Az úr a pokolban is úr

,
amelyben Yvonne egy szerencsétlen ember helyett egy szerencsésnek segít

A tábornok nem tett szemrehányást. A leány olyan szerencsétlennek látszott, hogy a történtek dacára sajnálta. Yvonne most már jól tudta, hogy különös módon, hirtelen beleszeretett a légionistába. És ezt az érzelmet tragikussá tette az a tudat, hogy ő idézte elő a fiú áthelyezését a Szahara legrosszabb állomására.

Néhány álmatlan éjszaka alatt egyre határozottabban úgy érezte, hogy kötelessége megmenteni D’Alarconet. De hogyan? Hogyan menthet meg egy leány egy szerencsétlen légionistát? Segítőtársra van szüksége. Különböző udvarlói között volt egy Donald nevű belga katonai mérnök, aki a gyarmati hadsereg számára is dolgozott és mint jó tenniszjátékos, közkedveltségnek örvendett a marokkói társaságokban. Élet-halálra udvarolt Yvonnenak, aki elhatározta, hegy őt kéri fel segítőtársnak.

– Donald, maga okos ember és azt mondja, hogy szeret engem – mondta egy délután a mérnöknek. – Én segíteni akarok azon a szerencsétlen D”Alarconeon. Belebetegszem, ha miattam el kell pusztulnia. Tudja meg, hogy melyik szaharai erődben van.

– Megpróbálom kivenni az őrnagyból. Magáért mindent megteszek, Yvonne.

Másnap Donald ragyogó arccal ujságolta:

– Megvan! A 143-as számú közlegény az agadiri helyőrséghez beosztott rohamkülönítményben van.

– Donald! Aranyos Donald! Én mindent szívesen megtennék, odautaznék, ha tudnám, hogy mi módon lehetne elszöktetni. Segítsen nekem ebben az ügyben.

– Hát kérem… – szólt a mérnök szomorúan, – én itt jóformán katonai állományban vagyok. Nehéz a helyzetem… Azért tegnap óta gondolkoztam az ügyön és van egy jó ötletem, de nem szabad elmondani, hogy tőlem tudja.

– Szó sincs róla!

– Mást esetleg főbelőnek érte, de magának semmi baja nem lehet. Állítson ki egy futárigazolványt D’Alarcone nevére. Csenjen el ügyesen az apja íróasztaláról egy vezérkari levélpapírt. Üsse rá ugyanott a bélyegzőt. Az is ott van az íróasztalon, hatalmas, sárgafogójú pecsétnyomó. A legtöbb gyermek tudja az apja aláírását utánozni. Maga is tudja?

– I… igen… – mondta kissé ijedten. – Egész irkákat telefirkáltam gyerekkoromban a papa aláírásával.

– Nézze, ez egy kissé elkeseredett eszköz, de végre is csak valami szabálytalan úton lehet megmenteni azt az embert. Az üres lapot, ha rajta van a pecsét és az aláírás, az én utasításom szerint kitölti D’Alarcone nevére, mint futárigazolványt. Ha ezt a futárigazolványt el tudja juttatni D’Alarcone kezéhez, akkor akár különvonaton, vagy repülőgépen is megléphet a fiú Afrikából. Tudja jól, hogy most kezdődik az offenziva, amellyel be akarnak nyomulni a tuaregek földjére. Minden vonaton száguldoznak ilyen küldöncök és senki sem tartóztatja fel őket.

– Donald, kedves Donald! Hogy juttathatom el én az igazolványt hozzá…

– Hm… Hát várjon, majd kigondolunk valami zseniálisat. A legnagyobb baj az, hogy tegnap óta nem szabad a Szahara felé utazni, csak külön engedéllyel. Ez mindig így van, ha a hadműveletek kezdődnek. Viszont magának legalább Taurirtig kell eljutni. Az közel van az agadiri helyőrséghez és odáig én is elkisérhetem, mert néhány jelentéktelen utasítást kell átadnom az ottani ütegnek… Hopp!… Ide hallgasson, szerelmes kislány. Játsszunk el egy regényt! Maga egy kicsit lenyírja a haját, én szerzek egy légionista ruhát, szépen odaadom magának az irattáskámat. Maga tud tisztelegni, jelenteni, hiszen katonalány. Egyszerűen elviszi az én táskámat az írásokkal és átadja a taurirti üteg parancsnokának. Útközben maga használja a D’Alarcone névre kiállított futárigazolványt, amellyel simán engedik utazni a hadizónában Taurirtig. Taurirtban az én táskámat az írásokkal leadja az ütegnél. Azután egyszerűen keres valakit, mondjuk, egy gyümölcsárus arabot, aki jó pénzért elmegy Taurirtból Agadirba és egy kosár datolyával együtt becsempészi a maga futárigazolványát D’Alarconehoz. Ha azután a futárigazolvánnyal nem tud megszökni, akkor fajankó.

– És nem leplezhetnek le… útközben…

– Ha a titkos szolgálat, vagy a vezérkar valamelyik embere kiváncsiskodik, akkor ott van magánál az ütegnek szóló utasítás az én táskámban, amelyet Taurirtba visz. Erre mindenesetre szüksége van. Bár a legritkább esetben szoktak utánanézni annak, ami a futár táskájában van. Ha azután Taurirtban leadta a táskát és talált egy arabot, akivel útnak indította a maga futárigazolványát D’Alarconehoz, akkor egyszerűen női ruhába öltözik. La Motte tábornok leányának mindenki készséggel rendelkezésére áll, hogy mennél hamarabb Marokkóba jusson. Legfeljebb a tábornok úr mérgelődni fog, hogy leány létére ilyen veszélyes időben beszökött ebbe a veszélyes zónába.

– Borzasztóan félek… maga nem tudná elvinni…?

– Nézze Yvonne, ha magánál egy hamis futárigazolványt találnak, amely mögött egy szívügy van, ezért legfeljebb az édesapja jól leszidja. De ha valamilyen véletlen következtében nálam találják meg a hamis futárigazolványt, ez tízévi várfogság. Még azzal is óriási kockázatot veszek magamra, hogy az irattáskámat, az utasításokat magával küldöm el az üteghez. A leghelyesebb az lesz, ha nem is utazunk egy fülkében. Én a szomszéd kupéba szállok majd, hogy szükség esetén rendelkezésére álljak, de jobb szeretném, ha erre nem kerülne sor. Úgy-e, megérti Yvonne? Maga egy tábornok leánya, de én katonai mérnök vagyok. Legszívesebben venném, ha meg sem kisérelné ezt a vakmerőséget…

– Nem, nem… Nekem meg kell menteni ezt az embert. A papának majd azt mondom, hogy Párisba utazom a bácsimhoz. És kérem, mennél hamarabb… Már holnapra szerezze meg nekem a katonaruhát. Azonnal útnak indulok…

– Újra figyelmeztetem, kislány, az én számomra veszélyes ez a játék.

– Ne féljen! Vigyázni fogok. És nem lesz baj, hiszen végre is csak egy szerencsétlen emberen segítek.

És ebben tévedett Yvonne. Mert egy szerencsés emberen segített. Ez a Donald egyike volt a legszerencsésebb embereknek, akik valaha is kémkedéssel keresték a kenyerüket. Egy órával a beszélgetés után a Mammunia hotel különszobájában ült egy cinkosával.

– Szóval megvan a kulcsról a lenyomatod? – kérdezte Donald.

– Már két napja. Az őr a mi emberünk. Ha vállalod, hogy elviszed Hamir sejkhez, akkor huszonnégy órán belül nálad lehet a felvonulás terve.

– Láss hozzá és még ma szerezd meg a terveket. Külön futár fogja elvinni biztonságban Taurirtig, ahol majd én elveszem tőle és továbbítom. A veszélyes vasúti zónán a futár át fogja vinni.

– És ki ez a futár?

– De La Motte tábornok leánya.

*

…Az éjszakai vonatba csinos és fiatal légionista szállt be, puska nem volt nála, csak egy sárga irattáska. Nyilván futár lehetett, miután külön fülkét kapott, ahová a kalauz mást nem engedett beszállni. Yvonne de La Motte kisasszony volt ez a közlegény a sárga táskával. Nemsokára elaludt a zakatoló, döcögő vonat rázásától. Összetörve ébredt reggel. Később a hőségtől még jobban legyöngült és a zubbonyát sem merte kinyitni, mert tudta, hogy ez előírásellenes. Donald, akinek állandó engedélye volt az útvonalra, egy másik szakaszban ült, időnként elsétált a fülke előtt és biztatóan benézett a leányra.

Délben elérték Aut-Aurirtot. Itt meglepetésszerűen zárt katonai kordonba futott be a vonat. Senkit sem engedtek leszállni. Az utasok közt valóságos pánik tört ki. Egy hadnagy az őrjárattal sorra vette a fülkéket. Mikor Yvonnehoz nyitott be, a lány olyan haptákot vágott ki, hogy sok zupás bakának dicséretére vált volna. Minden szó, minden mozdulat beléidegződött gyerekkora óta és anélkül, hogy kérdeznék, folyékonyan jelentette:

– A 143-as számú légionista alázatosan jelentkezik.

– Hol a szabadságlevele?

– Hivatalos küldetésben vagyok, mon commendant. – A szíve hevesen dobogott, miközben átnyújtotta a hamis futárigazolványt. A tiszt figyelmesen megnézte és visszaadta.

– Rompez! – Megfordult és elment az őrjárattal. Yvonne megkönnyebbülten, de félájultan ült vissza. Teljes egy órát állt a vonat. Mint utóbb kiderült, a “futáron” kivül minden utast megmotoztak és kikutattak. Ezt a kalauz közölte Yvonneval, mikor később bejött a fülkéjébe.

– Rettenetes dolog történhetett, kérem. Nincs egy cigarettája?

– Nem dohányzom – mondta Yvonne. – Mi történt?

– Tegnap betörtek a vezérkar épületébe, nem olvasta a reggeli lapban? Fontos katonai írásokat raboltak el. Egész Marokkó lázban van.

Mikor Yvonne egyedül maradt, nyomasztó érzése támadt. Tulajdonképpen miféle írás lehet ebben a táskában? Nem volt rá oka, hogy gyanakodjék, de már hisztériás volt a sok izgalom következtében. Mit tud alapjában véve erről a Donaldról, aki olyan szisztematikusan intézte az egész ügyet? Azt tudja róla, hogy jól tenniszezik. És állitólag néhány erődítés tervénél segédkezett. Ösztönszerűleg kihúzta a sárga táskából az írásokat. Az iratcsomó tetején ez állt:

“Az első, második és harmadik zászlóalj bázisai és csapatmozdulatai egy szükségesnek látszó felvonulás esetére.”

A rövidesen megkezdődő offenziva tervének egy másolata van nála! Ennyit már értett a katonai fogalmakhoz. Gyorsan becsukta a táskát, de elkésett. Donald már régen ott állt a fülke ajtajában. A lány előtt egy pillanat alatt világos lett minden. Milyen egyszerűen szaladt bele ebbe a csapdába. Mennyire nem gondolkozott! A vonat megindult…

Donald leült vele szemben és mosolyogva mondta:

– Úgy látom, tisztában van a helyzetével, Yvonne. Becsaptam magát, de nem mindenben. Maga áthozta a veszélyes zónán a terveket és óvta őket, mialatt engem megmotoztak. Taurirtnál átadja a táskát nekem és igyekszik hazautazni. Én viszont a futárigazolványt becsületszavamra eljuttatom D’Alarconehoz, Agadirba.

– A táskát nem adom oda és ha közeledik, meghúzom a vészféket.

– Eszem ágában sincs közeledni. A táskát mégis ide fogja adni. Ha megtalálják magánál a hamis futárigazolvánnyal együtt, akkor higyje el, főbelövik annak dacára, hogy nő. És azt hiszem, a tábornok sem ússza meg lefokozás nélkül, mert végre is felelős azért, ha leánya a vezérkar pecsétjét és papírját használja fel szívügyeihez, de közben egy haditervet is magával visz. Ha Taurirtnál ideadja a táskát, akkor hazamehet, megmentheti a saját becsületét, az apja becsületét és a szerelmes ifjút, ha nem, akkor én adom át magát a hatóságoknak, mielőtt feljelenthetne engem. Ez is megér valamit, mert százezer frankot tűztek ki a tettes fejére és nincs bizonyítéka rá, hogy tőlem kapta a táskát. Estére Taurirtba érünk, addig gondolkozzon.

És Yvonne Taurirtig gondolkozott.

HARMADIK fejezet—>>>

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.

13 − tizenegy =