Five o’clock Surabajában
Boston Jim Adenban kapott ajánlott levelet a kormányzótól, amelyben felhivja figyelmét, hogy vigyázzon az Irtiszen utazó Thurn Fülöpre, továbbá, hogy lehetőleg május huszonnyolcadikán jelenjen meg a surabajai ültetvényes klubban, a kormányzó teadélutánján.
De honnan kapta meg a hirt az öreg Wolf, Flores szigetének egy dzsungeljében, ahova nem igen hordanak ki ajánlott leveleket? És hogy tudta meg egy szumátrai tűzhányóhegy oldalában Pitt Holbers az üzenetet? Postán. Az őserdők és a Déli Tenger postáján: tong-tong utján. A tong-tong egy kivájt fatönk, amelyet a bennszülött ábécé szerint két bottal ütögetnek. Megbizhatóbban és gyorsabban viszi a hirt, őserdőről-őserdőre, a szigetvilág egyik végétől a másikig, mint a posta. A tong-tong tehát hirül adta, hogy Hari Raja-napján, mikor megkezdődik a nagy munkaszünet az ültetvényeken, akkorra a Lord Mynher (a jávai holland kormányzó) nagy megbeszélést tart a vadászokkal és az ültetvényesekkel a surabajai barnaházban… tam-tam… az igen tisztelt részeges ültetvényesek… tam-tam… a kedves, tigriskezű főmandurok, tam-tam… sok teát és jeges pálinkát fognak inni… eljárják gyönyörű fehér hölgyeikkel fox-fox nevű ősi táncaikat.
És ebből megtudja minden vadász, ültetvényes és nyomkereső, mintha csak aranyszegélyű kartonmeghivót kapott volna: hogy tisztelettel értesitik, miszerint a jávai kormányzó, surabajai üdülőhelyén ötórai teát ad.
Az ötórai tea nagyon tág fogalom Jáván. Az ültetvényesek és munkafelügyelők például, megérkezésük után azonnal, tehát már délelőtt tiz óra felé beülnek a klubba és megkezdik a five o’clockot. Hatalmas, nyers, jókedvű emberek, ki Szumatrából, ki Borneoból érkezett. Mind hangos, mind vitatkozik, mindenki izzad és máris fogy az ital, elsősorban jégbehütött, jó valódi sör.
Délig isznak, nevetnek, orditoznak és délben következik egy huszonnégy fogásos Reisz-Tafel, egy szünni nem akaró rizs étel, sok maró égető cury szósszal leöntve, halak, hideg és meleg husok, kocsonyák, tészták, saláták és főzelékek.
Ebéd után, ivás közben egy hosszu, ősz ember is érkezik, nagyon sovány, kis kecskeszakálla van és piszkos, kopott vadászruhája. Hires vadász a hollandi kormány szolgálatában: az öreg Wolf. Lárma, éneklés, kacagás és a boy roskadozva hordja az italt. Ugy látszik, az egész társaság végképpen elkészült.
Nagy, sötétkék autó áll meg a bejáratnál. A kormányzó!
Csend lesz, mindenki felemelkedik, kiséretében két tiszttel megjelenik a kormányzó. Ki mondta, hogy ezek részegek? Már körben ülnek az asztalnál és csendes, komoly diskurzus folyik. Egy év programját beszélik meg, engedélyeket kérnek és engedményeket tesznek, tiszteletteljesek és fegyelmezettek. És kora reggel óta isznak. Nem is tudnánk, hogy ez itt a távoli Jáva szigetének egy kikötővárosa, ha nem jelennének meg olyan urak, mint az is például, aki most lép be, fekete nemezkalapban, hosszu ferencjózsef-kabátban és szöges csizmában. De nem parancsolják ki, hogy vegyen fel ő is estélyi ruhát, hanem ünneplik és a kormányzó állva nyujt kezet neki:
– Isten hozta kedves Dorn!
A tömpeorru, kis ember, kinosan érzi magát és egyik lábáról a másikra lép. Itt már mindenki tudja, hogy végzett Paddinggal és az egyik ültetvényes valóságos beszédet intéz hozzá, de a kis vadász még a kalapját is elfelejti levetni és mikor mindenki várja, hogy megköszönje a beszédet, a nagy csendben, átszól az emberek feje felett: “Hogy van Wolf?…” Aztán utat tör magának, leül az öreg vadász mellé és felhajt egy félliter pálinkát. Később egy marcona óriás jön be, a nyakába akasztott zsinóron revolver lóg a zsebébe, ingujjban van. Ez Pitt Holbers. Egy kis köpcös emberrel jön. Van Gorkkal. Valamennyien olyan népszerűek, mint Európában a hires sportbajnokok, de az őserdőben biztosabban mozognak, mint itt.
Howard, illetve Boston Jim lépett most a terembe, egy maláji bennszülött kiséretében. Boston, eltérően a vadászok szokásától, a legkifogástalanabb fehér szmokingba volt öltözve. Nagy, kék szeme világitott és finom, karcsu alakja igazán nem árulta el, hogy erről az emberről legendás hőstetteket beszélnek. A maláji valamivel magasabb volt, tipusa ennek a szép emberfajtának. Lágy arcvonásainak csak a hidegen csillogó szemek adtak valami halálos határozottságot. Azt hiszem, ha más valaki ebbe a klubba bennszülöttet mert volna magával hozni, azt legalább is felpofozzák. Boston Jim ugy jött be mosolyogva a malájival, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Megállt a kormányzó előtt, meghajolt és bemutatta a malájt:
– Ez az ember Si Lalan, a barátom.
A kormányzó kezet nyujtott a bennszülöttnek és megtörte a jeget: – Boston Jim barátja a mi barátunk is. Sokat hallottam már rólad, Si Lalan és örülök, hogy megismerhettelek.
– Si Lalan – suttogták meglepetten. Si Lalan, a Magányos Főnök hires ember volt. Egyedül járta az őserdőket. Több nyelven beszélt, rokonai gazdag, előkelő emberek, akik India nagyvárosaiban élnek és nagy állásokat töltenek be az angoloknál, de Si Lalan megtagadta őket és megmaradt főnöknek, elnyomott és szerencsétlen malájok pártfogójának az őserdőben.
– Si Lalan tiszteli és szereti a Lord Mynhert és eljött, hogy segitsen neki. Ezt mondta és keresztbefont karokkal mélyen meghajolt. A kormányzó átvezette őket a könyvtárszobába, ahol már együtt volt a másik négy vadász is.
– Szervusztok vén házalók – üdvözölte őket Boston Jim és sorba kezet szoritott velük. Nagy dolog lehet, ha a kormányzó ur idecsőditette ezt a sok kitaposott cipőt velem együtt.
A boy lerakta az italokat, valamennyien leültek és a kormányzó hozzáfogott, hogy megismertesse velük az ügyet, amiért idehivta őket.