Körvadászat emberre
1.
Arthur Wheeler a nyolcvanas évek végén néhány kétes alak társaságában, akikkel közben ismerkedett meg, az arany felé özönlő emberáradattal együtt érkezett Kaliforniába, hogy ő is szerencsét próbáljon a diggerek között. Eleinte nem sok eredménnyel működtek, később azonban gazdag aranylelőhelyre bukkantak, és mint vagyonos emberek indultak útnak, hogy elbúcsúzva Kaliforniától, valahol letelepedjenek.
Wheeleren kívül tízen voltak: Patt, Corner, Cress, Lindsay, Bronson, Ashley, Cresby, Fowler és Harrington. Wheeler lassan kiismerte őket, és nem sokat tartott róluk. De hát errefelé nincs bő választék társakban.
Mikor visszafelé indultak, csatlakoztak egy másik társasághoz, ezek nyolcan voltak, közöttük egy asszony is gyermekkel és egy fiatal mesztic. Akkoriban majdnem olyan nehéz volt az aranyat elvinni Sacramento környékéről, mint megtalálni. Szerencsés diggerek a kibányászott arannyal csoportosan indultak útnak visszafelé, mert a környéken hemzsegő rablók az aranyszerzésnek azt az egyszerűbb módját választották, hogy leöljék a hazaigyekvő bányászokat.
A hegyvidék legrettegettebb rablója Shiwán volt, egy indiánbandita. Erejéről, ügyességéről legendákat meséltek, és bandája a nyugat válogatott rablóiból állt.
Arthur Wheeler és tíz társa együtt lovagolt Hawkins karavánjával. A két csoport, néhány uncia különbséggel egyforma mennyiségű arannyal indult útnak. Wheeler már ekkor nős ember volt, de feleségét és két kisfiát San Franciscóban hagyta James Butler “Aranytanya” nevű bányászotthonában. A kisebb fiú, Tom talán ötéves volt, Dick, az idősebbik, tizenkettő múlt, ezért Wheeler okosabbnak látta, ha az asszonyt a két kis gyermekkel nem viszi el a veszélyes bányavidékre. A Sacramento környékén ezidőtájt négy világrész rablói és kalandorai adtak találkát egymásnak, ezért csak helyeselni lehetett Wheelernek azt az elhatározását, hogy családját San Franciscóban helyezze el, James Butler fogadójában, míg ő maga elmegy szerencsét próbálni.
A másik nyolc bányász vezetője, Hawkins nem így gondolkozott. Elhozta magával Kaliforniába feleségét és Kittyt, kétéves kislányát. Ezek ott voltak a bungalowban, míg ő olykor naphosszat szitálta, derékig vízben a folyó iszapját. Ez is lehet szempont: az asszony főz, mos és megakadályozza, hogy a környéken gomba módra elszaporodó rulett- és kártyalebujokban is szerencsét próbáljon a bányász, ahol egy nap alatt elveszítheti esetleg több hónapos, keserves fáradságának eredményét.
A két társaság együtt indult útnak San Francisco felé. Semmiféle óvatossági rendszabályt sem mulasztottak el, hogy egy esetleges rablótámadás készen találja csapatukat. Azonban úgy látszott, Shiwán hordái ez alkalommal vagy másfelé jártak, vagy nem tartották ajánlatosnak, hogy megtámadják őket, mert baj nélkül érték el a dombvidéken túl azt a forgalmasabb, biztonságos vidéket, amely már kívül esett Shiwán körzetén. Hawkinsék csoportja nem San Franciscóba készült, hanem Dél-Kaliforniába igyekezett, a gyümölcstermő vidékre, ahol már régebben előre kiszemeltek egy szép darab földet. Itt, ahol biztonságban érezték magukat, elvált egymástól a két csoport. Wheeler tizenegy tagú csoportja San Francisco felé indult, a másik karaván délnek igyekezett aranyával.
2.
Hawkins mellett Fernandez lovagolt, egy fiatal mesztic. Csinos, vidám gyerek volt. Eleinte, a bányászás keserves munkája közben, naphosszat énekelt. Később elnémultak a nótái: Fernandez beleszeretett a szép Hawkinsnébe. Természetesen badarság lett volna megmondani az asszonynak, szerelmet vallani, vagy csak közeledni is hozzá, hiszen Fernandez mesztic volt! Indián apától és holland anyától származott. Remélhetett egy mesztic többet, mint hogy a bányászok eltűrjék maguk között, esetleg barátságosak legyenek hozzá?
Ezért egyre kevesebbet dalolt. Ha csak tehette, pihenéskor karjába fogta Hawkinsné kétéves kislányát, odaült a szekér felhágójára, csitítgatta a gyereket, mosolygott rá, és órák hosszat játszott vele. Ennyit egy meszticnek is szabad.
Ki hitte volna a szelíd, értelmes fiatalemberről, hogy az Egyesült Államok rablói között származása és működése alapján a második hely illette meg? Fernandez ugyanis Shiwán fia volt. Az anyját úgy rabolta el a rettenetes indián, és a finom hollandi asszony elég hamar belepusztult a nomád rablóéletbe a hegyek közötti barlangok mélyén, ahová Shiwánt követnie kellett. Előbb azonban a világra hozta Fernandezt. A fiú hatéves korában már ismerte a kacskaringós titkos ösvények minden kanyarát, tízéves korában száz lépésről kapásból lőtte le a magasban kóválygó keselyűt. Rablók között nőtt fel, szabadon, kitéve a perzselő nyári forróság, a dermesztő téli fagy minden viszontagságának, és tizenöt éves volt mikor részt vett az első rablásban.
Később az apja valahonnan egy iszákos, elcsapott orvost szedett fel, ez tanította a fiút írni-olvasni, és még sok mindenre, ami Fernandezt megkülönböztette az eldurvult agyú rablóktól. Így azután tizennyolc éves korában neki jutott a legnehezebb feladat: ott élni a bányászok között, megbarátkozni velük, úgy tenni, mintha ő is keletről jött szerencsevadász lenne. Azután visszalovagolt a hegyek közé, és pontos értesülések alapján irányította apja mellett az éjszakai támadásokat, miután tudta, hogy mennyi arannyal, ki, merre indul.
Ezért mehetett nyugodtan a két karaván, Shiwán hordáitól békében maradtak. Előző éjszaka ugyanis Fernandez titokban meglátogatta az apját a hegyek között.
– Holnap indulunk – mondta Fernandez. – Tizenkilencen leszünk, meg egy asszony a gyerekével.
– Sok aranyat visznek?
– Nagyon sokat.
A hatalmas ősz indián szájába tette nyakáról lefüggő cseréppipáját és megtömködte dohánnyal.
– Merre mennek? – kérdezte, miután rágyújtott.
– A déli úton. A dombokig együtt leszünk, ott a társaság fele különválik.
– Akkor éjfél után…
– Azért írom le ilyen pontosan az utat, mert nem akarom, hogy megtámadjátok őket.
Az öreg indián módra nyelte a füstöt, és gondolkozott.
– Nem akarod?
– Nem. És azt is megmondom most, hogy nem jövök többé vissza. Elmegyek délre a fehérekkel. A bányász részemből betársulok hozzájuk.
Az öreg összehúzott szemmel nézett a füstbe.
– Átkozott asszony… – mondta aztán.
– Ezt ne mondd. Mert nem tűrhetem.
Az öreg felugrott:
– Hát menj! De aranyat nem kapsz egy unciát sem! Érted?! Ha akarsz, pusztulj innen, de ha elárulod a rejtekhelyet…
– Elég. Nem kell rész a gyalázatos aranyatokból. Megcsömörlöttem a vértől. De ha ennek a csapatnak valami baja történik útközben, akkor halld az eskümet: Istenemre kiirtlak mindannyiótokat, hogy nyomotok sem marad.
Ezzel sarkon fordult és ment.
Az öreg Shiwán először a revolveréhez kapott. Azután mégis meggondolta magát.
– Mit mondott Fernandez? – kérdezte később az egyik alvezére.
– Fernandez megmondta, hogy merre mennek a bányászok. Ezeket a bányászokat nem fogjuk megtámadni. Fernandez így akarja, mert szeret egy asszonyt.
Mike, egy kétméteres rabló szitkozódni kezdett.
– Talán be akar csapni a kölyök? Egyedül akarja megszerezni a zsákmányt?…
– Nem hiszem – felelte Shiwán. – Figyeljetek – folytatta aztán -, ha a domboknál elváltak és Fernandez dél felé ment az asszonnyal, akit szeret, azt a másik tizenegyet megtámadjuk, mielőtt elérik az országutat.
3.
Wheelert és tíz társát, miután elbúcsúztak Hawkinséktől és az utolsó éjszakai pihenőt tartották, túl a dombokon, váratlanul fegyveres rablók fogták körül, lövésre kész puskával.
– Aki mozdul, golyót kap! Én Shiwán vagyok!
Jól tudta, hogy nevének milyen ijesztő hatása van, ezért váratlan támadásoknál ezt, mint valami csatakiáltást hallatta, hogy még jobban megrémítse az áldozatokat.
Lindsay revolvert rántott. A következő pillanatban hanyatt bukott lövéstől találva. Cress a kocsi belsejéből tüzelt, és Shiwán a melléhez kapott.
A lövöldözés nem tartott soká. Ezen a vidéken már könnyen érkezhetett segítség. A banditák siettek. Inkább puskaaggyal dolgoztak. A megtámadottak egy része amúgy sem moccanhatott a fegyvercsövek előtt. Percek alatt a rablóknál volt az aranypor, és elvágtattak a kis társaság egyévi nehéz munkájának eredményével.
A hegyi ösvény első kanyarodójánál Shiwán lebukott a lováról. A seb súlyos volt, Cress golyója a tüdőt érte. A rablók két ló közé erősített pokrócon vitték a rejtekükig.
A retteget rabló hajnalra meghalt. Társai nem sajnálták túlságosan. Jó mélyén elásták, és néhány követ helyeztek a sírja fölé, nehogy éjjel a hiénák kikaparják. Ez volt Shiwán végtisztessége.
4.
– Lindsay…
Wheeler, akit puskatussal vágtak fejbe, magához tért s a sebesülthöz kúszott.
– Azt hiszem… nem veszélyes… – mondta Lindsay.
Miután megnézték a sebet, látták, hogy mindössze egy apró lőtt seb a vállban, amely közben összezárult. Zsebkéssel eltávolították a golyót, és Lindsay máris jól érezte magát. Errefelé nem túlságosan érzékenyek az emberek.
– Átkozottak! – mondta Patt. – Most úgy állunk itt, mint mikor megérkeztünk…
Csüggedten ültek. Lindsay úgy látszott, töpreng valamin.
– Kötelességünk lenne – mondta végül -, utána menni ennek a másik karavánnak. Hátha őket is megtámadják a rablók. Vagy talán már meg is támadták.
– Igazad van – mondta Burns. – Megyünk Hawkinsék után.
Csendben lovagoltak dél felé. Elől Lindsay suttogott Cress-szel. Később bevonták Cornert is, majd Ashley és Fowler dugták össze a fejüket.
– Miről tanácskoztok? – kérdezte Wheeler.
– Idehallgass, Wheeler! – mondta Lindsay -, tudjuk, hogy te nem vagy magunkfajta ember. De most hiába mondsz ellent. Nincs kedvünk visszamenni a Sacramentóhoz és elölről kezdeni ezt az átkozott bányászéletet.
– Nincs, nincs… – mondták többen.
– De hát mit akartok? – kérdezte elhűlten Wheeler.
– Megtámadjuk ezt a nyolc embert, és elvesszük az aranyukat – felelte keményen az óriás Lindsay.
Mielőtt felelhetett volna, valamennyien vágtatásba kezdtek. Wheeler tehetetlen dühvel nyargalt utánuk. Legszívesebben agyonlőtte volna őket. De hogy akadályozhatja meg a gyalázatosságot? Mit tehet egyedül tíz fegyveres ellen?
…Utánuk sietett, de úgy látszik az ő lova silányabb volt. Fél óra múlva eltűntek előle. Kétségbeesetten sarkantyúzta az állatot.
…Hawkins karavánja még nem járhatott messze. Wheeler egyszer csak sortüzet hallott, azután egyes lövéseket.
Mit tehet? Istenem!
Öklével verte a ló fejét, hogy gyorsabban vágtasson. Hiába…
A tábor helyén szörnyű kép fogadta. Lindsay és a többiek lelőttek mindenkit. A felborított szekér körül halottak hevertek. Világos volt. Ha kirabolták ezeket, meg is kellett ölni valamennyit, hiszen a megtámadottak név szerint ismerték a támadókat.
Corner és Harrington már elosztották a rablott arannyal telt kis zsákokat, arányosan terhelve meg egy-egy lovat. Valamelyik felgyújtotta a szekeret, amely nagy lánggal égett, megvilágítva a szörnyű öldöklés színhelyét.
Hawkins hanyatt feküdt, szétcsapott karral, fénytelen szemével az ég felé bámulva, holtan. Wheeler döbbenten, megkövülten állt. Képtelen volt rá, hogy mozduljon vagy szóljon. Egy hatalmas árny lépett eléje. Lindsay volt, valamennyiük között a legerősebb és legbrutálisabb:
– Ha tetszik, ha nem, megtörtént! Mit akarsz tenni?
– Gyalázatos rablógyilkosok vagytok!
Lindsay kurtán felnevetett:
– Egyszerűen végezhetnék veled is. De nem szükséges. Tizenegyen indultunk el Sacramentóból. Ha nem Shiwán számlájára írják a rablást, hanem bennünket fognak el, akkor velünk együtt téged is felkötnek.
– Azt mondom – szólt közbe Cress, aki odajött – fogadd el a zsákmány rád eső részét, ez a legokosabb, amit tehetsz.
– Soha! – kiáltotta Wheeler -, aljas rablókkal nem osztozom.
– Előre! – kiáltotta Cresby -, virrad!
A tíz ember már elvágtatott.
Wheeler körülnézett. Sorra járta az elhullottakat. Egy sem élt. Hirtelen gyereksírást hallott. A táborhely szélén, a bokrok között, valami fehéret pillantott meg. Mielőtt odaérhetett volna, egy férfi kúszott elő, kisgyerekkel a karján. Fernandez volt. Egyik kezével magához szorította a gyereket, másik kezével a csípőjét fogta.
– Segítsen… – lihegte… – Mindent hallottam… Tudom, hogy… tisztességes ember.
Wheeler elsősorban a gyereket vette fel. Miután a kislányt egy pokrócra tette, utánanézett a sebesültnek. A golyó a mesztic csípőjébe fúródott, és a csontot is súrolta. Bekötözte Fernandezt, aki nagyon legyöngült a vérveszteségtől. Ismerték egymást, hiszen együtt jöttek az útkereszteződésig.
– Wheeler… – suttogta a félvér. – Nemsokára fellép a sebláz… elveszítem az eszméletem… Tegye, amit mondok, és nem fog rosszul járni… Több aranyat adok magának, mint amennyit elvesztett… Hinnie kell nekem…
– Bízhat bennem, Fernandez. Ami az aranyat illeti, én anélkül is…
– Sok aranyat fog kapni… amennyit akar… Nem vagyok lázas… Csak annyit kérek magától, hogy vigye ezt a gyereket San Franciscóba… viselje gondját, érte jövök.
– Elsősorban azt mondja meg, hogy mit csináljak magával?
A beteg arca piros lett, csillogott a szeme, és cserepes száján szaporán járt ki és be a levegő.
– Menjen vissza… A dombokon túl… ahol tegnap megálltunk, az utolsó előtti táborhelynél, lakik… Tonga, a pásztor… egy pawnie indián… Mondjon el neki mindent… azután… menjen el nyugodtan a gyerekkel… Tonga… majd… gondomat viseli…
Wheeler nyeregbe szállt a gyerekkel, és elvágtatott Tongához.
A vén indián pásztor nem volt rabló, nem is cimborált velük. Egyszer a hegyek között Fernandez az élete kockáztatásával mentette meg Tongát, azóta tudta, hogy a vén pawnie-ra mindig számíthat. És nem is tévedett.
Wheeler mindent elmondott, az indiánnak. Tonga nyugodt, barna arcán egy vonás sem rezdült.
– Lovagolj el nyugodtan, uram, a gyerekkel. Fernandezről gondoskodni fogok. Elhozom ide a kunyhómba.
– Tonga. Mond meg Fernandeznek nem szabad feljelenteni Lindsayt és a társait. Én is bajba kerülnék.
– Biztos lehetsz, uram, hogy Fernandez senkit sem fog feljelenteni. És Tonga is tud hallgatni.
– Isten veled.
– Jó utat.
Ellovagolt a gyerekkel. Még a fordulónál sem volt mikor lódobogást hallott maga mögött. Tonga vágtatott el mellette, mint a szélvész. Ment Fernandezért.
5.
A tíz rabló készen arra az eshetőségre, hogy gyanúsak lehetnek, miután együtt indultak el Hawkinsékkal, Fort-Rowerben jelentették a hatóságoknak, hogy kirabolták őket.
Ezután folytatták útjukat, és miután nem San Franciscóba igyekeztek, elkerülték Wheelert. Wheeler szomorúan érkezett meg az “Aranytanyára”, ahol feleségét és két fiát hagyta. A leveleiben jelzett arany helyett mindössze egy kétéves kislányt hozott, akit Kittynek hívtak.
Keserves napok következtek a kis családra. Az “Aranytanya” tulajdonosa, Butler jóvoltából tengődtek valahogy. Dick iskolába járt, az ötéves Tom a kis Hawkins Kittyvel játszadozott naphosszat. Az asszony mosást vállalt, Wheeler napszámos munkát végzett.
Egy év múlva jelentkezett Fernandez.
Wheeler nem tudta még, hogy Fernandez törvényen kívül áll, és vérdíj van kitűzve a fejére. Ugyanis Shiwán egyik embere megsebesült egy újabb támadás alkalmával. A rablót elfogták. Shiwán emberei a szerencsétlen eset óta, mikor főnökük elpusztult Cress lövésétől, babonásan gyűlölték Fernandezt. Úgy érezték, hogy a fiú oktalansága döntötte bajba őket, és a vén indián halálával letűnt a szerencsecsillaguk. Ezért a rabló, mert tudta, hogy úgyis felkötik, elmondta a titkot.
– Tudjátok meg, hogy Fernandez, a mesztic Shiwán fia volt. Ő kémkedett közöttetek, azután velünk együtt rabolta ki azokat, akik elég bolondok voltak és bíztak benne.
A rablót felkötötték, és Fernandez fejére vérdíjat tűztek ki.
De a meszticet nem sikerült elfogni. Azután váratlanul Fort-Rowerből egy csapat lovas katona érkezett a hegyek közé. Sacramentót nem is érintették. Tonga az öreg indián mesélte, hogy egy hónapig járta az aránylag kis csapat katona a hegyi ösvényeket. Úgy látszik, Fort-Rowerben megelégelték Shiwán hordájának működését, mert a katonák csak akkor jöttek le a hegyek közül, mikor az utolsó rablót is felhajszolták és lelőtték a rejtekhelyén.
Több rabló a hegyek között nem volt. Azután még nyolcszor, tízszer kellett kijönni a csapatnak Fort-Rowerből, mert újabb bandák alakultak, de senki sem bújhatott el többé a Nevada-hegység szirtjei között.
A Sacramento völgye éppolyan biztonságos hely volt, mint San Francisco. A diggerek rablóvilágának hőskora hirtelen letűnt. Azontúl már csak szerencsevadászok keresték fel a Sierra Nevada kaliforniai lejtőit. Kutattak Shiwán mesebeli kincsei után. Azt a sok mázsa aranyat szerették volna elvinni, ami valahol bizonyára ma is megvan.
Wheeler mindezt nem tudta, mikor egy év múlva Fernandez eljött San Franciscóba Hawkins Kittyért, és sok-sok aranyport hozott. Többet, mint amennyiről Wheeler valaha is álmodott.
A kis család ámultan nézte a kincset. Butler, az Aranytanya tulajdonosa éppen akkor lépett be, mikor ott feküdt kirakva az asztalon az aranyporral telt kis zsákok csoportja.
– Mr. Butler! Fernandez barátom, akivel együtt dolgoztam Kaliforniában, elhozta a részemet. Mi most elmegyünk innen. Maga sokszor volt hozzánk jó, legyen meg a jutalma érte – mondta Wheeler.
Az álmélkodó tulajdonost busásan megajándékozták.
– Mit fog csinálni ezzel a sok arannyal, Mr. Wheeler? – kérdezte.
– Farmot veszek. Gazdálkodni fogok Nevadában. Ott olcsó a föld és jó.
Mikor Butler kiment, Wheeler Fernandezhoz fordult, aki a kis Hawkins leánnyal játszott.
– Remélem, nem vitte túlzásba a hálát, és megtartott magának annyi aranyat, amennyi elegendő ahhoz, hogy letelepedjék valahol.
Fernandez kreol arca néhány másodpercig kifejezéstelen tekintettel nézett valamerre a semmibe. Azután azt mondta:
– Nekem annyi aranyam lehetne, amennyi senkinek sincs a földön. De nem kell. Most már meg fogok élni, szerényen, a magam erejéből. Fel akarom nevelni ezt a kislányt. Maga többet tett értem, Mr. Wheeler, mint amennyit valaha is meghálálhatok, mindig tudni fogja, hogy hol vagyok és mindig számíthat rám, ha szüksége lesz a segítségemre.
Mielőtt még Wheeler magához térhetett volna meglepetéséből, a mesztic, a karján a kis Hawkins lánnyal nesztelenül kiosont a szobából.
6.
Wheeler Balting Cityben telepedett le. Az aranyon hatalmas birtokot vásárolt. Néhány év múlva az egyre fejlődő Balting City leggazdagabb földesura Arthur Wheeler volt. A hatalmas legelő, amíg a szem ellátott, nyájakkal telt meg, lovaiért messzi földről jöttek a vásárlók.
Múltak az évek, Tom már tizenöt esztendős, erős, nagy fiú volt. Dick letette az orvosi vizsgát, és visszatért Balting Citybe, hogy ott telepedjék le mint orvos. És egy nap Shiwán átkozott aranya meghozta a gyümölcsét: kísértetek jöttek elő a sírból, hogy végezzenek a Wheeler családdal.
Lindsay és társai annak idején hajókat béreltek, szállítmányozással foglalkoztak, de különböző szabálytalanságok, piszkos ügyek nyakát szegték a vállalatnak, és a tíz ember néhány év alatt ismét elszegényedett.
Elhatározták, hogy vagyonuk roncsán San Franciscóban játékkaszinót nyitnak. Kikerülhetetlen volt, hogy ne vetődjenek el az Aranytanyára Butlerhez. Hiszen itt a diggerek szálltak meg, akiket ügyesen elcsaltak este a kártyabarlangba. Sok szó esett itt szerencsés és balsors által üldözött bányászokról. Ez volt a főtéma. Így történt, hogy az egyik aranyásó azt mondotta Lindsaynek:
– A legszerencsésebb fickó mégis Butler, a tulajdonos. Hiába járt egy évig azon az átkozott helyen, és mégis talált annyi aranyat, amennyi egy bányász része.
A vendéglős, aki ott mellettük, rábólintott.
– Úgy van, ahogy mondod. Mikor túrtam a földet, üres kézzel jöttem vissza. Mikor nem számítottam rá, az az áldott Wheeler tisztességes osztaléknak megfelelő aranyat adott.
Cress, aki szintén ott ült, gyorsan összenézett Lindsayvel.
– Wheeler? Mintha hallottam volna ezt a nevet… – jegyezte meg közömbösen Lindsay. – és honnan volt annyi aranya?
– Egy mesztic barátja hozta, bizonyos Fernandez nevű, akivel régebben együtt dolgoztak.
– Érdekes történet – bólogatott.
– Ez a Fernandez valami kislányt bízott rá – folytatta a vendéglős. – Hawkins Kittynek hívták.
Lindsay alig tudott visszafojtani egy felkiáltást. Mikor egyedül maradt Cress-szel és a cimboráival, gyorsan tanácskozni kezdtek.
– Te érted?
– Világos! Fernandezről már kiderült, hogy Shiwán fia volt. Összejátszott Wheelerrel, hogy bennünket fosszanak ki, és nem számítottak arra, hogy mi azután megtámadjuk Hawkinsékat. A napnál világosabb minden, hiszen Hawkins leányát elhozták ide, és Wheeler később megkapta Fernandeztől az osztalékát. Úgy látszik, Fernandez súlyos sebet kapott valamelyikünktől, és azt nyögte egy évig.
– Akkor lehet, hogy Wheeler most gazdag ember – mondta Corner.
– Azt mondta, hogy Nevadában akar letelepedni – szólt közbe Bronson.
– Mi bejelentettük annak idején a kárunkat – fűzte tovább Patt. – Erről jegyzőkönyv van Fort-Rowerben.
Lindsay hatalmas öklével az asztalra csapott és határozottan mondotta:
– Ha van valamije Wheelernek, akkor esküszöm, hogy mi is gond nélkül élünk ezután.
7.
Egy este lovas érkezett Wheeler háza elé. Lindsay volt. Wheelerrel a tornácon találkozott.
– Jó estét.
Az őszülő farmer egy pillanatig meghökkent.
– Lindsay! Hogy mertél idejönni?!
– Beszélnem kell veled…
– Nincs veled semmi beszélnivalóm.
– Gondold meg, Wheeler. Nem a seriffhez mentem előbb, hanem ide jöttem. A közelben várnak rám a többiek is.
– Takaródj innen, a többiekkel együtt!
– Kezemben van a jegyzőkönyv Fort-Rowerből, hogy Shiwán emberei kiraboltak minket. Kezemben van a körözvény, hogy Fernandez Shiwán fia volt. Be tudom bizonyítani, Butlerrel, hogy a megölt Hawkins leánya nálad volt. Be tudom bizonyítani, hogy Fernandezzel Butler jelenlétében osztoztál. Hogy jutott hozzád Shiwán áldozatának a lánya? Milyen viszonyban voltál Fernandezzel és ha nem igaz, hogy tőle kaptad az aranyat, miből vettél birtokot?…
Wheelerre mindez úgy hatott, mint a villámcsapás.
Lindsay minden szava igaz és mégis hazugság. Minden tárgyi bizonyíték ellene szól. Csak Tonga, Fernandez és az Isten tudják, hogy ártatlan.
Fernandez! Hiszen tudja, hogy hol van most a mesztic! Fernandez megmenti!
– Mit kívántok? – kérdezte most már nyugodtan.
– A vagyonunkat.
– Nem raboltatok eleget?…
– Nem fogod magad ártatlan emberek rágalmazásával megmenteni. Fernandez cinkosa hiába vall ellenünk. Ha tisztességesen osztozni akarsz, hagyunk annyit a birtokból, amennyiből te és a családod megéltek. Ha nem, akkor bizonyítékaimmal a seriffhez megyek.
– Menj, ahová akarsz Lindsay. Rablógyilkosokkal nem osztozom!
Lindsay egy pillanatig habozott, aztán ment. Egyenesen a seriffhez, akit a hivatalában talált.
– Mr. Gibson! Megérkeztünk Balting Citybe tízen – mondta határozottan -, akiket tizenegy év előtt Wheeler és cinkosai kiraboltak.
A seriff csendesen felnézett.
– Ez ostoba hazugság – mondta nyugodtan.
– Bizonyítékokat hoztam.
Írásokat vett elő, és hosszan magyarázott.
Egy óra múlva a seriff kissé sápadtan lovagolt a tíz ember élén Wheeler farmjához.
8.
Miután Lindsay elsietett, Wheeler felnyergeltette a lovát, azután bement az ebédlőbe, ahol együtt volt a család. A tizenöt éves Tom, Dick az orvos és Wheelerné.
– Most én ellovagolok – mondta csendesen Wheeler -, és lehet, hogy két hétig is eltart, amíg visszaérek. Azalatt sok kellemetlenségben lesz részetek. Meggyanúsítanak majd azzal, hogy rablókkal cimboráltam. Sajnos akkor még nem tudtam, hogy Fernandez, akitől az aranyat kaptuk, Shiwán fia. Később olvastam a lapokban. Ha jelentkezem a törvény előtt, nem büntettek volna meg. Fernandez miatt nem tehettem ezt. Most sok bizonyíték szól ellenem, de mire visszatérek, elsöpröm ezeket a gazembereket és akasztófára juttatom őket. Addig nektek nagyon rossz lesz. Viseljétek el türelemmel.
– De hát… ki vádol? – kérdezte rémülten az asszony.
– Közönséges rablógyilkosok vádolnak, akiket felköttetek. De ehhez előbb Tanassoba kell mennem. Csak Fernandez menthet meg engem, és ő juttathatja kötélre Lindsayt és a többi gazembert.
– Nem mondhatod meg egyszerűen a seriffnek, hogy hol találja meg Fernandezt? – kérdezte Dick.
– Nem. Én nem árulhatom el a meszticet.
A seriff lépett a szobába.
– Jó estét, Mr. Wheeler, néhány ember feljelentette önt, és megdöbbentő adatokkal bizonyította a vádat. El kell most jönnie a hivatalomba, hogy tisztázza magát, ha tudja.
– Megyek, Gibson. Ha nincs kifogása ellene, előbb néhány utasítást adok az intézőmnek.
– Tessék…
Wheeler távozott.
A hátsó kapun csendben kivezette a lovát, azután felpattant rá és elvágtatott. El kell jutnia mindenáron Tanassoba. Még akkor is, ha a szökését beismerésnek veszik. Utólag mindent tisztázni fog.
A seriff nyugodtan ült. Türelmesen várakozott Wheelerre. Kínos, lassú percek múltak.
Egyszerre Lindsay lépett be kopogtatás nélkül.
– Seriff! Wheeler megszökött! Ez elég bizonyíték!
– Ha igaz, akkor elég!
– Az apám egy koronatanúért ment! – kiáltotta Dick.
– Magát teszem felelőssé a szökésért – kiáltotta Lindsay a seriffre. Ez nyomban felugrott és kiment vele.
Tom utánuk indult.
– Itt maradsz! – kiáltotta Dick.
– Eressz… – Kiszakította magát a bátyja kezéből, és mielőtt megakadályozhatták volna, elfutott. Dick utána sietett a sötét udvarra. A kapu felől lódobogást hallott és a tizenöt éves Tom elvágtatott.
– Merre mehetett? – kérdezte a seriff Lindsayt lovaglás közben.
– A hegyek felé menekült. Arra látta egy bányász, akivel az imént találkoztunk. Bizonyára a hátsó kapun szökött meg.
– Akkor az északi országútra akar kijutni… Hárman jöjjenek velem, az úton alkossanak két külön csoportot, nagy ívben kerüljék meg a dombot, kelet és nyugat felé. Nem menekülhet! – mondta a seriff, aki úgy ismerte a vidéket, mint a tenyerét.
Megkezdődött a körvadászat. Emberre! Szép holdvilágos éjszaka volt, ami nem kedvezett a menekülőnek.
Azt nem tudta a seriff, hogy a tíz vádló sejtette Wheeler menekülésének az okát. Érezték, hogy valami meglepetést tartogat. Megbeszélték tehát, hogy ha lehet, üldözés közben végeznek Wheelerrel. Akkor nyert ügyük van. A halott nem beszél, és a bizonyítékok tökéletesen megtévesztőek.
Wheeler sebesen vágtatott. Tisztában volt azzal, hogy üldözni fogják. Ha eléri a dombokon túl az erdőt, akkor megmenekült, és eljut Tanassoba.
De nem érte el. Lindsay csoportja, amelyhez Cress, Corner és Ashley is tartoztak, kitűnő lovaikkal vad iramban törtek előre kelet felé, és egy óra múlva nyomában voltak a menekülőnek. Most el kell végezni a dolgukat, mielőtt a seriff jön…
Mikor Wheeler látta, hogy utolérik, szembefordult az üldözőivel, és megállt. Ekkor Lindsay lelőtte.
…Közelről, gyorsan, anélkül, hogy Wheeler előzőleg csak egy mozdulatot is tett volna a revolvere felé. Tehát voltaképpen aljas orrgyilkosság volt, ami történt.
Wheeler holtan bukott le a lováról. A bandita ezután kivette az áldozat revolverét, elsütötte, és melléje dobta a földre.
Azután bevárták a többieket.
A seriffnek azt mondták, hogy Wheeler adta le az első lövést, csak azután terítették le. A kis csapat visszafordult. Gibson egész idő alatt nem szólt. Balting Cityben intézkedett, hogy hozzák el kocsin a halott Wheelert.
Közben a becserkészett áldozathoz megérkezett a fia…
Tom ott állt az északi országúton apja holtteste mellett. A gazdátlan ló, valamivel távolabb legelt. A tizenöt éves gyerek nem sírt. Csak állt egy helyben és nézte az apját. Magában bizonyára valami szörnyű fogadalmat tett, de az arca nyugodt volt, inkább elgondolkozó, mint szomorú.
Felvette apja fegyverét, magához vette a revolverét és minden holmiját, nyeregbe szállt és a ló orrát a hófödte hegycsúcsok felé fordítva elvágtatott.
Tom Wheeler eltűnt. Hiába kutattak utána, hiába kerestették: nem került elő. A tíz károsultnak elrabolt aranyukért odaítélték Wheeler vagyonát: a birtokot, a farmot, mindent. A bíróság bizonyítva látta, hogy Wheeler Fernandezzel összejátszva kirabolta a tíz embert.
Dick keletre utazott édesanyjával, de Wheelernét, férje halála és Tom elvesztése teljesen összetörték. A szerencsétlen asszony nemsokára meghalt…
9.
A tizenöt éves fiú lassan léptetett fel a hegyi ösvényen. Egyre feljebb, feljebb, míg hajnalra egész közelinek látta a hófödte csúcsokat. Tom Wheeler itt maradt a hegyek között. Elfelejtette a könyveit, a rajzait, elfelejtett mindent, ami egy szebb és jobb világhoz kötötte, csak egyetlen érzés maradt szívében: a bosszú!
Első éjszaka még borzadva húzódott meg egy barlangban. A kietlen hegyvidék gutaütött fái között vonított a szél és vérfagyasztó ordítással felelgettek egymásnak a hegység farkasai.
De hajnalban továbbment. El akarta kerülni az emberlakta vidéket. Tudta, hogy keresni fogják. Végül olyan magasságba ért, amerre már nem vetődik fel sem pásztor, sem favágó. Itt húzta meg magát. Úgy élt, mint a magányos, szürke farkas. Egyedül járt a kristálytiszta, hűvös levegőben az elhagyott ösvényeken, vadászott, csapdát állított és főleg a bosszúra készült! Gyakorolta napokon át a céllövést, próbálgatta a pisztolyát előrántani és emelgette a nehéz köveket.
Hosszú időt töltött el így, de gyűltek a prémek. A hegyi pataknál hódcsapdát állított fel, amit egy öreg indián cselédjüktől Chickwoocktól tanult gyermekkorában. De lőtt rókát, farkast és a hónap végén, utolsó töltényeivel már eltalálta a fán kúszó mókust, követte a mosómedve nyomát és a barlangjában fogta el.
Egy hónapot keserves kínnal élt itt, sokszor naphosszat étlen-szomjan bolyongott lován, a hegység magas fennsíkjain. Miután elfogyott a tölténye, nekivágott a Nyugat felé vezető szerpentinnek, hogy messze elkerülve Balting Cityt, Denverbe jusson.
Denverben eladta a prémeket. A pénzen ellátta magát a legszükségesebbekkel és ment vissza a hegyek közé. Főleg sok-sok töltényt vásárolt. Ebben a magányos ősi állapotban fülei, szemei, szaglása csodálatosan kifinomodtak. Meghallotta a távolban vadászatra osonó hiúz könnyű járását. Egyre nehezebb célt választott ki gyakorlásul, egyre könnyebben rántotta elő a pisztolyát és tizenhat éves sem volt, mikor egy váratlanul támadó farkast, fegyver nélkül, ősi harcban puszta kézzel fojtott meg.
Azután Denverben, mikor hónapok múlva ismét lement, hogy prémét adjon el, megtudta, hogy anyja meghalt, a birtokukat átvették Lindsay és társai, fivére Kansas Cityben orvos.
A fivérét meglátogatta.
Dick csodálkozva nézte a furcsa, dallamos hangú hűvös tekintetű embert, nézte az öccsét, amint nesztelen léptekkel jár a szobájában. Rövid, tömör mondatokban beszélt és egy karcsú, okos hiúzra emlékeztetett.
– Mit akarsz csinálni?
– Most leszámolok Dick. Megölöm őket.
– Legyen eszed Tom. Én felvettem a Patkins nevet. Te is tedd azt. Az arcod sokat változott, meg sem ismertelek volna első pillantásra. Kezdj új életet, új néven…
Tom válasz helyett eltűnt. Gyorsan, nesztelenül, ahogy szokta. Mire Dick körülnézett, már nem volt a szobában.
Ment vissza a hegyekbe. Hónapokig élt itt egyedül. Megmászta a legmeredekebb csúcsokat is és nem volt már lövése, amely célt tévesztett.
Miután teljes másfél évet egyedül töltött fent a hegyek között és úgy érezte, hogy legyőzhetetlen, megkezdte a bosszúját. Tizenhat és fél éves volt, mikor egy viharos éjjelen nyolc különböző helyen gyújtotta fel a Wheeler-tanyát. Hajnalra porrá égett a farm, odaveszett a jószág nagy része, gépek, raktárak, minden, minden hamuvá lett. Ebben az évben még háromszor gyújtotta fel a gazdaságot. Azután, a nyári hőségben egyszerre több helyen tüzet fogott a préri. A legszebb marhák odavesztek és fekete tarló maradt a legelő helyén. Ekkor már tudták, hogy bosszúról van szó, sőt néhány öreg pásztor révén értesültek arról is, hogy csak a hegyek közé menekült Wheeler lehet a tettes.
Az üldözőexpedíciók eredménytelenül tértek vissza. Hány ember kellene ahhoz, hogy kézre kerítsenek valakit, aki háromezer méter magasságig minden zugát ismeri a Sierra Nevada csúcs rengetegének?
Így született meg a Véres Tom! Tizenhét éves volt, mikor először rúgtatott bekötözött arccal Fowler elé, aki két legényével lovagolt arrafelé.
– Arthur Wheeler fia vagyok! Védd magad, Fowler! Ha hármat számoltam, agyonlőlek. – A fiú keze oldalt lógott, közel sem volt a revolveréhez. És mégis: Fowler ki sem húzta jóformán a pisztolyát, mikor a támadónak egy varázslatosan gyors mozdulata után átlőtt fejjel zuhant a földre. Mire a két legény felocsúdott az első meglepetésből, Tom már eltűnt az útmenti sűrűben. Fowler után következett Patt, azután Burns, Ashley, sorban Cressig, aki a hetedik volt.
Egész Nevada államot mozgósították ellene, Gibson egyre szélesebb körű hajtóvadászatot rendezett. Sokszor hetekig járták a hegyeket: hiába. Közben, ahogy ez már szokás, minden gaztettet és rablógyilkosságot a Véres Tom számlájára írtak. Valamennyiért őt körözték. Végül megszületett a kormányzó rendelete, amellyel véget akartak vetni a Véres Tom uralmának, úgy, hogy kiéheztessék, elvágják a világtól. Mintegy válaszul erre, végzett Cress-szel.
10.
Gibson rosszkedvűen vette jegyzőkönyvbe Holborn vallomását. A hetedik jegyzőkönyv, amelyhez ezt a jelentést csatolja: “A gyilkosnak sikerült elmenekülni, kézre kerítésére minden intézkedést nyomban megtettem.” Vajon milyen arccal olvassa majd a kormányzó?
– Elmehet – mondta Holbornnak.
De ez csak állt.
– Nem hallotta?
– Mr. Gibson – mondta elgondolkozva -, nem járna rosszul, ha venne egy porszívó gépet tőlem.
A seriff elzöldült, mély lélegzetet vett, azután felállt.
– Uram én hatósági közeg vagyok, nem üthetek meg embert. De maga miatt lemondok a hivatalomról, csak azért, hogy laposra verjem.
– Ezeket már megszoktam – legyintett Holborn. – Nézze Mr. Gibson, ha vesz tőlem egy porszívó gépet… Hallgasson végig az istenért, csak nem akar lelőni?… Ha vesz tőlem egy porszívó gépet és propagálja, akkor nyomra vezetem ezt a Véres urat illetőleg.
– Magyarázza meg a szavait.
– Nincs mit magyarázni. Vegyen egy porszívót és ha nem vezetem Véres izé nyomára, visszafizetem az árát.
A seriff hosszan nézte. Sóhajtott.
– Én veszek magától két porszívót, ha csak a legkisebb nyomot szolgáltatja.
– Kezet rá.
Egy óra múlva a seriff a gyilkossági esettel kapcsolatban két Sátán gyártmányú porszívó tulajdonosa volt.
11.
Estefelé porosan ugrott le a lováról, a fővárosban, a kormányzósági palota előtt. A kormányzó, akivel előzőleg telefonon beszélt, nyomban fogadta.
– Évek óta az első nyom, uram – mondta, miután befejezte jelentését. – Az ügynök együtt utazott vele. Ez kétségtelen. Tudjuk, ki a cinkosa. Nagyon valószínű, amit ez a Holborn mondott, hiszen Chickwoock az indián, hűséges szolgája volt Arthur Wheelernek. Tudjuk továbbá, hogy a fivérét milyen nagyon szereti ez a fenevad, tudjuk, hogy kezén egy S-alakú forradás van és tudjuk végre a személyleírását is. Tizenöt éves kora óta nem látta senki és azóta bekötött arccal jár.
A kormányzó nyugodtan hallgatta.
– Köröztessük a személyleírás alapján?
– Engedelmével nem. Az a célunk, hogy megszabadítsuk a vidéket tőle, mert mire végére ér a bosszújának, tönkreteszi Balting Cityt. Nekem határozott tervem van.
A kormányzó végighallgatta, azután bólintott.
– Rendben van Gibson, tegyen úgy, ahogy jónak látja. Írott felhatalmazást kap tőlem.
Gibson elvágtatott.
Mikor visszatért a hivatalába, segédje Jenkins nem volt ott. Dühösen mormogott valamit, azután hazament, nyeregbe ültette négy legényét és kilovagoltak a várostól messze fekvő kunyhóhoz, ahol Chickwoock lakott. A tornác mellett ott találta kikötve Jenkins lovát.
– Tudtam… – motyogta magában. Benézett az ablakon. Az indián szobája tele volt frissen kicsomagolt pálinkás üvegekkel.
Mikor belépett, Jenkins meglepetten ugrott fel. Az indián összehúzott szemmel hátrált.
– Le a kezet Chickwoock! – dörögte Gibson. – Ha nem lenne kint négy legény, akkor is végeznék veled, mielőtt kihúznád a pisztolyodat. Jó napot Mr. Jenkins… Ne hápogjon fiatalember. Régen tudom, hogy a csempészekkel tart. Azért tűrtem magam mellett, mert így észrevétlenül megfigyelhettem őket és minden lépésükről tudtam.
A szoba sarka felé nézett. Beteges külsejű ember ült egy fotelben, pokrócokba bugyolálva. Dick volt.
– Ön? – kérdezte a seriff.
– Dr. Patkins vagyok.
– Hagyjuk ezt. Ön csempész, miután itt állnak az asztalon a Mexikóból hozott vámolatlan tequilás üvegek, ezen kívül Chickwoockal együtt bűntársa a Véres Tomnak. Előre! Velünk jön! – azután az indiánhoz indult. – Chickwoock menj ki, négy emberem vigyázz majd rád, amíg befogod a kocsit, hogy elszállítsuk dr. Wheelert.
A beteg nevének említésére összerezzent…
Az indián szó nélkül engedelmeskedett, kiment a legényekhez és nemsokára hallatszott a kocsi zörgése, amint kitolta a fészerből.
– Honnan tudja a nevemet? – kérdezte Dick.
– Ha nincs kifogása ellene dr. Wheeler, majd én intézzék kérdéseket. De nem itt… Ami magát illeti Jenkins, régen tisztában vagyok azzal, hogy részt kap a csempészektől, hírt visz Frednek és Lindsay bandájának. Talán bizonyítani is tudnám, ha akarnám…
– Nem értem Mr. Gibson. Én önt megelőzve jártam itt és éppen jegyzőkönyvet akartam felvenni arról, hogy csempészárut találtam az indiánnál – felelte a fiatalember.
– Elég jó válasz. Elfogadom. Ne higgye, hogy megúszta volna ezzel, ha komolyabb bűnügyről lenne szó. Ilyesmiért nem akarom kitörni egy huszonkét éves ember nyakát. Holnap szépen mondjon búcsút a hivatalának, és egy héten belül tűnjön el innen. Kívánom, hogy észbe kapjon ettől a leckétől.
– Készen vagyon Mr. Gibson – lépett be az indián, aki mellől a négy legény egy pillanatra sem tágított.
– Csak azt nem értem Chickwoock, hogy fogod megúszni kötél nélkül? – mondta a seriff.
– Te Wheeler leghűségesebb szolgálja voltál. Elknél a vasútállomáson beszéltél a Véres Tommal, befogadtad ide dr. Wheelert, tehát kétségtelen, hogy összeköttetést tartottál fent a gyilkosokkal – itt egy éles pillantást vetett Dickre, de ez csak mosolygott. – Viszont mint csempész, Lindsayvel és társaival dolgoztál. Nyilvánvaló tehát, hogy a Véres Tom ellenségeit kiszolgáltattad a gyilkosnak.
Az indián elkékült ajakkal kiáltotta:
– Nem igaz!
– Hiába tagadod! Délelőtt Jenkinstől hallottad, hogy Cress bejön a vendéglőshöz. Délután a Véres Tom lelőtte. Csak tőled értesülhetett, hogy az áldozat belovagol Fredhez. Vagy elmondtad a fivérének, akivel együtt tervezték ki a gyilkosságokat, sőt némelyikben talán részt vett dr. Wheeler is!
A beteg csak mosolygott. De az indián úgy látszott ráveti magát a seriffre.
– Mr. Gibson – mondta egész testében remegve -, esküszöm önnek, hogy Master Dick semmiről sem tudott, csak nagy beteg és idejött, hogy ezen a földön gyógyuljon, vagy…
– Hallgass! Majd a törvény eldönti, hogy ki a bűnös. A csempészéseidről mindenesetre tudott, ez be van bizonyítva. És a többiért is felelni fog, ha rábizonyul. Most mindkettőtöket letartóztatlak.
Dick váratlanul megszólalt:
– Jó nyomon jár seriff. Nagy fogást csinált. Bevallom, hogy én végeztem ma Cress-szel és én lőttem le…
– Majd ha kihallgatom Mr. Wheeler – szakította félbe csendesen a seriff, és csodálkozva nézett a beteg orvosra.
– Ketten kísérjétek a kocsin dr. Wheelert a városba. A hivatalomban őrizzétek. Ti ketten kísérjétek be az indiánt és dugjátok rács mögé. Jenkins, maga velem marad.
A foglyok és a legények elmentek. A seriff tüzetesen átvizsgálta a házikót, de nem talált semmit, ami értékes lenne.
– Mi is bemegyünk a városba. Jó lesz Jenkins, ha nem próbál Lindsayékhez rohanni a hírrel. Úgysem szándékozom felfújni ezt a csempészügyet. Ezt mondja meg Lindsaynek és két barátjának. De majd csak holnap.
Közbe a két legény, akire az indiánt bízta, megérkezett Balting Citybe. Az egyik bevezette Chickwoockot az épületbe, ahol át kellett adnia foglyát Jeffersonnak, a börtön vezérigazgatójának. A másik legény ment a dolgára.
– Idehallgass, Chickwoock – mondta gyorsan a tehenész, mielőtt még Jefferson hivatalához értek -, Mr. Lindsaytól már jó néhány dollárt kerestem. Azután nem vagyok én spicli, se rendőr, hanem cowboy. Nem kötöttem meg a lovamat, itt áll a bejáratnál, ha most hirtelen kiszakítod magad a kezemből, hát nem foglak utolérni, de ha kézre kerülsz és rám vallasz, istenemre, hogy szétverem a fejedet…
A mondatot még be sem fejezte, mikor az indián már ugrott is, mint a villám, két pillanat múlva kint volt a kapun, nyeregben ült és elvágtatott…
A legény szép komótosan kiült egy padra, hátratolta a kalapját, a nap felé fordította az arcát és cigarettát sodort. Mikor a seriff megérkezett, kérdően nézett rá. A cowboy bólintott. A seriff megelégedetten intett vissza.
NEGYEDIK fejezet—>>>