V.
Vihar tör ki mindenféle értelemben. Teddy kishijján a mennyországba jut
a Próféta révén, végül megfejt egy keresztrejtvényt és húslevest rendel.
Ezzel vége is a regénynek
Teddy hanyattfeküdt mindenféle pokrócok alatt, amit a leány rakott rá és dőlt a víz róla. Egy óra múlva a kinin leverte a lázt. Teddy felült.
– Mintha nem is lett volna semmi bajom. Csak a fülem zúg. – Rágyújtott egy cigarettára. Az égen nagyon alacsonyan koromfekete felhők rohantak.
– Vihar lesz – mondta kissé bizonytalanul Mary.
– Ma minden összejön – felelte Teddy és átkarolta a leány vállát. – Emlékszem, tavaly a Derbyn ezer fontot veszítettem és ugyanakkor kificamítottam a lábam… Szóval a feleségem lesz?
Mary még mindig nem felelt, de a feje mintegy véletlenül, a férfi vállához ért és ottmaradt.
Ebben a pillanatban két lövés hallatszott távolról. Csak O’Brien lehetett! A lány hirtelen irtózattal taszította el magától Teddyt és felugrott.
– Mi volt?…
– Lövés… – hebegte a férfi. Mary arca eltorzult, kirántotta a revolverét… Teddy nyugodtan állt a fegyver csöve előtt.
– Esküszöm, Mary, én jót akartam…
– Forduljon meg! Ha hátranéz, ha követni mer, könyörtelenül lelövöm.
Nem szólt semmit. Megfordult. Érezte, hogy hiábavaló minden, a leány egy szavát se hinné el és igaza lenne. Hallotta, amint Mary futva megindul a lövések irányába. Ha követné, bizonyára beváltja fenyegetését. Öt perc múlva megfordult és lassan utánament.
Letért az út melletti giz-gazba, hogy a leány ne lássa a fellobbanó villámfénynél, ha hátranéz. Az őserdő felől nyugtalan rikácsolás, sikoltás és leopárdhörgés hallatszott. A vadak riadtan csörtettek a bozót között. Azután hosszú, erősödő, morajló robogással, mint egy befutó mozdony, megérkezett a vihar! Most nem az egész ég fehéredett el, csak egyetlen hosszú, sárga tört sáv rajzolódott fel a mennyboltra és nyomban iszonyú csattanás és dördülés reszkettette meg a tájat… Azután minden átmenet nélkül hatalmas víztömeg zuhant le fülrepesztő harsogással és az első sivító szélroham nekifeszülésétől recsegve, ropogva meginogtak az őserdő fái.
Mi van Maryvel? Hasoncsúszott előre. Az első szélroham alábbhagyott, csak a sűrű zápor zuhogott. Futólépéseket hallott az úton? Vagy csak kövek gurultak?… Felemelkedett és rohant süketen, vakon a paskoló felhőszakadásban, előre…
Időnként egy tócsába zuhant, felugrott, továbbfutott… «Mary! Mary!» kiáltotta, de maga sem hallotta a hangját az orkánban. Most két-három villám cikázott egyszerre és talán tíz méternyire tőle megpillantotta a lányt. Egy férfivel dulakodott. Valamivel távolabb tőlük egy másik emberalak árnya is feltünt, de ezt eltakarták majdnem teljesen a fák.
A Próféta és cinkosa érték utol a lányt.
Mary sikoltását elnyelte a vihar. Howard karjaiba akarta kapni a leányt. Most ért oda Teddy. Egyetlen ugrással, két kezével a torkát ragadva meg, rávetette magát Howardra. Mind a ketten felbuktak és birkózva gurultak tovább… Azután felugrottak és sűrű ökölcsapások, pofonok puffantak, csattantak…
Mary befutott a fák közé… A távolabb álló Próféta a vak sötétben csak tapogatódzva siethetett társa segítségére. De elkésett. Howard háttal a Kongó partjához került, mögötte harmincméteres mélységben rohant a folyó. Egy ütése eltalálta Teddyt, ez hirtelen lehajolt és saját háta felett nagy ívben csapott bele a bandita arcába, azután mint valami bakkecske ugrott neki fejjel a gyomrának. Howard borzalmas sikollyal zuhant le a sziklapárkányról.
Mielőtt még Teddy megfordulhatott volna, a nyakszirtjére csapva megragadta egy kéz, amelyről nyomban érezte, hogy herkulesi erő van benne. Ez a kéz könnyedén utánavághatta volna Howardnak, de ehelyett magáhozrántotta és egész közelről suttogta:
– A Próféta vagyok! Ha moccansz, véged.
Teddy lélekzete kifulladt. Egy másodpercig álltak így. Emerson az egyik lábát óvatosan előre csúsztatta a Próféta szétterpesztett csizmái között, úgyhogy a sarka mögé került a cipőjével. Azután rádobta magát. A Próféta hanyattbukott. Teddy ugyanakkor a gyomra mellett felfelé fordított ököllel teljes erejéből álloncsapta a rablót.
Kiszabadult a nyaka… Nagyot lélekzett… Felugrott, néhány lépést hátrált és kést rántott. Hallotta az ellenfél lihegését nem messze tőle.
A Próféta csodálatos hirtelenséggel, nagy távolságról, mint valami párduc, vetette rá magát. A lecsapó kés megállt a levegőben, mert Teddy alsókarját egy vasmarok kapta el. Egyetlen gyors csavarintástól megperdült a csuklója körül, kiejtette a kést, és olyan rúgás érte, hogy egy távoli fának zuhant. A következő pillanatban könyörtelen szorítás ragadta torkon. A Próféta állt előtte a koromsötétben, lehellete szabályosan érte Teddy arcát, az orruk szinte összeért, a szorítás erősebb lett és a Próféta ezt suttogta:
– Most mozdulj… Kutya! Mész a pokolba!
Teddy, várta, hogy most meg fog halni… Egy elkésett villám cikkázott duplán, valamivel hosszabb időre világítva meg az éjszakát és most a két küzdő végre meglátta egymást, arc az arc előtt.
Apa és fiú álltak egymással szemben.
Teddy elájult.
*
Mikor magához tért, már reggel volt. Ólmos, hályogos, nedves, gőzös reggel. Az apja mellette ült a földön és cigarettázott.
– Nagyon tehetséges volt… – dünnyögte, – csak a balkezeseid, hiába… ez a mai fiatalság hibája, a balkezeseket elhanyagoljátok – meditált szomorúan.
Teddy furcsa grimasszal nézett az apjára.
– Úgy látom, sok mindent elfelejtettem tőled megtanulni.
– Nem magyaráznád meg, te kölyök, hogy mit keresel itt?
– Mondd, papa, te csakugyan rabló vagy? Kisül a szemem, ha ezt a jobb társaságokban megtudják – mondta, miközben szintén cigarettára gyujtott…
Az öreg beszélni kezdett és Teddy végre megismerte édesapja történetét. Emersont sok megaláztatás érte gazdag korában, mert itt is, ott is suttogtak homályos múltjáról. A féktelen hatalomvágy elfelejtette vele a dzsungelt, könyörtelenül tört előre a Cityben és csak akkor sikerült a legfelsőbb köröket is meghódítani, mikor benősült Narwich lord családjába. Becsülte és szerette a feleségét. De a társadalmi élet nem érdekelte többé, miután kielégítette becsvágyát. Amikor meghalt az asszony, határozottan érezte, hogy semmi sem köti már ide az előkelő londoni élet parkettjeihez. Minden idegszálával vágyott vissza az őserdőbe, a Kongo rettenetes vidékére, ahol élete nagy részét töltötte el. Üzletét rábízta Patrickra, aki régi bizalmasa volt, ő magára vállalta az afrikai központ vezetését. Az afrikai központ Cape Townban volt. Cape Townban élt az a benszülött asszony, aki valaha megosztotta vele az őserdő veszélyeit. Felesége életében is előfordult, hogy ellátogatott ehhez a nőhöz, akivel benszülött módra megesküdött a régi időkben. Gyermekük is volt, szintén Theodor. Ezt a fiút még legénykorában adoptálta és kedve szerint nevelte, nem úrnak, hanem kemény erdőjárónak, amilyen ő volt. A félvér fiú együtt bolyongott vele az erdőkben és ha hallottak róla, azt hitték, hogy azonos a londoni Theodor Emersonnal. A londoni úrivilághoz különben nem jöttek el hírek Maladiból, Leopoldvilleből, ahol «a Petroleum Teddy» féltestvére megfordult. Emerson úgy gondolta, hogy végrendeletében majd elosztja a két fiú között a vagyont. Erre azonban most már nem kerülhetett sor. A második számú Emerson-fiút verekedés közben agyonlőtték, néhány nappal Teddy érkezése előtt. Az őserdei sírban, mint most kiderült, valóban Theodor Emerson feküdt. A testvére temetésére érkezett Teddy.
– Igy volt – fejezte be az apa. – Amíg anyád élt, valósággal kettős életet éltem. Cape-Townban is volt egy családom. Féltestvéred, szegény Tedd, az én véremet örökölte, súlyosbítva a nyugtalan Mayonga-törzs harcias természetével. De azért jó gyerek volt és nagyon gyászolom. Úgy-e megértesz, Teddy? Nem birok városi ember lenni! Nem tudok másképpen élni. És itt akarom befejezni… Szenvedélyem lett harcolni a petróleumért. Csak itt érzem jól magam a vadonban. Ha Londonban maradok, talán beteg, fáradt öregember lettem volna, így pedig azt hiszem messze vagyok még a végelgyengüléstől.
– Én is azt hiszem – felelte Teddy és tétova mozdulattal dagadt állkapcsához nyúlt. Azután ő is elmondta a történetét, amelynek az elejét maga sem ismerte. Az apja sem tudta megoldani. Valószínű, hogy Gordon és a repülőgépe összefüggésben állnak a dologgal…
– Szeretem Mary O’Brient – fejezte be Teddy – és meg kell kapniok azt, ami megilleti őket.
– Legyen… – mondta szomorúan az öreg. – Úgysem bántottam volna őket. Róbert O’Brien sértetlen és jó helyen van. Csak a határidő lejártáig akartam visszatartani őket egy közeli mangbattu törzsnél, ahol jól bántak volna velük. Dehát a te kedvedért… elmehetünk ő helyettük Leopoldvillebe és mi jelenthetjük be az ő igényüket.
Elindultak együtt Stanleyville felé. Maryt hiábavaló lett volna keresni, ő bizonyára folytatta az útját. Stanleyvillenél azonban tragikus meglepetésben volt részük.
A függőhidat elszakította a vihar.
*
– A mi jóakaratunk most már nem segít, fiam. A legközelebbi híd öt napnyira van innen és a megáradt Kongón legalább egy hétig nem lehet átkelni… Addig régen lejár az opció.
– De a mi vállalatunk nem fog igényt tartani…
– Másnak kapartuk ki a gesztenyét… Már több vállalat tudja, hogy petróleum van errefelé. A lejárat napján legalább négyen lesznek ott. De talán átjutott a leány még a hídon?
Nem jutott át. A benszülöttek látták az innenső parton, miután a híd leszakadt.
…Csendben mentek visszafelé. Teddy elhatározta, hogy kárpótolni fogja az O’Brien testvéreket. De mivel? Nem fognak szóbaállni vele. Hiába!
Két napig az őserdőben mentek. A Próféta úgy ismerte a vadont, mint London valamelyik kisebb kerületét. Teddy büszke volt az apjára. Két nap múlva feltüntek a benszülött kunyhók. A vadak kisereglettek a tisztásra és amikor Teddyt megpillantották, valamennyien harsány, diadalmas üdvözlésbe törtek ki:
– Gordon! Gordon! – Azután vad harci táncba fogtak. Az öreg csodálkozott.
– Ezekhez érkeztem meg – magyarázta Teddy. – Arab kubikusoknak néztem őket. Kérlek… ha lehet, ne menjünk most a fogolyhoz… nem birnám…
A kövér főnök abbahagyta a táncot és valamit magyarázott Emersonnak. Az öreg nagyon elkomolyodott, intett Teddynek és megindult a főnök után.
– Mi történt? – kérdezte Teddy.
– Majd meglátod. Tegnapelőtt különben ittjárt O’Brien atya. A főnök hívatta. A foglyot ügyesen eldugták előle.
Agyagos tisztásra értek. A tisztáson egy sírhant domborult és egyszerű fakereszt volt rajta, amelyen ez állt beleégetve:
ITT NYUGSZIK:
EVANS GORDON
PILÓTATISZT.
Itt volt tehát a megoldás. A fakereszt alatt. A rejtvény most is rejtvény volt még, de így, mint keresztrejtvény, már megoldhatóbbnak látszott.
*
Mikor Mary kiszabadult Howard kezéből, először a sűrűbe menekült, hogy üldözőit lerázza. Sokáig rohant a fák között a tomboló viharban. A pálmalevelek vastag sugárban locsolták rá a meggyülemlő esővizet, kúszógyökerekbe botlott, elvágódott… Megint felugrott… és futott… Mikor úgy érezte, hogy alaposan eltávolodott a támadóktól, ismét kisietett az útra. Az orkán elmúlt. A Kongó elhagyatott meredek partjai, a távoli ég alján keletkező keskeny fénycsík, gyászos, szomorú, sápadt világításban emelkedett ki az éjszakából. Biztos volt benne, hogy a fivérét megtámadták és valószínűleg elhurcolták. Most tehát csak ő juthat el Leopoldvillebe. Stanleyville itt van előtte…
Mikor kifulladtan, elcsigázottan a hídhoz ért, ahol néhány benszülött, összedőlt vályogkunyhók között munkálkodott, döbbenten állt meg. Az elszakadt híd a túlsó partról csüngött le összecsavarodva… A Kongó szinte tengerré duzzadva örvénylett lent…
Mindennek vége! A benszülöttekhez fordult tanácsért. Ezek vállukat vonogatták. Majd néhány nap múlva kijönnek Leopoldvilleből megcsinálni a hídat.
Egy öreg néger mégis segített rajta. Ott távolabb lakik a postamester, annak van egy hátaslova. Azon talán eléri Brazovillenál a vasúti hídat és némi késéssel beérhet Leopoldvillebe. Nem sok reménye volt rá, hogy idejében odaér, de meg kellett próbálni. Fáradtan, ázottan, tíz perc múlva nyeregben ült és vágtatott…
Ötven fokig emelkedett a meleg. Az esővel teleszívott föld mint valami hatalmas katlan, láthatóan gőzölgött, miazmás párákat hömpölygetve a fullasztó, pállott, nyirkos vidéken. A lány percenként úgy érezte, hogy lefordul a nyeregből. Másnap éjfélre elérte a brazovillei hídat, amelyen már villanyégők voltak. Egész testében remegett és tajtékzott a ló. Ő sem volt különb állapotban. Haja csapzottan lógott az arcába, ronggyá szakadt ruhája sáros foszlányokban lógott róla.
Autót bérelt Leopoldvilleig. Nemrégen készült el a műút és a vasútépítkezés személyzete részére néhány autó állt a város garázsában. Fél kettőkor már útban volt, egy Európából kiselejtezett, alacsony, úgynevezett Lancia Lambdával a főváros felé. Ültében eldőlt és nyomban ájult álomba merült. A zökkenőknél a feje erősen odacsapódott az autó oldalához, da a szemét sem nyitotta fel rá.
Másnap reggel a kormányzóság előtt állt meg az autó és a soffőr felkeltette. Bicegve, minden mozdulatnál fájdalmas szisszenéssel ment fel a lépcsőn sürgő-forgó emberek között. A szakadt, piszkos, tántorgó lányt mindenki megnézte.
– Hányadika van ma? – kérdezte az egyik altisztet.
– Harmadika.
Elkésett! Szeretett volna hangosan felzokogni.
Az illetékes ügyosztály tisztviselője sem nyugtatta meg:
– A bantu-földi opció lejáratára nagyon sokan jegyeztették elő magukat. Egész bizonyos, hogy elsején kiadták az új kutatási engedélyt. – Közben egy nagy könyvben lapozott. – Bacrin… Baju… Balaba… Itt van! Bantu!… A Loanda felső folyásánál…
– Ez az… – mondta küzködve Mary.
– Elsejei bejegyzés történt. – A lány majdnem elájult.
Nagyon távolról hallotta a hivatalnok hangját, aki a könyvből olvasott:
– «Az előjegyzések elbírálása nélkül az engedélyt, a benyújtott térképek és vizsgálati anyag alapján, továbbra is Róbert O’Brien mérnök kapta meg.»
Mary két kézzel az asztalra támaszkodva felemelkedett.
– Mi… mit?…
– Az opció az eddigi engedményes birtokában maradt, miután kellőképpen valószínűsíteni tudta, hogy kutatásai eredménnyel jártak.
– És ki… és ki jelentette be?…
– A bejelentés – mondta a tisztviselő és a könyvbe nézett, – Theodor Emersonné, született Mary O’Brien nevében történt… De Miss!… Blackwood, mit tátja itt a száját? Jöjjön, fektessük a misst a kerevetre!…
*
Mikor Mary felnyitotta a szemét, szép fehér helyiségben feküdt. A leopoldvillei kórház különszobája volt. Egy orvos és egy ápolónő állt az ágya mellett.
– Semmi baj… Nagyon kimerült volt – mondta az orvos. – Hogy van?
– Köszönöm, – felelte Mary és nyomban emlékezett mindenre. – Igazán csak fáradság volt…
Valaki eltolta most az ápolónőt és az orvost. Teddy lépett elő csúfondáros vigyorgásával:
– Halló, Sárga Anya! Mit szólna egy tányér húsleveshez? Ha a doktor úr nem tartana kuruzslónak, melegen ajánlanám.
Az idea az orvosnak is tetszett és az ápolónővel együtt távoztak. Marynek valami összeszorította a torkát, miközben Teddy leült az ágya mellé és megveregette a lány fehér, erőtlen kezét:
– Semmi baj, Mary! Maguké az egész ronda petróleum!… Akármi legyek, ha egy pohár koktél nem ér többet hat vagon olajnál. De hogy jutott eszébe azon a kapun bejönni? Én a főbejáratnál vártam. Valóságos labirintus egy ilyen kormányzóság… Hol is hagytuk el? Ja igen… Éjszaka mikor egy urat belöktem a Kongóba… Köszönöm nővér, majd én megitatom… Addig egy szót sem beszélek, amíg nem issza ki a húslevest… Szóval, akkor a másik úrral kezdtünk dulakodni, ezzel a bizonyos Prófétával… Erről kiderült, hogy… hát izé… csakugyan van valami köze az Emerson-féle vállalathoz… És hát… hm… hogy is mondjam?… Rokonom. Apai ágon… igen. Ez nagyon különös és én is köhögtem volna tőle, ha éppen húslevest eszem… Szóval ezzel az úrral kibékültünk és miután láttuk, hogy leszakadt a híd, szomorúan visszamentünk a kedves bantukhoz, akiknek a főnöke régi barátom, egy jámbor kézevő. A maga fivérét is őrzi… Köszönöm jól. Semmi baja. Csak egész csúnyán káromkodik. Különben üdvözli magát… Hát kérem itt megtaláltuk a pilóta sírját. Ez az én szegény Gordon barátom valószínűleg ide repült velem tréfából. Szép kis víkendprogram… Na és úgy látszik, míg én aludtam, rajtaütött egy vadállat és szétmarcangolta. A bantu törzs retteg a katonai megtorlástól. A varázslójuk álmoskönyve szerint fehér embert megölni közeli akasztást jelent. Rögtön elrohantak a maga papájáért, aki úgy látszik megtalálta a szerencsétlen Gordon tárcáját is, megnyugtatta a bantukat, hogy senkisem gyanusítja őket, illő módon eltemette szegény Gordont és elment, nem is sejtve, hogy az egyik kunyhóban ott fekszik a fia megkötözve. Ezt persze nem veszik szigorúan a bantuk, mert fehér ember parancsára tették és ez jó mentség… Ahogy ott szegény Gordon sírja körül ültünk, az ap… azzal a bizonyos ismerős úrral, a napfény egyszercsak megcsillant a bokrok között… Ott állt felületesen elfedve Gordon repülőgépe! A többit képzelheti. A légmentesen zárható tartályban elegendő benzin volt… Egész jó pilóta vagyok, a starthely ideális, tiszta, síma agyagterület. Kedves fivére igen keresetlen és közvetlen szavakkal fejezte ki nézetét, mikor látta, hogy a zsebeiben kotorászok és elveszem a térképet az összes okiratokkal együtt. Amit rólam mondott, az hagyján, de a rokonságomat nem is ismeri… Szóval anélkül, hogy hosszas magyarázgatásokba bocsátkoztam volna, a szükséges írásokkal a géphez siettem, percek alatt üzemképes állapotban volt, ismerősömmel együtt kitoltuk az agyagos földre és nemsokára a levegőbe emelkedtem. Mondanom sem kell, hogy ezt a látszólag szörnyű távolságot a gép két óra alatt lenyelte és félnappal előbb értem ide a kelleténél. Kérdezték, hogy milyen jogon jelentem be az igényt, ekkor mondtam azt a megbocsáthatatlan hazugságot, hogy családtag vagyok, mint a maga férje… Mondanom sem kell, hogy tisztában vagyok azzal, mennyire kínos ez önnek, de szolgáljon mentségemre…
Nem folytathatta tovább. Két fehér kéz fogta meg a fejét és lehúzta…
*
Mary és Teddy esküvőjén, valahonnan Ausztráliából, ahogy a lapok írták, megjelent az idősebb Emerson is. Nagyobb érdeklődés vette körül, mint a fiatal párt. A szélesvállú, hatalmas, galambősz hajú, napbarnított ember impozáns jelenség volt. Vállain szokatlanul feszült a frakk és kék szeme egy húszéves fiatalember derűs pillantásával tekintett mindenkire.
Esküvő után elbúcsúzott. Hosszabb útra indult. Azt mondta, Newyorkba kell mennie. Mary, aki rövid idő alatt nagyon megszerette az apósát, szomorúan integetett a vonat után, azután a férjéhez fordult.
– Vajjon mikor tér megint vissza hozzánk?
Teddy elgondolkozott:
– Azt csak az Isten tudja, drágám… és talán a Próféta.
VÉGE.
A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: http://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu
Elektronikus változat:
Budapest : Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2014
Készült az Internet Szolgáltatók Tanácsa támogatásával.
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár E-könyvtári Szolgáltatások Osztálya
ISBN 978-615-5433-15-3 (online)
MEK-12543