Mr. Greenhorn
Közeledett az esős évszak, amikor a megáradt Liz folyó egyesül a tó vizével és kezdetét veheti az usztatás. Mindenki szakadásig dolgozott. Cecil reggeltől estig, hol itt, hol ott tűnt fel, lóháton ebédelt és este verejtéktől, portól vastagon belepve, holtfáradtan tért haza. Howard nem fizetett az ellátásáért, hanem könyvelt. Nagyon jól végezte ezt a körülményes munkát. Ahogy Fleming, az intéző mondta: “igazán kitűnő számkukac”. Csak, ha elmozdult az irodából, akkor vált nevetségessé, ahogy az öszvért is zötykölödve ülte meg. Hol a revolverét vesztette el, hol a sarkantyuját és amellett kinosan tiszta és pedáns volt. No de legalább egy kis szórakozásuk is volt a fáradt embereknek. Howard urral lehetett tréfálni.
Cecil sokszor rajtakapta magát, hogy munkaközben egyszercsak eszébe jut Howard ur szelid mosolya, nagy, őszinte, derűs, kék szeme. Védelmébe vette, megtiltotta a munkafelügyelőknek, hogy Howardot Mr. Greenhornnak szólitsák. Biztatta a könyvelőt, hogy igyekezzen megkeményedni, lovagoljon, tanuljon meg célbalőni, de az csak szeliden csóválta a fejét.
– Nem nekem való dolgok ezek, Cecil.
Meg kell jegyeznem, hogy gorombább sértés ezen a vidéken nincs, mintha valakit Greenhornnak, zöldfülűnek neveznek. De ha valakinek akadtak volna mégis kétségei az iránt, hogy a könyvelő a legkifejezettebben zöldfülű, azt is meggyőzte volna erről egy esemény, amit minden igaz férfi mélységesen szégyelt volna. Az esemény este játszódott le. Éppen befejezték a vacsorát, mikor az egyik fehér bejött és igy szólt:
– Pepitó jön a szerpentinuton.
Nagy csend lett. Aztán Cecil kérdezte: – Egyedül?
– A hold végig bevilágitja a völgyet, rajta kivül sehol egy ember.
– Állj ki és figyeld – mondta Fleming. – Ha idejön, majd beszélünk vele. – És meglazitotta tartójában a Coltot. Cecil csodálkozva körülnézett. A könyvelő nem volt sehol.
A szivüket nyomasztó sejtés szoritotta, de erre a gyors, művészi eltűnésre, mégis hangosan kacagtak. Csak Cecil harapott kedvtelenül a szájába. Azután egy kétméter magas óriás lépett a verandára. Pepitó! Aki ezt az embert látta, az sohasem felejtette el. Thurn Fülöp egy pillanatra lehunyta szemét és hányingert érzett a félelemtől. Pepitó kopasz volt, ez tisztán látszott a tarkójára hátratolt parafakalapja alól. Alsó ajka, mint valami nagy darab rongy, vastagon zuhant előre és egy pompás ragadozó fogsor barnállott elő a roppant gorillaszerű állkapocsból. Ingujjban volt, vászonbricseszben, kezében szivós bot, amely korbácsnak is beillett, csuklóján arany karkötőóra. Ahogy megállt az ajtóban, kissé lehajtva a fejét, hogy ne üsse a gerendába, zsinóron lógó revolverével, oszlopos lépésével, hatalmával, erélyével és durva, okos arcával maga az őserdő volt, megszemélyesitve egy robusztus teremtményben. Jókedvűen szólt a társasághoz:
– Örülök, hogy nem vacsora közben zavartam önöket. Ne legyen ostoba. Fleming, hagyja a revolverét… Tárgyalni jöttem.
– Banditákkal nem tárgyalok – szólt Cecil keményen.
– Bocsánat, miss – felelte udvariasan Pepitó, – de akik itt élünk a trópuson, többé-kevésbbé valamennyien banditák vagyunk. A kedves papa, akinek nagy tisztelője voltam, nem tiz és nem száz bennszülöttet segitett jobblétre, mig megpillantotta a Thurn-irtást. A dzsungel azé, aki erősebb! – Ezek után kényelmesen leült és rágyujtott. – Ha nem akar, ne tárgyaljon velem, de az észszerűség azt diktálja, hogy nem árt, ha meghallgatja, amit mondani fogok.
– Tehát mondja, de lehetőleg röviden – felelte Cecil megvetően.
– Bravo, miss! Apja lánya! – ismerte el Pepitó és csillogó szeme végigfutott a nőn, hogy az valami jeges iszonyatot érzett belülről. – Megmondom őszintén: nem szeretek hölgyek ellen harcolni. Elsősorban ártana a jóhiremnek – tette hozzá tréfásan. Ön ezt az erdőt nem tarthatja tovább birtokában, Thurn Cecil. Ez már el van döntve. Nem kell hozzá több, minthogy a százezer tonnára vállalt kötelezettségének ne tudjon megfelelni. Ebben meg tudom akadályozni. Akkor árverésre kerül az irtás. Értse meg, egyetlen esélye sincs sikeres harcra. Azért jöttem ide, hogy felajánljak önnek nyolcvanezer strait dollárt a birtokáért. Tudom, hogy ez nevetségesen csekély összeg a telep értékéhez viszonyitva, de ez is csak ajándék az öreg Thurn emlékének a kedvéért.
– Erre az ostobaságra nincs mit felelnem. A szerződésnek eleget fogok tenni. Ha megkisérel ebben megakadályozni, akkor leszámolunk magával, Pepitó.
Az óriás mosolygott, azután felállt. – Ahogy gondolja, Cecil. Figyelmeztetem, hogy egyetlen esélye sincs.
Várt még egy pillanatig, aztán megfordult, hatalmas háta szinte vonzotta a pisztolyok csövét. Lassan, nyugodtan ment el…