Jó üzlet a halál

Az Új-Hollandia R. T. likvidál

Bradbrock, miután hónapok multak el és semmit sem hallott a leányáról, végkép megtört, összeroppant. Úgy érezte, hogy ez valami istenbüntetés volt. Üzletrészéért nem kért semmit, otthagyta vagyonát a társának. Most már nem árulhatta el Meulen a lányának, nem fenyegethette, hogy fillér nélkül kilöki Bradbrockot az utcára és perelje be, ha meri. Elly eltünésével Meulen hatalma megszünt felette. Nem volt mitől félnie, hiszen a leánya nélkül semmi sem kötötte már az élethez. Leszámolás és búcsú nélkül elutazott Weltewredenből Londonba. Egy régi barátja cégénél mint tisztviselő helyezkedett el, csekély fizetésért. Meulen nem is bánta nagyon. Lengley jól sejtette, hogy a csalást már nem merik tovább folytatni. A hollandi uzsorás elhatározta, hogy ha az utolsó biztosítási összeget negyven ember után felvette, nyomtalanul el fog tünni valamerre dollármillióival. Úgy látszott, már nem is kell soká várnia. Hamilton három-négyhónaponként hozta a halotti jelentéseket, amelyek az elhunyt fényképével is fel voltak szerelve. Mert a törzsépületben nagyon jól tudták, hogy mit ér egy halott és hogy kell felszerelni jegyzőkönyvvel, fényképpel a halotti bizonyitványt ahhoz, hogy megtámadhatatlanul hiteles legyen és a biztosító szó nélkül fizessen. Ennek az ostoba Bradbrocknak a vagyonát egyszerűen zsebreteszi, gondolta Meulen. Eredetileg is ilyesmit tervezett. Egy órára járt az idő, a fiát várta, akivel tulajdonképpen már délre volt megbeszélve a találkozás. Váratlanul nyilt az ajtó és egy jólöltözött, nagyon sovány, de vidámképű, szeplős fiatalember lépett be, a szájában olyan valószínűtlen hatalmas szivarral, amilyent Meulen még soha életében nem látott.

– Halló, Meulen! Szervusz, öreg disznó! Hogy vagy?!

Meulen elképedt az ismeretlen embernek ettől a közvetlen debüjétől. Még jobban meglepődött, midőn a szeplős idegen széket húzott magához, közvetlenül eléje ült és vidáman csapkodta az öreg hollandi térdét.

– Hát mi van, mi?! Hogy megy az üzlet?! Mit csinál a májad?!

– De kérem… én nem ismerem… különben is…

Az idegen biztatóan hunyorgatott feléje, úgy látszott, hogy végtelenül boldog és megelégedett.

– Hát röviden, fiam, mert a cimboráim várnak a hotelben és a fiad is velük van. Jó lesz, ha gyorsan visszamegyek, mert ezek nem szívlelhetik a te fajtádat. Meg tudom érteni. Piszok egy familia vagytok, az bizonyos.

Meulen értetlenül és ijedten meredt a jenkire.

– Mit beszél?! Hol van a fiam?!

– Lehet, hogy még él. Hát idehallgass, te hóhérok apja, te piócába oltott veszett kutya, most az egyszer alaposan ütött az utolsó órád. Új-Hollandia telepesei megérkeztek Weltewredenbe és általam kéretnek, hogy légy szives, fáradj a hotelbe, ahol a tiszteletedre nagy, lincseléssel egybekötött népünnepséget rendezünk. Ugyanis, kérlek, több mint százötven rendbeli előre megfontolt szándékú gyilkosságért, ugyanannyi rendbeli csalásért kell felelned. Ezért alighanem felfüggesztik a politikai jogaidat.

– Mi… miről beszél?… – kérdezte Meulen falfehéren.

– Hát most hagyjuk a viccet. A fiadat, te ocsmány, vén fóka, a szállodában őrizzük. Ha eszedbe jutna elszökni, őt adjuk át a rendőrségnek. Tudjuk jól, hogy mennyire szereted azt a majomszabásu embert. Van egy ok, amit nem közlök veled és amiért futni hagyunk. De csak mezitláb. Egyetlen fillér nélkül. És pedig délután félötig. Addig velem együtt összeállítod vagyonodról a státust és mindazon telepesek nevét, akik meghaltak. A biztosításukért befolyt összegeket szétosztjuk törvényes örököseik között. Vagyonod többi részével kárpótolni fogod idejükért és egészségükért azokat, akik koldusan és betegen megmenekültek a te szigetedről. És ha marad még egyetlen filléred, azt be kell dobnod a tengerbe, úgyhogy fiaddal együtt csak menhelyeken és csavargóotthonokban élhess. Alkalmas címeket készséggel bocsájtok rendelkezésedre. Most adok neked öt perc gondolkozási időt, ha azután nem engedelmeskedsz szó nélkül, akkor a nyakadnál fogva viszlek a rendőrségre.

A hollandi tudta, hogy minden elveszett és a legkisebb büntetés, ami érheti, ha a vagyonát elveszik. A törvény csak maximumot szabhat ki rá. Menekülésre nincs remény.

… Negyed óra mulva Meulen ott állt a hotelszobában.

Jelen voltak többen a telepesek is. Egy szemrehányó szót sem szóltak neki. Csak nézték. A galambősz Lorimer, a megtört Rosnerné talpig gyászban, a szálfatermetű, elszántarcú Bauer, a közben felgyógyult Graboff mankóval a hóna alatt és a többiek mind. A fia ott ült a félkör közepén és úgy látszott, közel van a megőrüléshez. Elly nem volt közöttük, az ő szerepéről nem volt szabad tudni Meulennek.

Ezután minden gyorsan és engedelmesen történt. Meulen kifizette a tisztviselőit és táviratilag intézkedett a fiókok megszüntetéséről. Délután négy órakor felvette az Új-Hollandia R. T. négymillió dollárról szóló bankbetétjét és saját számláján kezelt vagyonát is, nyolcszázezer hollandi forintot. Délután félötig kiszámították, hogy melyik áldozat után mennyit fizettek a biztosítók, ezt az összeget, amely a pénz nagy részét tette, letétbe helyezték egy közjegyzőnél, akit megbíztak a bárhol feltalálható örökösök kiderítésével és az egyes tételek kifizetésével. Délután hatig aránylag olcsón elkelt Meulen háza és villája, ezekután Lengley benyult a hollandi zsebébe, elvette a pénztárcáját, az óráját, a gyűrűjét, mellénye felső zsebéből az utolsó szivarját és így szólt:

– Ha mostantól számított huszonnégy órán belül leszármazottaddal együtt még Jáván vagy, akkor nincs kegyelem. Mars!

A fennmaradt elég tekintélyes összeget szétosztotta a telepesek között. Saját magának hatvan hollandi forintot vett el.

– Részemről csak a rezsiárat számítom fel, amennyibe nekem került a tréfa. Az egész históriából az a tanulság, gyerekek, hogy az ember lehetőleg ne kívánkozzon élve a paradicsomba, mert mindig lesznek itt a földön patrónusok, akik ehhez szívesen hozzásegítik. Isten veletek és fogadjátok meg azt a jó tanácsomat, hogy lehetőleg kerüljétek ezentul a Vilma királynő szigetet. Szervusztok öregeim…

*

… A Karakatoa, amióta a világ egyik legszörnyűbb elemi csapását előidézte és szétrobbant krátere után háromszor kerülte meg a globust egy dagályhullám, negyvenezer ember halálát jelentve a föld tengerpartjainak, a Karakatoa azóta a víz alól sistergi fel vörösbeizzó, kékes láváját és hullámgyűrűi sokszor távoli hajóroncsokat, egész zátonytömböket sodornak ki a batáviai kikötő magas gátja alatt elhúzódó fövényre. A telepesek érkezése után virradó reggelen egy erőteljesebb lávaömlés örvénygyűrűje holttestet csapott a terméskőkolosszusok tövéhez. A halottban Meulent agnoszkálták. Boncolása meglepő eredményre vezetett. Megállapították, hogy nem élve került a vízbe. Valaki puszta kézzel megfojtotta. Pontos ujjlenyomatok helyezkedtek el a horpadt gégeporcok felett elszíneződött bőrön. Az Új-Hollandia R. T. egy volt tisztviselője jelentkezett a rendőrségen és azt vallotta, hogy előző este látta az áldozatot a Weltewredenből Batáviába vezető úton egy hatalmas, szálfatermetű, feltünően alacsonyhomlokú ember társaságában. Ezt az embert a rendőrségnek nem sikerült felkutatni…

Auguszt Meulen sem kerülte el a sors esküdtszékének verdiktjét. Régebbi üzleti kapcsolatai révén még maradt számára annyi nexus, hogy elhelyezkedhessen a postán egyszerű tisztviselőként. Az elkényeztetett fiatalember, aki régi szerelmét az alkohollal, nyomoruságossá vált helyzetében, lassan valóságos házassággá állandósította, nem sokáig állta rendszeresen a rosszul fizetett hivatali körmölést, sikkasztott, hamisított, azután egy ideig bujkált, végül éhesen elcsigázottan maga jelentkezett a csendőrörsnél.

Harmincnégy éves korában a sumbavai fegyenctelepen egy maláriás lázroham végzett vele.

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.