A Liz-folyó mentén
Két napi járóföldet kitevő területen csattogtak a fejszék, ziháltak a fűrészek, trombitáltak az elefántok, kiáltoztak a bennszülöttek.
Fleming, az intéző, két segédjével hajnaltól estig járta a körzeteket, hajszolta a munkásokat, kötözték a sebesülteket, szidták az elefántápolókat, segitettek a legkisebb nehézségeknél a bambán álldogáló bennszülötteknek, ellenőrizték az élelmiszerelosztást és hol ott, hol itt csendült fel a kiáltásuk: “ayo! ayo!” Most egy lány érkezik félvad, barna csődörön, ugy van öltözve, mint a férfiak, lovaglónadrágban, felgyürt ingujjban, nyakáról revolver lóg le az övébe és mellette izzadó, hátracsuszott sisaku fiatalember vezeti gyalog és kantáron a lovát. Azért gyalog, mert a délelőtt folyamán már háromszor esett le a lóról, most sántit és liheg. Talán mondanom sem kell, hogy a fiatalember a Déli Tengerek Réme volt. Negyven fok meleg van árnyékban és Cecil Thurn, embereivel már reggel óta járta a körzeteket. Ez a folytonos ellenőrzés, intézkedés, utbanlevés fárasztóbb, mint a favágás.
A leányon egyáltalán nem látszott fáradtság. A hangja élesen csengett, ha odaszólt a munkásoknak, a keze ilyenkor rövid, erős mozdulattal rántotta vissza a lovat, hogy az megállt, mint a szobor. A fivér közben kimerülten roskadt egy széles tönkre és lihegett.
– Pihend itt ki magad, amig visszajövök, szólt a leány és elügetett. A második irtványnál puskás ember sietett eléje. Fleming volt, az intéző.
– Linta követe volt nálam. Vásznat és dohányt követel a gazember.
– Nem kap! Ujholdkor jár neki, de csak akkor, ha ötven harcossal kimélyiti a medret a Liz felső folyásánál, ahol az a három kis vizesés van. Akkor kap dohányt és vásznat.
– A vén sakai főnök gyerekesen követelőzik. Kellemetlen lenne, ha most zavart csinálna.
– Eh! Ha nem tanitja meg őket arra, hogy megbecsüljék a szerződéseket, akkor sohasem lesz rend. Rövidre rántotta a kantárszárat s a ló egyet horkanva elügetett.
Thurn Cecil cölöpháza egyik kiugró sziklaplatón állt, az intéző és a négy fehér munkafelügyelő háza mellett. A két cölöpépitményből nemcsak az irtványok látszottak, hanem a völgy is, amelynek ősbozótján tul Kuala-Lumpur kikötője következett. Esténkint Cecil házának verandáján vacsoráztak valamennyien.
Munkásemberek szokása szerint csendben és komolyan fogyasztották el a vacsorát. A veranda lépcsője alatt hirtelen egy férfi jelent meg és egy öszvér.
– Jóestét! – szólalt meg egy dallamos hang. – Thurn urat keresem.
Thurn azonnal felismerte szelid utitársát. – Isten hozta, miszter Howard! Kösse meg az öszvérét és jöjjön beljebb.
– Köszönöm – felelte azon a lágy hangon, ami szerénységét ugy kihangsulyozta.
Cecil figyelmesen és gyanakodva nézte. A férfi külseje, jótársasághoz szokott mozdulatai elárulták, hogy nem sokat foroghatott az őserdőkben.
– Kérlek, Cecil; – mondta Fülöp – Mr. Howarddal együtt utaztunk Singaporeig és megkértem, hogy látogasson el hozzám, ha erre viszi az utja. A nővérem – fordult azután Howardhoz.
– Üljön le – mondta Cecil és Boston Jim kissé kellemetlenül érezte magát a lány figyelmesen vizsgálódó pillantásaitól. Azonnal elővette egyikét nőies mosolyainak, mert Bostonnak volt egy nőies mosolya, ami oly szeliddé tette az arcát, hogy a hittéritők irigyelték érte.
– Nem is gondoltam arra, hogy Mr. Thurn kedves meghivásának ilyen hamar eleget tehetek, de a véletlen mégis igy hozta. Ugyanis cégem megbizott, hogy a Holland-Angol Vasuttársaság szolgálatában dolgozzam.
– Mi a maga foglalkozása? – kérdezte Cecil.
– Könyvelő, Miss Thurn. Mérlegképes könyvelő. Az idén helyeztek át Batáviába. És most majd el kell számolnom a Holland-Angol Vasutépitést. De még eltart egy hónapig, amig rám kerülhet a sor. Engem nagyon érdekel az erdőirtás, mert van egy nagybátyám Ausztráliában, aki szivesen odavenne, de én előbb szeretném látni, hogy milyen ez a munka tulajdonképen. Ezért, ha meg méltóztatnának engedni, itt maradnék egy ideig… Hiszen Mr. Thurn olyan szivesen invitált.
– Azt hiszem, Cecil, teljesithetjük Mr. Howard kivánságát. Talán segitségünkre is lehet, mint könyvelő…
– Jó – mondta Cecil.
– De csak egy nagyon kis fülke áll rendelkezésére ebben az épületben. Az iroda, ahol a számlákat és a könyveket tartjuk.
– Ó, kérem… nekem éppen elég – felelte rendületlenül mosolyogva, azután lement a lépcsőn és csendesen ellépett az öszvérrel együtt. Még hallotta, hogy mögötte fojtott nevetés hangzik fel.
Igazán nem sejtették, hogy Howard azonos Boston Jimmel.