A boszorkánymester

Nem történik semmi, de az végzetes

Wallenstein megnézi az operáltat, és úgy találja, hogy a műtét kitűnően sikerült. A folyosón szemben állnak Torbággyal, ennek még kezében a maszk, és benne a gumikesztyű. Azt hihetné az ember, hogy valami pilóta.

– Kérlek… én most hazamegyek, és megkérem a kapitányt, hogy függessze fel a vizsgálatot, addig amíg visszatérek…

– Szerintem felesleges. Én beszéltem Pipi nővérrel, és az ő vallomásából kideríthetjük a tettest.

Felveszi a köpenyét, közben megtapogatja a zsebét, valami hiányzik.

– Úgy látszik, valaki kutatott a zsebemben…

– Mit tarthatsz a zsebedben, ami valakit érdekel?

– Sürgős levélben értesítettem a részvénytársaság elnökét, hogy ma este jöjjön be a szanatóriumba. Olyan fejleményeket várok.

Wallenstein nevet. Torbágyot ez dühbe hozza. Halálsápadt lesz.

– Azt hiszem – mondja, elhúzva a fél száját Wallenstein -, jó lenne a beteget megmutatni Udvarhelyinek. Hátha újra nem indul meg a bélműködés, mint a múltkor.

Torbágy fúj.

– Azt hiszed, hogy műhiba volt?

– Nem tudom. Mindenesetre ha kártérítési pert indítanak ilyesmiért, jobb, ha Udvarhelyi előzőleg konzultált. Az unokaöccse ma járt nálam, és megígértem, hogy esetleg felveszik a fivéremhez… De nem is tudom. Még olyan színezete lesz, mintha a botránytól való félelem miatt elhelyezném. Azután járt nálam egy újságíró, kérlek, Szegő Éva mindenütt terjeszti rólad, hogy azért nem szakítasz Annával, mert harmincezer pengőt adott neked, és azért nem lett orvos, hogy te sebész lehess. Nem tudok állandóan újságírókat és családtagokat leszerelni. Legfőbb ideje, hogy az elnökkel beszéljünk erről.

Most Anna szólal meg. Hogy került ide? Honnan termett egyszerre a két férfi között, amikor már Wallenstein néhány szóval ismét felülkerekedett, ez rejtély.

– Az én pénzemmel maga ne törődjön, Wallenstein! A főorvos úr sakkban tartja Torbágyot, mert egy műhiba történt. Igen! Rendben van! Műhiba történt! Mindenütt történik! Előfordul, hogy az ország első belgyógyásza epekőnek kezeli a rákot, és ez csak a műtőasztalon derül ki! És akkor Torbágy sebész elmagyarázza a családnak, hogy későn fordultak hozzánk!

– A maga beosztása, Anna nővér, nem a műtő…

– Itt egy rákról volt szó, és nem a beosztásról!

– Hogy miről van szó, azt én jobban tudom, mint maga, kedves. Udvarhelyinek is az volt a véleménye, hogy kőről van szó, és az epeszonda is azt mutatta…

– Itt arról van szó, hogy Torbágy is tagja lett a cégnek, és maga elnyomja!

– A dolog természetében van, hogy a belgyógyász mindig könnyebben érvényesül egy szanatórium színpadán, mint a sebész. Én különben nem kértem fel Torbágyot, hogy a tévedést eltitkolja.

– Nem igaz! – szól közbe Torbágy. – Nem mondasz igazat!

– Ezt kikérem magamnak!

– Megismétlem! Én azt mondtam az epeszonda után, hogy csináljunk új röntgent…

– A beteg olyan állapotban volt, hogy egy újabb eperöntgent sem Udvarhelyi, sem Boronkay nem ajánlottak, hanem azonnali műtétet. Itt különben arról van szó, hogy az én menyasszonyom elvitte a gyémántot a Berényiné kezéből! És Anna ezt megfelelő alkalomnak találja, hogy te engem az elnök előtt leterítsél. De ebben tévedni fogtok!

– Mindenesetre tisztázni kell az ügyet.

Ebben a pillanatban jött egy boy.

– A kapitány úr… – jelentette lihegve – kéreti a főorvos urat! Elfogták a tettest! Mindent bevallott! Megvan a lánc!

Wallenstein fehér lesz, mint a fal, magára dobja a felöltőjét. A felöltő külső zsebében egy Browning van, ezt csak ő tudja. Torbágy valamiért úgy érzi, hogy mégiscsak kevesebb, mint ez a Wallenstein. Csak Annának van kifogása ellene.

– Anna nővér intézkedjék, hogy a görög herceg brómot kapjon, mert panaszkodott, hogy ideges, és estére csillapítót szed majd.

Anna nővér keserű ízzel a szájában elmegy. Érzi ő is, hogy Faustot, ezt a furcsa varázslót, nem gyűrték le. Ezer sebből vérzik és haldoklik, de legyőzni nem hagyja magát.

– Kérlek, Torbágy, intézkedj az irodában helyettem. Megnézem a 200-ast, azt hiszem, jó lesz Ultraseptylt adni. Ott valami disznóság lehet…

És megy. Megnézi a 200-as pulzusát, és megkérdezi az ágy mellett ülő kövér, öreg nőt, hogy igazán az ő lánya-e az, aki a díjat nyerte. Micsoda remek teljesítmény! Nem lát okot aggodalomra, de azért nem ellenzi, hogy telefonáljanak Udvarhelyinek. Megnézi a láztáblát, és szól, hogy adjanak Ultraseptylt, és az ajtóban még egyszer mosolyogva, gratulálva int az öreg nőnek.

– Telefonáljanak Udvarhelyiért – mondja kint. – Ivott a beteg?

– Egész keveset.

Most megy Szerémynéhez. Ez éppen az utolsó simításokat végzi a tükör előtt arcán és haján, és Wallenstein kitárja a karjait.

– Maga az én praxisomban az örök csoda. Kozmetikai intézetben kéne gyógykezeltetnie magát, mert mindig szebb lesz.

És leül. És Szerémyné hálásan mosolyog.

– Mondja, Elek kijön ma?

– Persze hogy kijön. Elek hűsége megingathatatlan!

– Asszonyom!… Szerintem magának, aranyos Szerémyné, ki kell hajítani az ablakon minden gyógyszert, nem szabad szóba állni orvossal, és elutazni a tengerre.

– Ah!… mondja, hová?

– Megmondom! Kérem, én két év előtt már úgy éreztem, végem van, halálra dolgoztam magam, és elutaztam Swinemündébe. Azóta én mindenkinek az északi-tengert ajánlom. Nincs az a hőség, jó kis szelecske fújdogál…

– Beszélje rá Eleket!

– Már rábeszéltem. Most még valamit, Szerémyné… Ha valami meglepetés történne, ezt jól jegyezze meg, mondjuk, én hirtelen elutaznék… Intézkedés történt, hogy magát kár ne érje. Hát vonja majd ezt a feljelentést vissza. Ha esetleg valakit meggyanúsítanának, maga jelentse ki, hogy önként adta oda a nyakláncot, csak elfeledkezett róla, és azután menjen fel az ügyvédemhez, Bálvány utca 9…

Dr. Bloch jött be.

– Én jöttem, hogy Szerémynét az irodába kísérjem. Ha esetleg felesleges izgalmakkal…

Bloch kezében egy kis fémdoboz volt, injekciós felszereléssel. Szerémyné elsietett, utánuk ment Wallenstein, fehér köpenye felett vállára dobott kabáttal, a sötét fordulóban elővette a Browningot, megnézte, elhúzta a biztosítószöget. Szép kis golyó lesz ebből a koponyájában. És ha nem hal meg rögtön, Udvarhelyitől Pálosig, mindenki ott fog konzultálni az agóniája körül. A fordulóban utoléri a nővér.

– Kérem, most felment a beteg láza… 40 fokra.

– Dr. Bloch azonnal adjon még Ultraseptylt.

És már hallatszik végig az épületen:

– Dr. Bloch!… Dr. Bloch a 301-be!…

Most belép az irodába, és végre először döbbenten, meglepetten állva marad. A princessz ott áll az íróasztal előtt, és éppen a következőket mondja:

– Ez régi betegség nálam… a kleptománia… Amikor Berényinét láttam feküdni, kezében a lánccal, nem bírtam ellenállni…

– De kedvesem! – kiáltja éppen Szerémyné. – Én kölcsönadtam magának a láncot! És elfeledkeztem róla! Tévedés volt a feljelentés, és visszavonom!

És Wallenstein áll és akkor sem tud mozdulni, amikor éppen belép Udvarhelyi báró, és a lehanyatló princesszt elkapja.

Már senki sincs az irodában, a kapitány elment, Szofit a szobájába vitték, Udvarhelyi báró a szepszisgyanús betegnél konzultál. Torbágy a főszerkesztő tizenhetedik ekcémáját nyitja meg a műtőben. Anna nővér lent az udvaron ül a padon, és a száját rágja, és Wallenstein még mindig ott áll a küszöbön, a vállára dobott felöltővel, mozdulatlanul…

Tizenegyedik fejezet—>>>

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.