mondta Kerényi, aki hirdetési ügynök volt, és így az Általános Áruházak reklámját is intézte.

Szerinte Ágnesnek képeztetnie kellene a hangját, és ő, aki már régen érzi, hogy menedzsernek született, akár amerikai szerződést is szerezne számára. Persze, ezt nem lehet holmi ócska divatrevükön elérni, ehhez start kell. Ehhez szükséges, hogy valaki elindítsa, taníttassa, levegye a család válláról az anyagi gondokat, és Kerényi szerint ilyen ember Vass úr.

Kerényi tehát egy napon közölte Ágnessal, hogy este a Trombita-szállóban vacsoráznak, és bemutatja Vass úrnak. Ágnes akkor már a nőidivat-osztályon dolgozott az Általános Áruházban, és látta is Vass urat az iroda felé vezető folyosón, amint búsan ballagott. Vass úr ötvenkét éves volt, alacsony, kövér, őszes, mélabús szemű.

Ágnes ekkor gondolta, hogy a szanatóriumi kezelés talán alkalmas lenne arra, hogy a most már sürgető döntést valamiképpen elodázza. Szeretett volna olyan helyzetben találkozni az áruház igazgatójával, hogy ne legyen harag közöttük, és mégse kényszerüljön nyájasabbnak lenni Vass úrhoz, mint ahogy szeretné. Ha betölti ezt a hónapot, akkor már háromhavi felmondás jár, és abból sok mindent lehet csinálni. De öt nap múlva elseje, ezt a felmondást hát meg kell úszni!

Így történt hirtelen rosszulléte a Trombitában és beszállítása a Lakos Szanatóriumba.

Második fejezet—>>>

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.