4.
Másnap reggel elindultak In Sallah oázis felé. Puskin Mária Gottfriedet, valamint a koros Jozefin nevezetű kecskét hátrahagyták a II. Osztályban.
Fele úton sem voltak, amikor a sivatagi kútnál egy csendőrőrmesterre bukkantak halálosan kimerült állapotban. Mellette haldokolva egy szpáhi kapitány feküdt a porban. A kapitányt fejlövés érte.
– Sergeant! – kérdezte döbbenten Vernin – mi történt itt?
– Itt semmi… – felelte elhalóan az őrmester. – El Haburban rabló berberek garázdálkodtak… Rajtaütöttek egy szakasz szpáhin… Lemészárolták őket… a kapitány… nem messze az oázistól, fejlövéssel feküdt a porban… és idáig hurcoltam… A vizünk elfogyott közben… Én is… beteg vagyok.
– Miféle bosszúból történt ez a támadás? – kérdezte Dormand.
– Mansur berberei megtámadták a Lafayette-erődöt. A maroknyi legénység véres fejjel visszaverte az ötszáz embert. Ezek bosszúból rázúdultak El Haburra…
Tehát amíg ők távolt voltak, azalatt támadás történt a Lafayette-erőd ellen! Az őrmester halálosan kimerült és lázas volt. Az égő Szaharában egy teljes napon át cipelte a kapitányt. Emberfeletti volt! Most, hogy a katonák megérkeztek, végre hanyatdőlt és elaludt.
Délután az őrmestert erősen elővette a hidegrázás. A kapitány pedig szép csendesen meghalt. A részvénytársaság tagjai és Szép Hopkins, a Felügyelőbizottság, szomorúan ültek a barátságtalan sivatagban. A mélysötét afrikai ég ragyogó csillagfényei besugározták a Szahara végtelenbe nyúló halványsárga homokhullámait.
– Ez most nem sikerült – szomorkodott Pugacsev. – Hiába megyünk az oázisba, mert ott nincsenek rablók. És ha lennének, akkor is maradni kell a beteg arab őrmester és a halott kapitány miatt.
Hallgattak. Vernin csak most jött közéjük, eddig a csendőrőrmestert ápolta, akinek egy erős kininadag pillanatnyilag leverte a lázát.
– Uraim! – mondta csillogó szemmel, de különben vidám, rókaszerű arca szokatlanul szomorú volt. – Megvan a becsületrend! Csak érte kell nyúlni.
– Én is láttam a kapitány zubbonyán – bólintott a Szép Hopkins.
– Nem arra gondolok. Megvan Puskin Mária Gottfried külön becsületrendje! Az őrmester most elmondta, hogy ez a szegény kapitány, akit Jean Percivalnek hívtak, El Goleába készült a szpáhikkal. Holnapután odaérkezik Darincourt altábornagy, aki az őszi nagy offenzívát irányítja a tuareg felkelők ellen. A csendőr megkért, hogy menjen egyikünk El Goleába és jelentse az érkező Darincourt őexcellenciájának az esetet, nehogy hiába várakozzék Percival kapitányra. Mert a kapitány sürgönyözött Darincourtnak, hogy El Goleában a vasútnál lesz. Útközben azonban megölték.
– No és? Mit csináljunk mi ebben az ügyben egy tábornokkal?
– Ellopjuk a nála lévő írásokat. Azután megjelenik Puskin Mária Gottfried, aki ráakadt az okmányokra. Ezért nemcsak becsületrendet kap, hanem talán márkinak is kinevezik, vagy marsallnak!…
– Akkor nekünk magasabb osztalék jár… – tünődött Borck, a matróz. – Két millió úgyis elég kevés.
– Ha mi elraboljuk a táskát – mondta Dormand – és véletlenül rosszul üt ki az ügy, akkor valamennyiünket kivégeznek.
– Velem szemben ez a sors legcsúfabb iróniája lenne – szólt Pugacsev, a titkár.
– Én azt mondom – vélte Szép Hopkins, – hogy nincsen üzlet kockázat nélkül. Ha pedig sokat kereshetünk és nem kockáztatunk többet, mint az életünket, akkor igazán nincs mit gondolkozni.
A vacsora ételszagú párái lassan szétterjedtek a sivatag éjszakai légáramlásában és rövidesen megjelent néhány hiéna sanda lopakodással. Olykor rekedt, bántó, különösen gonosz kacagással belerikoltottak az éjszakai csendbe.
– A részleteket hajnalban megbeszéljük – mondta Vernin – Most temessük el Percival kapitányt és térjünk mi is nyugovóra.
Éjfél után valamennyien aludtak.