A fekete kapitány

John visszamenőleg szédül

A sebesült és foglyul ejtett kalózokat átvitték a cirkálóra, azután elhelyezték a kirándulókat is a páncélos gyengélkedő-szobájában. Szegény Havlicseket kis hijján ottfelejtették guzsbakötve a burgonya-raktárban, ha Larrynak nem jut eszébe, hogy kerestesse. Larry nyomban félrevonta és sokáig beszélgetett vele. Havlicsek szemmelláthatólag izgatott volt és Larry kérlelő. A beszélgetés végén Havlicsek megvalósíthatta régi tervét, hogy abbahagyja a kalandos kalózéletet és kávéházat nyithasson San Franciskóban, ami kevésbé vadregényes elfoglaltság, de mint láthattuk, néha kevesebb kényelmetlenséggel jár.

Johnnak kellemetlen volt a sok méltatás, amellyel a lapok foglalkoztak vele, fogolytársai elbeszélése nyomán és nem tudta, mit feleljen az ujságírónak, aki határozott választ várt tőle arra a kérdésre, hogy milyen módon sikerült pusztán zsebkésével leteríteni egy cápát a víz alatt.

Marlow úgy érezte, hogy származásának szörnyű titkával nem köthet magához egy előkelő leányt. Még kevésbé teheti ezt meg tudatában a vérében nyugvó rossz ösztönöknek, melyek egyszer elemi erővel szabadulhatnak fel, hogy romlásba, bűnbe ragadják. Maryt feltűnően kerülte. Ez annál furcsább volt, mert Mary viszont minden alkalmat megragadott arra, hogy a közelében legyen. Ilyen alkalom volt Fred Marlow estélye is, aki kéthetes szabadságidőről tért vissza, csak azért, hogy a Johnról elterjedt fantasztikus híreket ellenőrizze. A nagybácsi ugyanis meg volt győződve, hogy Johnt összetévesztik valakivel. Ő is konstatálta, hogy a fiú erősen megváltozott. Egy távoli sarokban ült, szomorúan és töprengett. Elhatározta, hogy hosszabb tengeri útra indul. Elmegy messzire. Az atavizmustól most már rettegett és úgy érezte, hogy vonzza a kalózélet.

– Csodálatos szerencse – mondta az öreg Burton, – hogy a Fekete Kapitány az utolsó pillanatban John mellé állt.

– Szegény Tom – mondta Fred, – megmondom most már nektek, hogy a Fekete Kapitány fia kertész volt a minisztériumban és nem régen halt meg. Csodálatos történetét elmondtam az anyámnak is és odaadtam a medaillont, amely őt ábrázolja gyermekkorában, fiatalon elhunyt édesanyjával. Nálad van még, anyám?

John felemelkedett és közelebb jött. Nagyanyó mélyen lehajtotta a fejét. Majd így szólt:

– John elkérte tőlem. A múzeum számára. Nála van.

John néhány kérdést tett fel a nagybátyjának, azután kiszédelgett az erkélyre. Egy pillanat alatt megértett mindent. Sokáig bámult ki az éjszakába. Szóval mégiscsak a puha, tudós Marlowok fajtájából származik. Egy kéz érintette meg a vállát.

– Mondja, John, haragszik rám?

Mary volt.

Megfogta a leányt két vállánál és az arcába nézett. Egyszerre nagyon, nagyon örült, hogy mégsem a Fekete Kapitány fia.

– Nem haragszom, Mary, hanem szeretem magát.

…Az első csók általában igen hosszú szokott lenni ifjú és szerelmes embereknél. Ennek a három első csóknak az átlag ideje azonban bizonyára meghaladta volna az országos rekordot, ha az Egyesült Államok sokféle rekordideje között ez a válfaj is szerepel. Ha ez a nagy állam így fejlődik tovább, rövid idő kérdése, hogy bevezessék.

– Én már régen szeretem magát – mondta Mary. – Tudja, hogy mikor kint állt azon a keskeny párkányon, sikoltozni szerettem volna?

John hirtelen ott látta magát állni a dülöngélő hajó oldalán és szédülni kezdett, sőt ijedtében szívdobogást kapott.

Hiába! Vér nem válik vízzé.

VÉGE.

LITERÁRIA KIADÓVÁLLALAT KFT.
Budapest, 1938.

A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: http://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu

Elektronikus változat:
Budapest : Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2014
Készült az Internet Szolgáltatók Tanácsa támogatásával.
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár E-könyvtári Szolgáltatások Osztálya
ISBN 978-615-5433-09-2 (online)
MEK-12800

Add Comment

Required fields are marked *. Your email address will not be published.